OLAJ- ÉS FÖLDGÁZGONDOK A TAJGAÖVBEN | Kanadában tizenöt olajfinomító több kén-dioxidot pumpált a levegőbe, mint 127 amerikai létesítmény együttvéve. Bár a tengerentúli ország elkötelezte magát a „zöldgondolat” mellett, a helyzet odaát mégsem annyira rózsás, mint elsőre vélnénk.
Dugába dőlhet egy kanadai zöldprojekt, méghozzá nem is akárhogy. Fehér fenyők (White Pines) néven futott az a beruházás, amelynek a keretében a német WPD Ontario tartományban kilenc szélturbinát állított volna fel. A programot tízévnyi előkészítés előzte meg, és az eredeti tervek szerint összesen 53 millió eurót kóstált. A szükséges papírokat már mind aláírták, a német cég pedig javában dolgozott a projekten, és négy turbinával már el is készültek, amikor a helyi kormányzat lefújta az egészet. A nyáron ugyanis választások voltak a tartományban, a nyertes Progresszív Konzervatívok pedig jelezték, hogy nem kérnek a klímabarát politikából. Persze az elemzők azt hitték, a váltás csak a jövőbeli beruházásokat érinti, arra senki sem gondolt, hogy már a folyamatban lévő építkezéseknek is megálljt parancsolnak.
Persze Kanadában a White Pines nélkül is gőzerővel zajlanak a megújulóenergia-beruházások. Olyannyira, hogy a tiszta energia-előállítás és -fogyasztás arányát tekintve csak olyan államok tudják őket megelőzni, mint Norvégia vagy Svédország. De a világranglistán így is a negyedik helyen szerepelnek.
Ráadásul egy rakatnyi felmérés készült már arról, hogy micsoda zöldparadicsommá vált az észak-amerikai ország. A Fraser Institute jelentése szerint például a levegő minősége Kanadában a legjobb a világon.
Viszont ha egy kicsit a számok mögé nézünk, rögtön kiderül, hogy a helyzet korántsem ilyen egyértelmű. Vegyük csak a Fraser Institute számait: ők például csak országos átlagot néztek, és nem vették figyelembe, hogy Kanadán belül óriási eltérések mutatkoznak a nagyvárosok és a gyéren lakott északi területek adatai között. Lehet, hogy a tajgán a rénszarvasok a világ legtisztább levegőjét szívják, de ettől még a déli iparterületeken nem lesz hasonló a helyzet.
A képet leginkább azok a számok árnyalják, amelyeket a Global News, a Toronto Star és a National Observer közös kutakodása hozott felszínre az idén: ezek szerint 2014-ben az országban működő tizenöt olajfinomító 62 százalékkal több kén-dioxidot bocsátott a levegőbe, mint 127 amerikai ilyen objektum együttvéve. Ráadásul e telepek közül 11-nek a felére kellene levinnie a nitrogén-oxid-emissziót ahhoz, hogy elérjék az USA-ban mért átlagot.
Elaine MacDonald környezetmérnök tömören így kommentálta az adatokat: „Ezek a számok teljesen észvesztők.” Hogy mindez miként fordulhatott elő a megújulóenergia-fogyasztás fellegvárában? Nos, a szakértők úgy vélik, az egyesült államokbelieknél kevésbé szigorú előírások a ludasak. A helyzet – legalábbis helyi mércével – Brit Columbiában a legrosszabb. Az öt legszennyezettebb kanadai városból három található ebben a tartományban (a negatív versenyben a dobogó tetején a 24 ezres Courtenay áll).
A miniszterelnök, Justin Trudeau energiapolitikája egyébként sem kristálytiszta: hol a tiszta energia bajnoka, hol pedig a nagy olajprojektek lelkes pártolója: például teljes mellszélességgel kiállt a Kinder Morgan Canada beruházása mellett, melynek keretében meg akarták triplázni a Trans Mountain olajvezeték kapacitását. Így összesen naponta 890 ezer hordónyi olajat tudtak volna elszállítani Alberta tartományból a Csendes-óceán partjához. Több érintett település lakosai viszont kikeltek az ötlet ellen, mondván: ha több olajszállító lesz a térségben, az felborítja az óceán állat- és növényvilágát, s kritikus helyzetet teremt a kanadai őslakosok lakóhelyén. Egy bírósági ítélet mindezért megálljt is parancsolt a gigaberuházásnak. Mivel jövőre országos választások lesznek, valószínűleg egy ideig nem erőltetik a kapacitásbővítést.
Van viszont egy másik óriásprojekt, amely, úgy tűnik, zöld utat kapott: a Shell és négy partnere – a malajziai Petroliam Nasional, a Mitsubishi, a PetroChina és a Korea Gas – együtt Kanada történetének legnagyobb magánberuházására készül: 31 milliárd dollárból – átváltva 8707 milliárd forintból – kiépítenek egy olyan infrastruktúrát, amellyel az országból el tudják látni cseppfolyósított földgázzal az ázsiai piacokat. A felsorolt társaságok közös tervével, az LNG Canadával kapcsolatban az a végső cél, hogy az export elérje az évi 26 millió tonnás léptéket.
A bejelentés után azonban nem mindenki gyújtott örömtüzeket: az egyik környezetvédelmi társaság, a Sierra Club vezére, Hannah Askew elmondása szerint Brit Columbiában 2007-ben több mint 65 millió tonna üvegházhatású gáz került a levegőbe, és azóta ezt a számot nem tudták érdemben csökkenteni. Pedig a tartománynak komoly vállalásai vannak: 2007-hez viszonyítva a kibocsátás mértékét 2020-ra 33 százalékkal kellene visszafaragniuk. Ám ha az LNG Canada beruházása megvalósul, akkor mindezt aligha sikerül elérni.
De más tartományokban is akadnak nehézségek a zöldfordulattal: az Ontarióban lévő Ottawa városában például az energiastratégiát eredetileg „százszázalékos megújuló” néven akarták futtatni. De amikor rájöttek, hogy a kitűzött célokat aligha tudnák teljesíteni – hisz több mint húsz évvel a kiotói egyezmény aláírása és jó pár költséges beruházás után tartanak csak ott a fővárosban, hogy az energiafelhasználásuk öt százalékánál támaszkodnak megújuló forrásokra –, inkább átnevezték a projektet energiaevolúcióra.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne Kanadában egy sor ígéretes, példamutató kezdeményezés. Pusztán csak arról van szó, hogy a zöldforradalom egyáltalán nem fut olyan jól, mint ahogy azt néhány kimutatás sejteti.
Leendő kanadai állampolgárok eskütétel előtt a torontói CN Toweren. Kanada kötéltáncot jár az energiapolitika terén?
