– A magyar állampénzügyek fejlődéstörténete a dualizmus korától napjainkig címmel írt könyvet. Ennek a lelke: Magyarország hosszú időn keresztül elmaradott gazdaság volt. Mekkora lendületet adott a Monarchia a fejlődésnek?
– A magyar kapitalizmus bölcsője az 1867-es kiegyezést követő sikeres négy évtized. A politikai konszolidáció jó alapot teremtett a gazdasági fejlődésnek, a kereskedelmi és az ipari élet fellendülésének. A tőke preferálja a politikai stabilitást és a kiszámíthatóságot. A több évszázados lemaradásunkat rohamléptekkel csökkentettük. 1867-ben az országgyűlés a vasútépítés finanszírozásáról, 1872-ben a hazai ipar fejlesztéséről, 1881-ben az ágazatnak nyújtandó állami kedvezményekről, 1884-ben pedig az ipartestületek szabályozásáról rendelkezett. Baross Gábor közlekedési miniszter tarifarendelete a belső szállítások kedvezményes árazását garantálta.
– Állampénzügyi szempontból mi volt a legnagyobb vívmánya annak, hogy kiegyeztünk az osztrákokkal?
– Az Osztrák–Magyar Monarchián belüli Magyar Királyságban kiteljesedhetett az államiság s a felelős költségvetési gazdálkodás intézménye. A kiegyezés a gazdasági szereplők működéséhez egy biztonságos terepet adott. Az osztrák– magyar államszövetség keretei között az országok gazdasági-történelmi múltjához igazodó munkamegosztás érvényesült, sőt, közös volt a vámterület, amely protekcionista védőeszközöket jelentett a birodalom egész területére. Az államhatalom kézben tartotta a gazdasági életre vonatkozó legfontosabb jogosítványokat, és módjában állt a versenyviszonyokat is a legteljesebb módon befolyásolni. Erre szükség volt, hiszen a brit birodalomhoz vagy más fejlett országokhoz képest lényegében az egész Monarchia területe elmaradott volt, különösen Magyarország, ahhoz pedig, hogy a fejlődés és a felzárkózás bekövetkezzen, az állam aktív gazdaságszervezői tevékenysége nélkülözhetetlen lett, ami a 2010 utáni gazdaságpolitikában is evidencia.
– Ezek szerint „jogos” a nosztalgia az Osztrák–Magyar Monarchia iránt?
– Gazdaságtörténeti szempontból abszolút jogos a nosztalgia. Soha nem látott fejlődés következett be ugyanis a magyar gazdaság szempontjából a Monarchia ideje alatt. Ráadásul – velünk együtt – az osztrákok is ebben az időszakban számítottak birodalomnak Európában, az ötödik-hatodik helyen lehetett a Monarchia volumen, gazdasági kibocsátás, befolyásoltság vonatkozásában a kontinensen.
– Az első és a második világháború között milyen periódust élt át a magyar gazdaság?
– A „trianoni lélek” és erőforrás-veszteségek ellenére az ország viszonylag gyorsan talpra állt, amiben Gróf Bethlen István miniszterelnöknek és kormányának meghatározó szerepe volt. 1924-ben felállították az önálló Magyar Nemzeti Bankot, amely az ország és a költségvetési politika szolgálatába állt. Az ipar helyreállításához, a földreformügyekhez, az 1938-ban meghirdetett győri fegyverkezési program végrehajtásához azonban jelentős forrásokra volt szükség, amit a kormány és a jegybank meg tudott oldani. S tegyük hozzá, a fegyverkezési program forrásait is alig ötven százalékban fordították hadieszközökre. A projekt többnyire polgári célokat szolgált, az elmaradott infrastruktúra fejlesztését. Sajnos a második világháborúban ezek az eredmények és értékek zömében elvesztek.
– A második világháború után hazánk a Szovjetunió érdekszférájába került, de mennyivel volt másabb nálunk a működési modell, mint a többi kelet-európai országban? Egyáltalán: más volt?
– A szovjet típusú tervgazdasági rendszer teljesen idegen volt az akkori magyar társadalomnak. Egy ránk erőltetett termelési módról beszélünk, amelynek a meggyengítésében az 1955–56-os eseményeknek meghatározó szerepe volt. A szabadságharc elbukott ugyan, de ugyanazt az erőltetett gazdaságpolitikát tovább már nem merték ránk mérni. Az új gazdasági mechanizmus 1968-as bevezetése is az enyhülésnek köszönhető, amikor az állami tulajdon és a népgazdasági tervrendszer dominanciája mellett létrejöhetett egyfajta piaci szocializmus. Állami vállalatok egyes szervezeti egységeit, termelőeszközöket lehetett bérbe (gebinbe) venni, gazdasági munkaközösségek jöttek létre, a mezőgazdaságban pedig megerősödött a háztáji gazdálkodás. Ám a reform megbuktatásával nyilvánvalóvá vált, hogy a szerves, esetleg egy szociális piacgazdaságba átépülő rendszer nem jöhet létre. Ahogy a nagyobb anyagi érdekeltséget lehetővé tevő reformot az 1970-es évek elejére kifullasztották, azzal párhuzamosan Magyarország külföldi hitelekre szorult, eladósodott, majd visszafordíthatatlan adósságcsapdába került.
– A szocialista rendszer szétesését követő nyers piacgazdasági, majd a 2010 utáni aktív államműködés állampénzügyi vonatkozásai ugyancsak érdekes információkat jelenthetnek. Nézzük a részleteket, mi történt 1990-től a különböző kormányok alatt!
– A rendszerváltozás jól indult, de a piacgazdaság újraépítésében az első két évtizedet elveszítettük. Hiába lettünk 2004-ben európai uniós tagállam, 2006-ra a költségvetési összeomlás már kézzelfogható volt. A Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány tehetetlenül szemlélte a folyamatokat. Nem volt önálló gazdaságpolitikai víziójuk. Magas kamatszintet tartottak fenn, illetve a külföldi vállalatok kedvezményeit, amivel kiszivattyúzták a pénzt az országból. A világgazdasági válságtól függetlenül Magyarország államcsődbe került.
– Uniós tagságunk változtatott-e a viszonyokon?
– Az EU lényege nem merül ki abban, hogy milyen az adott ország támogatási-befizetési egyenlege. A lényeg, hogy egy értékalkotó közösség legyen az unió, s benne a tagországok érvenyesíteni tudják az érdekeiket. Magyarország 2010 előtt a „merjünk kicsik lenni, mondjátok meg, hogy mit tehetünk” elvet követte. Ennek a korszaknak azonban vége. Nem mondom azt, hogy nekünk nincs szükségünk az EU normatív forrásaira. Ám lényeges, hogy az unió nekünk nem támogatást fizet, hanem törleszt.
– Ezt hogy érti?
– Az Európai Gazdasági Közösség vezetőinek a hitegetését kritika nélkül elfogadva a korábbi magyar kormányok és jegybanki elnökök feladták az önálló gazdaságpolitikát, a belső piacokat védő intézkedéseket, hagyták elveszni a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, a gyárakat, a hazai kereskedelmet. Vagyis feladták a termelés jogát, visszaesett a hazai termék-előállítás, amely piacot viszont elfoglalták a fejlett EU-s országokból érkező cégek. 2010 óta azonban, hasonlóan a dualizmus korszakához, egy protekcionista eszközökkel történő utolérési stratégiát folytatunk, amely képes a hazai vállalati, lakossági szektor helyzetén is folyamatosan javítani, a kormány és a Magyar Nemzeti Bank pedig a növekedés és a pénzügyi egyensúly fenntartását egyidejűleg biztosítja. Ez a magyar modell lényege.
NÉVJEGY
1962-ben született Pápán.
Közgazdász, egyetemi tanár, a közgazdaság-tudomány kandidátusa. Kutatási területe a jövőkutatás, a bankszabályozás és a pénzügytan.
1990-ben kezdte pályafutását a Magyar Nemzeti Bankban elemzőként.
1998 és 2002 között országgyűlési képviselő volt.
