Komoly hadjárat indult az elmúlt napokban a kínai telekommunikációs óriáscég, a Huawei ellen. A csatározásnak egészen friss fejleménye is van: az amerikai igazságügyi minisztérium kereskedelmi titkok ellopása, hatósági félrevezetése és banki csalás miatt is vádat emelt Meng Van-csou ellen – jelentette be január 28-án az igazságügyi miniszter. A „hadüzenet” erős, hiszen a bejelentéskor ott volt a belbiztonsági miniszter, a kereskedelmi miniszter, valamint az FBI igazgatója is. A vádpontok között az igazságszolgáltatás akadályozását célzó összeesküvés is van. A vád szerint a Huawei nem mondott igazat a két leányvállalatához, a Skycom Techhez és a Huawei Device USA-hoz fűződő kapcsolatairól azért, hogy Iránban üzletelhessen. A vádakat a Huawei tagadja. Egy másik ügy is indult, ebben kereskedelmi titkok ellopásával, banki és pénzügyi csalással és az amerikai hatóságok félrevezetésével vádolja ugyancsak a két Huawei-leányvállalatot az igazságügyi minisztérium.
A minap pedig a német sajtó is betámadta a társaságot, megszellőztetve, hogy Németország „fontolgatja” a Huawei kitiltását a legújabb kommunikációs beruházásokból. Az indok pedig a kémkedés vádja a vállalat, illetve a háttérben esetleg meghúzódó kínai kormányzati, titkosszolgálati érdekek ellen.
A Huawei hosszú évek óta minden lehetséges fórumon hevesen tagadja az ehhez hasonló „rágalmakat”, és az is igaz, hogy nyilvános bizonyíték ilyen direkt kémkedésről még nem látott napvilágot. A cikkek hangvétele azt feltételezi: az amerikai vagy az európai távközlési nagyvállalatok rendszereit egyáltalán nem is használják titkosszolgálati kérések teljesítésére. Pedig ilyen alapon lehet, hogy rövidesen Ázsiából tiltják ki tömegesen a nyugati szállítókat. A történet amúgy is szépen beleillik az amerikai–kínai kereskedelmi háború folyamatába.
Lassan két hónapja már, hogy amerikai kérésre Kanadában letartóztatták a Huawei alapítójának a lányát, Meng Van-csout, aki a cég pénzügyi vezetője.
Talán kevesen tudják, de a Huawei nem csupán mobiltelefonokat és más lakossági kütyüket gyárt, hanem a telefonhálózatok és a mobilinternet teljes kiépítéséhez szükséges alap-infrastruktúrát is leszállítja. Hardvereket és célszoftvereket a „másik oldalra”, azaz a nagy telekom-szolgáltatóknak, amelyeken keresztül jó ideje már nemcsak a hang-, de az internetes forgalom jó része is megy. Vagyis a telefonjainkat egyre több szolgáltatónál részben a Huawei által gyártott és programozott szerkezetek látják el adatokkal. A vád lényege pedig az, hogy a Kínában készített eszközökben olyan úgynevezett beépített szoftveres, illetve hardveres hátsó ajtók vannak, melyek révén mondjuk a kínai titkosszolgálat képes arra, hogy bármikor, bármilyen telefonbeszélgetést, e-mailezést vagy más adatcserét alaposan és akár automatizáltan is figyeljen.
De a jelek szerint lényegében a Google, a Facebook és más óriáscégek is ezt teszik, talán csak azzal a különbséggel, hogy az adatainkat ők elsősorban nem a titkosszolgálatoknak, hanem a hirdetőknek adják el.
Ilyen hátsó ajtók jelenlétéről persze szakmai körökben van tudomás számos gyártót érintve, de érdemi bizonyítékot ilyen automatizált rendszerre még nem találtak a szakértők. Az biztos, hogy Kínában sokkal szabályozatlanabb az internetes biztonság kérdése, s az egyes vállalatokra nagyobb a kormányzat befolyása. Ne legyenek azonban illúzióink: fontos ügyekben az amerikai, a brit vagy a német titkosszolgálat is ugyanúgy hallgatózik Kínában és bárhol a világon.
Úgy tűnik tehát, hogy a Huawei (vagy akár a ZTE, sőt más cégek) elleni összehangolt támadások elsősorban az üzleti oldalnak szólnak. A hallgatózás, pontosabban annak lehetősége sokkal inkább csak ürügy arra, hogy a kínai nagyvállalatok piaci lehetőségeit szűkítsék a fejlett világban.
