KÖZEL-KELETI VÁLSÁG
Irán ezúttal a szövetségeseit, olajvásárlóit – elsősorban Kínát – igyekszik rávenni arra, hogy ne adják be a derekukat az USA fenyegetésének, és továbbra is vegyék tőle a fekete aranyat. Teherán bejelentette: június végén túllépték a 2015-ös nukleáris egyezményben meghatározott, az alacsony dúsítású urániumra vonatkozó háromszáz kilogrammos határt. Az EU tanácstalan, az amerikai szankciós felhívás kijátszására szolgáló háromhatalmi (német–francia–angol) struktúra, az Instex egyelőre nem működőképes. Még Pekingnek és Moszkvának (mindketten a 2015-ös atom-meg-ál-la-podás résztvevői) sem érdeke, hogy a perzsa állam felrúgja a megállapodást.
A SZOROSPROBLÉMA
Ugyanakkor farkasszemet néznek egymással a Perzsa (Arab)-öböl két partján felsorakozó iráni és amerikai erők a vízen, a levegőben, a haditengerészeti és a légi támaszpontokon. A katonai feszültség tapintható, ám a gazdasági érdekek ezúttal talán megakadályozhatják egy nagyobb, mindenképpen elhúzódó közvetlen iráni–amerikai katonai összecsapás kirobbanását. A tét: a kőolaj és részben a földgáz világpiaca. A negyven kilométer széles Hormuzi-szoroson halad át Szaúd-Arábia, Irak, Kuvait, Katar, az Egyesült Arab Emírségek olajexportjának nagy része, napi mintegy 18 millió hordónyi fekete arany, a világfelhasználás mintegy ötöde.
Teherán most azzal fenyegetőzik, hogy apró, roppant gyors naszádjaival cirkálva elaknásítja a szorost, lehetetlenné téve a hajózást. Irán, tanulva nagy északi régiós szomszédja, Oroszország példájából, átvette Moszkvától az aszimmetrikus haderőfejlesztés politikáját. Soktucatnyi, néhányszor tíz tonnás, az amerikai hadihajóknál legalább kétszer gyorsabban mozgó, könnyűfegyverzettel, víziaknákkal, torpedókkal felszerelt gyorsnaszádot épített. Száz ilyen vízi jármű megépítése nem kerül annyiba, mint egy közepes vagy inkább kisebb méretű hadihajóé, egy korvetté vagy egy fregatté.
HÁBORÚS KOCKÁZATOK
Esetleges bevetésükkor a kis méretű, pi-lóta nélküli, távvezérelt (katonai) re-pülő szerkezetek az UAV-k taktiká-ját, a nagy rajban való nyomulást (swarming) alkalmazzák. Egyszerre tucatjával támadva megosztják, felaprózzák az ellenfél védelmét, szétszórják a figyelmét. Irán természetesen katonailag nincs egy súlycsoportban az USA-val, de egy esetleges háború hónapokig, inkább évekig is elhúzódna. Jelentős amerikai erőket, utánpótlási forrásokat kötne le, és a végkimenetele még így is kétséges lenne. Egy biztos: az olajszállító tankhajók, a cseppfolyósított földgázt szállító „buborékhajók” forgalmát megbénítanák.
ÜGYESEN MÁSOLTAK
A perzsa állam egyszer már meglepte a világot, az Egyesült Államokat. Nyolc évvel ezelőtt, feltehetően az oroszoktól kapott rádióelektronikai rendszerrel – a hírek szerint egy Kvant 1L222 Avtobazával – eltérített és iráni területen viszonylag simán leszállított egy akkoriban szupertechnológiát képviselő amerikai pilóta nélküli felderítőgépet, egy RQ–170-es Sentinelt. Washington egy ideig tagadott, aztán Obama elnök elismerte a tényt, amelyet Teherán fotókkal, szakértők helyszínre hívásával bizonyított. Irán, lekoppintva a Sentinel több rendszerét, megépített egy hasonló pilóta nélküli gépet, amelyből egy példányt tavaly az izraeli légierő lelőtt a Golán-fennsík térségében. A roncsokat megvizsgálva állapították meg, hogy Irán lemásolta az amerikai technológiát.
Borítófotó: Amerikai őrnaszád vigyáz egy tankerre Bahrein közelében. A Hormuzi-szoroson a világ olajfelhasználásának egyötöde halad át
