Vásárlás közben vagy utána juthat eszünkbe leginkább, miért is beszélnek egyesek arról, hogy az élelmiszerek ára nem is olyan magas Magyarországon. A valóságban ugyanis éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Az sem vigasztal minket, hogy az EU-ban átlagosan többet kell fizetni az élelmiszerért, mint nálunk. Arról ugyanis már kevesebbet beszélnek, hogy az elméletileg elkölthető jövedelem, azaz a vásárlóerő átlaga az unióban hazánk csatlakozása után csaknem húsz évvel még mindig több mint a kétszerese a miénknek. Hát – ahogy mondani szokás – itt van a kutya elásva.
Az utóbbi időszakban a minimálbér és a garantált bérminimum emelése a vásárlóerő szempontjából jócskán lendített Magyarország helyzetén: hazai szinten a mutató 10 százalékkal javult az előző évhez képest a papíron is kimutatott jövedelem alapján. Az európai rangsorban azonban még így sem tudtunk egyetlen helyet sem előrelépni. Nálunk az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 6204 euró egy esztendőre vetítve, ez az öreg kontinens átlagának a 44,5 százaléka. Ezzel a harmincadik helyen állunk. A tíz legtehetősebb EU-s országban mért adat pedig az európai középértéknél is másfélszer nagyobb. Liechtenstein a „leggazdagabb” az egy főre jutó 63 267 eurós, azaz az átlagot több mint 350 százalékkal meghaladó, a miénknél meg több mint tízszer nagyobb összeggel. Csak azért hoztuk föl ezt, hogy tudjuk, miről is beszélünk. Meg persze azért is, mert az élelmiszerárakról vásárlóerő nélkül beszélni olyan, mintha egy 4D-s filmet diavetítőn próbálnánk meg bemutatni.
Pedig ezen termékek ellenértékének nem csak a családi pénztárca állapotára van látványos hatása, mélyreható szerepe lehet az infláció alakulásában is. Mégpedig azért, mert az élelmiszerek jelentős – 20,89 százalékos – súllyal vesznek részt az infláció meghatározásában. Így természetesen előfordul, hogy az élelmiszerárak nem fékezik, hanem éppenséggel húzzák az árszínvonalat. Az elmúlt időszakban éppen ez történt. Az már a dolgok természetéből adódik, hogy a statisztikai adatok nem mindig igazolják vissza a mindennapi tapasztalatokat. Az utóbbi intervallum élelmiszer-drágulása azonban már a statisztikán, az infláció alakulásán is látható nyomot hagyott. A múlt évben például a pénzromlás mértéke 2,4, csak az élelmiszerek inflációja pedig 2,8 százalékos volt. A drágulás tehát, amelyet a mindennapokban az élelem vásárlásakor érzünk, mégsem csak érzékcsalódás, van köze azért a realitáshoz is.
Hogy drága-e az élelmiszer? – kérdez vissza Fórián Zoltán. Az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője emlékeztet arra: bár a vevők jellemzően csak a fogyasztói árak szintjén találkoznak ezen termékek ellenértékével, azt azért mindannyian tudjuk, hogy egy egész terméklánc dolgozik az áru polcra juttatásán. Ahhoz tehát, hogy megértsük a fogyasztói élelmiszerárak inflációt meghaladó mértékű emelkedésének okát, ismerni kell a termékláncon belüli erőviszonyokat és az alapvető piaci mozgásokat. A fogyasztói árakat a kereskedő határozza meg, azok kialakulásában azonban tényezők egész sora játszik szerepet. A kereskedő oldalán például a beszerzési ár, a forgalmi adó, a költségek vagy éppen az árpolitika. A termelő és a feldolgozó költségei, valamint eladási árai pedig egy sor további piaci tényezőtől függnek.
Az élelmiszer-termékláncon belüli erőviszonyok nem egyformák – teszi hozzá az elemző. Mint kifejti, a legnagyobb mozgást a mezőgazdasági árak mutatják, míg az élelmiszeripar tarifái és a fogyasztói árak együtt mozognak. Ez általánosságban azt jelenti, hogy az utóbbi ágazat nem tudja alapanyagoldali kiadásait továbbhárítani a kereskedelem felé, nagy részüket elnyeli. A tavalyi egész éves árváltozások is a mezőgazdasági árak szintjén voltak a legnagyobbak, míg a termékláncban előrehaladva egyre zsugorodtak. „De az ördög mindig a részletekben van. Ezen árváltozások mögött jellemzően a mezőgazdasági piac anomáliái állnak.”
Az elmúlt hónapokra vonatkozólag ezek közül többet is kiemel a szakértő. A mögött például, hogy a tojás fogyasztói ára 27 százalékkal volt márciusban magasabb, mint egy évvel korábban, a baromfi-influenza, majd az EU-ban történt szalmonellafertőzés, végül a rovarirtószer-szennyezés állt. Mindezek csökkentették a tojástermelést, ami drágulással járt.
Persze a képhez az is hozzátartozik, hogy a termelői tojásár januártól januárig mindössze 2 forinttal nőtt, 20-ról 22-re darabonként. Tekintve, hogy ez az élelmiszer a legolcsóbban hozzáférhető fehérjeforrás, és ideális összetétele miatt fogyasztása mindennap ajánlott, az Ersténél arra számítanak, hogy napjaink 225 darabos egy főre jutó éves fogyasztása nő majd az előttünk álló esztendőkben. Az Erste Agrár Kompetencia Központ előrejelzése szerint 2020-ra az említett mutató 230 fölé emelkedhet.
Fórián Zoltán a másik jelentősen dráguló áruként a vajat említi. Emlékeztet arra, hogy itt az egy év alatt történt 14 százalékos áremelkedés mögött ezen időszak uniós tejzsírhiánya áll. A trend már e termékkör esetében is megfordult, ahogy az egész tejtermékpiacon számíthatunk akciós árakra. A nyers tej év elején nem szokatlan olcsóbbodásának akár gátat is szabhat az Egyesült Államok és Kína között egyre jobban kibontakozó kereskedelmi hajcihő. Ahogy arra például a sertéshús esetében is számítanak, az európai élelmiszerek iránti kínai kereslet nőhet, ami rövidítheti az árcsökkenések időszakát. A tej, a sertés, a baromfi és a búza drágulása tehát eltérő mértékben, de a fogyasztói árak szintjén is megjelenik. Eközben ugyanúgy világpiaci hatásra, mint az előbbieknél, a cukor ellenértéke tartósan lefelé tendál. Egy esztendő alatt a fogyasztói ára 18 százalékkal mérséklődött, és a folyamat még nem ért véget. Többévi túltermelés után ugyanis a 2017/18-as szezonban a globális termelés meg fogja haladni a felhasználás bővülését. Mivel pedig a magyarországi cukorpiac erősen importfüggő, az árváltozások gyorsan elérnek a polcokig. Így hat közvetlenül a világpiac a napi kiadásunkra.
Mindenesetre a felsoroltak miatt sokan érzik úgy, hogy nőttek az élelmiszer-kiadásaik – igazolja vissza Fórián Zoltán. Pedig az árak nemzetközi összehasonlításban nálunk továbbra sem magasak. A vásárlóerő-paritáson mért értékek az EU 28 tagállamának az átlagához képest 78-80 százalékon állnak hosszú évek óta. Ebben az is szerepet játszik, hogy az immár tartósan emelkedő reálbérek az élelmiszer-kereslet jobb minőség felé való elmozdulásával is járnak – hívja fel a figyelmet az elemző. Ami az előttünk álló hónapok kilátásait illeti, az Erste Agrár Kompetencia Központ előrejelzései szerint a mezőgazdasági árak emelkedése lassul majd, ami az egész terméklánc drágulásait is visszaveti. Úgy vélik, az év közepére az élelmiszer-infláció 3 százalék alá süllyed.
Külső szemlélő számára is teljesen érthető, ha a mostoha időket átélt ágazatokban működő vállalkozások igyekeznek kompenzálni valahogy a korábban elszenvedett hiányt. Az viszont már kevésbé elfogadható, hogy a kereskedelem nem mindig érzi és tartja a mértéket. Az áremelkedést ugyanis fogyasztói szinten a társadalom is tolerálja – de csak egy bizonyos határig. Ahogyan ez megtörtént a közelmúltban a vajnál is. Ez a bizonyos árszint ugyanis már csak az adott társadalom vásárlóerejétől, vagy ha úgy tetszik: pénzügyi tűrőképességétől függ. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon alacsonyabb „fogyasztói kockázati küszöböt” lehet megállapítani ennek kapcsán, mint a nagyobb vásárlóerővel rendelkező országokban. Ennek elérésekor ugyanakkor a következmények mindenütt ugyanazok: a fogyasztók elfordulnak az adott élelmiszertől, mert már úgy érzik, „nem éri meg” azon az áron vásárolni belőle. Ilyenkor olcsóbb, helyettesítő terméket vesznek, vagy inkább teljesen lemondanak az áruról. Utóbbi „leszokás” persze akár állandósulhat is. Ami megint csak nem a kereskedőnek lesz rossz, hanem a gyártónak, de leginkább magának a fogyasztónak.
