„Újra akarjuk indítani Szerencsen a cukorgyártást” – avatott be terveibe lelkesen, de halkan a térség egyik korifeusa pár hónapja. Jól is venné ki magát – gondoltam magamban –, hiszen a kvóta megszűnésével a lehetőség végül is megvan. Más kérdés, hogy valóban megérné-e. A rendszerváltozáskor működő tizenkét cukorgyárból tizenegy megszűnt Magyarországon, ma már csak az Agrana Magyar Cukor Zrt. kaposvári üzeme működik. A kapacitások leépítése következtében a lakosság és a feldolgozóipar e termékkel történő ellátását ma már részben importból kell fedezni, míg korábban a termelés meghaladta a belső keresletet. Nem csoda tehát, hogy gazdálkodói, önkormányzati és agrárpolitikai körökben időről időre felmerül az ágazati kapacitások legalább részleges helyreállításának az ötlete.
Az ilyen gondolatok miatt foglalkozott az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) azzal, vajon mennyire van létjogosultsága Magyarországon egy új cukorgyár indításának. Arra jutottak, hogy a nagy fokú bizonytalanság miatt az Európai Unióban új üzem építése egyelőre nem várható, sokkal inkább a meglévő kapacitások maximális kihasználására, a kampányidőszak meghosszabbítására és a logisztikai infrastruktúra fejlesztésére törekednek a cukorgyártó vállalkozások. Az agrárkutatók számításai szerint jelenleg ugyanis a kampányidőszak rövidsége és a feldolgozói kapacitások ezen intervallum alatti kihasználatlansága miatt mintegy negyvenszázalékos kapacitásfelesleggel lehet számolni az uniós cukortermékpályán. Ami pedig Magyarországot illeti, a szakemberek úgy vélik: tekintettel a szektor piacát erősen befolyásoló bizonytalansági tényezőkre, egy új gyár létesítésével nálunk bizony komoly kockázatot vállalna a befektető. Egy ilyen üzem építése a szükséges infrastruktúrával együtt igen drága. Ráadásul az alapanyag-ellátás csak hatékony integrációban, a termelés teljes technológiai hátterének a megteremtésével oldható meg. Méghozzá a kiegyenlítetten nagy hozamok elérése érdekében az öntözés fejlesztésével. A cukorrépa termőterületének jelentősebb bővülése azonban megkérdőjelezné a termeléshez kapcsolt támogatás indokoltságát, erről tehát az ágazatnak valószínűleg le kellene mondania.
A fentiek alapján felmerül a kérdés: akkor ki fizeti a révészt? A hazai viszonyok között ugyanis a cukorrépa-termesztés csak támogatással nyereséges. És bár a magyarországi gazdák teljesítménye folyamatosan javul, még mindig a középmezőnyben vagyunk, már ami a hektáronkénti átlagtermést illeti. Hazánk pozíciója tehát ebből a szempontból átlagos, cukorrépát ugyanis – a klimatikus viszonyok miatt – valójában Európa északi országaiban lehet igazán nyereségesen termelni.
A felfuttatásról álmodók jó, ha odafigyelnek arra is, hogy a Mezőgazdasági és Halászati Tanács múlt heti luxemburgi ülésén olasz kezdeményezésre nyolc tagállam, köztük Magyarország arra kérte az Európai Bizottságot (EB), hogy ismerje el a válsághelyzetet a cukorágazatban. Egyúttal léptesse életbe az ágazatot rövid és középtávon stabilizáló intézkedéseket, így a magántárolási támogatás megnyitását. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, a magyar delegáció vezetője emlékeztetett: a cukorkvóták tavaly őszi kivezetése után túltermelés következett be Európában, amelynek eredményeképp 3,5 millió tonna felesleg keletkezett, és az árak jelentősen csökkentek.
Az EB által közzétett hivatalos adatok szerint a fehér cukor belső piaci ellenértéke 14 százalékkal marad el a referenciaküszöbtől, s az azonnali piaci árak ennél is alacsonyabbak. (Ehhez azért tegyük hozzá, hogy 2016-ban a készletek apadásával jelentősen emelkedett a világpiaci cukorár, így a mostani csökkenés némileg korrekciónak is tekinthető.) A kialakult helyzet tartóssá válása ugyanakkor visszafordíthatatlan hatással lenne azon országok cukorágazatára, ahol a termelés jövedelmezősége kisebb – mondta Feldman Zsolt. Az államtitkár kiemelte: hazánk számára kulcsfontosságú az uniós cukorpiac kiegyensúlyozott működése és ezen keresztül a magyar cukorrépa-termesztés jövedelmezőségének a fenntartása, ezért mi is csatlakoztunk a stabilizáló intézkedések bevezetésére irányuló kezdeményezéshez.
Az EU cukor- és izoglükóz- (utóbbi kukoricaalapú, az élelmiszeriparban kedvelt édesítőszer) termelésének a szabályozására szolgáló kvótarendszer közel fél évszázados használat után szűnt meg, tavaly október 1-jén. A „kvótanélküliség” lényege az, hogy most már minden ország, illetve gyár annyi kristálycukrot és izoglükózt állíthat elő, amennyit csak tud, illetve amennyiről úgy véli, hogy azt értékesíteni képes. A brüsszeli bürokraták nem tartottak az első évben bekövetkezett hatalmas túltermeléstől, ugyanis azt gondolták, hogy a gazdálkodók a termelést majd a valós kereskedelmi lehetőségekhez igazítják, valamint kihasználhatják az új, globális exportpiacok lehetőségeit is. A bizakodás alapját az adta, hogy az EU globális piacvezető a cukorrépa-termesztésben, az uniós farmerek a világtermelés mintegy felét állítják elő. Pedig az már a közösségi cukor- és izoglükózkvóták tavalyi megszűnésekor is nyilvánvaló lehetett mindenkinek, hogy az EU-s cukorrépa-előállítást a mennyiségek megszabásának a feloldása után semmi sem korlátozza, a tagországok gazdálkodóinak további esélyei azonban korántsem azonosak.
Egyes ágazati szakértők ennek ellenére arra tették le a nagyesküt, hogy a kvóták kivezetése nem hoz nagy változást a cukorpiacon. Fórián Zoltán, az Erste Bank Hungary Zrt. Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője azonban idejekorán rámutatott: a 2017/18-as szezonban a termelés nagyobb ütemben nőhet, mint a felhasználás, emiatt árcsökkenéseket prognosztizált már egy éve is lapunknak nyilatkozva. Úgy gondolta ugyanis, hogy a cukor-előállítás minden jelentős termelési térségben emelkedni fog, így az EU-ban is. A szakértő úgy vélte, hogy a kvóta eltörlése azért lesz érzékelhető hatással a hazai termelésre, mert vele együtt a minimálár, a díjak és az illetékek is eltűnnek a szabályozásból.
Nem sok változást várt viszont a kvótaliberalizációtól a kivezetéskor Berki Gyula, a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) az elnöke, aki ugyanakkor hozzátette: egyelőre nem is szabad bővíteni az előállítást. Mégpedig azért nem, mert a cukorrépánál a termeléshez kötött támogatás Magyarországon hozzávetőleg nyolcmillió eurónak megfelelő forint évente a tényleges vetésterületen. Ez fix összeg, s 2020-ig meg is marad. Ez a szubvenció tehát hektáronként mintegy 168 ezer forint, de a 15-16 ezer hektáros termőterület bővülésével arányosan csökken, ami azt jelenti, hogy jelentős túltermelés esetén a répatermesztés már nem lenne jövedelmező a gazdáknak, legalábbis azoknak, akik nem a legjobb hozamokkal dolgoznak.
Az most ne zavarjon senkit, hogy a világ cukortermelésének mindössze az ötödét készítik cukorrépából, a fennmaradó négyötödnyit cukornádból nyerik ki. A túltermeléssel nyilvánvalóan kezdeni kell valamit, még ha ez az EU problémája is, illetve azé a tizennyolc tagországé, ahol a cukorrépát termelik. Különben amerikai vámháború ide, kínai műcukor oda, az uniós répatermelés leépül. És akkor teljesen a tengerentúlon termelt nádcukor lepi el a piacot.
Borítófotó: Cukorrépa-berakodás a Maggyár közelében. Az ágazati kapacitások részleges helyreállításának az ötlete időről időre felmerül
