Csődközeli vállalkozásból hazai sikercég

Való Világ
Bő két évvel ezelőtt nagyot fordult az akkor igen nehéz pénzügyi helyzetben lévő Nanushka szekere. A tavalyi árbevétele már elérte a 9,5 millió dollárt.

VILÁGHÍR

Hogyan lett egy több mint tízéves, a csőd szélén álló cégből pusztán két és fél esztendő alatt egy gyorsan növekvő, nyereséges vállalkozás? Erről tartott előadást a Nanushka menedzsmentje a Budapesti Corvinus Egyetemen. A prezentáció nem titkolt célja volt a hallgatók érdeklődésének a felkeltése, hogy a klasszikus nagyvállalatokon túl a divatiparban, a startup-világban és a kreatív cégekben is meglássák a karrierlehetőséget. Sándor Szandra, a Nanushka kreatív-igazgatója és alapítója, Baldaszti Péter, a cég társtulajdonosa és igazgatóságának elnöke, valamint Kovács Máté, a márka operatív vezetője arról is beszélt, hogy egy egyszerűnek tűnő üzletág mögött mennyire bonyolult és komplex rendszerek működnek, s miként épül fel egy divatmárka értéklánca. 

A társaságot 2005 szeptemberében alapította Sándor Szandra, miután befejezte tanulmányait a London College of Fashion egyetemen, és visszatért Budapestre. A termékei kapcsán nagyon jó visszajelzéseket kapott, mégsem tudott pénzügyileg is sikeres cégként működni a Nanushka. A nagy fordulatot az hozta meg, hogy 2016 novemberében háromszázmillió forintos tőkebefektetést kapott a cég az Exim növekedési alapból, amelyet a GB & Partners Tőkealap kezel. Az invesztíció mellett mentorok és új tulajdonosok is segítették a vállalat talpra állítását, valamint egy olyan üzleti modell felépítését, amely megteremti a vállalkozás nemzetközi sikerének a lehetőségét. Az elmúlt két és fél év alatt összesen 930 millió forintos befektetést kapott a márka az Eximtől. A növekedést jól mutatja, hogy a Nanushka éves árbevétele 2016-ban 1,2 millió dollár volt, 2018-ban azonban már elérte a 9,5 milliót. Az invesztíció előtt húsz munkatársat foglalkoztatott, tavaly 98 fő volt a létszám, miközben a nagykereskedelmi partnerek száma 31-ről 245-re nőtt két esztendő alatt. Míg 2016-ban 16 ezer terméket adtak el, 2018-ban már 84 ezret. A globális nagykereskedelmi értékesítés 37 százalékát az unióban bonyolítják (ezen belül 11-et a Benelux államokban), 30 százalékát az Egyesült Államokban, 10 százalékát Ázsiában. 

A márka menedzsmentje jövőbeli terveiről is beszélt: jelenleg egy saját boltjuk van, 2023-ra azonban tizenhatra növelnék ezt a számot, és az éves árbevételüket is szeretnék négy esztendő alatt 125 millió euróra feltornázni, munkatársaik létszámát pedig 350 fősre. 

A globális divatipar kétszázmilliárd dolláros éves kereskedelmi forgalmat generál, majdnem akkorát, mint az olajszektor. Az ágazat 4-4,5 százalék körüli növekedést produkál évente, a divatipar luxuskategóriája pedig ennél is nagyobbat. 2017-ben a világ top 20 divatcége hozta a teljes szektor profitjának a 97 százalékát. Sok társaság azonban veszteséges; hiába tesznek rengeteg pénzt az üzletbe, csak kevesen jutnak nagy profithoz. Éppen ezért a nyereséges, prosperáló vállalkozások hamar a top 100 közé juthatnak, és ez a Nanushkának sem elérhetetlen cél. 

 

Borítófotó: A Nanushka kollekciójának bemutatója Budapesten. Rivaldafénybe kerültek

Ezek is érdekelhetnek

További híreink