BAJOK ÉS KIHÍVÁSOK
Acsokoládégyártás világszerte komoly gondokkal küzd. Az afrikai termelőhelyek problémásak, a spekulánsok – és a tőzsdei kereskedőrobotok – pedig könnyen felverhetik az árakat.
Becslések szerint a csokiipar százmilliárd dolláros, azaz közel 29 ezer milliárd forintos üzlet globálisan, amelyben nemcsak óriási pénzek, de szövevényes érdekek is mozognak. Rendkívül jól mutatja ezt az a pár héttel ezelőtti hír, miszerint a Nestlé lényegében elvesztette az egyik réges-régi KitKat-„klónozóval folytatott évtizedes per fontos, talán utolsó fordulóját.
Magát a KitKat csokoládét már 1935 óta gyártja a Nestlé – igaz, eredetileg Rowntrees néven futott. Norvégiában 1937-ben Kvikk Lunsj elnevezéssel igen hasonló terméket alkottak, pontosabban lekoppintották az eredetit. A „gyors ebédnekˮ fordítható nevű csokiszelet azóta persze a norvég kultúra részévé vált, még akkor is, ha ma már amerikai kézben van a márka. (A mai Mondelēz International a Kraft Foodsból kiválva 2012 óta számos globális brand tulajdonosa, így jelenleg a Kvikk Lunsj is az övék.)
SVÁJC VS. NORVÉGIA
A globális gyártók profitjának ma már mérhető részét adják az elképesztő méretű és összegű, védjegyjellegű perekből befolyó pénzek. Erre a vonatra felülve a Nestlé 2007-ben vitte bíróság elé a Kvikk Lunsj szelet ügyét, oly módon, hogy kizárólagos jogot igényelt a KitKat európai forgalmazására. Nem is a névvel volt a baj, hiszen ahhoz a svájci központú csokimultinak nincs érdemben köze, ám a jogászok ügyes húzással a KitKat alakját is le szerették volna védetni, így húzva ki a vörös szőnyeget a norvég „változat alól. Az európai védjegycsoport azután 2011-ben a Nestlé védett márkájaként el is fogadta a termék formáját.
Innen kezdődött a multik jogászcsapatainak a harca, hiszen a Kvikk Lunsjt tulajdonló Mondelēz sem kispályás, övék például a Milka, az Oreo vagy a Cadbury márkanév is. A vita arról folyt, hogy a fogyasztók kellően ismerik-e minden tagállamban a KitKat márkanevet és a hozzá tartozó csokiszelet négy részre osztott trapéz alakú formáját. A svájci multi ott hasalt el, hogy ezt Belgium, Görögország, Írország és Portugália esetén nem sikerült bizonyítania. Ezután persze a Nestlé az Európai Bírósághoz fellebbezett, ám az nemrég végleg elutasította a kérelmét. Ez azért is jelentős, mert nemcsak a régi norvég brand maradhat fenn, hanem bátran támadhatnak a saját márkás hasonló termékek, ahogyan ezt ma látjuk a Túró Rudi-klónok, a tejszeletek vagy más ismert csokiszeletek, jégkrémek, esetleg szénsavas üdítők esetében a hipermarketek és a német diszkontláncok polcain.
VANÍLIA, TE DRÁGA
Ez a védjegyper és a hamisítási piac felpörgése csak a felszín, a mélyben sokkal súlyosabb, kiszámíthatatlanabb folyamatok zajlanak. Ugyanis már az alapanyagok világpiaca is alaposan felbolydult. Elvben a legfontosabb trend, hogy a vanília kilónkénti ára az egekbe szökött: a pár évvel ezelőtti húsz dollárról egészen hatszázig száguldott, és jelenleg is ötszáz dollár felett tanyázik.
Persze az élelmiszeriparban csak a legjobb minőséget kínálóknak fáj ez, mivel a vanília ízanyagát természetes módon is sokféleképpen tudják pótolni. Lényegében évtizedek óta csak a legdrágább termékekben fordul elő maga a vaníliarúd, mondjuk őrölt formában.
Eleinte a szegfűszegolaj váltotta ki, ám ma olívaolajból és sokféle faiparban keletkező hulladékból állítják elő a vaníliafagyik ízét, így például a tea- vagy a bükkfa kérgéből vonják ki a természetes vanillint.
Maga a vanília azért ritka, mert a globális termelés négyötödét Madagaszkár exportálja, így ha szárazság vagy heves viharok sújtják a szigetet, ahogy most történt, akkor az eredeti vaníliarúd elképesztő drága lesz. Jelenleg grammja nagyságrendileg annyiba kerül, mint az ezüsté.
A KAKAÓ ÉS AZ ERDŐK
Sokkal kiterjedtebb problémát jelent a kakaóbab termelése, illetve áringadozása. Az előbbi esetében óriási környezetvédelmi kérdés, hogy Elefántcsontparton, ahol a világtermelés felét állítják elő, mi is folyik valójában. Egy közelmúltban publikált jelentés szerint az országban elképesztó módon pusztitják az esőerdőket, hogy lépést tudjanak tartani a globális kakaóbab-kereslettel.
Negyed évszázada még Elefántcsontpart több mint harmadát borította esőerdő, de mára 11 százalékra esett ez az arány, és sok ezer helyett ma mindössze háromszáz elefánt él a három és fél magyarországnyi területen. Sajnos a természetvédelmi területek jelentős részén folyik törvénytelen kakaótermelés, a védett őserdőket egyszerűen kivágják vagy felégetik. Ezen illegális ültetvényekről nagy agrárkereskedő konszernek (például Olam, Cargill, Barry Callebaut) szállítják a csokiipari multiknak a jelentős környezetkárosítás árán termelt kakaóbabot.
ROBOTOK KAKAÓBABOZNAK
Ez csak a dolog egyik része. A másik gond, hogy az árutőzsdéken a brókerek helyét átvették a számítógépes programok, más néven a kereskedőrobotok. Ez azért veszélyes, mert a termelők és a nagy kereskedők helyett a spekulánsok uralják majd le az árutőzsdéket, indokolatlanul megdrágítva az olyan alapanyagokat, mint az emlegetett vanília, a kávé, avagy a csokik fő összetevői, a kakaóvaj vagy a kakaóbab.
Márciusban a New York-i Árutőzsdén pár napos, igen meredek emelkedéssel 2500 dollárra nőtt a kakaóbab tonnánkénti felvásárlási ára, miközben a 2017-es évet még 1800 körüli áron fejezte be. Mi több, rengeteg termelő, felvásárló és szállító ennek láttán úgy gondolta, hogy hiánypiac alakulhat ki Amerikában, így áruval megrakott teherhajókat indítottak az USA irányába. Ám az év elején egyáltalán nem volt veszélyben a kakaóellátás, mert az elmozdulást nem piaci folyamatok indukálták – tőzsderobotokkal dolgozó spekulánsok kontárkodtak bele az árfolyamba, fundamentális indokok nélkül felhajtva a kakaóbab árát. Sőt nemcsak a kakaóbabét, hanem a kávéét, a cukorét is.
Ilyen körülmények között pedig még jobban ki vagyunk téve az élelmiszerek árváltozásának. Mi édesség- és kávészeretők rövidesen tőzsdei kereskedőrobotok kezébe kerülünk? – sajnos erre a kérdésre jelenleg nincs megnyugtató válasz.
