DUGÓFRÁSZ
Ízlés kérdése, hogy ha valaki manapság betéved mondjuk egy borszaküzletbe a vélt széles választék miatt, mitől döbben meg először. Attól, hogy neves borászok portékáját elvétve találja csak itt-ott, vagy inkább attól, hogy alig lel parafa dugóval lezárt palackot? És akkor itt álljunk meg egy pillanatra.
Nézzük meg a dugót, azaz a kupakot. Mert ugye, palacklezáróból van már nemcsak elegánsnak tartott parafa – egészben vagy préselve –, hanem műanyag dugó is, vagy ha valaki nem veti meg, akkor lecsavarható fémkupak, amelyet szakmai körökben csavarzárnak hívnak. Utóbbi kettőből ráadásul egyre több. Függ ettől valami? Nyilván az említett jelenségtől még nem dől össze a világ – mondhatnánk. Mert ahogyan már a bort sem csak fahordókban érlelik, a palackok lezárása is történhet többféle módon.
Mindenesetre másfél évtizede komolyan felmerült, hogy a mediterráneumban található paratölgyerdőségek háromnegyedét a pusztulás veszélye fenyegeti, ha a borászat és a pezsgőgyártás nem támaszt elegendő igényt a parafa dugók iránt az egyre szélesebb körben terjedő műanyag változattal szemben. (Érdekes, hogy a csavarzár akkor még nem kavart vihart.) Aztán leégtek a paratölgyerdők Portugáliában. Utána megint leégtek. Pedig ez a növény sokkal ellenállóbb a tűzvészekkel szemben, mint az eukaliptusz vagy a fenyők. Nagyon remélem, hogy nem direkt gyújtották fel őket.
Ugyanis Portugáliában van a világ paratölgyállományának több mint a fele – jó része ültetvény –, és ebből származik a parafa dugós borosüvegek palackzáróinak a kétharmada. Parafadugó-ügyben azért volt egy kis hullámvölgy. Előbb felfutott a jóval olcsóbb műanyag lezárók iránti kereslet – mert ne szépítsük, a borászokat is a nyereségvágy hajtja –, aztán jött a csavarzár. A bort fogyasztók viszont hajlanak a konzervativizmusra, így szó szerint visszaitták a parafa dugót. Amely mostanra megint keresett árucikk lett, sőt: egyre inkább az. A másfél évtizede megkongatott vészharangok pedig elhalkultak.
Ma inkább már az a nagy kérdés, hogy miként tudják a parafatermelők teljesíteni a piaci igényt, hiszen a tüzek sok kárt okoztak, a paratölgyről pedig csak kilenc-tíz évente lehet „leszüretelni” a kérget. Az örökzöld tölgyfák Dél-Portugáliában mintegy 1,2 millió hektárt foglalnak el: ezek a montado erdők. Parafatermelés pedig alig több mint hétszázezer hektáron folyik. Ezek az erdők lágyszárú altalajjal rendelkeznek, a fák alatt pedig gyógynövények és füvek nőnek. Ez azért fontos, mert az igényeket lekövető területnövelési tervek mellett a faregeneráció hiánya komoly problémát jelent. Sürgősen szükség van tehát az erdők kezelésének a javítására.
Az OakRegeneration portugál szakértői csoport mezőgazdasági termesztési programokat javasol a paratölgyek és tölgyek természetes regenerálódásának a felgyorsítására, beleértve a cserjék és a ligetek kezelését is. A természetes parafa- és tölgyfa-regenerációs területek spontán még előfordulnak, s gondosan kezelve jól fejlődhetnek, sőt bővíthetők is – állítják. Speciális, aktív és hosszú távú gondozást tartanak szükségesnek, a kémiai, biológiai műtrágyázás, valamint az állatállomány csökkentése mellett például a területpihentetést is szorgalmazzák. A portugálok tehát nem adták fel: bíznak a parafában.
Parafaszüret Portugáliában. Felgyorsítanák az erdők regenerálódását
