Hollandiában, még az 1970-es években a kormányzat a felmondási idők elnyújtásával akart segíteni a dolgozóknak. Mivel a cégtulajdonosoknak ez a nemes gesztus rengeteg pluszköltséggel járt, és az új szabályozás miatt a nemkívánatos alkalmazottaktól is csak nagy nehezen tudtak megszabadulni, a társaságok vezérei rögtön találtak egy kiskaput. Dióhéjban az ötlet így szólt: a méregdrága felső vezetők egy részével elég csak ideiglenes szerződést kötni. Így könnyebb kirúgni őket.
Idővel kiderült, hogy ez a felállás meglepően hatékony, pláne azoknál a vállalatoknál, ahol sok az időszakos, egyszeri munka. Már csak azért is, mert a pár hónapra vagy egy évre beugró topmenedzserek, pont azért, mert nem akartak a cégnél karriert csinálni, s nem foglalkoztak azzal, hogy a pozíciójukat hosszú távon is megerősítsék, csak az igazán lényeges problémákra összpontosítottak. Az úgynevezett interim menedzserek persze jól jöttek akkor is, amikor épp szülési szabadságra ment egy fontos döntéshozó, vagy szükség volt a vállalatoknál egy külső szakértőre, aki megoldja azokat a gondokat, amelyekkel a régi tagok – például egy nagyobb szervezeti átalakulás után – nem tudtak mit kezdeni. A „bérbe vehető vezéreknél” az előnyök sorát gyarapítja, hogy nincs végkielégítésük, nem kell nekik céges autó, és a napidíjukat csak akkor kapják meg, ha dolgoznak: tehát nincs fizetett szabadságuk. Mivel az ilyen ideiglenes munkákat általában olyan tapasztalt menedzserek szokták elvállalni, akik több szektorban is otthonosan mozognak, nem kell bíbelődni a betanításukkal. S mert nem bonyolódnak bele a vállalatok belső politikájába, a nehéz döntéseket is viszonylag könnyen keresztül tudják vinni.
A koncepció nyugaton a 90-es években, hazánkban pedig a 2000-es évek elején terjedt el, és itthon többek közt olyan cégek is éltek ezzel a lehetőséggel, mint az E.ON vagy az OTP Bank. A hazai interim menedzserek száma több százra tehető.
Manapság Európa-szerte nagyobb a kereslet rájuk, mint valaha. Belgiumban például tavaly a piacuk 11 százalékkal bővült, az órabérük pedig több nyugat-európai országban is rekordszintre nőtt. (Itthon már pár évvel ezelőtt is volt rá példa, hogy az „átmeneti cégvezérek” napi kétszázezer forintnál is többet kerestek.)
A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a világgazdaság sínen van, akkor az interim menedzserek szekere is jól megy. Most Németországban például erre az évre ennek a speciális piacnak tízszázalékos bővülést jósolnak. Itthon ebbe az irányba a kkv-k is igyekeznek nyitni, bár általában a szakmabeliek arról számolnak be, hogy idehaza a kisebb cégeket a gyökeres változások fontosságáról még a külsős szakemberek is csak nagy nehezen tudják meggyőzni.
