ÚSZUNK A PLASZTIKBAN
Még bő harminc év, és több műanyaghulladék lesz az óceánokban, mint hal – jelzik a World Economic Forum számításai. Ehhez hasonló vészjósló előrejelzésekből mostanság egyre több akad. Az, hogy a műanyag a földi élővilág egyik legfőbb ellensége, régóta ismeretes tény. A New York Times már a 70-es években felhívta rá a figyelmet, hogy tömeges gyártásából hosszú távon még baj lehet. A képlet egyértelmű volt: a műanyagok több mint száz fajtájának van egy közös tulajdonsága, mégpedig az, hogy a természetben nem tudnak lebomlani, a napfény és az idő hatására hiába válnak egyre kisebb darabokra. A mikro- és nanoméretű műanyagokkal a bomlást segítő mikroszkopikus gombák és baktériumok nem tudnak mit kezdeni. A kémiai szerkezetük miatt túlságosan ellenállók. Így könnyen meg tudják mérgezni a táplálékláncot.
A plasztik azonban a 40-es évek után olyan szinten forradalmasította a világ iparát, hogy jó ideig mindez nem sok embert érdekelt. A kedvezőtlen jóslatokat eleve el lehetett kenni azzal, hogy a technológia még túlságosan új, a hosszú távú hatásokról épp ezért nem lehet biztosat tudni. És valóban, ez a találmány nem régóta van köztünk: bár a legelső fajtáját még 1838-ban készítette el egy bizonyos Victor Regnault nevű francia kémikus, a modern műanyag csak 1907-ben készült el. A használata pedig a második világháború után indult virágzásnak. Azóta szép lassan majd minden iparágban felütötte a fejét: az autószektortól az elektronikai ágazaton át az építőiparig. A legnagyobb felhasználó mégis a csomagolóipar: az évi több mint 300 millió tonna műanyagnak mintegy felét ez a szegmens használja fel. És itt van a probléma gyökere: a műanyag csomagolás általában egy használat után a szemétbe kerül.
Az újrahasznosítás nem igazán jellemző: még a kifejezetten zöld Norvégiában is a plasztikhulladéknak alig több mint a harmadát reciklálják. Az utóbbi években egyre egyértelműbbé vált, hogy a műanyag nem csak elméletben terjed gyorsan: egy tavaly publikált kutatás például kiderítette, hogy Guafo-szigeten a dél-amerikai medvefókák 67 százaléka ürülékében nagy mennyiségű plasztik található. Mind többen kongatják a vészharangot. Tavaly például egy olyan ENSZ-jelentés született, amely szerint a 60-as évek óta legyártott műanyagnak több mint a kilencven százaléka a természetbe került. Ha nem történik érdemi változás, akkor ez a hulladék 2050-re hatmilliárd tonnával nő. A hasonló statisztikák miatt egyre több figyelem irányul azokra a vállalatokra, amelyek óriási léptékben hasznosítják a plasztikot: olyan cégekről van itt szó, mint például a Nestlé, a Coca-Cola, az Unilever, a Procter & Gamble vagy a PepsiCo. (Elég beszédes, hogy 2016-ban összesen 480 milliárd műanyag palackot adtak el világszerte. Ebből 110 milliárdot a Coca-Cola készített.) Az utóbbi időben a felsorolt cégek mindegyike komoly bejelentéseket tett a témában: az ígéretek szerint többen – például a Coca-Cola és a Nestlé – már 2025-re csak újrahasznosítható anyagokat alkalmaznak majd a csomagolásoknál.
Az újfajta anyagok használata mellett persze van egy másik út is: meg kell oldani a műanyag újrahasznosítását. Ezen egy sor startup dolgozik napjainkban. Egy olasz feltaláló, Maurizio Crippa például egy olyan gépen dolgozik, amely az eddig kezelhetetlennek minősített szemetet is át tudja formálni úgy, hogy az reciklálható legyen. A fejlesztés az Európai Bizottság szervezésében rendezett egyik bécsi eseményen a nívós Innovációs Radar Díjat is megkapta. Az ehhez hasonló kezdeményezéseket ma már mind több cég támogatja: most év elején például megalakult egy új szövetség Alliance to End Plastic Waste (AEPW) néven, főleg hulladékgazdálkodó, valamint vegyi és műanyaggyártó vállalatok részvételével (az alapítók közt találjuk például az ExxonMobilt, a Procter & Gamble-t, a Shellt és a Chevront is). A céljaik közt szerepel többek közt az integrált hulladékkezelési rendszerek kialakítása és a hulladékkezelő startupok támogatása.
Az AEPW létrehozói között találjuk a Dow Chemicalt is, a világ egyik legnagyobb műanyaggyártóját (a michigani központtal működő társaság majdnem ötvenezer alkalmazottat foglalkoztat, és a gyártást világszerte mintegy 180 helyszínen végzi). Kérdés, hogy a hozzájuk hasonló cégeket vajon mennyire érinti kedvezőtlenül a tény, hogy a műanyag egyre több helyen kezd visszaszorulni (2020-ra sok más ország mellett például Ausztriában is teljesen betiltják a plasztikzacskókat – helyettük vászon- és papírszatyrokra váltanának). Nos, a válasz az, hogy nem igazán. A műanyaggyártás továbbra is virágzó jövő elé néz. Már az utóbbi években is a növekedést főleg az olyan fejlődő országoknak köszönhették, mint Brazília, Kína, India vagy Mexikó. Ezekben az államokban nem csak a népesség bővül, az ipar szerepe is folyamatosan nő.
A Grand View Research nevű kutatócég előrejelzése szerint a műanyagpiac 2025-ig évente négy százalékkal nő, az értéke hat esztendő múlva pedig eléri a 721 milliárd dollárt. Az elemzésük alapján a bővülést főleg az ázsiai–csendes-óceáni térség pörgeti majd.
ÉRDEKESSÉGEK A MŰANYAGOK VILÁGÁBÓL
Európában naponta mintegy kétszázezer tonna műanyag készül.
Globálisan egy átlagos percben kétmillió tonna plasztikszatyrot vesznek az emberek.
Évente közel nyolcmillió tonna műanyag kerül az óceánokba. 2050-re több lesz bennük, mint hal.
A műanyag termékek 91 százaléka új termék, vagyis nem újrahasznosított anyagból készült.
