Amikor annak idején a császár a Hofburgból elküldte borkóstolómesterét magyar földre borért, a jóember minden pincét végiglátogatott, hogy megvizsgálja, honnét érdemes vásárolni a bécsi udvarba. A szőlősgazdák tudták, hogy egy ilyen vétel különleges következményekkel járhat, hisz hosszabb időre is beszállítóivá válhatnak az udvarnak. Ahol úgy vannak egymáson a fogadások és a bálok, mint szegény ember tányérján a hagyma és a szalonna. A rendezvényekhez pedig nem egy-két hordó bor dukál. Nem csoda, hogy a bécsi császár küldöttét mindenhol szívélyesen vendégül látták. Olyannyira, hogy néhány hónap után ez már magának a császárnak is feltűnt, és követet küldött utána, megsürgetvén a dolgot. Utóbbi azzal az üzenettel tért vissza, hogy a borkóstolómestert isiász kínozza, mi több, éppen eret vágtak rajta és piócás kezelést kap, de nemsokára folytatja küldetését. A következő követ gyalázatos rablótámadásról vitt hírt, amely miatt a kóstoló új pénzes ládikát kért az uralkodótól, a harmadik pedig egy év múlva már arról, hogy a küldött megtalálta a világ legjobb borát. Hogy ezekből az üzenetekből mi volt igaz, most ne firtassuk. Legyen elég annyi, hogy a harmadikat Tokajból küldték, az osztrák császári udvar pedig a XVI. század közepétől generációkon keresztül vásárolta a nedűt a térségből. Persze más borászatok is jól jártak, nem beszélve az osztrák mesterről, aki a legenda szerint nem csak a jó magyar bort kóstolgatta meg minálunk.
A Habsburgok után volt pár világégés. Azóta többször újra kellett építeni a piacokat. Jelenleg éppen egy újabb újragondolás végrehajtása folyik, ami azért érdekes, mert most végre van némi remény is rá, hogy a borászati marketingforintok egyszer csak nem egy lyukas zsákba hullnak bele.
„Van számunkra sorvezető, az elég hosszú előkészítés és társadalmi vita után bő egy éve elfogadott szőlő- és borágazati stratégia” – hívja fel a figyelmet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke. Légli Ottó kifejti: a stratégiában elég egyértelműen megfogalmazódnak a konkrét feladatok. A termelők által elindított folyamat alappillére, hogy az ágazatnak alulról kell építkeznie. A termelési alapokkal kapcsolatos borvidéki terveket az adott közösségnek szükséges megfogalmaznia, elfogadnia, az úgynevezett marketing nem helyettesíti ezt. A stratégiából tehát egyértelműen kiderül a sorrendiség és a hangsúlyozás is.
Légli Ottó nemcsak a HNT elnökeként, hanem magyar borászként is úgy gondolja, hogy a különféle ágazati rendezvényeknek, kóstoltatásoknak is egy irányba kell hatniuk. A borrégióknak az „izgalmas és jövedelmező” jövőről szükséges beszélniük. Ha ez nem így történik, akkor minden egyes ilyen rendezvényre elköltött forint „kidobott pénz az ablakon” – véli a 2010-es Év Bortermelője Díjat elnyert szakember. Légli Ottó nem tagadja: nagy viták vannak amiatt, hogy a fentiek szerint átfogalmazták a marketing súlyát, szerepét, ő azonban jónak tartja az irányt. Termelőként pedig az a véleménye: nagyon nagy hibát követ el az a borász, aki azt gondolja, hogy egy jó marketing majd helyzetbe hozza őt úgy, hogy otthon a minőség, a termelési alapok valójában nincsenek rendben.
Az említett stratégia első lépése a HNT megrendelésére elkészült objektív helyzetértékelés. „A termelői oldal felmérését most kezdjük” – mondja az elnök. Szerinte az említett kutatás megállapításait nyilvánvalóan azok a termelők tudják majd felhasználni – remélhetőleg minél többen lesznek ilyenek –, akik kellőképpen nyitottak és azon is gondolkodnak, hogy miképpen fejlesszék a saját közösségük dolgait. Vannak ugyanakkor borászok, akiket nem érdekel a piaci visszajelzés, ők a kutatásra költött forintokat tartják kidobott pénznek. Pedig az objektív helyzetértékelésre a HNT elnöksége és a küldöttgyűlés szerint is nagy szükség van.
További fontos fejlemény, hogy a múlt év elején a bor- és gasztronómiai célú források jelentős részét a Magyar Turisztikai Ügynökséghez (MTÜ) rendelték. Ezt Légli Ottó azért tartja jónak, mert a források most nincsenek elaprózódva. Ellentétben a korábbi gyakorlattal, amikor egy-egy rendezvényen való megjelenés támogatására az Agrármarketing Centrum (AMC) és a HNT is 15-20 millió forintokat rendelt. „Annak nincs semmi értelme, hogy egymás vállát veregetni utazzunk ki a kiállításokra. Éppen ezért fontos rendbe tenni a szőlőbirtokokat és a termelést. Az elmúlt csaknem harminc év alatt én is jártam már úgy, hogy jött a megrendelés, és nem volt mögöttem elegendő árualap” – érvel Légli Ottó.
Fontos lépés volt az MTÜ és a HNT között tavaly létrejött együttműködési megállapodás is. Ennek lényege – s ezt a borász személy szerint ugyancsak helyes útnak tartja – a belföldi turizmus erősítése. „Meggyőződésem, hogy csak akkor tudunk továbblépni, ha nagyon komoly belföldi piacunk van, amely mintegy hátországként erősíti és bátorítja a termelőket arra, hogy az adott színvonalú terméket már megmutassák a világnak. Amennyiben ez a belföldi piac nem stabil, nem fizető- és fejlődőképes, nem tudja majd kinevelni azokat a pincéket, termelőket, amelyek/akik a minőségi sávban mozoghatnak. „Mindannyian azt hisszük, hogy a magyar bor többre van predesztinálva, de józan paraszti ésszel is könnyű belátni, hogy 1-2 eurós átadási ár nem jelentheti a célt és a jövőt. Bár kétségtelen, hogy ma ez az ár több nagyüzemnek rentábilis üzletet biztosít. A minőségi, néhány eurós borral azonban már olyan forgalmat lehet bonyolítani, amely komoly árbevételt is generál.”
A magyar bor külföldi megjelenéséhez tehát a termelési alapok rendbetételén, a belföldi piac megerősítésén keresztül vezet az út. Először ugyanis meg kell erősödniük azoknak a borászatoknak – tisztelet a kivételnek –, amelyek még nem tudnak stabilan szállítani, mert nincs akkora készletük. „Az ökológiai adottságainkban rejlő potenciált a hozzáadott érték szempontjából üzleti értelemben a legjobban kell kihasználni. Úgy, hogy a jövedelmezőség a fiatalok számára is perspektivikus legyen. Ausztriának nagyon stabil belső borpiaca van, s a statisztika alapján az osztrák bor kiviteli átadási ára háromszorosa a magyarnak. Ez is egyfajta marketing” – vallja a HNT elnöke.
