NÉMET KOALÍCIÓS FESZÜLTSÉGEK
A németekre azt szokás mondani, hogy kedvelik a stabilitást és a dolgok kiszámítható alakulását. Most azonban, az európai parlamenti választások után azzal kénytelenek szembesülni, hogy a hagyományos, megszokott pártrendszer a szemük láttára omlik össze. A szociáldemokraták (SPD) a megmérettetésen 16 százalékkal csupán a harmadikok lettek a 2014-es, második helyet jelentő 27 százalék után. Az EP-választások után egy helyhatósági voksoláson elvesztették Brémát, amely a második világháború óta atombiztos szocdem városként volt elkönyvelve. A választási fiaskókat követően Andrea Nahles, a párt elnöke kénytelen volt távozni, bejelentette lemondását.
A FORRÓ SZÉK
Az SPD koalícióban kormányoz Angela Merkel kancellár pártjával, a kereszténydemokratákkal (CDU), valamint a bajor CSU-val. A nagykoalíció kényelmes, ám egyben veszélyes helyzetet is teremtett: az SPD nem volt képes valódi ellenzéki pártként működni. Ez meg is látszik a népszerűségükön, amely folyamatosan esik. A hagyományos német pártrendszer meggyengülésének a bevándorlásellenes AfD, valamint a zöldek lettek a haszonélvezői. Ha a szociáldemokraták érdemi tényezőként szeretnének ott maradni a német politikai palettán, lépniük kell. A CDU/CSU pártszövetséggel való koalíció felhígította a párt identitását. Merkel egyik kedvenc politikai taktikája volt, hogy kifogta a szelet a baloldal vitorláiból, és az ő ötleteiket valósította meg. Ezzel a jobbközép alakulatnak nevezett CDU-t balra tolta, a szocdemeket pedig meggyengítette.
Az SPD részéről szinte az egyetlen logikus lépés lenne, ha felbontaná a koalíciót és megpróbálna visszatérni egy karakteres baloldali politizáláshoz. A válságot jól jelzi, hogy Nahles posztjáért nem indult öldöklő harc a párton belül. Kompromisszumos, átmeneti megoldás született a pártvezetésre: három veterán politikus irányítja majd a szervezetet (Manuela Schwesig, Mecklenburg–Elő-Pomeránia első embere, korábban családügyi miniszter, Malu Dreyer, aki Rajna-vidék–Pfalz tartományt irányítja, s hozzájuk csatlakozik majd Thorsten Schäfer-Gümbel, aki a hesseni tartományi parlamentben az ellenzékben lévő SPD frakcióvezetője). A három muskétás kinevezése jelzés akart lenni a választók felé: a párt stabil, biztos kezekben van. A megválasztásuk azonban másként is értelmezhető: az SPD-n belül nincs egy olyan vezető, aki biztos kézzel, határozott víziókkal és üzenetekkel lenne képes új irányt szabni a vergődő formációnak. Ráadásul a hármas gyorsan sietett leszögezni, hogy átmenetinek tartják a pozíciójukat, s nem indulnak a pártelnöki posztért. A szocdemek elnöki széke hirtelen nagyon forró lett, holott egy karakteres új vezető és egy új irányvonal megtalálása nagyon lényeges lenne már rövid távon is. Ősszel néhány fontos keletnémet tartományban választások lesznek, s a bizonytalanság tovább taszíthatja lefelé a lejtőn az SPD-t.
A három muskétás sietett kijelenteni azt is, hogy nem tervezik a koalícióból való kilépést. A pártvezetés azonban június 24-én értekezik arról, hogy a programjuknak milyen részei jelentek meg a koalíciós kormányprogramban. Magyarra lefordítva ez könnyen jelentheti azt, hogy elszánják magukat a szakításra.
FORGATÓKÖNYVEK
A Politico című lap négy lehetséges szcenáriót vázol fel. Az első szerint minden megy tovább a maga útján, marad a nagykoalíció. Értelemszerűen ez tetszene a legjobban Merkelnek és a CDU új vezetőjének, Annegret Kramp-Karrenbauernek is. Márciusban az SPD tagjainak a 66 százaléka szavazott a nagykoalícióra, ám, mint írtuk, azóta tovább apadt a párt népszerűsége. A belső ellenzék, az ifjúsági tagozat azonban már régóta a megújulás mellett érvel, ők szinte bizonyosan a kilépés mellett kampányolnak majd – ami egyébként egy előre hozott választás lehetőségét is felveti.
Egy másik forgatókönyv lenne az úgynevezett Jamaica-koalíció tető alá hozása. Ha az SPD kilép, Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök valószínűleg új koalíció megalakítására ad megbízást a CDU-nak. A Jamaica az ebben potenciálisan részt vevő pártok színeiből jön össze, ami együttesen megegyezik a karib-tengeri szigetország nemzeti színeivel. (A CDU/CSU feketével jelöli magát, a liberálisok sárgával, a zöldek pedig értelemszerűen zölddel.) Merkel már a 2017-es választások után megpróbált összehozni egy ilyen alakulatot, ám azt a liberális szabad demokraták vezetője, Christian Lindner az utolsó pillanatban megtorpedózta. Most azonban inkább a zöldek ódzkodnak egy ilyen összeborulástól, ugyanis az európai parlamenti választásokon húsz százaléknál is többet értek el. Vagyis nekik érdekük lenne egy előre hozott választás. A Jamaica-koalíció előtt tornyosuló további akadály, hogy a szabad demokraták közölték: kizárólag akkor hajlandók tárgyalni a CDU-val, ha Merkel távozik a kancellári székből.
VÉGET ÉRT EGY FEJEZET
A harmadik opció az lehet, ha az SPD kilép, s a CDU/CSU megpróbál kisebbségben kormányozni. Ez ad hoc szövetségek kötését jelentené az egyes parlamenti témáknál, ami viszont definíció szerint is meglehetősen bizonytalan. A politikai stabilitást szerető német választók tovább büntetnék a kereszténydemokratákat, ha ilyen felállás alakulna ki. Németország nem Olaszország. Merkel közölte is korábban, hogy kisebbségi kormányzásra csak átmenetileg lát lehetőséget.
A negyedik lehetőség az lenne, ha a választókra bíznák a döntést. A német közvéleményben egyre jobban elterjed a „véget ért egy fejezet” (vagyis a Merkel-korszak) hangulata. A kancellár továbbra is népszerű, viszont ennek az az ára, hogy gyakorlatilag nem vesz részt a belpolitikában – fél lábban már kívül van az ajtón. A nagykoalícióban szereplő pártoknak előbb-utóbb újra kampányüzemmódba kell kapcsolniuk. E forgatókönyv szerint jobb előbb, mint utóbb, most legalább a népszerűségük maradékát átkonvertálhatnák parlamenti mandátumokra.
Borítófotó: Angela Merkel ajándékot kap Rostockban. Béna kacsa lehet a német kancellárból, ha felbomlik a nagykoalíció
