– Külföldi tanulmányai alapján hogyan látja, ezek a tapasztalatok mennyire szükségesek a szakmai érvényesüléshez?
– Én mindent ennek köszönhetek. Szüleimmel Keszthelyen laktunk, és amikor a gimnázium következett, ők nem örültek volna, ha Budapestre kerülök. Felvettek a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba, de apukám akkor a keszthelyi agráregyetemen tanított, mellette pedig vitt egy gépipari vállalkozást. Már a 90-es években sokat szállított Ausztriába. Így került végül képbe a grazi gimnázium. Ezt követően adta magát a grazi jogi egyetem, ahol az ottani neves jogtudósok nem a jogszabályok szó szerinti bemagolására helyezték a fő hangsúlyt, hanem olyan szemléletet, problémamegoldó képességet és gyakorlatias, strukturált gondolkodást közvetítettek jogeseteken keresztül, amely kellően felkészített a jog tényleges gyakorlására. Ez a gyakorlati próbát is kiállta, hiszen úgy kezdtem az ügyvédi pályát Magyarországon, hogy magyar jogot egyáltalán nem tanultam. A grazi éveket pedig egyértelműen megalapozta, hogy már az általános iskolában is egy meghatározó évet tölthettem az Egyesült Államokban. Addig főleg németül tanultam, angolul semmit, szóval nulla angoltudással rögtön az ottani általános iskola ötödik osztályába kerültem. Az elején azért voltak vicces sztorik. Az ott töltött egy esztendő végére sikerült az osztálytársaim szintjét elérnem az angolban. A gondolkodásomat főként a külföldi tapasztalatokra alapoztam, az elmúlt két washingtoni év alatt ez csak megerősödött bennem.
– Mondana konkrét példát?
– Nagyon érdekes volt megélni, hogy a tengerentúli sikeres vállalkozók, cégvezetők nem rejtegetik, nem szégyellik a sikert, kellő alázattal kezelik, de büszkék arra. A közigazgatásnak, a politikának segítenie kell a gazdaságot, mert összefogással, együtt kell végigvinni a dolgokat, jó célokat. A kereteket és az irányt a politikának kell megszabni, de csak a gazdasági élet szereplőivel együttműködve lehet elérni igazi sikereket. Azok a cégek, vállalkozók pedig, akik sikeresek, büszkén vállalhatják fel a nézeteiket és támogathatnak meggyőződésük szerinti kezdeményezéseket. Továbbá abszolút nem az ördögtől való az átjárhatóság a politikai és a gazdasági pozíciók között. Például, ha valaki akár éveket magas kormányzati poszton töltött, utána nyugodtan visszamehet a privát gazdasági életbe, de fordítva is működik ez. Az Egyesült Államok jelenlegi magyarországi nagykövete, David B. Cornstein rendkívül sikeres üzletember volt. Sűrűn hangoztatja is, hogy ezzel az üzleti gondolkodásmóddal segíti majd az amerikai cégeket diplomataként. Magyarországon ez talán a következő lépcső, mert nálunk még sokkal jobban elhatárolódik egymástól ez a két világ.
– Tapasztalta ezt, amikor az államigazgatáshoz „igazolt”?
– Ez nagyon új volt számomra, de eszméletlenül értékes és hasznos tapasztalatszerzés, különösen a washingtoni diplomácia világa. Úgy érzem, hogy a közszolgálatban töltött idő alatt sikerült elismerést kivívni a mindenkori állami vezetőknél, ami egyértelműen az addigi gazdasági tapasztalatoknak volt köszönhető. Fontosnak tartom az átjárhatóságot, mert a piacgazdaságban nevelkedett szakemberek lendületet, problémamegoldó képességet tudnak vinni a közszférába. A csapatot nagyon fel tudja rázni egy kívülről, egészen más munkakultúrájú világból, a kudarcot lehetőség szerint kerülő gazdasági életből jövő ember. Utóbbinak ugyanis teljesen más a lelkiállapota, mint annak, aki biztos abban, hogy a hónap végén megkapja a fizetését. Az üzleti világban edződött embernek szinte már a vérében van, hogy a piacon naponta újrakezdődik a háború, és ha nem jön bevétel, akkor az alkalmazottakat és az adókat nincs miből kifizetni, a családnak nincs miből enni adni. Ennek a szemléletnek kell vezetnie a közszférát is. A leépítések mindig kellemetlenek, de ott muszáj végre versenyképes fizetéseket adni, s muszáj megkövetelni a teljesítményt és a tudást is, sokkal jobban. Nagyon fontos ugyanis, hogy az irányító, jogszabály-előkészítő, víziókat felvázoló grémium olyan emberekből álljon, akik a gazdasági szférában is maximálisan megállnák a helyüket.
– Komoly szerepe volt a 90-es évek óta megvalósított legnagyobb privatizációs ügyletben, a 2015-ben elindult Földet a gazdáknak! programban. Hogyan emlékszik erre?
– Önálló ügyvéd voltam már és 32 éves, amikor a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet jogi vezetésére felkértek. Nagyon nagy megtiszteltetésként ért, ugyanakkor nagy kihívás, lehetőség is volt. Az agrárvilág pedig új terület, de ma már nagyon közel áll a szívemhez. Nem vagyok gazdálkodó, valószínűleg nem is leszek, én ennek a területnek elsősorban a jogi vonatkozásait látom. Az a korszak igen turbulens volt, még ha eléggé szép eredményeket is hozott a vidéki Magyarország és a gazdatársadalom számára. -2014–15-re futottak le a haszonbérleti pályázatok, amelyek elég sok kritikát kaptak, pedig az addigi nagyjából hatszáz földhasználó helyett hétezer gazda jutott haszonbérleti pozícióba. Természetes azonban, hogy ahol nyertesek vannak, ott vesztesek is. És ha már a jó célok érdekében történő politika-gazdaság együttműködésről beszéltünk, a tájékoztatás például kiegyensúlyozottabb is lehetett volna, ha a sajtó által felkapott „vesztes” esetekkel nem főleg a földművelésügyi tárca állítja szembe a száraz tényeket, a számokat, hanem több „nyertes” gazda, fiatal gazda, családi gazda kiáll és hallatja a hangját. Elmondva, hogy náluk még soha nem volt pályáztatás, de most nyertek mondjuk ötven hektárt. És akkor a program második részéről, az értékesítésről még nem is beszéltem.
– Később az is eljött, hiszen a gazdálkodás alapja a kiszámítható földhasználat. Miként zajlott?
– Életem talán legnagyobb kihívása és legnagyobb feladata volt a Földet a gazdáknak! program. Ez ügyben a földalap, a minisztérium, az agrárkamara, a Magosz, illetve a hitelkonstrukció kapcsán az MFB és a kereskedelmi bankok az első pillanattól együtt tudtak működni. Szoros egyeztetések alapján születtek meg azok a jogszabályok, amelyek az állami földeladások lebonyolítását lehetővé tették. Bonyolult jogi konstrukcióról volt szó – amilyenre még nem volt példa nálunk –, hiszen nagyon szigorú szabályok szerint lehetett csak területet vásárolni. A földforgalmi törvényben és egyéb – sokszor sarkalatos – jogszabályokban meghatározott szabályrendszer alapján. Gondolok itt például az állampolgárságon túl a földműves minősítésre, a helyben lakásra, az állattartó telepek meghatározására stb. Ezt az egészet úgy kellett végigvinni, hogy ne legyen érdemben támadható, a háromszáz hektáros birtokmaximumot senki se haladja meg, ugyanakkor sikertelen értékesítések, bíróság előtt megdőlt szerződések se legyenek. A magyar államnak pedig húszéves visszavásárlási joga maradjon, emellett elidegenítési és terhelési tilalmat lehessen bejegyezni az eladott állami földekre. Mindezt egy olyan kedvezményes hitelkonstrukcióval „megspékelve”, amelyhez elég volt egy minimális önrész.
– Sikeresnek tartja a program megvalósítását?
– Igen. Az említett szempontok szerint sikerült is végigvinni, ezért amondó vagyok, hogy aki ebben a programban részt vett, méltán lehet rá büszke. Ez azért is fontos, mert nemzeti kincsünk az állami földvagyon, és egyáltalán nem mindegy, hogy ki tudjuk-e használni a benne rejlő lehetőségeket. Bármikor nagyon szívesen vitatkozom azzal, aki azt állítja, hogy ez ártott az országnak, illetve azt mondja, hogy a gazdatársadalom, a vidék szempontjából olyan projekt valósult meg, amely az érintett szereplőkre, a gazdákra negatívan hatott. Mert nem volt ilyesmi. Az átlagos eladott területméret végül tíz hektár alatti lett, miközben harmincezer gazda vásárolt földet. Természetesen ki lehet ragadni olyasmit, hogy egy családban több földműves él, és mindegyikük tudott földet venni a program keretében. A hitelt azonban senki sem kapta ingyen, az ki is kell gazdálkodni, vissza kell fizetni. Két évvel az állami földárverések után azért már eléggé jól látszik, hogy nincsenek tömeges perek, és tényleg azok jutottak földhöz, akik a legmagasabb árat megfizették, s az elővásárlási rangsorban is helytálltak.
– Az osztatlan közös tulajdon viszont a magyar termőföld keresztje. Valóban küszöbönáll a megoldás?
– A 90-es években a privatizáció során az egyik legnagyobb „falat” a termőföld magánosítása volt. Akkor alakult ki a jelenlegi ingatlan-nyilvántartás, és a mai napig vannak olyan területek, ahol nincsenek teljesen tisztázva a jogviszonyok. Az egykori tulajdonos termelőszövetkezetek, egyéb intézmények időközben megszűntek, átalakultak, részaránykiadás is történt, szóval ez nem egy új probléma. Érinti az állami területeket is, de ezeknek az ingatlanoknak a nagyobb része magánkézben van. Az osztatlan közös tulajdon a már elkezdett birtokpolitika megvalósítását késlelteti, ráadásul ami mindenkié, az valójában senkié. Azt gondolom, annál nagyobb kötődés, mélyebb elhivatottság és biztonság, mint amikor valaki a saját földjén gazdálkodik, nincsen. Vidékfejlesztési stratégiát csinálni, a vidék népességmegtartó erejét növelni pedig nem is lehet akkor, ha ezek az alapfeltételek hiányoznak. A Földet a gazdáknak! program szépsége éppen abban rejlik, hogy ezt a lehetőséget biztosította sokaknak. Más kérdés, hogy a vidék, a mezőgazdaság erősíti meg a következő időszakban a nemzetgazdaságot, az országot. Az erős vidék alapja az agrárium, a fiatal gazdák helyben maradásának a kulcsa pedig a saját földtulajdon. Az Egyesült Államokban az egyik első feladat volt a kormányalakításkor az új vidékfejlesztési stratégia összeállítása. Az ottani kihívások nagyon hasonlók a miénkhez az egyre kevésbé népszerű vidéki életformát tekintve. Példás az amerikai stratégia, mivel holisztikusan közelíti meg a problémát, és kitér a vidéki élet valamennyi vetületére, például az infrastruktúrára, az egészségügyi ellátásra, az oktatásra, generális célja pedig az ottani életminőség javítása.
– Agrárdiplomáciai területen is kipróbálta magát. Eredmények és kihívások?
– Az idén rendeztük meg Washingtonban a V4-es agráregyetemek rektori konferenciáját. Júniusban pedig a mezőgazdasági kamara delegációjával három államba látogattunk, melynek eredményeképpen Magyarország és Georgia állam között közvetlen, bilaterális, agrártárgyú kooperáció jött létre. (Hasonló szoros együttműködésünk van még Indiana állammal általános gazdasági téren.) A ceremónián a georgiai agrárminiszter egy ottani képviselő mintegy 120 hektáros barackfarmján fogadott minket. A többgenerációs családi gazdaság feldolgozóüzemében egy igen látogatott, családbarát helyi termékbemutató központot is működtetnek. Itt az általuk megtermelt gyümölcsből készített számtalan terméket kínálnak, a helyben kimért fagylalttól kezdve a baracklén, -szörpön és -lekvárokon át egészen a barackos süteményig. A helyi gazdaságok erejét mutatja, hogy a farm közvetlenül a Coca-Colával (Atlanta, Georgia fővárosa a mamutcég székhelye) is megállapodott, és a saját sűrítményükkel dúsított barackos kólát is árusítanak. Ami a magyar mezőgazdaság termékeit illeti, a mi élelmiszereinknek szintén van keresnivalójuk az Egyesült Államokban, hiszen a mi GMO-mentességünk ott is előny, az amerikaiak közül is egyre többen igénylik ezt. A magyar agrárdiplomácia nagy esélye mégis az oktatás és a kutatás-fejlesztés terén kialakítandó szorosabb együttműködés lesz. Ez nyitná meg az utat – akár szövetségi tagállami szinten – az élelmiszergyártók előtt. Az USA cégei ismerik hazánkat, és kiváló az amerikai–magyar üzleti együttműködés. Az adópolitikánk stabil és kiszámítható, s a fejlett infrastruktúránk is vonzóbbá tesz minket más régióbeli országoknál. Az Egyesült Államok a második legnagyobb befektető Magyarországon, erős cégekkel, több mint százezer munkavállalóval. Nekünk kihívás az olyan vállalatok idevonzása, amelyek a magyar munkaerőt itthon tudják tartani, ebben a HIPA kiváló munkát végez. Ezek a társaságok a jelek szerint nem is Budapestre települnek, hanem vidékre. A vidékfejlesztés kapcsán érdemes gondolni erre is, ahogyan ezt az USA-ban is teszik.
NÉVJEGY
1982-ben, Keszthelyen született, az általános iskolai évei alatt egy esztendőt töltött az Egyesült Államokban. Ezt követően, 1996-ban ausztriai gimnáziumban folytatta tanulmányait
A grazi Karl Franzens Egyetem jogi karán szerzett jogi diplomát, majd az intézmény alkotmány- és közjogi tanszékén volt tanszéki asszisztens
Az ELTE-n honosított, majd Master of Business Administration (MBA)-diplomát szerzett
Ügyvédjelölti pályafutását egy nemzetközi irodában kezdte, ezt követően önálló ügyvédként tevékenykedett, elsősorban külföldi nagyvállalatok és állami szervek, intézmények jogi képviseletét látta el
2014-ben felkérték a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) jogi irányítására. Nevéhez fűződik a Földet a gazdáknak! nagyszabású földértékesítési program jogi konstrukciójának a megvalósítása és operatív jogi irányítása
A földművelésügyi miniszter felkérésére 2017. januártól Magyarország washingtoni nagykövetségén agrárattasé és főtanácsadó volt
2018 novemberében partnerként és vezető ügyvédként csatlakozott a KNP Law Nagy-Koppány Varga és Társai Ügyvédi Irodához
