KURALI ZOLTÁN
– Azonnal igent mondott Varga Mihály felkérésére, hogy az ÁKK vezérigazgatója legyen?
– Természetesen. A pénzpiacról jövök, az ott szerzett tudást szeretném a magyar gazdaságpolitika – azon belül is az adósságkezelés – rendelkezésére bocsátani. Az elmúlt húsz évben két nemzetközi banknál dolgoztam. Az utóbbi 10-13 esztendő a feltörekvő gazdaságok finanszírozásának és pénzügyi kockázatkezelésének az elősegítésével telt, kormányzati, banki és vállalati ügyfelekkel tevékenykedtem. Úgy gondolom, hogy a piaci szemléletem előnyére válhat az intézménynek, s ezzel együtt, remélem, a hazámnak is.
– Elődje, Barcza György viszonylag hosszú ideig töltötte be ezt a posztot. Ön meddig tervez?
– Ameddig szükség van rám, addig szakmai alázattal, minden tudásomat és piaci tapasztalatomat latba vetve töltöm be ezt a megtisztelő pozíciót.
– Magyarországon inkább az a gyakorlat, hogy állami funkcióból távoznak a menedzserek a versenyszférába. Ön pont ellenkezőleg cselekszik…
– Az angolszász pénzügyi kultúrát meglehetősen jól ismerem. A külföldön szerzett tapasztalataim szerint nyugaton gyakran kérnek fel pénzpiaci szakértőket közszolgálati pozícióra. Ezt történt az én esetemben is.
– Új seprű másként seper – vallja ezt az elvet? Milyen változásokat tervez bevezetni?
– Szeptember elseje óta vagyok az ÁKK vezetője. Ami biztos, hogy a múlt év végén elfogadott idei tervek megvalósítását az esztendő hátralévő részében végigvisszük. Így a vonatkozó finanszírozási tervet is. Az alapvető célok azzal nem változnak, hogy új vezetője van az adósságkezelőnek. A fegyelmezettség és a megbízhatóság elengedhetetlen a pénzügyek terén. Nem csupán a munkáltató várja ezt el, hanem a piac is.
– Tehát egyelőre semmi módosulás?
– Konzervatív felfogású szakemberként arra törekszem, hogy első lépésként megvalósítsam az ez évre kijelölt kormányzati terveket. Például az állampapír-állomány terv szerinti növelését a háztartások körében, de emellett tovább kell fejlesztenünk az intézményi állampapírpiacot. A célkitűzésünk az, hogy a magyar államadósságot a lehető legnagyobb arányban forintból, illetve hazai befektetők megtakarításaiból finanszírozzuk, amit a jelenlegi makrogazdasági helyzet megalapoz. A feszes költségvetésnek köszönhetően a csökkenő államháztartási hiány és adósságráta, valamint a magas háztartási megtakarítási hányad már jelenleg is biztosítja, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a külföldi befektetőknek. Mindezt természetesen egy állandóan változó globális piaci környezetben kell véghez vinnünk, figyelve arra, hogy a finanszírozás költségszintje a lehető legalacsonyabb maradjon. A jelenlegi piaci környezetben, kihasználva az alacsony kamatokat, logikus lépés növelni az államadósság futamidejét. Terveink szerint a devizatartozás súlya tovább csökken egy olyan kiegyensúlyozott adósságkezelési stratégia mellett, amely a lehető legszélesebb befektetői kört szólítja meg.
– Milyen a magyar adósságfinanszírozás megítélése a piaci oldalon?
– Erre nagyon jó rálátásom van, hiszen alapvetően feltörekvő piacokkal foglalkoztam, évekig a közép-európai régióban dolgoztam. A magyar adósságkezelés profizmusa, piaci és befektetői megítélése kiemelkedő. Nagyrészt ez is szerepet játszott abban, hogy igent mondtam a miniszter úr felkérésére. A régiós országok 2008-as válságra adott válaszait végig követtem az adósságkezelési tranzakcióikon keresztül. A magyar stratégia, miszerint egyre inkább a belföldi finanszírozás, a forintpiac felé fordult az ország, visszatekintve bölcs döntésnek bizonyult.
– Korábban ezt csinálták az olaszok és a japánok is. Van „példaképe” ezen a téren? Létezik királyi út?
– Nem hinném, hogy más országok modelljét kellene másolnunk, Magyarország a saját útját járja. Kétségtelen, hogy mind az olaszok, mind pedig a japánok államadósságának a jelentős részét a hazai befektetők finanszírozzák, de mindkét államban extrém magas a ráta. Az ő példájuk nem releváns a magyar stratégia szempontjából, amely a tartozáscsökkentés és ezzel párhuzamosan az apadó államadósság egyre nagyobb hányadban forintból, illetve hazai forrásból származó finanszírozását tűzte ki célul. Természetesen tanulmányozzuk más országok gyakorlatát, s tanulunk a jó példákból, valamint figyeljük, elemezzük a piacot, továbbá számba veszünk minden lehetőséget. Ahhoz, hogy az adósságfinanszírozás olajozottan működjön, a lehető legtöbb lábon kell állnia.
– Nézzük a konkrétumokat! A pénzügyminiszter úgy nyilatkozott korábban lapunknak, hogy összejöhet a ciklus végére a hatvanszázalékos adósságráta. Ön is így kalkulál?
– 2019 második negyedévének végére hetven százalék alá esett az adósságráta. Konkrétan 68,7 százalékra. Miután a következő esztendőkben igen kis deficitet tervez a kormány nagy növekedési ütem mellett, az ambiciózus cél nagyon is kivitelezhető.
– A szóban forgó hatvanszázalékos mutató feltétele is az uniós pénz bevezetésének. Adósságfinanszírozási szempontból nem lenne jobb a helyzetünk az eurózónában, ahol lényegében „eltűnt” a kamat?
– Nem lehet pusztán egy oldalról megítélni ezt a kérdést. Hiába alacsony ugyanis az eurókamatszint, hosszú távon reálhozamot is kell biztosítani a megtakarítóknak, mindenekelőtt a magyar háztartásoknak. Ez is kormányzati cél. Továbbá nem eurózónás gazdaságként biztosítva van az önálló gazdaságpolitika is, rugalmasabban tudunk reagálni a piaci folyamatokra. Végül azt is látni kell, hogy az övezetet jelenleg számos bizonytalanság övezi, az eurózónának stabilizálódnia kell.
– Még akkor is, ha veszít az értékéből a forint? Miként hat ez az adósságfinanszírozásra?
– Szemben a válság alatti időszakkal, mikor is elérte az ötven százalékot az államadósságon belül a devizarész, jelenleg ez a hányad 18 százalék. A forint árfolyama tehát egyre kevésbé hat az adósságszint mutatójára.
– A múlt esztendő végén szenzációként hatott, hogy 2019-re nem kalibrálták be a nemzetközi devizakötvény-kibocsátást. Tartják magukat ehhez?
– Nem tűnik indokoltnak, hogy ebben az évben eltérjünk az elfogadott tervektől. A 2020-as finanszírozási terv előkészítése kapcsán az adósságkezelői eszköztár bővítésének a lehetőségét és szükségszerűségét vizsgáljuk, mivel szakmai kötelességünk feltárni minden olyan módozatot, amely hozzájárulhat az államadósság lehető legköltséghatékonyabb, legkisebb kockázattal járó kezeléséhez, a korábban említett alapvető stratégiai irányok mentén. Ezen megfelelően előkészített döntések jelölik majd ki a 2020-as finanszírozási koncepció fő stratégiai irányait, a korábbi évek gyakorlatát követve.
– Bár mindhárom hitelminősítőnél befektetésre ajánlott az adósságunk, a besorolási szint alján tartózkodunk. Reális ez? S mit jelentene egy esetleges feljavítás?
– Túlzottan konzervatívnak tartom a magyar adósosztályzat jelenlegi besorolását mindhárom nagy hitelminősítőnél. Egy-két szinttel magasabbat érne a jelenlegi teljesítményünk, még akkor is, ha már a befektetésre javasolt topligán belül játszunk. Emellett meg kell jegyeznem, hogy a devizakötvényeink árazásában a befektetők már megelőlegezik nekünk a jövőbeli esetleges felminősítések hatását.
– Miközben mind a kormány, mind pedig az ÁKK büszke arra, hogy jelentősen csökkent a magyar adósságráta, a régióban a hazai mutató továbbra is magas.
– Az eltérő történelmi háttér miatt. Miközben mi, magyarok a 90-es évek elején magas megörökölt adósságszinttel indultunk neki a piacgazdaságnak, a többi térségi országban alacsonyabbak voltak a mutatók. Sajnos a 2008 októberétől hozzánk is begyűrűző globális hitelválságot megelőző hatéves időszak elhibázott gazdaságpolitikája, valamint az ennek hatására felvett nemzetközi mentőcsomag tovább növelte a magyar államadósságot. A jó hír, hogy nálunk 2011 óta csökkenő trendről beszélhetünk ezen a téren. Ugyanakkor az alacsony, 18 százalékos devizarészaránnyal felzárkóztunk a régiós szinthez. Például Csehországban 13, ellenben Lengyelországban 28, Románia esetében pedig több mint 50 százalékos ez az arány.
– Egyes szakértői megnyilvánulások szerint sok árnyoldala van az új csodafegyvernek, a szuperállampapírnak, így látják ezt az ÁKK-ban is?
– A MÁP Plusztól azt várta a kormány, hogy felpörgesse a családok állampapír-vásárlását és megfelelő reálhozamot biztosítson a háztartásoknak egy olyan piaci helyzetben, amikor a forintkamatlábak az eurókamatokhoz hasonlóan soha nem látott alacsony szinten stabilizálódtak. Ez lett a legkeresettebb állampapír, a zászlóshajó. A másik fontos szempont az állampapírhoz való hozzájutás leegyszerűsítése volt, amely a kis befektetési összegen, a párhuzamos piaci (banki) és állami (kincstári, postai) értékesítésen, valamint a kamatadó-mentességen keresztül megvalósult, hiszen így gyakorlatilag bárki nagyon könnyen és költséghatékonyan hozzájuthat a papírhoz. Ez jelentősen hozzájárult a lakosság befektetői tudatosságának a fejlesztéséhez, megágyazva további lakossági termékeknek, például a tervekben szereplő Nyugdíjkötvénynek.
– A vád a szuperállampapír ellen az, hogy kiszárítja a hitelintézeti szektort, miután elvonja a forrásokat a bankoktól.
– Én a verseny híve vagyok. A hazai hitelintézeti szektor likviditása minden nemzetközi mérce szerint megfelelő, ráadásul a lakosság készpénzállománya továbbra is nagy. Remélem, hogy a piaci szereplők alkalmazkodnak a piaci helyzethez, új termékeket fejlesztenek, hogy versenyképes befektetési és forrásgyűjtési megoldásokkal szolgálják az ügyfeleik érdekét.
– Hamarosan jön a Nyugdíjkötvény. Tartanak-e tőle, hogy elvonja a figyelmet például a szuperállampapírtól?
– A Nyugdíjkötvény egy olyan speciális termék, amelynek a célja a hosszú távú nyugdíjcélú takarékosság és tudatosság fejlesztése. A Magyar Állampapír Plusz célja ezzel szemben az, hogy a lakosságnak a lehető legnagyobb reálhozamú befektetési lehetőséget biztosítsa. A Nyugdíjkötvény kifejezetten hosszú távú öngondoskodásra ösztönöz majd, a megtakarításhoz a kötvénybirtokos csak a nyugdíjkorhatár elérésekor juthat hozzá. Vagyis a Nyugdíjkötvény nem lesz a többi állampapír konkurenciája.
NÉVJEGY
1974-ben, Szombathelyen született.
Nős, két leánygyermek édesapja.
Egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen végezte.
Az egyetemi évei alatt, majd a diploma megszerzése után makrogazdasági elemzőként, 1999–2006 között a Citibankban treasury értékesítési vezetőként dolgozott.
2006-ban csatlakozott a Deutsche Bankhoz, ahol rövid időn belül kinevezték az intézmény magyarországi vezérigazgatójának, majd a CEEMEA régió vezetőjének. Többek között feltörekvő gazdaságok finanszírozásának elősegítésével és pénzügyi kockázatkezeléssel foglalkozott.
A pénzügyminiszter júniusban kérte fel az ÁKK irányítására.