Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Felállított és ledöntött szobrok, emlékhelyek - újraírt narratívák az emlékezetpolitikában

HírekKertész Viktória

Szoborállítás, szobordöntés, emlékhelyek létrehozása. A civilizált társadalmak létrejötte óta fontos emblematikus aktusai a közösségeknek, országoknak, nemzeteknek. A hála, az emlékezés, a gyászos vagy felemelő emlékezés szimbólumai, gyakran szakrális térré nemesülő terei. És állandó viták tárgyai. Egy-egy szobor megjelenése, vagy meg nem születése is képes elindítani narratívákat, egy-egy szobor is képes arra, hogy kultúrpolitikai, akár politikai vitákat is elindítson, hangzott el többek között azon a beszélgetésen, amelyet „Emlékhelyek, emlékművek, köztéri alkotások – újraírt narratívák az emlékezetpolitikában” címmel rendezett idei utolsó Örökség Műhelyében az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Schmidt Mária, Bayer Zsolt és L. Simon László közreműködésével.

A köztéri alkotások és emlékhelyek értelmezése kapcsán többek között olyan kérdéseket vitattak meg a résztvevők, mint: Miért fontosak az emlékművek, köztéri alkotások? A résztvevők beszélgettek szoborállításról, szobordöntésről, tágabb kontextusban pedig identitásról, a múlthoz való viszonyulásról, szimbolikus jelképekről, múltról és jövőről.  

„Semmi mása nincs a szobroknak, mint önmagukon túlmutató szimbolikája és politikai töltete” – fogalmazott Bayer Zsolt író, újságíró, publicista. A legtöbb köztéri alkotás esetében elmondható, hogy az ellentétes nézetek képviselői egymással versengve próbálják képviseltetni magukat. „Kevéssé feltételezzük azt, hogy a társadalom széles rétegeit érdekli, hogy hol milyen szobor áll, hiszen a mai világnak mások a hősei, másrészt ezzel párhuzamosan, ha valahol megjelenik egy szobor, akkor azonnal megjelenik egy ellentömeg, és vagy állítanak egy ellenszobrot, vagy megpróbálja a felállítottat ledönteni, vagy egyáltalán megakadályozni annak felállítását.” Példának Hóman Bálint szobrát említette Bayer Zsolt.

L. Simon László országgyűlési képviselő, író, költő rámutatott, hogy a Hóman-szobor szándéka semmiféleképp nem jelentette azt, hogy bármilyen módon a fasiszta diktatúrának akarnak emléket állítani, hiszen a holokauszt kétség kívül a magyar történelem szégyenfoltja. A köztéri alkotások újraírt narratíváinak kapcsán úgy nyilatkozott: „szimbolikus térfoglalás zajlik. Abszurd folyamat ez, ami az önfeladás útja felé mutat.” Elmondta, hogy a kultúrpolitika egyben identitáspolitika is kell, hogy legyen.

Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója egymás jelképeinek elfogadására, a kulturális hatalomátvétel jelenségére és a tolerancia fontosságára hívta fel a figyelmet. „Az Európai Unió nyugati országaiban vagy az Egyesült Államokban az a törekvés indult meg, hogy a múlt negligálásával azt a tudást mutassák be, ami a jelenlegi generációkat a tudás egyedüli birtokosaként mutatja fel, és azt hirdetik, hogy most egy új lapot kezdtünk, minden, ami előtte volt, az érvénytelen, abból nekünk semmi jó nem származik, és gyakorlatilag minden területen ez tapasztalható. Nem szabad soha senkit lebecsülni és lekezelni, el kell kezdeni végre öntudatosabban viselkedni, és ki kell állni az értékeinkért”  – fogalmazott. A tolerancia általános érvényű elvárás, semmilyen esetben nem szabad kettős mércét használni. Véleményét a Franciaországban, Ploërmel település főterén álló II. János Pál pápa szobor példáján át fejtette ki, melyről a francia Államtanács döntése értelmében el kell távolítani a keresztet. „Muszáj, hogy szimbólumok megfeleljenek annak az értékrendnek, amiben gondolkodunk, különben nem tudjuk kifejezni magunkat. El kéne kezdeni egy kicsit határozottabban kiállni a saját értékeink mellett, nincs miért szégyenkeznünk” – vélekedett a történész.

Borítókép: Örökség Kultúrpolitikai Intézet