Bezár ×

2019/03/14

Új vizeken edződik a bajnok

– Az idén kapta meg a diplomáját. Milyen képesítést szerzett? 

– Közgazdász vagyok, gazdálkodás és menedzsment szakon végeztem. Azért ezt a területet választottam, mert használható tudást akartam szerezni, olyan szakmát, amellyel több területen is tevékenykedhetem. De még vannak terveim, hosszabb távon célom a doktori cím megszerzése.

 – Már maga az élsport rengeteg önfegyelmet igényel, emellett egyetemre járni extra teljesítmény. Honnan vagy kitől tanulta ezt a céltudatosságot? 

– Az élsport kialakítja az emberben, hogy nagyon tudatosan kell megterveznie a mindennapjait, és nagyon tudatosan kell élnie az életét. Minden egyes péntek és szombat este előtt mérlegelnem kellett, hogy érdemes-e kimaradni, mert tudtam, ha nem fekszem le este tízkor, azt meg fogom érezni a hétfő reggeli edzésen. A fél másodperccel gyengébb eredmény azért lesz, mert két órával kevesebbet aludtam. Mint ahogy az élsporttal járó tudatosság vezetett oda is, hogy tudomásul vegyem: ennek az életformának egyszer vége lesz, és építenem kell egy másik utat. Meg kellett értenem: az úszás után is lesz élet, utána is ki kell tűznöm célokat, és sok munkát szükséges fektetnem abba, hogy el is érjem azokat.

– A családban is látta ezt a fajta céltudatosságot? Hogy látja, manapság, a kímélő nevelés korában miként lehet egy gyerekben életben tartani az ambíciót? 

– Már gyerekkoromban is nagyon határozott elképzeléseim voltak arról, mit szeretnék elérni a sportban. 1998-ban, kilencévesen már úgy nyilatkoztam egy cikkben, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni. Ebben a felfogásban éltem az életemet, mentem azon az úton, amely a célomhoz vezetett. A szülő felelőssége nemcsak abban áll, hogy megóvja a gyereket a bajtól, hanem fel kell készítenie a nagybetűs életre. Ha mindig megóvják a kicsit mindentől, akkor nem tudja majd leküzdeni a nehézségeket. A sportnak ebből a szempontból kiváló nevelőereje van, hiszen nemcsak a testet, hanem a jellemet is formálja, kitartásra, alázatra, fair playre tanít.

 – A nehézségeket, sőt a támadásokat a politikában is jól kell tűrni. Kapott is belőle ízelítőt, amikor elvállalta a közös munkát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Számított arra például, hogy Gulyás Márton is célba veszi? 

– Számítottam rá, hogy lesznek, akik megtámadnak. Ebben az országban van egy maroknyi ember, aki csak arra tud gondolni, hogy kizárólag a pénz állhat egy ilyen döntés hátterében. Támadások korábban is értek, nem egy alkalommal. 2004-ben, az athéni ezüst után volt egy komoly mélypontom. Akkor találkoztam olyan véleményekkel, hogy vége a karrieremnek, mert csak a bulvár meg a celebkedés érdekel. Ráadásul ezt a „kritikusok” egy 15-16 éves fiatalra szórták rá. Aztán kaptam akkor is, amikor a londoni olimpiai arany után édesanyámról és a tizenötmillió magyarról emlékeztem meg – akkor lettem „magyarkodó”. Rio után meg olyanokat mondtak, hogy megélhetési úszó vagyok. Az évek alatt megtanultam: mindig lesznek olyanok, akiknek nem tetszik, amit csinálok vagy ahogyan nyilatkozom. De sokkal több pozitív üzenetet kaptam, és ezekből merítek erőt. Megmondom őszintén: a kritikán aluli megnyilvánulásokkal, minősíthetetlen kommentekkel nem foglalkoztam, és ezután sem szeretnék. Azok véleményére igyekszem hallgatni, akik közel állnak hozzám, ismernek, s akik a döntéseim előzményeire is kíváncsiak.

 – A családját hogyan érintette a gyalázkodás? 

– Anyukámat talán jobban megviselte, mint engem, de a szüleim mindig bíztak a döntéseimben, mindig mellettem állnak. Az emberek manapság szeretnek mindent politikai szintre lefordítani. Nem pártpolitikus lettem, hanem elvállaltam egy pozíciót, ahol a már meglévő sportdiplomáciai tapasztalataimmal segíteni tudok a magyar sportnak, ez pedig túlmutat az aktuális napi politikán, tekintettel arra, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság aktív szavazó tagja vagyok. Eddig is a magyar sport és Magyarország jó híréért dolgoztam, és ez a mostani felkérés sem szól másról.

– Milyen munkát végez pontosan a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban? 

– A sajtó gyakran úgy fogalmaz, hogy a NOB sportolói bizottságában dolgozom, ami igaz is, de azzal, hogy 2016-ban közel 1500 sportolótársam szavazatával ebbe a bizottságba beválasztottak, én a NOB teljes jogú, aktív szavazó tagja lettem. Ez a nemzetközi sportdiplomácia legkomolyabb színtere. Jelenleg 96 aktív tagja van a szervezetnek a világon, s ebből ketten vagyunk magyarok, Schmitt Pál és jómagam. Meg kell említenem dr. Aján Tamást, aki a bizottság tiszteletbeli tagja. A feladatunk az olimpiai mozgalom támogatása. Részt veszek a közgyűléseken, a megbeszéléseken. A sportolói bizottságban pedig a sportolók érdekeit képviseljük, egészen komoly eredménnyel, ugyanis éppen tavaly fogadta el a NOB a jogaikról szóló határozatot. Ez egy mérföldkő az olimpiai mozgalom történetében, most már a sportolók hangját is meghallják. Ebben kiváló partner Thomas Bach elnök úr, aki tőrvívóként szintén a sportolói bizottságban kezdte a karrierjét, így fontosnak tartja a véleményünket. A legaktívabb bizottság egyébként mi vagyunk, de a felelősségünk is nagy, mert ma már a legtöbb NOB-ot érintő kérdésben kikérik a véleményünket. Ez év áprilisában, Lausanne-ban lesz az eddigi legnagyobb nemzetközi sportolói fórum, amelyen több mint háromszáz sportoló vesz részt, ez lesz a következő komoly feladat.

 – Pályakezdő fiatalként egyedülálló gyakornoki terep egy nagy nemzetközi szervezet. Mi az, amit elsőként megtanult? 

– A riói olimpia záróünnepségén választottak meg. Az első ülések azzal teltek, hogy megismerkedtem a szervezet működésével, az ügymenettel, a nyelvezettel. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy az olimpiai mozgalom és a nemzetközi sportszövetségek vezetőit láthatom munka közben. Számomra ez folyamatos tanulás és fejlődés, egy magas színvonalú tréning, ahol helyt kell állnom. Huszonkilenc évesen nem egyszerű belecsöppenni ebbe a világba, de én erre tettem fel az életemet.

 – Ehhez kifogástalan angoltudásra van szükség. Volt ideje és energiája az úszás mellett nyelvet is tanulni?

– Kisgyerekkorom óta tanulom a nyelvet. Persze eleinte nem volt könnyű az a fajta szaknyelv, amellyel a NOB-ban találkoztam, de ülésről ülésre egyre könnyebb volt, ma már nem okoz semmiféle nehézséget. Természetesen folyamatosan tanulok, energiát fordítok arra, hogy képezzem magam. Ezért is döntöttem úgy, hogy jöhetnek a következő nyelvek: spanyolul és franciául szeretnék még megtanulni.

 – Január végén jelentette be Szijjártó Péter, hogy a főtanácsadója lett. Mi lesz a dolga? 

– Nagyon megtisztelő, hogy számítanak rám, egyúttal óriási lehetőség is a számomra, hogy a miniszter úr meghívott a csapatába, és fontosnak tartja azokat a tapasztalatokat, amelyeket az olimpiai mozgalomban szereztem. A Külgazdasági és Külügyminisztériumban megalakult a nemzetközi sportdiplomáciai főosztály, az ottani munkába tudok bekapcsolódni. Amikor 2018 márciusában abbahagytam az úszást, csatlakoztam dr. Fürjes Balázs – ő az államtitkári feladatai mellett a nemzetközi sportpályázatokért is felel – teamjéhez, és a mai napig tevékenykedem ezen a területen is. Nagyon megtisztelő, hogy két ilyen nagy tudású és nagy munkabírású emberrel dolgozhatok együtt, állnom is kell a sarat. Fontos látni: NOB-tagként én nem Magyarországot, hanem az olimpiai mozgalmat és elsődlegesen a sportolókat képviselem a nemzetközi színtéren. Vagyis ez egy szakmai feladat. Igaz, a személyes megítélésem visszahat a hazánkról alkotott képre is. Igyekszem is ennek tudatában ellátni a feladataimat. Itthon pedig a felkérések arról szólnak, hogy a nemzetközi sportéletben, sportdiplomáciában szerzett tapasztalataimra kíváncsiak, hiszen egyedülálló módon látok át sok folyamatot, döntést, aktívan részt veszek számos világeseményen, és nem mellesleg a sportolók világát is közelről ismerem, hiszen egy éve még aktív úszó voltam. 

– A sok előzetes fanyalgás ellenére a Fina-világbajnokság hatalmas siker lett, újabb komoly világversenyek rendezését nyertük el. Hogyan látja, mi kell ahhoz, hogy egy hazánk méretű ország fel tudjon kerülni a sport világtérképére rendezőként? 

– Lassan két év telt el a vizes vb óta, és nemzetközi szinten a mai napig kapok pozitív visszajelzéseket arról, milyen fantasztikus esemény volt, mennyire megszerették Budapestet. De olyan emberekkel is rendszeresen találkozom, akik még nem jártak hazánkban, ám a világbajnokságot és Budapest vagy éppen a Balaton csodálatos arcát látva kedvet éreznek a látogatáshoz. Ezek a tapasztalatok mind megerősítik azt, hogy egy profin szervezett világversenynek elképesztő imázsépítő hatása van. Budapest sokkal szebb és élhetőbb, mint ahogy azt sokan gondolják a nagyvilágban. Maga a város szépsége is mindig meglepi az ideérkezőket, de a pezsgő élet és a közbiztonság is. Higgyük el, hogy ezek a megmérettetések nemcsak a versenyzők részvételéről szólnak, hanem a szurkolók tömegeiről is. Óriási siker, hogy az idén öt nagy sporteseménynek lesz a házigazdája a főváros, illetve az ország. Hamarosan kezdődik az asztalitenisz-vb, de mi rendezzük a kajak-kenu, az öttusa- és a vívó-világbajnokságot, valamint a Maccabi játékokat is. A hosszú távú cél ezt a sort folytatni, hogy minél több rangos világesemény rendezési jogát nyerjük el. Mi ezen dolgozunk. Emellett Budapest 2019-ben az Európa sportfővárosa cím birtokosa, ami arról is szól, hogy az itt élők ne csak közönségként működjenek, hanem maguk is minél aktívabbak legyenek.

– A saját sportjától sem szakadt el teljesen, hiszen a Magyar Úszó Szövetség elnökségének a tagja, a sportolói bizottság elnöke. A hazai úszósport évtizedek óta termeli a nagy bajnokokat. Az érdekel, mi az a sajátosan magyar metódus, amelyet csak a hazai szakma tud? 

– A legmeghatározóbb az, hogy az úszó példaképek óriási hatással vannak a fiatalokra. Jómagam kisgyermekként Rózsa Norbert nyomdokaiba akartam lépni. Az volt az álmom, hogy kétszáz méteres mellúszásban olimpiát nyerjek. Amikor kilencéves voltam, odaléptem a nálam kétszer magasabb Rózsa Norberthez, és autogramot kértem tőle. Tizenhárom esztendő múlva meg már együtt fényképezkedtünk mint olimpiai bajnokok. Majd hozzám jöttek a srácok, s én adtam autogramot. Ma pedig minden gyerek Hosszú Katinka akar lenni. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a fiatalok látják ezeket a sikereket és a sikerek mögött álló embereket. A másik tényező, hogy olyan szakmai hátterük van a magyar edzőknek, mint nagyon keveseknek a világban. A tudás megosztása a hazai úszószakma nagy erőssége. Valóban van egy magyar módszernek nevezett felkészülési mód, ez pedig az állóképesség kiemelt, rendkívüli fejlesztése. A szakmai háttér és a példák teszik lehetővé azt, hogy sorra nőnek ki a tehetségek, és a szemünk előtt nő fel a következő generáció. A teljesség igénye nélkül említek neveket: Késely Ajna, Milák Kristóf. Ők reményeim szerint még nagyon sok érmet szállítanak a hazai úszósportnak.

 – Ma már az úszás azon sportok közé tartozik, ahol komoly pénzdíjakkal számolhatnak a versenyzők, biztos egzisztenciát teremthetnek. Ez hozzátesz a népszerűségéhez? 

– Nyilván e mellett sem lehet elmenni, de kilencévesen nem gondol erre egy gyerek, az ő szeme előtt az aranyérem lebeg. Az úszás és a sport szeretete nélkül, alázat hiányában nem lesz bajnok egy sportoló. Természetesen van olyan életkor, amikor sok versenyző már csak azért áll a rajtkőre, hogy keressen, de ez is rendben van. Egy harminc körüli élsportolónak azokkal kell versenyeznie a civil pályán, akik már tíz éve ott vannak, és erre fel kell készülni. Az élsportoló a fiatalságát arra fordítja, hogy az országát képviselje, de az már keveseknek adatik meg, hogy olimpiai bajnokok legyenek, tehát van ebben komoly kockázat is.

 – Tokióban mit vár az úszóktól? 

– Nagyon remélem, hogy a favorit úszók, a kiforrott versenyzők, mint pl. Hosszú Katinka, hozzák a formájukat. De azt is várom, hogy a fiatalok, akik már be-benézegetnek a világ élmezőnyébe, feljutnak a dobogóra, ám nem szeretnék terhet tenni rájuk.

 – Sosem titkolta, hogy a magyarsága és a magyar sikerek fontosak az életében. Miért született az a mondat, hogy „tizenötmillió magyart kellett végigvinnem ezen a kétszáz méteren”? 

– Mindig is nagy magyarságtudattal rendelkező, hazaszerető fiatal voltam, ebben a szellemben neveltek a szüleim. Nagypapámtól és tőlük azt tanultam, hogy a határokon túl, a Felvidéktől a Vajdaságig is magyar anyától és magyar apától származó honfitársaink élnek, akiknek magyar az anyanyelvük. Bevallom, a sport és az állandó felkészülés miatt csak felnőtt fejjel, az elmúlt években jutottam el például Kárpátaljára vagy Erdélybe. Mindenütt nagyszerű élmény volt találkozni az ottaniakkal, de a szívem csücske Székelyföld. Könnyfacsaró volt látni Csíkszeredán azt, hogy a határtól hatszáz kilométerre, Trianon után száz évvel milyen méltósággal tartják ezek az emberek a magyarságukat. Az ottlétem során nagyon megérintett a székely emberek mentalitása és tartása. Sok helyen jártam már a világban, de Erdélyben úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. Sok barátom mondja azt, hogy ha választhatna, hol szülessen újra, Székelyföld mellett döntene, és ezzel én is maximálisan tudok azonosulni. Tehát a kérdésére azt tudom válaszolni, hogy úgy érzem: a magyar siker a világ bármely részén élő magyar emberek sikere. Biztonságot és tartalmat ad az életnek az, ha van hová tartoznunk.

 

Hová jutott Németország 30 év alatt?

1989 tavaszán még senki sem gondolta, hogy az év végre ledől a berlini fal és az addig két különböző katonai és gazdasági tömbbe integrált NDK és NSZK ismét egy országgá válik. Az Ossik és Wessik közötti falak mára a fejekben is ledőltek, az öt keleti tartomány lakói azonban sokkal kritikusabbak szociális helyzetükkel és társadalmukkal, ami a választási eredményeken is meglátszik. Az idén négy tartományi választás lesz, ebből három keleten, így egyre több statisztika jelenik meg az elmúlt 30 év teljesítményéről

Mindig együtt!

A szónokok beszédeikben a dicső múlt és a jelen közötti párhuzamokat keresik. Az idei nemzeti ünnepen ez különösen könnyű lesz, hiszen a Múzeumkertben az ezeréves lengyel–magyar barátság újabb megerősítését láthatjuk majd. Országainknak most is egy terjeszkedő birodalmak közötti ütközőzónában kell jól felfogott nemzeti érdeküket megvédeniük. Brüsszel a lopakodó föderalizációval egy technokrata szuperállamot, Európai Egyesült Államokat hozna létre, míg Oroszország és az USA gazdasági és politikai befolyását terjesztené ki térségünkben. 

Ezeket a szerencsére nem fegyveres, ám felettébb éles harcokat csak szövetségesekkel lehet eredményesen megvívni. A mondás szerint ahol becsukódik egy ajtó, ott kinyílik egy másik. A Budapest–Bécs–München-tengely most gyengülni látszik, ám itt van helyette a kipróbált Budapest–Varsó-tengely, amely már önmagában is elég jelentős ahhoz, hogy szabad vegyértékei iránt komoly legyen – például Rómában – az érdeklődés. 

A lengyel és a magyar kormányfő a két ország közötti véd- és dacszövetség jegyében már többször kijelentette: a 7. cikkely szerinti eljárás adott szakaszában megvétózzák a másik ország elleni szankciókat. Brüsszel ugyanis „demokráciaeljárásnak” csúfolt politikai-jogi támadással akarja a nemzeti szuverenitását védelmező, valamint a migránsok kötelező betelepítésének a tervét következetesen elutasító országainkat visszaterelni a sorba.

Magyarország és a Fidesz tehát ereje teljében várhatja a májusi EP-választást. Manfred Weber is ezért járt soron kívül Budapesten, hiszen bizottsági elnöki ambícióihoz minden tagállam szavazatára szüksége van.

Míg a Múzeumkertben a két kormányfő Európáról, jólétről, gazdasági növekedésről és szuverenitásról beszél, addig az ellenzék húsz (!!!) szónoka egy olyan Jobbiktól Gyurcsány(né)ig terjedő „egységről” fantáziál majd, amely leginkább hajótöröttek egy olyan mentőcsónakjához hasonlít, amelynek utasai bármikor megölnék egymást egy korty vízért. 

Anyuka és még két anyuka

Tévés agymosás

Álmos vasárnap délután. A tizenéves korosztály jelentős része legalább egy-két órácskára be- és letölt, relaxál és frissít. Ha másért nem, hát amiatt belepillantanak az őket érdeklő, számukra népszerűsített tévéadásokba, vagy okos-te-le-fonjaikon, tableteiken pörgetik évadszámra az akár évtizeden át pörgő sorozatokat, hogy másnap ki ne maradjanak az egyik legfontosabb beszédtémából: ki mit szól az előző epizódokhoz?

 

Álvalóságshow

„Egy dolgot tisztázzunk, tesó. Nekem nem lesz gyerekem” – eltekintve attól a komikus körülménytől, hogy ezt a mondatot nem egy lány, hanem egy fiatal férfi sziszegi a kamerába, ez a mondat megdönthetetlen axiómának tűnik az Éjjel-Nappal Budapest rendhagyó minitársadalmában. Az RTL Klub most az RTL2-re rakta át a sorozatot, ám 2013 óta, ha a fiatalabbaknak nyújtott televíziós és netes kínálatban elfoglalt helyét nézzük, alsó hangon is sok tízezresre becsülhető azok száma, akiknek ez a sorozat nyújtott és nyújt mintát, teremt divatot.

Mintha egy olyan epidémia után játszódna a sorozat, amely kipusztította a harminc fölötti és a húsz alatti korosztályok szinte teljes egészét. Ráadásul a túlélőket kollektív elmebaj hatotta volna át: azt képzelik, hogy kis tinik, felelősség és kötelezettségek nélkül. Pedig az epizódokban kizárólag fiatal felnőttek szerepelnek, akik egy hideglelősen zárt világban tengetik mindennapjukat. A cselekmény, ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről, egy nagy alapterületű budapesti lakásban játszódik, ahol nyolc fiatal él együtt. A lakás tulajdonosa egy hosszú évek óta 37 éves budapesti férfi, akit hogy is nevezhetnének másképpen, mint Joe-nak (a cselekmény szerint a szereplők egyike sem külföldi), kiadja brutális méretű kecóját a szigorú életkori normák szerint válogatott „fiúknak” és „lányoknak” – olyan Pán Péter-szindrómában szenvedő, családapa- és családanyakorban levő felnőtteknek, akiknek eszük ágában sincs továbblépni, kiszabadulni ebből a lehetetlen élethelyzetből.

Ne feledjük: a frissen megalakult orosz-országi szovjetállamban Leninék útmutatásai alapján évekig kísérleteztek azzal, hogy a hagyományos házasság kereteit felbomlasztva egyfajta kommunákat hozzanak létre. Mozaikszerűen passzolnak e törekvésekhez azok az 1960-as évek óta Nyugat-Európában egyre agresszívabban teret követelő liberális rögeszmék, amelyek szerint a család az erőszak és elnyomás melegágya, ráadásul meghaladott életforma. Úgy élnek ezek a fiatalok közös lakásuk láthatatlan börtönfalai között, mint Luis Buñuel szuggesztív filmje, az Öldöklő angyal szereplői. A spanyol–mexikói rendező egy olyan társaságról forgatott filmet, akik egy ismerősük lakásán elköltött vacsorát követően képtelenek kilépni az ajtón. Pedig semmi nem akadályozza őket ebben. Az Éjjel-Nappal Budapest kitűnően modellezi, miképpen válnak a nyitott társadalom tagjai saját életkörülményeik szigorúan ellenőrzött rabjaivá.

 

Műkarakterek

Az a néhány szereplő, aki megpróbál normális párkapcsolatot létesíteni és kitörni a kommunából, csúfos kudarcot szenved. A ritka életkori anomáliaként fel-felbukkanó csecsemő (nyilván macerás lett volna egy újabb, reklámszférából érkező, 27 éves női modellel eljátszattatni a kisbaba szerepét), aki soha nem cseperedik kisgyermekké, szinte labdaként röpköd-verődik az őt nyűgként kezelő, felé figyelemmel soha nem forduló, s természetesen a gyermek apaságán vitázva egymást kocsmában lökdöső áltinik kezei között.

Elképesztő a sorozat által sugallt erkölcsiség: a kifejezetten rokonszenvesnek beállított bohém Lali az egyik epizódban úgy szerez meg egy szükséges holmit, hogy bemásznak egy barátjával egy autóárusító telepre. Az őrt – aki természetesen a mumust, az idősebb korosztályt megjelenítő, érettebb, ám ostobának és teszetoszának ábrázolt férfi – kijátszva, nevetve másznak ki a kerítésen a lopott holmival. A szereplőktől nem idegen a laza erkölcsiség: mindenki mindenkit elárul, besúg és hátbatámad. A hivatásosan hülye mókamesteren kívül, a Barátok közt című sorozathoz hasonlóan, itt is csak olyan arckifejezéssel szabad valami szigorú dogma szerint megszólalni a szereplőknek a mindig hadarva, magyartalan hangsúlyozással elmotyogott párbeszédekben, mintha citromkarikát rágcsálnának, és így kellene tárgyalniuk egy kötözködő adóellenőrrel. Igazságtalanok lennénk egyébként, ha azt állítanánk, hogy az ötvenes-hatvanas korosztály egyáltalán nem szerepel e remekművekben: amikor a fiatal alkoholista tornatanár hazafelé tántorog, egy ősz hajú, hajléktalannak a legkevésbé sem tűnő férfi aprópénzt koldul tőle.

Évek óta feloldatlan enigma, hogy miből élnek ezek a fiatalok. Akad ugyan egy tanár is közöttük, aki persze szerelmi bánatában részegen megy be az iskolába, hogy megtartsa – mi mást, mint – tornaóráit, de a legtöbben kizárólag pultok mögött vagy előtt, ruhát vagy alkoholt vásárolva-eladva töltik a napjaikat. Amikor Lali görénye összepiszkítja az egyik albérlőlány ruháit, a fiatalember föl sem ajánlja a kártérítést: felfújható dinoszaurusznak öltözve távozik otthonról „dolgozni”. A Jókaik és Podmaniczkyk utódjaként így keresi egy fiatal férfi a kenyerét a magyar fővárosban. „El kell menni, és vásárolni kell” – csillogtatja saját színészi tudását és a forgatókönyvíró szókincsét egy merev tartásban, merev arccal beszélő 27 éves volt fotómodell, így próbálva lelket önteni a másik szereplőbe, a 27 éves, szinte vigyázzban álló volt fotómodellbe, aki húzódozik: „semmi kedvem vásárolni”. „Ezeket meg égessük el” – javasolja a ruhakosár teljes tartalmára bökve a harmadik lakótársat alakító, 27 éves volt fotómodell. Akinek ilyen korú leánya vagy barátnője van, tudja, hogy ez a félmondat laza százezer forintot jelent.

 

A szűz cigánymenyasszony

Senki nem mondta, hogy ilyen könnyű teherbe esni – fakad ki Lilly, a TLC csatorna Unexpected (Váratlan várandósság) című epizódjainak egyik, tini korában teherbe esett szereplője. Az ember e frivolan kacagtató mondat után azt hinné, a mélyamerikai prolisorozat valami ösztönös humorral fűszerezi ezeknek az élethelyzeteknek a bemutatását. Ám hamar kiderül, hogy a sorozat elkövetői mindezt komolyan gondolják. A szigorú szerkesztési szempontok szerint összeállított párok valami különös etnikai és kulturális tabló alapján kizárólag ellentétes bőrszínhez, népcsoporthoz tartozhatnak – ha ez mégsem áll fenn, feltétlenül anti- és aszociálisnak illik lennie a párocska legalább egyik tagjának. A fiatal korosztály által szívesen nézett TLC, amely más műsoraiban „Szűz cigánymenyasszonyokat” vagy „Pöttöm óriásokat” vonultat fel, előszeretettel mutat be elviselhetetlen közelségből formátlanná hízott szerencsétleneket, de van olyan adása is, amelyben egy homoszexuális férfi értékesít menyasszonyi ruhákat.

A fiatalok agymosásának leghatékonyabb eszköze immár évtizede a Modern család. Az eredetileg az amerikai ABC csatornán debütált, borzasztó unalommal terhelt, nézhetetlenül nyálas sorozat, mint egy végtelen szúzai menyegző, minden olyan párkapcsolati és élethelyzeti modellt felvonultat, amit a nyitott társadalom prófétái és ideológusai kívánatosnak tartanak. Három családszerű formáció tagjai lubickolnak e moslékosdézsává lett melting potban: van itt vén kecske családfő fiatal(os) kolumbiai másodfeleséggel, homoszexuális fiúleszármazott, akinek a „felesége” egy meglett családapaszerű idősebb férfi; ketten nevelik a már említett vietnami kislányt. Mi több, egy macska is van, akit halottnak hittek. Ki tudja, ha a sorozat sokáig folytatódik, még a párja lesz az egyik szereplőnek.

 

Többfeleséges családmodell

A legmagvasabb élményt a tanuló ifjúságnak talán a Feleségtársat keresünk című realitysorozat nyújtja, úgyszintén a nyájas Amerikából. Együtt izgulhatnak a siheder fiúk és leányok azon, hogy például Alldredge-ék, a fundamentalista mormon család, akik egy férj és két feleség, valamint hét gyermek mellett keresnek, együtt, egy harmadik feleséget nagytermészetű férjuram mellé, vajon sikerrel járnak-e. És vajon az Utah államból Dél-Dakotába költözve sikerrel udvarolnak-e (igen, egy egész család) a potenciális újabb feleségnek, Jennifernek?

Nos, ilyesmiket nézhet egy unalmas vasárnap délután a cseperedő tanuló ifjúság. A mindörökké száműzött Verne Gyula és a Pöttyös könyvek helyett.

Vagyonmentő alapítványok

KÜLFÖLDI PÉLDÁK NYOMÁN

Nem kevés félreértés látott napvilágot az elmúlt napokban az alapítványokra vonatkozó szabályozás törvényi módosítása kapcsán, leginkább az ellenzéki fórumokon. Az Országgyűlés március elején szavazta meg az Igazságügyi Minisztérium előterjesztését, amely szerint úgynevezett vagyonkezelő alapítvány hozható létre „az alapító által rendelt vagyon kezelésére s az ebből származó jövedelemnek az alapító okiratban megjelölt célok és feladatok megvalósítására”.

Mindebből például a HVG azt szűrte le, hogy a törvény célja valójában a Magyar Tudományos Akadémiához (MTA) tartozó kutatóhálózat el-, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem vagyonának átvétele. Minderre abból következtettek, hogy a törvényszöveg szerint közérdekű célra is létre lehet hozni ilyen alapítványt, márpedig ebbe a körbe a nevelési-oktatási, a kutatási vagy a felsőoktatási tevékenység támogatása, működtetése is beletartozik. Az LMP-s Schmuck Erzsébet a parlamentben egyenesen azt magyarázta, hogy szégyenletes módon kiszervezik az MTA ötszázmilliárd forintos vagyonát.

 

CSALÁDBAN MARAD

Csakhogy ez fel sem merült. Völner Pál igazságügyi államtitkár „összeesküvést sejtető vízióról” beszélt az ellenzéki kirohanások kapcsán. Szerinte nem lehet vagyonkimentésről beszélni, ellenkezőleg: az alapítványokba vagyont kell behelyezni, ahogy például könyvvizsgálót is kell alkalmazni. Más országokban szintén létezik ilyen vagyonkezelési forma, a magyar gazdaság pedig, úgy véli, most került abba az állapotba, hogy e lehetőség megteremtése nálunk is szükségessé vált. De miről is van szó valójában?


Palkovics László innovációs miniszter. A kormány átvitte akaratát az akadémia kutatóhálózatának átalakítása kapcsán

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint négyezer olyan vállalat van jelenleg Magyarországon, amelynek az alapító tulajdonosa közel került a nyugdíjkorhatárhoz. Márpedig a kormány annak örülne, ha ezek a cégek lehetőség szerint családon belül maradnának, vagy ha ez nem megoldható, akkor még mindig az a legjobb, ha a törvényalkotó segít abban, hogy a társaság magyar menedzsmentje vagy egy hazai birtokban lévő alapítvány gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Az új jogszabály egyik, sőt elsődleges célja tehát ez lenne. Vagyis alapvetően gazdaságszervezési eszközről van szó, illetve egy opció megnyitásáról az érintettek számára.

A tárcavezető egy korábbi interjúban megemlítette a német Boscht. Náluk 92 százalékban a Robert Bosch Alapítvány tulajdonolja a céget, csak a maradék rész a családé. Nagyjából ezt a modellt terjesztené ki a kormány a hazai kkv-k körére is. A mostani módosítás mindenesetre megteremti ennek a lehetőségét, ám a gyakorlati megvalósításhoz alighanem újabb, önálló törvényre is szükség lehet, melyet Palkovics tavaszra ígért.

 

HANGULATKELTŐK

Mindazonáltal az akadémiai kutatóhálózat ügyében is komoly fordulat következett be a napokban. Lovász László MTA-elnök és Palkovics közös szándéknyilatkozatot írt alá, melynek folyományaként végső megállapodás körvonalazódik a tervezett reformról. A legfontosabb kitétel, hogy Lovász tudomásul vette a kormány szándékát, miszerint az MTA kutatóintézet-hálózatát az intézmény szervezetén kívül kívánja működtetni. Ennek érdekében létrejönne egy új irányító testület, melybe az Akadémia és a kormány paritásos alapon küldene képviselőket, „a tudományos közösség többségi részvételének” a biztosítása mellett.

A testület elnökét az MTA elnöke és a tudománypolitikáért felelős miniszter konszenzusos javaslata alapján a kormányfő nevezi ki, így a megegyezés. S ami talán a legfontosabb, az ellenzéki és egyéb támadásokat eljelentéktelenítő fejlemény: az MTA-féle kutatóintézet-hálózat által használt, illetve működtetett vagyon az Akadémia tulajdonában marad. Vagyis – bár a részletek kidolgozása még hátravan – jelen állás szerint szó sincs arról, hogy valamiféle kormányzati közalapítvány elcsaklizná az intézmény vagyonát.

Mindezt tetézi, hogy a szándéknyilatkozat szerint a kormány célja a kutatási források jövőbeli növelése. Vagyis az új szisztémával több pénz is jár majd. A következő lépés, hogy az MTA közgyűlése is igent mondjon a megállapodásra, melynek kapcsán már megindult, illetve folytatódott a kormányellenes hangulatkeltés. A tüntetéseket szervező Akadémiai Dolgozók Fóruma közölte: elfogadhatatlannak tartják a Lovász-féle alkut. Mintha nem olvasták volna a kommünikét, Orbán Viktornak címzett nyílt levelükben azt írják, Palkovics „létében fenyegeti az Akadémiát, és a tudósaitól akarja megfosztani azt”.

A tárgyalási folyamatra rálátó forrásaink szerint az MTA vezetése és a kormányzati delegáció az elmúlt hetekben már kifejezetten konstruktív légkörben egyezkedett, zárt ajtók mögött nyoma sem volt a hazai és nemzetközi balliberális sajtóban is megjelenő drámai légkörnek, feszültségnek. A február végi fordulón például Vékás Lajos alelnök így reagált a szándéknyilatkozatban rögzített megoldást előzetesen vázoló miniszteri előadásra: „Ez az összefoglalás, amit most mondtál, ez tökéletesen a mi javaslatunk.” Érdekesség, hogy ettől függetlenül a tárgyalást követően az elnökség még egy kifejezetten harcos szellemű közleményt adott ki, noha valójában már akkor egészen közel volt a megegyezés.

A lapunk által megkérdezett akadémikusok arról beszéltek: egyes, pozíciójukat féltő, az aktív politizálástól, illetve külföldi sajtótermékek „informálásától” sem visszariadó emberek próbálják meg rendre kiélezni a konfliktust a nyilvánosság előtt, amiben készséggel működnek közre az ellenzéki politikusok is, egyenesen az Akadémia „beszántásáról” értekezve.

 

EGYETEMI REFORM

Korántsem ennyire konfliktusos a vagyonkezelő alapítványok alkalmazása a felsőoktatásban – legalábbis egyelőre. Palkovics Trócsányi László igazságügyi miniszterrel közösen jelentette be február elején: a Budapesti Corvinus Egyetemet a kormány által létrehozott Maecenas Universitatis Corvini alapítvány tartja majd fenn, amihez az állam átadja a Richter- és Mol-részvényeinek tíz-tíz százalékát, valamint ezeknek a papíroknak a 2018-as osztalékát. A teljes ingó és ingatlan vagyont a Corvinus tulajdonába adják, sőt, így tesznek a Ménesi úti épülettel is. Vagyis az ellenzék által mantrázott elkobzásnak még a gyanúja sem merülhet fel. Sőt. A PPP konstrukcióban épült új szárnyat pedig az állam megvásárolja huszonnégymilliárd forintért.

Ez azonban csak az első lépés. Sajtóinformációk szerint a Semmelweis Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem és a Széchenyi István Egyetem is az új modell szerint működik majd.

 

Borítófotó: A Robert Bosch GmbH egyik tavalyi konferenciáján bemutatott installáció. A német technológiai világcég a minta a magyar alapítványi vagyonkezelés kialakításában

Sikeres szigorítás

HAJLÉKTALANÜGY

„A magyar kormány új szintre emelte a hajléktalanság kriminalizálását: az Alaptörvényt úgy módosították, hogy az egész országban tilos lett az életvitelszerű közterületi tartózkodás, a szabálysértési törvény pedig a kiszabható pénzbírságot cserélte le a szabálysértési eljárásra, amellyel akár hatvan napra elzárhatják a hajléktalanokat” – írta még tavaly október végén az Index, miután 15-én életbe lépett az új szabályozás. Akkor még enyhe volt az időjárás, ám a kormánykritikus sajtó, valamint az ellenzéki pártok azt jósolták, a zord tél beköszöntével rosszabb lesz a helyzet: a jogszabályi szigor, vagyis az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalma olyan helyekre kényszeríti majd az érintetteket, ahol a hatóság nem éri utol őket – ám az éjjel gyilkos mínuszok igen.

 

HIÁNYZÓ PANASZOK

Ez a politikai számítás mindenesetre nem jött be. A Figyelőhöz eljutott beszámolók szerint legalábbis az új szisztéma – a kezdeti döccenőket követően – alapvetően jól működik. Lényege, hogy a rendőrség szociális munkásokkal közösen érvényesíti a szabályozást, a hatóság ráadásul jellemzően nem büntet, legfeljebb figyelmeztet. Az ellátásban pedig, egyeztetve a hivatalos szervekkel, a segélyszervezetek továbbra is aktívan közreműködnek.

Lapzártánkig nem sikerült pontos statisztikát szereznünk. Lehet, ilyen nem is készül, ám az egyértelmű: különösebb panaszok az elmúlt hetekben sem érkeztek a szigorított törvény kapcsán. Ezekről ugyanis rögtön öles címekkel számoltak volna be az ellenzéki nyilvánosság fórumain.

A valóság által megcáfolt támadások mellett ebben nyilván az is közrejátszott, hogy „leszálltak” a változtatásokról, hogy a túlóratörvény képében újabb „potenciális kormánybujtató” témát találtak, amelyről aztán szintén kiderült: teljesen hatástalan. Visszatérve a fedél nélkül élők ügyére: a törvényre az egyes politikusok mellett a jogvédők is rátaláltak. Miután három törvényszék, a kaposvári és a székesfehérvári mellett a Pesti Központi Kerületi Bíróság is az Alkotmánybírósághoz fordult, a beadványokhoz kvázi rácsatlakozott az ENSZ lakhatási jogi különleges jelentéstevője, valamint Kiss László és Lévay Miklós volt alkotmánybírók, továbbá a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Utcajogász Egyesület, de még az Állatmentő Szolgálat Alapítvány is. Érdekesség, hogy Kiss László személyében – Ungváry Krisztián történész megfogalmazása szerint – „a kádárista pártállam egyik oszlopa és a Pécsi Tudományegyetem volt párttitkárhelyettese” rongyolt neki immár jogvédőként a szabályozásnak. A Helsinki és a TASZ mellett ugyancsak a Soros György alapítványa által segített Utcajogász Egyesület még kampányt is folytatott, továbbá – mint arról lapunk már beszámolt – belengette, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is megtámadja a magyar törvényt. Szerintük ugyanis az ellenkezik az Alaptörvénnyel és egyes nemzetközi egyezményekkel.

 

AZ AB-RE VÁRVA

Ezt eldönteni mindenesetre első körben az Alkotmánybíróság (AB) hivatott, amely kétségtelenül nem sieti el az erről szóló határozatot. Egyes értelmezések szerint már január végéig dűlőre kellett volna jutniuk, ám erre lapzártánkig nem került sor. Addig is: közeleg a tavasz, és lapunk információi szerint végleg megdőlt az az ellenzéki mantra is, miszerint nincs elég férőhely az ellátórendszerben. Ismeretes: még az LMP-vel szövetkező Gémesi György gödöllői polgármester is arra buzdította a hajléktalanokat, ne dőljenek be a jogvédőknek és a politikusoknak, hanem vegyék igénybe a szolgáltatást. Mert van ott hely, illetve megfelelő ellátás. Kapott is érte a saját oldaláról.

Úgy tudjuk, a legutóbbi adatok alapján az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan mintegy nyolcvanhét, míg Budapesten nyolcvankét százalékos. Ezek a számok egyébként az elmúlt hónapokban nem igazán változtak. Ráadásul úgy, hogy tavaly október 15-től mintegy 1700 fővel többen vették igénybe az éjjeli menedékhelyeket.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára többször is egyértelművé tette: a rendelkezés célja, hogy többszörös segítséget nyújtsanak a kiszolgáltatott, a társadalom peremére szorult embereknek. A szállókon a hajléktalanok egészségügyi, szociális és munkakeresési segítséget is kapnak, nem csak fedelet a fejük fölé.

 

KIVEZETŐ UTAK

Az államtitkár kijelentette: a hajléktalanságból kivezető út a hajléktalanszállókon kezdődik. Ha valaki ki akar törni a fedél nélküli létből, el kell mennie a legközelebbi szállóra, ezután az állam számos lépéssel segítséget nyújt neki. Továbbképzések, internetelérés, álláskeresés – csak néhány a rendelkezésre álló lehetőségek közül. További változás, hogy életbe léptetik az úgynevezett vörös kódot, valamennyi szociális intézmény fogad hajléktalanokat. Erre azonban ezen a télen nem volt szükség. Országosan összességében egyébként tizenkilencezer férőhely áll rendelkezésre a rászorulók számára, és a korábbi bejelentések szerint az önálló életre szinte teljesen képteleneket segítő ellátást is fejlesztik a jövőben.

A tél tehát úgy vonult el, hogy az október közepén bevezetett változtatások alkalmazása lényegében gördülékenyen ment, már az ellenzék sem talál fogást az intézkedésen, ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik: bár Budapesten érzékelhető a változás, a hajléktalanok nem tűntek el teljesen az utcákról, illetve az aluljárókból.

Utóbbi területek éjszakai lezárására egyébként Tarlós István főpolgármester tett javaslatot, ám azt a kormány nem fogadta el, így ilyen szigorítást nem vezettek be. A jogi csatározás azonban még hátravan. Elképzelhető, hogy a strasbourgi emberjogi fórum is foglalkozik majd az üggyel.

 

Borítófotó: Szigor vagy sem. Különösebb panaszok az elmúlt hetekben nem érkeztek

Egri baloldali-radikális-liberális ölelkezés

METAMORFÓZIS

Mirkóczki 2011-ben még a mandátumáról is lemondatta volna az MSZP-ből akkor kiváló Gyurcsány Ferencet és DK-s társait. Azóta nagyot fordult a világ: most a Demokratikus Koalíció is támogatja a jobbikos képviselő egri polgármester-jelöltségét. A politikus 2010-től országgyűlési képviselő, 2008 óta tagja a pártnak. A nemzeti érzésen kívül őt is az akkori Gyurcsány-kormány politikájának elutasítása vitte a Jobbikba. 

Ma már azonban az Orbán Viktor-gyűlölet felülírja a múltját. Ezt szereti is lépten-nyomon bizonygatni a balliberális sajtóban. Nemrég a Magyar Narancsnak szánta-bánta saját és a pártja bűneit. „A választáson a többi ellenzéki párttal együtt bizony mi is hibáztunk. Ha három-öt szimbolikus körzetben visszalépünk, akkor ma nincs kétharmad” – mondta. Odáig ment, hogy szerinte még a legsötétebb Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van. Persze jelezte, hogy ezt a 2006-os eseményektől elvonatkoztatva érti. 

De egy hiteles politikusnak miképp is lehetne eltekinteni a Gyurcsány-korszak rendőri brutalitásától? 

A tavalyi választási kampányban a szélsőségesen liberális nézeteket valló Tóta W. Árpádnak öntötte ki a lelkét a Zugló TV-ben. „Vona Gábor már 2012 körül nyíltan beszélt a pártban arról, hogy mi az utunk, és hogy aki náci romantikára vágyik, az csináljon magának másik pártot. Ezen mind végigmentünk, de voltak, nem kevesen, akik nem tartottak velünk. (…) Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, amely 2010 előtt ment, az volt a nem igaz” – vallotta be. 

Mirkóczki is szép lassan ment keresztül a „demokrata metamorfózison”. 2010 óta listás parlamenti képviselő, választáson még soha nem nyert: az Országgyűlésbe mindig listáról jutott be, 2014-ben pedig második lett az egri polgármester-választáson. Akkor 26 százalékot ért el, a baloldal jelöltje 19 százalékkal végzett a harmadik helyen. Az ellenzéki okoskodás alapján ha e két tábor eredménye összeadódik, akkor Mirkóczki most simán nyer. A Fidesz–KDNP-s Habis László ugyanis öt éve 38 százalékkal végzett az élen.
Mirkóczki „fejlődéstörténetét” a „demokratikus ellenzék” és a balliberális holdudvar minden jel szerint elfogadta. A megmérettetésen persze nem jobbikosként indul, az MSZP–Párbeszéd–DK–LMP–Momentum–Jobbik-szivárványkoalíciót az Egységben a Városért Egyesület (EVE) néven adják el a szavazóknak. 

Az ellenzéki stratégiát azonban keresztülhúzhatja, hogy ősszel sok nemzeti érzelmű, a Gyurcsány-pártot és az MSZP-t megvető radikális választó nem megy el voksolni, vagy ha igen, a kormánypárt jelöltjeire adja le a szavazatát. A Fidesz–KDNP jelenleg biztos többséggel irányítja Egert: a polgármesteren kívül 11 egyéni képviselő dolgozik a testületben, az elmúlt évek fejlesztései pedig nem az ellenzéken, Mirkóczkin, hanem a kormánypártokon múltak. És az is kérdés, hogy az egriek a kormánnyal szemben álló, a politikai ellentéteket magában hordozó ellenzéki politikai vezetést kívánnak-e látni a városuk élén.

 

ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN, SZOMBATHELYEN

Minden bizonnyal több megyei jogú városban is megvalósul az ellenzéki összefogás. Szombathelyen – ahol a Jobbik nem számít erős pártnak – a baloldali alakulatok már most többségbe kerültek a közgyűlésben, hiszen a korábban a Fidesz mellett álló egyik alpolgármester az ellenzék mellé állt. Az MSZP-s Nemény András lesz ősszel a polgármesterjelölt, egy egrihez hasonló összefogásra lehet számítani az ellenzéki pártok és „civilek” részvételével. Hódmezővásárhelyen a tavalyi időközi választáson győztes Márki-Zay Péter lehet ismét a polgármesterjelölt. Ő eredetileg a Jobbik jelöltje volt, de „civilként” adták el, minden ellenzéki párt támogatásával. Most ugyanez a forgatókönyv érvényesülhet; a polgármester által létrehozott „ernyőszervezet”, a Mindenki Magyarországa Mozgalom neve alatt is futhatnak majd a jelöltjeik. Egyértelmű, hogy a jelenleg is MSZP-s vezetésű Szegeden és Salgótarjánban a mostani polgármestereket indítja a baloldal. A többi településen egyelőre nem született megállapodás az ellenzéki pártok között.

 

Borítófotó: Mirkóczki Ádám a parlamentben. Gyurcsány Ferenc pártja is támogatja az egri polgármester-választáson

A nyugat-európai színvonalat tudjuk nyújtani

Az idevezető útról és a jövőről kérdeztük az Országos Onkológiai Intézet (OOI) tüdőtranszplantáció-specialista főorvosát, Rényi-Vámos Ferencet. 

 

– Hogyan lesz valakiből tüdőtranszplantáció-specialista?

– Én itt kezdtem a pályám, az onkológiai intézetben. Volt itt egy jó hírű általános és mellkassebészeti osztály. Ahogy telt az idő, mellkassebész lettem. A közelben, Bécsben van egy nemzetközi hírű részleg, és mivel szerettem volna még jobb lenni, jeleztem Kásler Miklós professzor úrnak, hogy kimennék tanulni oda. Ő ezt nemcsak hogy támogatta, hanem még ösztöndíjat is adott hozzá, és eltöltöttem ott több évet. A Bécsi Egyetem mellkassebészeti klinikája a világ egyik legnagyobb tüdőátültetési központja. Ez azért is nagy szó, mert egy nyolcmilliós országban elérni, hogy valamilyen tudományterületen jobbak legyenek, mint a sokkal nagyobb országok centrumai, rengeteg tehetséget és erőfeszítést igényel.

– Hogy került haza? 

– Amikor Kásler Miklós tető alá hozta ezt a daganatsebészeti centrumot, akkor azt mondta, hogy csináljunk itt egy nagy, európai szintű mellkassebészetet. Volt ebben kihívás, a professzor úron kívül nem sokan hittek benne, hogy sikerülhet, mert akkoriban itt talán heti három mellkasi műtétet végeztek. Mára ott tartunk, hogy egy évben 1200 ilyen beavatkozás történik, kiemelkedők vagyunk a minimálinvazív mellkassebészetben – ez a „kulcslyuksebészet” hivatalos neve –, és 2015 óta a tüdőtranszplantációt is itt végezzük.

Itt olyan körülmények vannak, mint bármelyik jó nyugat-európai közfinanszírozott kórházban, de még jó néhány magánintézményben is. A magyar társadalombiztosított beteg ilyen körülmények közé kerül itt.

Ráadásul az, hogy ilyen körülmények között itt a legmodernebb orvosi eljárásokat lehet megtanulni és alkalmazni, azt is eredményezi, hogy itthon maradnak a tehetséges fiatal doktorok.

Sok oka van annak, hogy valaki miért vált munkahelyet, nemcsak külföldön, hanem országon belül is. Ennek csak egyik, szerintem nem a legfontosabb eleme az anyagi elismertség. Itt olyan dolgokat tudnak megtanulni a kollégák, amelyek elsajátítására korábban csak külföldön volt lehetőségük, és ha elmennek egy kongresszusra, nem szegény rokonként kell hallgatniuk, mire képesek a többiek, hanem elmondhatják, hogy mi is ezt csináljuk otthon, esetenként egy kicsit jobban is, mint a nyugati kollégák.

Az, hogy az OOI-ben ilyen körülmények között gyógyulhatnak a betegek, dolgozhatnak a munkatársak, hogy aktív részesei lehetnek a tudományos világnak, az nemcsak az épp itt fekvő beteg számára jó, hanem hosszú távon ez tudja biztosítani, hogy legyenek kiváló orvosok, nővérek és más egészségügyi dolgozók az országban. Nálunk tíz rezidens van, és hamarosan újabb kettővel bővülhet a létszám.

– Mitől ilyen nehéz a tüdőátültetés? Miért ezt tanultuk meg legutoljára?

– Itt elsősorban nem a műtéttechnika elsajátítása jelentette a fő akadályt. Olyan műszerek és eljárások alkalmazását kellett megtanulni a beteg műtét alatti és utáni életben tartásához, amelyeket addig itthon csak elvétve használtak. Ezek bevezetésével az aneszteziológia és az intenzív terápia egyaránt nagyot lépett előre, a műtüdőkezeléseket szinte mindenütt a tüdőátültetés kapcsán vezették be, de ebből nemcsak a transzplantált páciensek profitálnak, hanem más intenzív kezelésre szorulók is. A tüdőátültetés immunológiailag is igen nehéz feladat, hiszen itt egy olyan szervet transzplantálunk, amelyik folyamatosan érintkezik a külvilággal.

– A statisztikák azt mutatják, hogy kiemelkedően eredményes volt az első két évük.

– Valóban büszkék lehetünk rá, de ebben a bécsi centrum közel húszéves tapasztalata is benne van. Mi Bécsben tanultuk meg a tüdőátültetést, s dr. Lang Györggyel és dr. Elek Jenővel végeztük az első műtétet. Lang professzornak nagyon szoros osztrák kötődései vannak, és most már csak Bécsben operál. Elek főorvossal visszük jelenleg a programot itthon. Rengeteg mindent az osztrák kollégáktól tanulhattunk meg, így ez a siker az övék is. Szintén sokat számított, hogy bátrak voltunk és sok műtétet vállaltunk. Más helyen úgy szokott ez beindulni, hogy az első esztendőben történik egy operáció, és körülbelül tíz év kell ahhoz, hogy elérjék az évi húszat. Mi már a második esztendőben több mint húsz transzplantációt hajtottunk végre.

– Ennek köszönhető, hogy nincs sok beteg a várólistán?

– Nem, ez minden új transzplantáció kezdetén így van. Hiába áll készen az átültetésre a team, a sebészek, aneszteziológusok, immunológusok, műtősnők és műtősfiúk, ha a kezelőorvosnak, jelen esetben a tüdőgyógyásznak nem jut eszébe, hogy az adott beteg gyógyítására ez az új lehetőség alkalmas lehet. Meg kell ismertetni az orvosokkal, hogy milyen esetekben jön szóba ez az eljárás. Hasonló volt a helyzet a májátültetési program indulásakor, és Merkely professzor úrnak a szívtranszplantáció esetében is nagy munkája volt abban, hogy elérjék az optimális szintet. Most ránk is ez a feladat vár.

– Merre fejlődhet a magyar transzplantáció, mi várható a következő években?

– A mi területünkön amit még tanulnunk kell, az a gyermekkori tüdőátültetés. Egy gyermeket már transzplantáltunk, de a kisebbekkel kapcsolatban nincs tapasztalatunk, s hát ott vannak még a kombinált szervátültetések: a szív és a tüdő vagy a tüdő és a máj egyszerre történő transzplantációja. Utóbbiakra még nem került sor Magyarországon, de szerencsére ezekre világszerte is igen ritkán van csak szükség. Bécsben is csak évente egy-egy eset fordul elő.

Szintén remélem, hogy regionális centrummá válhatunk, és segíthetünk a szomszédos országok betegein, a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai vagy erdélyi magyarokon is. Ez elsősorban nem rajtunk múlik, de az orvosi feltételeit igyekszünk megteremteni.

Bizonytalanná vált a gázmegállapodás

OROSZ TRANZIT

Ez év végén lejár az orosz–ukrán gáztranzitszerződés, amely közvetlenül érinti Magyarország orosz gázimportjának a tetemes részét is. Mindkét oldal érdekelt lenne akár az átmeneti megoldásban, de egyelőre ennek nyomát sem látni, pedig az óra ketyeg. Ha lejár a szerződés, az ukránok még a tranzitgázcsapokat is elzárhatják (noha ez komoly bevételkiesést jelentene a kormánynak). Mindkét fél taktikázik. Moszkva kivárja a március végén esedékes ukrán elnökválasztás eredményét, abban a reményben, hogy az új államfővel könnyebb lesz megállapodni. A közelgő megmérettetés Kijev magatartását is hasonló, kiváró irányban befolyásolhatja. Ez a stratégia azonban veszélyes lehet, ha későn kezdenek el tárgyalni, és kifutnak az időből.

 

ZSAROLÁSI POZÍCIÓ

A probléma Berlint is aggasztja, hiszen Németország az orosz gáz legnagyobb európai vásárlója. Peter Altmaier (CDU) német gazdasági miniszter február közepén Berlinben, a cseppfolyós földgáz (LNG) importjáról tartott német–amerikai konferencián sürgette a feleket: mihamarabb állapodjanak meg egy új tranzitszerződésben. A lényeg, hogy legyen új szerződés, mindegy, hogy még az ukrán elnökválasztás előtt, vagy csak utána sikerül megegyezni – tette hozzá.

Három héttel a megmérettetés előtt Volodimir Zelenszkij ukrán showman, komikus, filmproducer váratlanul előretört, népszerűbb lett, mint az addig esélyesnek tartott Julija Timosenko. Mögöttük szorosan a harmadik Petro Porosenko jelenlegi elnök. Zelenszkij politikája közel áll Porosenkóéhoz, viszont Oroszországgal szemben rugalmasabb álláspontot képvisel, tárgyalna Moszkvával. A minap azonban Facebook-oldalán lejárató kampány indításával vádolta meg az ország irányítóit.

Eközben az orosz vezetők arra panaszkodnak, hogy nincs kivel tárgyalniuk Kijevben. Alekszej Grivacs, az orosz Nemzeti Energiabiztonsági Alap (FNEB) földgázprojektekért felelős vezérigazgató-helyettese a szállító, az Orosz Föderáció cégei szemszögéből láttatja a problémát: „Az ingatag tranzithelyzet sokmilliárdos szerződések teljesítését veszélyezteti. Ez a bizonytalanság a tranzitország (jelen esetben Ukrajna) kezében hatalmas, nem piaci alapú erővé válik, amellyel nyomást gyakorol Oroszországra mint szállítóra, valamint Európára mint fogyasztóra.” Azaz Kijev zsarolhatja Moszkvát és az uniót.

 

MOSZKVA BEKEMÉNYÍT

Brüsszelben január végén háromoldalú tárgyalásokat tartottak az EU, Oroszország és Ukrajna képviselői. Noha hivatalosan konzultációnak minősítették a tárgyalásokat, azokon mindegyik fél részéről nehézsúlyúak vettek részt. Az uniót MarošŠefčovič energiabiztos, Ukrajnát Pavlo Klimkin külügyminiszter és Andrij Koboljev, a Naftohaz vezetője, Oroszországot Alekszandr Novak energiaügyi miniszter és Alekszej Miller, a Gazprom elnöke képviselte. 

Az egyeztetéseken Moszkva bekeményített. Mint Alekszandr Pankin külügyminiszter-helyettes a sajtónak elmondta, a Kreml kész az ukrán tranzit fenntartására, de csak a saját feltételeivel. Orosz vezetők érzékeltették, hogy az esetleges ukrajnai szerződést alárendelik az Északi Áramlat II. és a Török Áramlat szempontjainak. Magyarán ez a két, Ukrajnát kikerülő gázszállítási útvonal elsőbbséget élvez. Az EU legalább tízéves új kontraktust szeretne, megfelelő mennyiségű orosz gázexporttal, hogy a külföldi beruházóknak vonzó legyen befektetni az ukrán gáztranzitvezeték-hálózat felújításába.

 

BIZONYTALAN ALTERNATÍVÁK

Oroszország, az öreg kontinens meghatározó fontosságú fosszilisenergia-ellátója a földgázüzletben rekordévet jelentő 2018 után az idén visszaeséssel számolhat az európai keresletben. Ez mindenekelőtt a német gazdaság lassulásához köthető, de a brexit körüli bizonytalanság és az Egyesült Államok várható betörése az európai LNG-piacra szintén csökkentheti az oroszoktól való vásárlás iránti hajlandóságot. 

Igen fontos, Moszkva álláspontját jelentős mértékben befolyásoló tényező, hogy projekteket indított, amelyek fél évtizede Ukrajna mint tranzitország szerepének a csökkentésére, majd megszüntetésére irányulnak. Ezek vagy késnek, vagy elhaltak (mint például a Déli Áramlat). A hatalmas és egyre erősödő amerikai politikai-gazdasági nyomás miatt továbbra is kétséges, hogy mikor lehet befejezni az Északi Áramlat második vezetékpárjának a kivitelezését. Dánia még nem járult hozzá, hogy a cső néhány kilométeres szakasza a dán tengerfenéken haladjon. Az Északi Áramlat I–II. négy csővezetéke évi 110 milliárd köbméter gázt szállítana az EU elosztópontjaira, illetve Németországba. Ez a tavalyi rekordmennyiségű (201 milliárd köbméter) unióba szállított orosz gáz több mint fele. Ez idő szerint csak az Északi Áramlat I. évi 55 milliárd köbméter kapacitású csőpárosa működik, de az sincs százszázalékosan kihasználva. 

Bizonytalanság övezi az Ukrajnát délről kikerülő másik tranzitútvonal, a Török Áramlat (TurkStream) tervezett balkáni szakaszának a megépítését is. Ennek az etapnak – amely Bulgárián, Szerbián át Magyarországig is eljutna – a kivitelezése még éveket vehet igénybe – ha egyáltalán lesz belőle valami. 

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő március elején Szófiában járt, de a TurkStream-kérdést láthatóan továbbra is nyitva tartják. A miniszterelnök a Trud című lapnak nyilatkozva hangsúlyozta: a bulgáriai szakasz megépítése attól függ, hogy az országnak sikerül-e szilárd garanciát kicsikarnia a tekintetben, hogy az EU nem akadályozza meg a csővezeték létrehozását. „Tanulva a Déli Áramlattal kapcsolatban szerzett, nem mondanám, hogy kellemes tapasztalatokból, a gázvezetékkel összefüggő további konkrét lépésekről csak akkor beszélhetünk, ha az Európai Bizottság garantálja, hogy nem gördít akadályt a megvalósítás elé” – mondta Medvegyev a szófiai tárgyalásokat lezáró sajtóértekezleten. 

(Az ukrán elnökválasztásról és a magyarság helyzetéről lásd cikkünket a 38. oldalon.)

 

Borítófotó: A gazprom elkezdte az arktisz meghódítását. Az északi áramlaton egyre több, „a testvériség” vezetéken kevesebb gáz érkezhet európába

Antiszemita demokraták

AMERIKAI BELPOLITIKA

Válságkezelő ülést tartott az amerikai demokraták vezetősége Ilhan Omar, a párt üdvöskéje, feljövőben lévő sztárja, a szomáliai iszlámhitű bevándorlói gyökerekkel rendelkező fiatal nő botrányos, antiszemita kirohanása miatt. 

 

A „KULTURÁLIS FÉRJ”

A skandalumot az robbantotta ki, hogy a képviselő megkérdőjelezte az Izraelt támogató politikusok hazájuk iránti hűségét. Klasszikus antiszemita érv ez, amely szerint a zsidók, bárhol éljenek is, elsősorban Izrael érdekeit szolgálják. Omar szerint az USA azért támogatja a zsidó államot, mert egy befolyásos csoport megvásárolta az ország vezetését. A kijelentés nem meglepő a képviselőtől, hiszen híve a globális, Izrael-ellenes, a palesztinok által alapított BDS mozgalomnak (Boycott, Divestment, Sanctions, vagyis bojkott, felszámolás, szankciók). Még a liberális Guardian is kénytelen elismerni, hogy a világméretekben terjeszkedő BDS Izrael létét egyre inkább megkérdőjelező politikája 2006-os fennállása óta folyamatosan sodródik a szélsőségek irányába. A mozgalomról kiderült, hogy a Hamasz terrorszervezet tagjaihoz is van köze.

Az amerikai képviselő azonban nem csak a kijelentéseivel kavart vihart. A közelmúltban ismét felbukkant egy három évvel ezelőttről, a minnesotai szomáliaiak közösségéből származó információ, amely szerint Omar csalást követett el: feleségül ment a saját bátyjához, hogy az bejuthasson az USA-ba. A fiatal nő akkoriban zavaros magyarázatot adott a történtekre, valamiféle Szomáliában dívó „kulturális férj” hagyományt emlegetve. Az ügy máig tisztázatlan. 

 

VÉRFRISSÍTÉS

A politikus oszlopos tagja egy négytagú csoportnak, az úgynevezett Osztagnak (Squad). Ez a képviselőházba frissen bekerült, fiatalokból verbuválódott társaság új arculatot kíván adni a demokratáknak, vérfrissítést hozna a pártba. Omar mellett a csoporthoz tartozik Rashida Tlaib Michiganből, Ayanna Pressley Bostonból és Alexandria Ocasio-Cortez New Yorkból. 

Az arculatformálás azonban egyelőre kevéssé sikeres, ugyanis Tlaib szintén vállalhatatlan antiszemita kijelentéseket tett. A palesztin–amerikai muszlim hölgy a minap azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy meglehetősen alpári stílusban ment neki Donald Trump elnöknek, amikor rasszistának nevezte őt. Közvetve nekitámadt Bernie Sanders demokrata szenátornak is, de főként a BDS elleni fellépést javasló republikánusokra szórta a tüzet. „Elfelejtik, melyik országot képviselik” – sziszegte, majd kijelentette, hogy „talán ráférne egy kis frissítés az Egyesült Államok alkotmányára is”. 

 

AJÁNDÉK A JOBBOLDALNAK

Joe Manchin, a demokraták szenátora (aki a floridai, republikánus Marco Rubio szenátorral közösen kétpárti, BDS elleni törvényjavaslatot nyújtott be) Tlaib helyett kért elnézést az amerikai néptől fiatalabb politikustársa mosdatlan szájú megjegyzése miatt. A Fox News a botrány kapcsán megemlíti, hogy míg Trump egyik múltbeli, Izraelt bíráló megjegyzése kapcsán a média egy része felhördült és antiszemitizmust emlegetett, Omar és Tlaib antiszemita megnyilvánulásai e körökben alig kapnak figyelmet. A New York Times kommentárja pontosan leírja a helyzetet: a baloldali antiszemitizmus ajándék a jobboldalnak. 

 

Borítófotó: Alexandria Ocasio-Cortez, Ayanna Pressley és Rashida Tlaib. A demokrata ráncfelvarrás egyelőre botrányokat hozott csak

Van élet a Néppárton kívül is…

EP-VÁLASZTÁSOK

Az idézeteket az idő és a rossz szándék gyakran elferdíti. Orbán Viktor egy 1999-es interjújából is rendszerint csak azt ragadják ki, miszerint „van élet az Európai Unión kívül is”. Ám azt, hogy „De mi nem erre készülünk!”, már nem szokták hozzátenni.

A helyzet most is ugyanaz. A Fidesz és az Európai Néppárt közötti vitában többen idézik a miniszterelnök tavaly júniusban, az Andrássy Egyetemen elmondott beszédét, miszerint az lenne a könnyebb út, ha a fiatal demokraták más közép-európai pártokkal egy szuverenista és bevándorlásellenes új európai pártcsaládot hoznának létre. Orbán Viktor azonban ebben a beszédében is egyértelművé tette, hogy ő az EPP megújítását tartja prioritásnak.

Magyarán az Európai Néppártban maradás a Fidesz A terve, és nincsen B terv. Eddig nem is volt rá igazán szükség, mivel néhány kisebb tagpárton kívül egyetértés volt abban, hogy a Fidesz–KDNP-pártszövetség inkább erősíti, mint gyengíti a legnagyobb európai parlamenti (EP-) frakciót. Vita, valójában irányvita zajlik, amire a magyar kormányfő tavalyi beszédében szintén utalt. Az EPP jelenlegi vezetése támogatja a globalizációt és a migrációt, s ezért az ezeket az értékeket szintén osztó európai szocialistákkal és liberálisokkal keres partnerséget. A Fidesz azonban inkább a néppárttól jobbra keresne bizonyos kérdésekben szövetségeseket, ami eltér a jelenlegi fősodortól.

 

VÁLASZTÁSI MATEK

Most mindenki számol. Az Európai Parlament mostantól kéthetente hoz nyilvánosságra közvélemény-kutatási adatokat, míg a pollofpolls.eu oldalon naprakész adatokat is olvashatunk.

A legtöbb felmérés és elemzés azt valószínűsíti, hogy az EPP harminc mandátumot veszít, és 180-nal továbbra is a legerősebb pártcsalád marad. Martin Schulz és Frans Timmermans szocialistái akár ötven mandátumot is veszíthetnek, s 130-cal másodikok vagy harmadikok lennének. A feltételes mód onnan adódik, hogy ma még nem tudjuk, megvalósul-e Matteo Salviniék terve, és a jelenlegi három Brüsszel-kritikus frakciót sikerül-e egyetlen (vagy maximum két) új frakcióvá gyúrni.

A képlet innentől sokismeretlenessé válik. Az első változó a brexit. Amennyiben a szigetország átmenetileg uniós tag marad, úgy ott is választanak EP-képviselőket, akik közül a konzervatívok és a kilépéspártiak is életben tudják tartani a nélkülük valószínűleg megszűnő vagy átalakuló frakciókat. A brit alsóházban két hónap és két év közötti átmeneti időről is beszélnek, így egyáltalán nem mindegy, hogy (meddig) kell Nagy-Britannia 73 mandátumával számolni.

A szigetország – átmeneti – maradása persze növelné a Fidesz mozgásterét. Az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakciójának ugyanis a brit és a lengyel kormánypárt is tagja, így a Fidesz–KDNP-vel rögtön háromra nőne a kormánypártok száma. Az ideológiai közelség is adott, hiszen Orbán Viktor 2014 novemberében David Cameron akkori brit miniszterelnökkel közösen vonult ki a teremből, amikor Jean-Claude Juncker bizottsági elnöki kinevezéséről tárgyaltak. A lengyel PiS pedig a Brüsszel által indított 7. cikkely szerinti eljárásban fontos szövetségese Budapestnek. Lengyelországban novemberben parlamenti választás lesz, így egy tempós brexit és a PiS ellenzékbe szorulása jócskán rontana az ECR befolyásán.

 

SOKAT VESZTHET AZ EPP

Második lehetőségként marad a Nemzetek és Szabadság Európája (ENF) frakció, amely várhatóan legalább hatvan mandátumot szerez. Amennyiben Nyugat- és Észak-Európa-szerte tízmilliós számban érkeznek protestvoksok, úgy akár nyolcvan-száz sem elképzelhetetlen. Salvini január elején Varsóban az ENF-hez való csatlakozásra nógatta a PiS hezitáló vezetését, amelyben jelenleg nincsen kormányfő. Az osztrák FPÖ és az olasz Liga junior partnerként van kormányon, a német AfD a Bundestag legerősebb ellenzéki pártja. Egy előre hozott választáson Salvininek van esélye a miniszterelnökségre, míg Marine Le Pen Macron elnök esélyes kihívójaként csak 2022-ben költözhet be az Élysée-palotába. Amennyiben a Fidesz az ENF-hez csatlakozna, úgy az egy kormányfővel erősödne.

Ha mindezt megfordítjuk, és azt nézzük, hogy az Európai Néppárt mit veszítene a két magyar kormánypárt távozásával, azt kell látnunk, hogy sokat. A 12-13 mandátumon túl egy kormányfőt is, és beszorulnának a szocialisták és a liberálisok mellé. Berlinben, valamint Brüsszelben most úgy okoskodnak, hogy a status quo fenntartásához az EPP mellé eztán nem egy, hanem két pártra lesz szükség. A liberális ALDE Macronék érkezésével valóban meg fog erősödni, s kb. kilencven mandátumra számíthat, ám a mérleg nyelve szerepért komoly politikai árat kér majd.

A Fidesz kilépésével az EPP már csak balra lesz koalícióképes, és ha a következő éveket ki is bekkeli a legerősebb EP-erőként, a szavazók 2024-ben tovább büntetik őket. Egy ilyen 1968-as alapon álló koalíció, amilyenről a német CDU vezetői is álmodnak, már Nyugat-Európában sem többségképes. Svédországtól Hollandián át Németországig egyre több eltérő világnézetű pártra vagy nagykoalícióra van szükség egy ilyen ideológiai alapon álló képződmény hatalomra juttatására vagy abban tartására. Ezt többek között a szerb, a román, a magyar, a szlovák és a lengyel ellenzéki szivárványkoalíciók példája is jól szemlélteti.

 

ELHALASZTOTT IRÁNYVITA?

Az EPP március 20-án akar a Fidesz sorsáról tárgyalni, addig a fenti mátrixon belül pörögnek az események. Manfred Weber (CSU) Budapestre látogat, talán a kormány tájékoztató plakátkampányának a felfüggesztése elég gesztus lesz felé. Milyen nevetséges is lenne, ha Weber az amerikai külügyminiszternél jobban aggódna a Soros-egyetem akkreditációjáért! Azóta a francia és az olasz EPP-tag pártok kiálltak a Fidesz mellett, s külön-külön is több mandátumot mozgatnak, mint a kizárást kezdeményező tizenhárom minipárt összesen.

Mivel a helyzetet valahogy kezelni kell, ugyanakkor a Fidesz–KDNP mandátumaira nagy szükség van. Ezért egyre többen gondolják úgy, hogy első lépésben a tagság felfüggesztése jöhet, ami egyfajta büntetés, de még nem kenyértörés. Ezzel az irányvita persze nem dől el, csak a választás utánra tolódik. Ami azonban már most is biztos, hogy a lengyel miniszterelnök nemzeti ünnepünkön Budapestre látogat. Brüsszelben is árgus szemekkel figyelik majd szavait és gesztusait. 

 

Borítófotó: Manfred Weber EPP-csúcsjelölt (balra a negyedik) pártja a bajor CSU januári kongresszusán. A markáns néppártiaknak vagy a balra elmosódóknak ad-e igazat?

Bohózattá vált az elnökválasztás

ALGÉRIA ÉS FRANCIAORSZÁG

Error 404 – President not found – ezzel a táblával állt ki egy tüntető azon a párizsi megmozduláson, amelyen az országos zavargásokba, káoszba fúlt elnökválasztás ügyében fejezték ki tiltakozásukat Algéria népe mellett Franciaországban élő honfitársaik. Afrika legnagyobb országa tragikomikus helyzetben vág neki az április 18-i megmérettetésnek: az egyetlen esélyes elnökjelölt buzgón ígérgeti – már a voksolás előtt – az előre hozott választásokat. Ugyanakkor az ellenzéki jelöltek komolyságát mi sem jelzi jobban, mint hogy az egyikük saját, azonos nevű unokaöccse jelöltségével próbál trükközni.

ZAALAN FUTÁSA

Pedig ez a voksolás is úgy kezdődött, mint a többi – és éppen itt a baj. Ez immár az ötödik mandátuma lenne a még mindig egyetlen esélyesként induló elnökjelöltnek, a jelenleg negyedik hivatali idejét töltő Abdel-Azíz Buteflíka algériai államfőnek. Akinek az egészségi állapota elég ramaty: egy svájci kórházban tartózkodva jelöltette magát. Kampányfőnöke, Abdel-Gáni Zaalan nyújtotta be az alkotmánybíróság épületében a jelentkezési határidő napján, március 3-án vasárnap (az arab országokban a péntek a munkaszüneti nap – a szerk.) az aggastyán jelentkezéséhez szükséges iratokat. Éppen az utolsó órákban ért célba velük e rendhagyó futóverseny jelöltje, illetve annak képviselője. Csakhogy az algériai választási bizottság elnöke, Abdel-Vahháb Derbál szerint minden államfőjelölt személyesen köteles benyújtani jelentkezését. Ugyanez a magas rangú tisztségviselő azt is hozzátette, hogy indokolt akadályoztatás esetén az aspiráns képviselője is megteheti ezt. 

Zaalan átadta Buteflíka levelét is, melynek részleteit felolvasták az állami televízióban. Az elnök később még az előre hozott választásokat is megígérte a tömeges elégedetlenség leszerelésére ismertetett társadalmi reformok mellett. Közölte: ha megszavazzák, egy meg nem határozott időpontban korábbi megmérettetést tartanak. „Buteflíka, dégage! (Kopj le, Buteflíka!)” – ez a felirat volt a hivatalos források szerint több tízezres, az ellenzék mérései alapján viszont több száz-ezres, akár milliós nagyságrendben az utcára vonuló tüntetők válasza az államfő ígéreteire. Algériában az utca embere, akinek a véleményét a szabadságára egyébként meglehetősen büszke francia sajtó is csak komoly megszorításokkal közli, úgy véli: Buteflíkának rég befellegzett, ám a diktatórikus berendezkedés haszonélvezője folytatná a nemzeti vagyon, így a földgáz- és kőolajkincs elherdálását. 

ÉN ÉS A KISÖCSÉM

Buteflíka kihívóinak a komolyságára mi sem jellemzőbb, mint a „pót-Nekkaz” felbukkanása. Rachid Nekkaz algériai származású, Franciaországban született üzletember, aki 2007-ben a francia köztársaságielnök-választáson is elindult már, és most, az algériai voksoláson is bejelentkezett volna mint a földrajzi helyzete és ásványkincsei miatt bármely üzletkötőnek ígéretes ország államfőjelöltje. Az eredetileg műszerészi foglalkozást űző Nekkazt nem csak az üzleti lehetőségek érdeklik: Ausztriában és Dániában egyaránt engedetlenséget hirdetett az arcot eltakaró nikáb és az egész testet takaró burka viselését tiltó törvényekkel szemben, átvállalva, hogy kifizeti a tilalmat megszegő nők büntetését. Afféle miniatűr Soros Györgyként mindezt nem vallási meggyőződéssel, hanem „a szabadságjogok kiterjesztése” érdekében támogatja. Csakhogy az algériai törvényeket figyelembe véve Nekkaz, bár visszaköltözött ősei földjére, még nem él elég hosszú ideje az országban ahhoz, hogy indulhasson a választáson. Ráadásul külföldi házastársa van, ami eleve kizárja őt a megmérettetésből. Ám Nekkaz egy nyilatkozatában, melyet a Le Parisien is idézett, kijelentette: a feltételek nem érdeklik annyira, mert ha őt elutasítják, társadalmi robbanás következik be. Biztos, ami biztos: addig is bemutatta az új jelöltet, az Algériában élő és minden előírásnak megfelelő – Rachid Nekkazt. Mert ez a neve az unokaöccsének is. Az üzletember a sajtó előtt arról beszélt: ő lesz rokona kampányfőnöke. 

A valamivel fajsúlyosabb kihívó, az ellenzék egyik erős emberének számító Abdelaziz Belaid egyszerűen bejelentette visszalépését, majd arra ösztönözte a hatóságokat, hogy vegyék figyelembe a tüntetők „hangját”. 

Csakhogy az ellenzéki megmozdulásoknak is van egy komoly hiányossága: nevezetesen, hogy szinte nem létezik szervezett ellenzék – derül ki Fayçal Mettaoui, a TSA algériai híroldal munkatársának a nyilatkozatából. A Radio France Internationale által megszólaltatott újságíró rámutatott: bár a hivatalosan közzétett adatok révén ezt cáfolni próbálják, a botrányos elnökjelölések napjaiban mintegy kétmillióan vettek részt a tüntetéseken. Ám ezeknek a megmozdulásoknak, a franciaországi sárga mellényesek tüntetéseihez hasonlóan, nincs vezéralakja, szervezőereje. Nincs egy olyan szakszervezet vagy párt, mozgalom, amely becsatornázná, artikulálná a protestáló tömegek követeléseit. 

A DZSIHADISTÁK GYERMEKEI

Az algériai elnökválasztási kampány idején feltűnővé vált, mennyire összefonódnak Algéria és Franciaország politikai, társadalmi mozgásai az európai országban élő, hatalmas tömegű első és többedgenerációs bevándorló okán. Országszerte itt is tüntetések követték az „otthoni” eseményeket. Az ilyen jelenségek óhatatlanul felvethetik azt a kérdést, melyet egyelőre csak a szélsőjobboldalinak kikiáltott RN (az egykori Front National) és a Republikánusok elnöke, Laurent Wauquiez mert megfogalmazni: mennyiben tudja megőrizni így egy állam az identitását? 

Ennél súlyosabb biztonsági kockázatot rejt magában az országból az Iszlám Állam támogatása céljából külföldre, többnyire Szíriába távozott dzsihadisták leszármazottainak, gyermekeinek a hazatelepítése. Három ügyvéd – Marie Dosé, Martin Pradel és William Bourdon – panaszt emelt az ENSZ Emberi Jogi Bizottságánál Franciaország ellen. Szerintük Párizs megszegi kötelezettségeit a passzivitásával, mivel semmit sem tesz az országból távozott dzsihadisták mintegy hetven, Szíriában élő, árvaságra jutott gyermekének a hazahozatala érdekében – számolt be a Le Journal du Dimanche.

Nicole Belloubet igazságügyi miniszter a France Inter-nek nyilatkozva pontosította az adatokat: tudomásuk szerint a kicsik hetvenöt százaléka hét év alatti. A gyermekek jogairól szóló New York-i nyilatkozat értelmében Franciaországnak – mint azt a rádiónak nyilatkozva Marie Dosé ügyvéd kifejtette – kötelessége lenne a visszafogadásuk. Az ennek érdekében indított mozgalomban aktív szerepet játszanak az anyaországban élő rokonok, nagyszülők. A kicsik állapota aggasztó, sokakat betegségek fenyegetnek, a szomjazás miatt akár az életük is veszélybe kerülhet. 

Az ENSZ Save The Children nevű gyermekmentő szervezetének az adatai szerint harminc ország mintegy 2500 gyermeke él az Iszlám Állam bukását követően a törvénytelen államalakulat harcosainak a leszármazottjaként. Többnyire a szüleikkel, három nagyobb táborban laknak Szíriában. 

Bajban van a kanadai kormányfő

KORRUPCIÓ

Áll a bál a Justin Trudeau vezette kabinetben. Rövid időn belül már a második miniszter mondott le tisztségéről. Ez év február 8-án a The Globe and Mail, Kanada legolvasottabb napilapja leleplező cikket közölt arról, hogy a Miniszterelnöki Hivatal befolyást akart gyakorolni Jody Wilson-Raybouldra, 2019 januárjáig az észak-amerikai ország igazságügy-miniszterére a kormányhoz közeli SNC-Lavalin, Kanada legnagyobb építőipari vállalkozása ellen folyó vizsgálat ügyében. A cégvezetést azzal gyanúsítják, hogy Líbiában hivatalos embereket vesztegetett meg. 2001-től 2011-ig, a Kadhafi-rezsim erőszakos megdöntéséig több tíz millió dollár csúszópénzt fizetett ki. 

SZÁMŰZÖTT MINISZTER

Az ötvenezer embert foglalkoztató SNC-Lavalin Québec tartomány egyik nagy munkáltatója, és húsz százalékkal tulajdonos benne a tartományi nyugdíjalap is. A kormányfő és környezete gazdasági döntőbírósági üggyé akarta átalakítani a hivatalos eljárást, mert ezzel a cég megőrizte volna azt a jogát, hogy pályázhasson a kabinet által meghirdetett projektek kivitelezésére. Ha a társaságot elítélik, az állami pályázatokon való részvételt legalább tíz évre letiltanák. Ez vélhetőleg csődbe vinné a nagymértékben kormánymegbízásokból élő vállalatot.

A miniszterelnök a The Globe and Mailben tagadta az SNC-Lavalin kapcsán felhozott kritikákat, az akkor még kormánytagként működött volt igazságügyi miniszter pedig elzárkózott a véleménynyilvánítástól. Ehelyett felállt a veteránügyi miniszteri székből, ahová Trudeau száműzte. Mindez még a botrányt kiváltó újságcikk megjelenése előtt történt. 

A liberális értékrendjére, kisebbség- és nőpolitikájára büszke Trudeau egy olyan személlyel húzott ujjat, akinek indián vér csörgedezik az ereiben. Jody Wilson-Raybould volt az első nő és az első kanadai őslakos, aki az igazságügyi miniszterségig vitte. Felmenői között a Musgamagw Tsawataineuk és a Laich-Kwil-Tach törzs tagjait sorolhatja fel, s aktívan részt vesz az indián közösség ügyeinek a támogatásában. Indián neve, Puglaas azt jelenti, hogy nemes szívű emberek leszármazottja.

Február elején, mint mondta, a kormányfő viselkedése kapcsán felmerült etikai megfontolásokból lemondott egy másik miniszter is, Jane Philpott, Jody Wilson-Raybould közeli barátja. A körzeti orvos Philpottot a Kanadai Liberális Párt feljövőben lévő csillagaként tartották számon. Őt és Wilson-Raybouldot 2015-ben Justin Trudeau személyesen kérte: vállaljanak tisztséget, legyenek a miniszterei. 

JÓ SZAGÚ POLITIKA!

Kanadában fél év múlva választásokat tartanak. A Liberális Párt, amelyet korábban biztos nyertesnek tartottak, vesztett támogatottságából, az ellenzéki konzervatívok pedig jönnek fel, a közvélemény-kutatások szerint átvették a vezetést. A liberálisok megosztottak: van, aki egyetért Wilson-Rayboulddal, mások az újraválasztási esélyek elúszásának a lehetőségét fájlalják. Trudeau ezzel az üggyel mindenképpen vesztett. „Többé sohasem lesz politikailag olyan jó szagú, mint amit megígért” – kommentálta a botrányt Shachi Kurl, az Angus Reid közvélemény-kutató intézet igazgatója. 

 

Borítófotó: Jody Wilson-Raybould volt igazságügy-miniszter és Justin Trudeau miniszterelnök. Korrupciós gyanú bomlasztja a kanadai kormányt

Élet az Iszlám Állam megszűnése után

KÖZEL-KELET

A nyugati sajtót bejárta a 19 éves Shamima Begum esete, aki brit állampolgárként négy évvel ezelőtt utazott Szíriába. Londonban élt, majd holland állampolgárságú férjével együtt csatlakozott a terrorszervezethez. 

 

BRIT VÉTÓ

„Azt reméltem, hogy az Iszlám Államban kiteljesedhet az életem. Nem vettem részt a harcokban, a család körüli teendőket láttam el. Nemrég született meg a kisfiam” – nyilatkozta a BBC-nek, majd nyilvánosan bocsánatot kért a brit néptől, abban bízva, hogy visszatérhet a szigetországba. Sajid Javid, Nagy-Britannia belügyminisztere azonban megvonta tőle az állampolgárságot. A brit hatóságok szerint az asszony nem marad hontalan, mert bangladesi útlevele is van. A szigetország másokat sem akar visszafogadni, akik iszlám fegyveresként harcoltak. Shamima Begum kisfia azonban megtarthatja brit állampolgárságát. Családvédő szervezetek ugyanakkor aggódnak amiatt, hogy a gyerekeket elválasztják a szüleiktől. 

Noha komoly vita van róla, a nyugati országok többsége, élükön az Egyesült Államokkal, nem akarja visszaengedni azokat az állampolgárait, akik iszlamistaként fogtak fegyvert a koalíciós csapatok ellen. Oroszországba viszont folyamatosan térnek vissza az egykori IÁ-harcosok – rájuk börtön vár. Gyerekeiket a hozzátartozóik veszik gondozásukba. Így tett egy belga asszony, Fatiha is, aki hat unokáját várja haza Belgiumba. 

A tizenkét éves szír Hamza Jászim al-Ali egy kurdok által őrzött menekülttáborban töltötte napjait, amikor a BBC újságírója beszélt vele. Szüleit, testvéreit egy légitámadásban veszítette el öt hónappal ezelőtt. Neki a lába sérült meg, amikor egy hónapja aknára lépett. Másnap már nem volt a táborban, valahová elszállították. 

 

ALLAH PRÓBÁJA

Nagy-Britannia és a koalícióban részt vevő más országok arra próbálják rávenni a kurd hatóságokat, hogy az IÁ-hoz csatlakozott családokat minél tovább tartsák őrizetben. A táborokban élők abban reménykednek, hogy hamarosan szabadon engedik őket. Vannak, akik megbánást tanúsítanak, mások viszont sajnálják, hogy megszűnt az ISIS. „A muszlimok más országokban nem gyakorolhatják úgy a vallásukat, mint tehették az Iszlám Államban” – mondta Abu Bakra al-Anszári. Egy tunéziai–kanadai asszony, aki Umm Yousefként mutatkozott be, kudarcként élte meg a történteket. Marokkói férje a harcokban esett el. „Allah próbára tett bennünket. Élelem és víz nélkül, otthontalanként mégis boldog vagyok, mert lehet, hogy még eljön az idő, és másként élhetek.” 

 

Borítófot: Mi lesz a terroristák családtagjaival? Iraktól az Egyesült Királyságig muszlimok győzték le az IÁT-t – szól a felirat Londonban.

Fukuyama a fehér emberekről

VÁLSÁGBAN A LIBERALIZMUS

Huszonhat éve írta első sikerkönyvét Francis Fukuyama, aki tavaly szeptemberben új kötettel jelentkezett, amelynek az Identitás – Igény a méltóságra és a politikai harag címet adta. Akkor a Foreign Affairsben egy előzetes tanulmányt is írt e témában. Új könyvét március elején egy európai előadó körúton népszerűsítette, ennek keretében tartott Hamburgban és Bécsben előadást. Az alábbiakban utóbbi fontosabb részeit szemlézzük.

 

POPULIZMUS ÉS NACIONALIZMUS

Korunk talán legtöbbet használt politikai fogalma a populizmus, amelyhez a közelgő európai parlamenti választási kampányban a nacionalizmus fogalma társul. Előadásában Fukuyama mindkettőt definiálta. Olvasatában minden populista politikának van egy gazdasági oldala, amely a társadalom széles rétegeinek akar javakat juttatni. A legtöbb ilyen gazdasági modell központosít, s ezeket a javakat osztja újra, ám mivel eltávolodik a kapitalizmus keresletre és kínálatra épülő modelljétől, forrásai felemésztése után fenntarthatatlan.

Második ismérvként említi a karizmatikus vezetőt, aki közvetlenül szól a társadalomhoz, ezért az őt és politikáját ellenőrző, illetve korlátozó intézmények gyengítésében érdekelt. Harmadik ismérvként jelenik meg az etnicitás, vagy újabb fogalommal a törzsi jelleg, amelynek a középpontjában egy zárt csoport (például a nemzet) áll.

Fukuyama úgy véli, a baloldali populistákat az első két pont jellemzi, míg a – szerinte veszélyesebb – jobboldaliakat mindhárom. Új fejleménynek látja az így értelmezett jobboldali populizmus amerikai térnyerését, amelyet Donald Trump, az USA vezetője mellett immáron Jair Bolsonaro brazil elnök is képvisel.

A populizmus térnyerését vizsgálva a szerző több okot hoz fel. A millennium után felgyorsuló globalizáció következtében a nyugati világ ipari munkahelyei nagy számban vándoroltak olcsóbb telephelyi költségű országokba, ami főként a kékgalléros (fehér) férfi munkásokat érintette hátrányosan. Közben a nyugati országok egyre inkább szolgáltatói társadalmakká váltak, amelyekben inkább a női munkaerőre van szükség. Ez Fukuyama szerint frusztrálja az átalakulás fő veszteseinek számító (fehér) férfiakat, és fogékonnyá teszi őket például Trump elnök újraiparosítási politikája iránt.

Második pontként említi a politikai rendszer hatékonyságának csökkenését. A nyugati világban egyre több a nagykoalíció vagy a sokpárti szivárványkoalíció, amelyekben eltűnnek a hagyományos pártok és irányzatok közötti különbségek. Idetartozik Fukuyama szerint az is, hogy a politikai rendszer gyakran nem a többséget érdeklő témákkal van elfoglalva, így a többségi társadalomhoz tartozó (fehér) szavazók úgy érzik, a mainstream pártok és politikusok nem az ő problémáikra keresnek megoldást.

Harmadik és legfontosabb pontként említi a kulturális identitás veszélyeztetését, ami friss könyvének a címét is adta. A filozófus úgy véli, az ember társasági lényként vágyik a mások általi elismerésre, ám ennek módja is nagyot változott.

 

A BALOLDAL HANYATLÁSA

Fukuyama szerint a posztmodern társadalmakban Luther Márton vallási tanítása tér vissza, miszerint nem a külső (formális) eljárások és rítusok, hanem az egyén belső meggyőződése a fontos, és egyedül ettől függ az egyén üdvözülése. A legtöbb új társadalmi mozgalom (pl. a Me Too) is egy ilyen belső meggyőződés kivetítése az egész népességre azzal az igénnyel, hogy a társadalmat ehhez kell igazítani.

A baloldal hanyatlása pont innen ered, hiszen számukra egyre fontosabbá vált a kisebbségi csoportok emancipációja és jogainak a kiterjesztése, miközben a törzsszavazóiknak számító (fehér) munkások képviseletét átengedték a jobboldalnak és a populistáknak. A szerző vélekedése alapján így érthető meg Ronald Reagan és Donald Trump elnökké választása vagy a brexit.

A filozófus olvasatában posztmodern társadalmainkban is hatnak az ókori görögök által már leírt társadalompszichológiai folyamatok. Az egyik ilyen a mások általi elismerés, amely a liberális modellben a demokráciából, azaz a jogok kiterjesztéséből és a szavazók erre épülő támogatásából táplálkozik. Egy másik forrás lehet a nemzeti eszme, amely – kezdetben – irányulhat az idegen megszállás ellen, ám Fukuyama szerint idővel bezárkózóvá és fundamentalistává válik.

Fukuyama ezek alapján az iszlám fundamentalizmust is az elismerés iránti igényként fogja fel. A fiatal generációknak már kevés szüleik régimódi vallásgyakorlata, amely ellen fellázadnak. Ezt használják ki szerinte a vallási radikálisok, akik egyszerre elégítik ki a fiatalok lázadás és újdonságok iránti igényét.

Milyen megoldást kínál minderre a szerző? Úgy véli, a nyugati társadalmaknak túl kellene lépniük a nemzeti kereten, s az oktatás és képzés által minden polgáruknak lehetővé kellene tenniük a társadalmi mobilitást. A liberális utópia sokadik kiadását a szerző nem nevezi ugyan nyílt társadalomnak, ám soraiból annak nagyon sok eleme köszön vissza.

 

TRUMP ÉS A MÚLÓ KALAND

A migrációt Fukuyama is korunk legégetőbb problémájának tartja, amelyre szintén a Soros György és Angela Merkel által adott választ adja: a külső határok megerősített védelme mellett legális bevándorlásra lenne szükség, miközben az állampolgárságnál a nemzeti elvről szerinte át kellene térni a területi elvre, vagyis az adott állam területén született gyermekek automatikusan annak az országnak a polgárai lennének.

Az előadó körútja során adott interjúkban rendre elmondta, hogy szerinte most az EU intézményei és a nyugat-európai társadalmak a liberális (nyitott) társadalom letéteményesei, amelyeknek Európában fel kell(ene) tartóztatniuk az általa is definiált populizmus és nacionalizmus térnyerését. Fukuyamánál újra előjön az a 2016 végén és 2017 elején a mainstream sajtóban széles körben elterjedt vélemény, hogy Donald Trump elnöksége csupán „múló kaland” lesz az amerikai politikában, és a következő elnökválasztás után ismét a fősodor egyik jelöltje költözik a Fehér Házba.

A liberális típusú demokrácia „védelme” és promotálása a filozófus szerint azért fontos, hogy ez az alternatíva – az általa is javasolt megújulás révén – kellően vonzó maradjon.

Ukrajna vad, kisebbségellenes politikába süllyedt

A szövetség a szülőföldön való megmaradást a zászlajára tűzve, minden nehézség és támadás (emlékeztetőül: egy éve előbb megpróbálták felgyújtani a KMKSZ székházát, majd felrobbantották az épületet) ellenére mind a mai napig kitart céljai, értékei mellett. Az évforduló apropóján, nemzeti ünnepünk és a közelgő ukrán elnökválasztás előtt beszélgettünk a kárpátaljai magyarság helyzetéről és a szülőföldön való megmaradás esélyeiről Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével, a kijevi parlament képviselőjével.

 

– A múlt század 80-as éveinek a végén, a rendszerváltás környékén az optimista becslések kétszázezerre tették a kárpátaljai magyarok lélekszámát. Majd a 2001-es ukrajnai népszámláláson 156 ezer magyart regisztráltak, közülük 151 ezret Kárpátalján. Egy tavaly megjelent tanulmány viszont már azt mutatta ki, hogy az utóbbi néhány évben erőteljes kivándorlás indult meg, és napjainkban legfeljebb 120-130 ezer magyar élhet a vidékünkön. Nem túlságosan bizalomgerjesztő ez a számsor…

– Először is szögezzük le, hogy a történelem folyamán a magyar lakosság lélekszáma sohasem volt kétszázezer, inkább a 150 ezer körüli a reális szám. A többletet nyilván a két világháború közötti magyar ajkú zsidóság adja ki. Figyelemre méltó, hogy a sztálini elhurcolásokra egyfajta születési boommal reagált a magyarság, és gyorsan visszaállt a korábbi szintre. Én nem tudom elfogadni a feltételezéseken alapuló lélekszámot, meg kell várni a hivatalos népszámlálás adatait. Ám a cenzus lebonyolítását folyamatosan ígérgeti, azonban egyre csak halogatja az éppen aktuális kormány. Meglátásom szerint arányaiban a magyarság nem fogyott. Ha megnézzük, mi történt Ukrajnában ebben az időszakban, azt látjuk, hogy az egykor 52 milliós ország lakossága jelenleg hivatalosan 42 millió fő, de sokan csupán 30-35 millióra teszik ezt.

Nyilvánvaló, hogy a gazdasági-szociális helyzet miatt sokan elhagyták Ukrajnát, így a kárpátaljai magyarok lélekszáma is csökkent, de elegen vagyunk ahhoz, hogy közösségként működjünk, fenntartsuk intézményeinket.

– Itt mindenképpen meg kell említenünk az utóbbi években kiépült komoly anyaországi intézményfejlesztési, gazdaságélénkítő és szociális támogatási rendszer szerepét.

– Magyarország támogatása döntő szerepet játszott intézményrendszerünk fennmaradásában, stabilizálásában és fejlesztésében. Pláne most, hogy az ukrán állam a status quo megbontására törekszik. De ne feledjük: támogatni csak azt lehet, ami van. Figyelemre méltó a kárpátaljai magyarok önszerveződése, az a képessége, hogy az elmúlt harminc évre jellemző lehetetlen körülmények között nemcsak fenntartani, de bővíteni is tudta az oktatási és kulturális intézményrendszerét. Ez a közösségünk életképességét igazolja. Tartsuk szem előtt, hogy vannak Ukrajnában nagyobb lélekszámú nemzeti kisebbségek, amelyek nem mutatják ennek a jeleit.


A szolyvai egykori több tízezres gyűjtőtábor emléktáblája. Kárpátalján szinte minden magyar család elvesztette egy-két férfi tagját a sztálini időkben

– Közeleg az elnökválasztás első fordulója. A magyar politikai szervezetek – a KMKSZ és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) – jelenleg egyik jelöltet sem támogatják, pedig negyvennél is többen vannak. Hogyan értékeli a kampányt?

– Tipikus ukrán kampányról beszélhetünk, amely karneváli jellegű, néha bohózatba illő elemekkel tarkítva. Csupán a lényegről nem esik szó; vannak azonban álhírek, kölcsönös támadások, sárdobálás. Ugyanakkor a regnáló elnök az ún. adminreszurszban, vagyis a választókat manipuláló, megfélemlítő és megvásárló adminisztratív erőforrásban bízik, de a többiek is bevetik a megszokott trükköket. Ukrajnában mindeddig csak az 1990-es, a 94-es és hellyel-közzel a 98-as választások tekinthetők tisztának. A későbbiek mindig megrázkódtatással jártak, azokat zavargások, forradalmak követték. Most is nagyon veszélyesnek tartom a helyzetet. A politikai elit elutasítottsága rendkívül nagy. Egyetlen jelölt sincs, akinek a támogatottsága meghaladná a húsz százalékot. Ez előrevetíti azt, hogy a választások után is folytatódnak a nehéz idők.

– Valakiből végül csak elnök lesz, de a kampány nem ér véget…

– Igen, mert az ősszel esedékes parlamenti megmérettetés tulajdonképpen az elnökválasztás harmadik fordulójának tekinthető. Meglátásom szerint a vesztes nem fog beletörődni az eredménybe, és lehet még itt felfordulás. Másrészt bárki is nyerjen, alapvetően nem tud változtatni az ország helyzetén. Nem következhet be tehát „a gőz kiengedésének” hatása, amikor az új hatalomnak van egy bizonyos hitele, felcsillan egy kis reménysugár, hogy a bizalom jegyében, arra alapozva elindulhat egyfajta építkezés, fejlődés. Én ennek a valószínűségét nem látom; a lakosságot az apátia, az elkeseredettség jellemzi, és nem bízik a politikusaiban.

– Március 15-e kettős évforduló Kárpátalján. Mi a nemzeti ünnepünket tartjuk, az ukrán nép – legalábbis egy része – megemlékezik a kérészéletű Kárpát-Ukrajna, a Csehszlovákia széthullásakor, éppen 1939. március 15-én kikiáltott és a bevonuló magyar honvédség által órák alatt felszámolt kváziállam 80. évfordulójáról. Már-már hagyománnyá váltak a szélsőséges nacionalisták magyarellenes atrocitásai, felvonulásai, emlékhelyeink meggyalázásai a nemzeti ünnepünkön. Nem tart újabb provokációtól?

– De, tartok tőle. Tavaly is feszült hangulatú volt az ünnep, a rendezvények mindenütt komoly rendőri jelenlét mellett zajlottak. Az idén nagy valószínűséggel felkeresi Kárpátalját Petro Porosenko elnök, ami önmagában is komoly biztonsági előkészületekkel jár, így esetleg elkerülhetők a villongások. Meggyőződésem, hogy a magyarellenességet mindenképpen csúcsra járatják majd ezekben a napokban. Ez sajnálatos, a történelmi eseményeket a helyükön kell kezelni, nem pedig gyűlöletkeltésre felhasználni. Óvatosak leszünk, de mi, magyarok természetesen megünnepeljük március 15-ét.


Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár (B) és Brenzovics LÁszló a hatórás magyar műsort sugárzó tV21 ungvár székházának múlt heti átadásán. Az intézményrendszer anyaországi támogatással erősődik

– A választási kampány részét képezi a kisebbségellenes nyelvtörvény elfogadásának az erőltetése. Újra tárgyalnak róla a kijevi parlamentben. Mire számít?

– Ez egy tragikomédia. Ebben a nacionalista felbuzdulásban valószínűleg elfogadnak egy olyan törvényt, amely működésképtelen és totálisan abszurd, azonban rendkívül sok problémát okoz majd a nem ukrán anyanyelvűek számára. Megnevezése ellenére nem az államnyelvről szól, hanem a többinek a betiltásáról. Ami az oktatási jogszabálytervezetet illeti, az még a jelenlegi, a Velencei Bizottság által is vitatott tanügyi törvénynél is szigorúbb. Néhány kiragadott példa: az emelt szintű érettségit csak ukránul lehet letenni, a feladatokat nem fordítják le anyanyelvre, az idegen nyelveket pedig az ukránra alapozva kell tanítani. A regionális médiában 90 százalékra emelnék az államnyelv arányát a jelenlegi 75-ről. Magyar nyelvű lap csak úgy jelenhetne meg, ha ugyanolyan példányszámban ukránul is kinyomtatnák. 

Az ország szuverenitásának a bomlasztására tett kísérlet vádjával tíz év szabadságvesztéssel sújthatnák azokat, akik felvetik a többnyelvűség szükségességét. Abszurd az egész törvény, s megvalósíthatatlan – remélem, kérészéletű lesz.

– Ki fogja eltörölni? Ehhez elsősorban hatalomváltás kell.

– Részben az élet, hiszen tudjuk: Ukrajnában a törvények szigorát enyhíti, hogy azokat általában nem tartják be (nevet). Másrészt elképesztően korrupt az ország. Elvben minden költségvetési szerv dolgozójának nyelvvizsgával kell rendelkeznie, ha életbe lép a jogszabály. Ezt a rendelkezést egy olyan országban kellene végrehajtani, ahol megfelelő csúszópénz ellenében házhoz szállítják a járművezetői engedélyt (nevet)! Komolyra fordítva a szót: remélem, hogy ez a lépés még komolyabb nemzetközi felháborodáshoz vezet majd. Abban is bízom, hogy a következő parlament összetétele jelentősen módosul, és az nagy változást hozhat.

Nem értem, miként fajulhattak idáig a dolgok, hogy egy ilyen, az emberek magánéletébe beavatkozó törvény egyáltalán napirendre kerül.

– Úgy tűnik, hogy ha lassan is, de változik Ukrajna megítélése a potenciális euroatlanti partnerei szemében. Már nem fogadják el feltételek nélkül Kijev érveit, amelyekkel mindent a kelet-ukrajnai konfliktus számlájára ír. Legutóbb az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi erőinek korábbi parancsnoka, Ben Hodges altábornagy jelentette ki egy Odesszában megtartott nemzetközi konferencián, hogy amíg Ukrajna nem oldja meg a jogalkotásából eredő vitáit Magyarországgal, Budapest blokkolni fogja Kijev euroatlanti törekvéseit. Így ha az országnak komoly szándékai vannak a NATO-tagságot illetően, akkor el kell döntenie, mi a fontosabb számára. 

– A kérdés sokrétűbb. Lássuk be: Ukrajnának jelenleg fikarcnyi esélye sincs arra, hogy belátható időn belül bekerüljön akár a NATO-ba, akár az Európai Unióba. Ennek a fő oka nem csupán és nem elsősorban a magyarországi vétó, hanem a régi tagállamok ellenállása a döntő. Szerintem az ukrán vezető politikusok ezeket a témákat csak PR-szempontból tartják melegen. Régen a kommunizmus elérése volt a szlogen, most pedig újabb célt láttatnak a horizonton. Közben az elit a háttérben a saját ügyleteivel foglalkozik. Nemrégiben például semmissé nyilvánították a büntető törvénykönyvnek az illegális meggazdagodást szankcionáló cikkelyét, holott pár éve ez volt a feltétele az európai vízummentesség megadásának. 


A gemba-hegy kárpátalján, fülöpfalva közelében. Rossz utakkal szegélyezett meseszép táj

Félreértés ne essék: nagyon fontos, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmeztetik Ukrajnát a követelmények tiszteletben tartására, hiszen az együttműködés keretei között ez joguk, egyben kötelességük is. Azonban az érdemi változásokhoz elsősorban a belső erőviszonyoknak kell megváltozniuk. Az elmúlt években Kijev fokozatosan belecsúszott ebbe a vad, kisebbségellenes politikájába. Emlékszünk arra, hogy amikor a Majdan-forradalmat követően, 2014 februárjában a parlament az első intézkedései között eltörölte a kisebbségbarát nyelvtörvényt, azt Olekszandr Turcsinov ideiglenes elnök nem írta alá. Petro Porosenko államfő is felüthetné az öt évvel ezelőtti választási programját, amelyben azt ígérte, hogy nem nyúl hozzá az igen érzékeny nyelvi kérdéshez. De ahogy rosszabbodott az ország állapota, az „oszd meg és uralkodj” elv mentén elterelték az emberek figyelmét a gazdasági-szociális problémákról a sokkal megfoghatatlanabb nyelvi közegbe. Sajnos ez az elnökválasztási kampánynak is a részévé vált.

– Az elhangzottak tükrében mibe kapaszkodjon, miben bízzon a kárpátaljai magyarság?

– Az mindenképpen biztató, hogy a KMKSZ mint szervezet harminc éven át fennmaradt és mindmáig akcióképes. Ez történelmi fegyvertény. Mint ahogyan az is, hogy a kárpátaljai magyarság továbbra is fenntartja az intézményrendszerét. A jövő szempontjából rendkívül fontos, hogy Magyarország egy felfelé ívelő pályán van. Küzdenünk kell továbbra is, ezt nem tudjuk elkerülni. Köszönjük, és továbbra is várjuk Budapest támogatását. A helyzetnek ebben az országban előbb-utóbb változnia kell, csak azért imádkozzunk, hogy ez a változás békés legyen.

 

névjegy 

1964-ben született a kárpátaljai Zápszonyban.  

1986-ban az Ungvári Állami Egyetemen szerzett történészdiplomát, majd szülőfalujában tanított, és néhány évig a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. 

A történelemtudományok kandidátusa. 2003-ban a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen PhD-fokozatot szerzett. 

1997 óta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára. Számos történelmi tárgyú írás, könyv szerzője. 

1990-ben a beregszászi járási tanács képviselőjévé választották. 

1992-től a KMKSZ kulturális titkára, 1996-tól a KMKSZ alelnöke. 

1998-tól Kárpátalja Megyei Tanácsának képviselője, 2006-tól 2010-ig pedig alelnöke. 2010–2014 között a tanács költségvetési bizottságának elnöke és újból megyei alelnök. 

2014-től a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és az Ukrán Legfelsőbb Tanács (a kijevi parlament) képviselője.

 

Közvélemény

Petro Porosenko államfő egy február végi ukrán felmérés szerint nem jutna be az elnökválasztás második fordulójába. Az UNIAN hírügynökség a napokban tette közzé az eredményt, amely szerint az ukránok 19,5 százaléka Volodimir Zelenszkij komikusra adná a szavazatát, a második helyre pedig Julija Timosenko egykori kormányfőt mérték 13,9 százalékkal. Petro Porosenko 11,9 százalékkal a harmadik. A biztos szavazók körében is ugyanez a jelöltek sorrendje. Februárban készült olyan felmérés is, amely szerint az államfő volt a második helyen. 

Egy másik közvélemény-kutatás szerint az ukránok kétharmada úgy véli, hogy az országban a dolgok rossz irányba haladnak.

A megkérdezetteknek mindössze 10 százaléka gondolja úgy, hogy az ukrán gazdaság helyzete javult az elmúlt egy évben.

 

Borítófotó: A kárpátalja expressz 2012-ben. a nosztalgiavonat a magyar-magyar lelki kapcsolatok vágányÁn halad

Elektromobilitási forradalom Lengyelországban

BŐKEZŰ LESZ AZ ÁLLAM

A terv szerint a pénz nem a vevőhöz kerülne, hanem a kereskedőhöz, aki a támogatásnak megfelelő összeggel csökkentené a villanyautó piaci árát. Az értékesítési szerződésben pedig a vásárlónak vállalnia kell, hogy a kocsit legalább két évig használja, csak azután adhatja tovább. Érdemes megnézni, hogy a szubvenció révén miként alakul egy-egy modell ára: a Volkswagen I.D.-é 72 ezer złotyról (5,27 millió forintról) 36 ezerre (2,63 millióra), a Nissan LEAF-é 139 ezerről (10,20 millióról) 103 ezerre (7,54 millióra) csökken, az ennél is drágább Tesla Model 3-ért 136 ezret (9,96 milliót) kellene fizetni.

Nagyobb támogatás jár a közösségi szállításban szolgáltató e-autókra. Itt a felső határ nagyságtól függően 150 ezer złoty (majdnem 11 millió forint) lehet, de a tömegközlekedésben használt járműveknél általában az ár ötven százalékát az állam fedezi majd. Elektromos buszok esetében az összeg 1,045 millió złoty (mintegy 76,55 millió forint), az új trolikra pedig legfeljebb 720 ezret (52,74 milliót) adnak.

A károsanyag-emisszió mérséklését célzó programnak része a sűrített földgázzal (CNG) és a folyékony gázzal (LNG) üzemeltetett buszok beszerzésének az ösztönzése, a legnagyobb támogatás azonban a hidrogénüzemű buszokra jár: kétmillió złoty (146,5 millió forint). Jelentős összeget szánnak a CNG- és LNG-töltő állomások kiépítésére, a legalább három évig működő hidrogénkutakra pedig egyenként 3 millió złotys (majdnem 220 millió forintos) egyszeri hozzájárulást folyósítanak. Az elektromos töltőállomások építését teljesítménytől függően egyenként 25,5 ezer złotytól 150 ezerig támogatják.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök még fejlesztésitárca-vezető kormányfő-helyettesként, három éve jelentette be az elektromobilitási fejlesztési tervet, azzal az ambiciózus elképzeléssel, hogy 2025-ig egymillió e-autó fog közlekedni a lengyel utakon. 2015-ben mindössze 337 ilyen járművet regisztráltak. Egyelőre messze van a cél, hiszen tavaly Lengyelország-szerte 1324 elektromos autót értékesítettek, 704 plug-in típusú hibridet és 620 teljesen elektromos üzeműt.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) az adatai szerint 2018-ban az EU-ban csaknem háromszázezer új villanyhajtású kocsit adtak el, 38 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ebből Németországban közel 68 ezret, Nagy-Britanniában mintegy 60 ezret, Franciaországban 45 ezret, Hollandiában csaknem 30 ezret, Svédországban pedig 28 ezret.

A lengyelek most is inkább a hibridautó mellett döntenek, mert egyelőre kevés az elektromos töltőállomás. Jelenleg mintegy háromszáz üzemel országszerte, ezért is várnak nagy lendületet az új támogatási rendszertől. Mindeddig a borsos árak is visszafogták a vásárlói kedvet. Az Elektromobilitási barométer 2018 című társadalmi felmérés szerint a lengyelek hajlandók többet fizetni egy elektromos gépkocsiért, mint egy hagyományosért, de legalább harmadával kevesebbet, mint amennyiért márkakereskedők kínálják. Ezt az igényt szinte teljesen kielégíti majd a tervezett rendelet. Jelenleg a villanyautó-vásárlók kiváltságai közé tartozik a jövedéki adó alóli mentesség, a buszsáv használata és az ingyenes parkolás. Utóbbi kettő csak a tisztán elektromos járművekre vonatkozik.

Újabb fegyverkezési fiaskó Szlovéniában

DRÁGA HARCKOCSIK

A Boxer 8x8 harckocsik beszerzését leállító Karl Erjavec védelmi miniszter elsősorban eljárásbeli hibákkal magyarázta a visszavonulót, de napokkal később kiderült: a megállapodás alapján a páncélosok igencsak borsos áron jutnának Szlovéniába. Sajtóértesülések szerint az ország nem a tervezett 300 millió eurót fizetné a harckocsikért, hanem 360 milliót, s a pénzért nem 56, hanem csak 48 Boxert adnának.

A német gyártmányú 8x8-asok egyébként három NATO-tagország hadseregében állnak kötelékben: a gyártásban, fejlesztésben együttműködő Németország és Hollandia mellett Litvániában is. A balti állam még 2016-ban egyezett meg a német fegyveróriás, a Rheinmetall keretén belül működő Arteckel 88 jármű vételéről, s mint kiderült, jóval olcsóbban. Pedig a két ügylet között sok a hasonlóság. Például a Boxerek felszereltségéhez mindkét esetben harminc milliméteres ágyú tartozik, és a tervezett ötéves kiszállítási időszak is megegyezett volna. Nagy különbség csak az árban lelhető fel, Litvánia ugyanis a szlovén sajtóforrás szerint átlagosan 5,1 millió eurót adott egy Boxerért, míg Szlovénia majdnem 6,2 milliót fizetne. (Egyébként a kikért dokumentumok szerint Boxer és Boxer között lehetnek jelentős eltérések, mert az alapverzió mellett gyártanak parancsnoki változatot, valamint speciális, például felderítő járműveket is.) A szlovén szakértők kizárják annak a lehetőségét, hogy két éven belül a páncélosok ára az ötö-dével növekedett volna, a gyártási költségek ugyanis szinte azonosak, s a szükséges alapanyagok ára sem emelkedett.

A sajtóforrás szerint a német cég tavaly decemberben egy új ajánlatot is küldött. Ebben már szinte csak alapverziós Boxerek szerepeltek, de a kocsinkénti ár így is félmillióval nagyobb volt, mint a litvánok esetében. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy nem egészen két éve a ljubljanai vezérkar úgy nyilatkozott: a szlovén haderőnek nincs szüksége rakétavédelmi rendszerrel ellátott harckocsikra, így előnyben részesítenék például a finn Patria licenceként gyártott lengyel Rosomak páncélosokat.

Akkor még Miro Cerar jelenlegi külügyminiszter volt a kormányfő, és Andreja Katič mostani igazságügyi miniszter vezette a védelmi tárcát, és mégis úgy döntöttek, hogy a németektől vásárolnak. Tavaly februárban be is jelentették a Boxer-üzletet, s úgy tűnt, hogy a kormány végre elvágta a gordiuszi csomót, melynek lényege, hogy a szlovén hadsereg a különböző, éppen aktuális politikai befolyások és botrányok miatt egyre kevésbé tudja teljesíteni a NATO-ban vállalt kötelezettségeit. A beszerzési fiaskó a tavaly ősszel felállt kisebbségi kormányt koptatja. Az ötpárti balközép koalíció egyes tagjait amúgy is egyre jobban zavarja a támogatásukat kívülről biztosító „koalíción felüli” ultrabalos párt, a Levica, amely „sok mindent elér, de semmiért sem vállal felelősséget”. Nem mellesleg önállóan vagy egy-egy koalíciós párt segítségével sorban üti ki a különböző minisztereket, államtitkárokat Marjan Šarec kormányából.

 

Borítófotó: ünnep a boxer 8x8-as tetején a német hadsereg napján. A szlovénok már a második harckocsiszerződést is eljátszották

Katonai behívók aggasztják a Délvidéket

TARTALÉKOSKÉPZÉS SZERBIÁBAN

Felzaklatta a szerbiai polgárok jelentős részét a hadsereg tartalékos-szolgálatának a kialakításáról szóló hír: tizenöt napos képzésre szóló behívókat küld az állam hatszáz olyan harminc év feletti férfinak az idén, aki már nem vett részt a sorkatonai képzésben, miután az állam 2011-től hatályon kívül helyezte a kötelező katonai szolgálatról szóló korábbi döntését. A tartalékosszolgálat kialakítására a védelmi miniszter szerint azért van szükség, mert a hétmilliós Szerbiában már most él több mint kétszázezer olyan felnőtt, egészséges férfi, aki az égadta világon semmit nem tud a hazája védelméről. Aleksandar Vulin tárcavezető kilátásba helyezte azt is, hogy 450 eurónak megfelelő dinárnyi (mintegy 142 ezer forint) bírságot kell fizetnie annak, aki nem tesz eleget hazafias kötelezettségének, ha nem igazoltan marad távol a hirtelen bevezetett kiképzéstől. Lelkiismereti okokra lehet ugyan hivatkozni, de akkor is tartalékosképzésen kell részt venni valamelyik civil katonai központban. Sokaknak okoz majd gondot a behívó: Szerbiában hatalmas az elvándorlás mértéke, a megjelölt korosztályból számosan külföldön keresik a kenyerüket, de nem jelentkeztek ki szerbiai lakcímükről.

 

MINISZTER ANGYALBŐRBEN

Hogy nyomatékosítsa, mennyire nemes célról van szó, Vulin maga is azonnal jelentkezett tartalékosnak, ami azonban a szerb médiában a kívánt imázs ellenkezőjét teremtette meg: gúnyolódni kezdtek vele. Ő ugyanis úgy lett védelmi miniszter, hogy annak idején nem szolgálta le rendes katonai kötelezettségét, mert komoly gondok voltak a látásával. A sajtó azt találgatta, hogyan lehet most, sokkal idősebb korában azonnal tartalékos, és vajon milyen égi csoda hozta helyre a tárcavezető saját maga által korábban hetesnek mondott dioptriáját… 

Figyelembe véve, hogy kétszázezer esélyes közül választanak ki az idén hatszázat, egyelőre nem kell pánikolni – nyugtatják magukat a fiatalok családjai. Az erről szóló hírek azonban mégsem tetszenek a többségnek, hiszen olyan időben dobta be az állam a tartalékosképzés ötletét, amikor Vulin minden alkalmat megragadva támadja a szomszédos országok politikusait, és dicsekszik a szerb haderő képességeivel. Ráadásul Aleksandar Vučić államfő kijelentette, hogy a koszovói albánok csak a megfelelő pillanatot várják, hogy rátámadjanak az észak-koszovói szerbekre, amit Belgrád minden erejével megpróbál majd megakadályozni. A Belgrád és Pristina közötti (többnyire brüsszeli közvetítéssel zajló) párbeszéd zsákutcába jutása óta egyre élesebb hangnemben fogalmazódnak meg üzenetek, noha a szerb elnök azt is igyekszik minden alkalommal hozzátenni mondandójához, hogy Belgrád nem a konfliktus és a háború híve.

 

GYORS HADERŐBŐVÍTÉS

A volt Jugoszlávia szétesésével, a kilencvenes évek háborús eseményeit, illetve a NATO-bombázást követően igencsak megritkult a szerb haderő felszerelése. Az utóbbi néhány esztendőben azonban a Szerb Haladó Párt vezette kormányok arra is ügyelni kezdtek, hogy különféle katonai államközi szerződések révén javítsanak a hadsereg helyzetén. A leglátványosabb felújításokat a légierőnél végezték, az Orosz Föderációval és Fehéroroszországgal kötött megállapodások alapján. Moszkva segítségével a szerb haderő hat felújított MiG–29-es vadászgéphez jutott, a fehéroroszoktól az idén további négy ilyen, generáljavításon átesett repülő érkezik. Déli szomszédunknak így összesen tizennégy MiG-je lesz, ezzel Vulin szerint az első helyre került az ország hadereje a nyugat-balkáni régióban. A vadászgépek beszerzésével korántsem ért véget a katonaság fejlesztése, ugyanis négy Mi–35-ös harci és négy Mi–17-es szállítóhelikopter, valamint T–72-es harckocsik és BMP–2-es gyalogsági harcjárművek megvásárlásáról is megállapodott Moszkvában tavaly a miniszter. Úgy fogalmazott: mindig készen kell állnia az államnak a legrosszabb forgatókönyvre, a felfegyverzett Szerbia azonban békés ország kíván lenni, de egyúttal szavatolja a teljes politikai stabilitást a Balkánon. Kilátásba helyezte azt is, hogy a fegyverkezésnek folytatása is lehet. „Remélem, az orosz–szerb haditechnikai együttműködés továbbfejlődik, hálásak vagyunk Moszkvának” – mondta a szerződés aláírását követően. A MiG-ek felújítására 185 millió eurót költött el déli szomszédunk, s arra számít, hogy negyven évig abszolút üzemképesek lesznek. A szerb és az orosz államfő közötti katonai-műszaki megállapodással összhangban tavaly két teherszállító Antonov An–26-os repülőgép Szerbiába juttatásáról is döntés született.

 

MÁSRA KELLENE KÖLTENI A PÉNZT

A hadsereg felfegyverzéséről szóló hírek, illetve a kilencvenes évek rossz emlékeinek tükrében a délvidéki magyarok körében sem aratott osztatlan sikert a behívókat tartalmazó kék borítékok postázása. A hatalmi koalíció részét képező, ebben a témában azonban másként gondolkodó Vajdasági Magyar Szövetség politikusai nem rejtették véka alá csalódottságukat. Pásztor István pártelnök azt mondta: nem tehet mást, mint hogy a jogszabályokat követő magatartásra buzdítsa a magyarokat, tegyenek eleget kötelezettségeiknek. Hangsúlyozta, hogy most nem háborús veszélyről van szó. Ugyanakkor kifejtette: tökéletesen érti, miért váltott ki elégedetlenséget az ügy, s maga is azon a véleményen van, hogy sok más fontos kérdés rendezésére is el lehetne költeni azt a pénzt, amit az állam most a tartalékosszolgálatra kíván fordítani.

 

Borítófotó: tiszteletadás a szerb államiság napján, február 14-én. Az ország egén hamarosan tizennégy Mig vadászgép és több harci hadihelikopter tünhet fel

Hoppon maradt szerb vendégmunkások

CSALÓ KÖZVETÍTŐK

A belgrádi sajtó az utóbbi években gyakran foglalkozik azzal, hogy átverik a Szlovákiában vendégmunkásként dolgozó szerbeket. Nem egy eset bizonyította az elmúlt időszakban, hogy a munkapiacra kullancsként ráragadó közvetítők miatt ez az egyik legkockázatosabb ország a számukra. Ahhoz azonban még nem szokott hozzá a szerb közvélemény, hogy Csehországban is hasonló sorsra juthatnak a jobb megélhetésre törekvők.

A legismertebb visszaélésnek a mai napig az számít, amikor a Largo SK ügynökség szlovákiai és magyarországi kirendeltségei által kiállított hamis biztosítási okmányokkal helyeztek el 680 szerb munkást csaknem két évvel ezelőtt a Samsung galántai üzemében. Talán fény sem derült volna minderre, ha nem áldatlan körülmények között szállásolták volna el a dolgozókat, akik az embertelen feltételek miatt hamar panaszkodni kezdtek. 

 

ÁTVERÉSI TECHNIKÁK

Az ügyből nagy botrány lett, amelyet egy miniszteri találkozó követett, és megállapodást kötöttek a szerb–szlovák „hibaelhárítás” jegyében. Ján Richter szlovák munkaügyi miniszter és Aleksandar Vulin akkori szerb foglalkoztatásügyi, immár védelmi miniszter megerősítette, hogy számos szerbiai dolgozó olyan munkaközvetítő vagy munkaerő-kölcsönző ügynökség által jutott ki északi szomszédunkba, amely a munkavállaláshoz szükséges dokumentumokat hamisított, és embertelen körülmények között tartotta, kizsákmányolta őket. Miután kiderültek a csalások, a pozsonyi parlament jogszabályt fogadott el, melynek alapján a külföldi foglalkoztatottak gyorsított eljárásban szerezhetik be a munkavégzési engedélyt, és az idénymunka esetében is megkönnyítette a hivatali procedúrát. Pozsony arra is felszólította a vállalatokat, hogy úgy jelentsék be a szerb dolgozókat, mint a hazai munkásokat, megoldva ezzel a felmerült problémákat. Sokan fellélegeztek, s egy ideig nem is lehetett újabb visszaélésekről hallani, egészen a múlt év végéig. Kiderült, hogy a könnyített eljárás javított ugyan a helyzeten, a csalók azonban így is megtalálják a módját az alkalmazottak átejtésének.

A belgrádi Novosti napilap értesült a legutóbbi átverésről: ezúttal a Rasken Consulting nevű munkaközvetítő cég élt vissza a lehetőséggel, s az ígéretekkel ellentétben december 2-án „elmulasztotta” kifizetni a dolgozók elmaradt bérét, egy nappal korábban pedig valamennyiüket kidobták a szálláshelyükről. A szóban forgó ügynökség közel ötszáz szerbiai munkást foglalkoztatott, akiket azzal kecsegtetett, hogy megkapják az elmaradt fizetéseket, továbbá, hogy bőkezűbbnek tűnjön az ígéret, a hazautat is megszervezik nekik.

 

HATÁROKON ÁTÍVELŐ CSALÁS

Természetesen mindebből semmi sem valósult meg. A hoppon maradt dolgozók egy része saját költségén érkezett vissza Szerbiába, míg a többieknek nem maradt más hátra, mint hogy a szlovák ügynökségek és a közvetlen munkaadók jóindulatára bízzák a sorsukat. Az értesülések szerint legalább ötvenen maradtak szállás és pénz nélkül, s barátok, rokonok, ismerősök segítségével oldották meg a további nehézségeket. A Rasken Consulting egyébként azt állította, hogy nem ő alkalmazta a szerb munkásokat. A sajtó kiderítette, hogy valóban a Labour Support nevű közvetítőcég romániai kirendeltségén keresztül érkeztek Szlovákiába, s hivatalosan a román vállalatnak dolgoztak, majd pedig ez a társaság egyszerűen kiközvetítette a munkavállalókat a felvidéki Nagyszombatba. 

A sajtóban közölt egyes becslések szerint a szlovák ügynökségek ma legalább háromszázezer euróval tartoznak a szerb foglalkoztatottaknak. Jelenleg hivatalosan több mint tizenötezer szerbiai dolgozik északi szomszédunkban vendégmunkásként, de valószínűleg többen vannak.

Csehország iránt eddig kisebb volt az érdeklődés, illetve oda nehezebb a bejutás, de tavaly a prágai hatóságok engedélyezték évi kétezer fő foglalkoztatását (az autóipar egymaga képes ennyi szerbnek munkát adni). Ám már a cseh viszonylatban is megjelentek a csalók, mint ahogy a minapi eset bizonyítja.

 

BOTTAL ÜTIK A NYOMÁT

„Azt hittük, a Continentalba megyünk dolgozni Csehországba, aztán amikor odaértünk, kiderült, hogy a munkából nem lesz semmi – meséli Duška Kovačvić, az egyik átvert munkavállaló. – Az interneten jelentkeztünk az álláshirdetésre, hetvenen voltunk összesen. Még azt is leellenőriztük, nem átverésről van-e szó, valóban jegyzik-e a macedón munkaközvetítőt. Mindent legálisnak találtunk.”

A hazai átlagfizetés dupláját, nettó 850 eurót ígértek nekik, valamint két évre szóló munkavállalási engedélyt. Belg-rádból indult a busz, ott mutatkozott be a munkaszervező, akinek az út elején mindannyian ötven eurót adtak, összesen 3500-at. Akkor írták alá a munkavállalási szerződést is.

A megbízott, azaz a csaló Újvidékig utazott a munkásokkal, ott elkért még összesen száz eurót, hogy „ne legyen gond a határon”. Ott aztán leszállt a járműről; azt mondta, két munkást vár még, mindjárt visszatér velük. Az emeletes buszban ülők csak a magyar határon vették észre – amikor várták, hogy intézkedjen –, hogy nyoma veszett. Csehországba érve hiába keresték telefonon, nem válaszolt.

„Valóságos pánik tört ki. Se szállásunk, se munkánk nem volt, álltunk egy parkolóban, fogalmunk sem volt, mi lesz velünk. Végül úgy döntöttünk, hogy visszautazunk Szerbiába. A buszsofőrök együttműködtek, de miután Belgrádba értünk, felszívódtak, már őket sem lehetett elérni telefonon” – mesélte el keserves oda-vissza útját a fiatal nő.

A pórul járt emberek feljelentették a macedón munkaközvetítőt, de egyelőre se híre, se hamva a cégnek.

 

Borítófotó: ipari alpinisták a belgrádi jugoszláv színház épületén. A magasabb bér reményében sokszor drámai helyzetbe kerülnek külföldön a szerb munkások

Még mindig hazudós a Facebook

ÚJRA FÉLREVEZETŐ ADATOKAT KÖZÖLT ZUCKERBERG

Alig telt el két hónap azóta, mióta decemberben Zuckerberg virtuális hamut szórt a saját fejére és bejelentette: másféle „céges DNS-sel” indulnak neki az új évnek az amerikai információs csúcsvállalatnál. A cégvezetői utalás annak szólt, hogy a Cambridge Analytica-botrány, a Facebook-dolgozók nemritkán titkosszolgálati szintű megfigyelése és más súlyos skandalumok után visszavesznek egy kicsit. Mert hát a 2018-as év során kiderült: a Facebook vezetése nem riad vissza a legmeredekebb kommunikációs és egyéb trükköktől sem, ha a társaság érdekeit kell védeni – és akkor még igen enyhén fogalmaztunk. Sokan egyenesen a náci időkre emlékeztető módszerekről beszélnek.

 

ÁTHÁGOTT SZABÁLYOK

Nem arról van tehát most szó, hogy a kapitalizmus „kemény dió”, és – mint sokan gondolják – minden vállalat hasonlóan gátlástalan. Korántsem. A közösségi oldalak legnagyobbikánál igen súlyos erkölcsi kérdéseket feszegető, hatalmas botrányok történtek, és azt kell mondani, történnek ma is. Egy olyan nagyvállalatról van szó, ahol a fogyasztók (havonta 2,2 milliárd aktív felhasználó, a föld lakosságának jelentős része) és a dolgozók (több mint harmincezer alkalmazott) „alsóneműjébe” is belenéztek, áthágva számos korábban elfogadott szabályt. 

Ez olyannyira kivágta a biztosítékot, hogy a Cambridge Analytica-botrányt követő napokban – még tavaly márciusban – közel húsz százalékot zuhant a részvényárfolyam! A 2018. nyári 220 dollár közeli csúcsról pedig év végére – amikor a dolgozókkal kapcsolatos megfigyelési skandalum beért – egészen 120 dollár közelébe esett. Jelenleg újra magára talált, így 170 körül jegyzik, ami 500 milliárd dolláros piaci értéket jelent, de éppen emiatt a cégnek sem másodlagos, hogy milyen a reputációja. Ám mivel a világ egyik talán leggátlástalanabb, de egyben a legnagyobb digitális „pénzgyáráról” van szó, az árfolyam magához tért tehát, viszont a friss fejlemények tükrében úgy tűnik: nem értek még véget a felháborító sztorik a Facebook kapcsán. (Arról most nem is szólunk részletesen, hogy automatikus és emberi erővel cenzúrázzák nemcsak az ártalmas, de a pusztán politikai vélemény jellegű tartalmakat.)

 

KISKORÚAKAT IS FIGYELTEK

No de térjünk vissza az eredeti kiindulóponthoz, a friss botrányhoz. Hazudni sokféleképpen lehet, de a kiskorúak megfigyelésével kapcsolatban ekkorát csúsztatni megint nem azt mutatja, hogy Mark Zuckerberg komolyan gondolta a tavaly decemberi megszólalását arról a bizonyos „másféle céges DNS-ről”. Vagy rá ez nem vonatkozik?!

Ugyanis egy eléggé súlyos hazugságon sikerült rajtakapni. Öt százalékot mondott, de ennek a 3,5-szerese volt igaz, tehát sokkal-sokkal több történt most, mint a valóság megszépítése. 

Mindez ráadásul egy igen érzékeny kérdés, a felhasználói szokásokat milliméteres és másodpercnyi pontossággal monitorozó Facebook Research applikáció kapcsán pattant ki. A tetejébe a valótlanság a kiskorú fogyasztókat érinti! Ez az app leginkább egy cégen belüli közvélemény-kutatáshoz vagy elégedettségi felméréshez hasonlítható. Az oldal havonta húsz dollárral jutalmazta azokat, akik részt vettek ebben a panelben. Csakhogy főként fiatalokat céloztak, 13 és 35 év közöttieket. Amikor erről az alkalmazásról Zuckerberget – különös tekintettel a kiskorúakra – megkérdezték, azt állította, nincs túl nagy jelentősége az egészen fiatalok körében, mert ott csupán öt százalék alatti a kitettség. 

E megállapítás mesteri módon éppen a legutolsó, legkedvezőbb számot tartalmazta. Ez onnan derül ki, hogy az adatvédelemre fittyet hányó applikációról Mark Warner szenátor levélben vonta kérdőre a Facebook-vezetést. Ez a nem nyilvános levelezés szivárgott most ki a TechCrunch portálhoz. A teljes céges válaszból kiderül: a Facebook Research teljes élettartama alatt 18 százalékos volt a tinik aránya. Hoppá!

 

KIJÁTSZHATÓ SZÜLŐK?

De van egy másik súlyos „bibi” is. Jelesül, hogy persze a kiskorúaknak szülői beleegyezés kellett, ám ezt hihetetlenül „lazán kezelte” a Facebook. Feltehetően azért, hogy minél több tinit bírjon rá az app letöltésére. Mert hát az ördög a részletekben rejlik: a rendszer elfogadta szülői jóváhagyásnak azt, ha egy e-mail-címet és egy PayPal-fiókot adott meg online módon valaki. PayPal-számlát, ilyen fiókot ugyan csak nagykorú nyithat, de ismerve a tiniket, a többségnek azért az efféle „szülői hozzájárulás” megkerülése – már csak az alkalmazás használatáért a havi húszdolláros fizetséget is figyelembe véve – nem lehetett nagy mutatvány, hiszen csak egyetlen nagykorú ismerős kellett hozzá.

További csavar az egész ügyben, hogy az emberek szokásaiban durván turkáló applikációt az Apple digitális app-piactere, az App Store le is tiltotta régebben. Főként, mert egyetlen engedéllyel a gazda az okostelefon minden egyes (!) funkciójának a használatához engedélyt kapott. Olyan szintűt tehát, amit a kínai vagy éppen az észak-koreai titkosszolgálatok is megirigyelnének.

A Facebook azonban nem teketóriázott: ha az Apple-nél kidobták az ajtón, visszamászott az ablakon. Egész egyszerűen megkerülte a rendszert, és egy másik „sigillumot”, céges appok hiteles „digitális pecsétjét” tette rá a Facebook Researchre, hogy újra kínálhassa azt az iPhone-osok tömegeinek. Az Android appról nincs ilyen hír, bár az is tény, hogy a Google Play áruház kevéssé szigorú az applikációs jogosultságokkal szemben.

Summa summarum, a Facebook nemrég kijelentette, hogy ezentúl jó fiúk lesznek. De úgy tűnik, ez egyelőre csak ígéret marad.

 

Borítófotó: Zuckerberg a Facebook Messenger applikációval játszik. Velünk is szórakozik?

Nyakunkon az űrturizmus

A VÉGTELENBE ÉS TOVÁBB

Az angol szaknyelv overview effect-nek hívja azt a jelenséget, amelyet az űrhajósok szoktak átélni, amikor elhagyják bolygónk atmoszféráját. Az asztronauták, akik kívülről látják a Földet, általában úgy érzik, hogy planétánk kifejezetten apró és törékeny. Pont erről a sajátos érzésről számolt be Richard Garriott is, aki még 2008-ban, turistaként jutott el a Nemzetközi Űrállomásra (International Space Station – ISS), ahol tizenkét napot töltött. Az utazás ára, talán mondani sem kell, roppant borsos volt: az alig kéthetes program harmincmillió dollárba – átváltva 8,3 milliárd forintba – került. Mint annyi más dúsgazdag érdeklődőt, őt is a Space Ad-ventures repítette a csillagok közé. Ez az 1998-ban alakult amerikai társaság mindmáig az egyetlen olyan vállalat, amely valódi űrtúrákat tudott kínálni az ügyfeleinek. 

 

DRÁGA, KÉNYELMETLEN

A történetük viszont nem egy sikersztori: az még a kisebbik baj, hogy a Space Adventures szolgáltatását csak a világ leggazdagabb emberei tudják megfizetni. Ennél már nagyobb gond, hogy a legtöbb dollármilliárdos egy napra sem akarja elhagyni velük a Földet. S a cég működése során mindössze heten fizettek be a vagyonokba kerülő útra. A szervezésükben utoljára a kanadai mágnás, Guy Laliberté jutott ki a világűrbe, még 2009-ben. Azóta pang az üzlet. Tervekkel tele a padlás – a társaság a Holdat is meghódítaná –, de az elmúlt tíz évben nem voltak érdemi eredményeik.

Hogy miért nem lettek igazán népszerűek az utazások? Az okok egyszerűek: nincsenek saját fejlesztésű gépeik, ezért kénytelenek voltak az Orosz Szövetségi Űrügynökségre és az ő gépparkjukra támaszkodni. Emiatt viszont az utazás nemcsak méregdrága volt, de kényelmetlen is. „Még magán az űrállomáson is a »hálószobák« körülbelül akkorák, mint három telefonfülke. Ezen a területen viszont hat embernek kell aludnia” – meséli Richard Garriott. Ráadásul, és ez tett be igazán a vállalatnak, 2010-től az oroszok határozatlan ideig visszaléptek az együttműködéstől.

 

HÁRMAN A RINGBEN

Az űrturizmus terén azonban egyre erősebben fújnak a változás szelei. Az elmúlt években egy sor olyan cég bukkant fel, amelyik saját fejlesztésű, turisztikai célra is bevethető űrjárművön dolgozik. Köztük feltűntek kevésbé komolyan vehető versenyzők is, mint a Man szigetére bejelentett Excalibur Almaz, amely időközben meg is szűnt. De akad három erős jelentkező, bár egyik sem nagy. Igaz, csak egyszerűbb – persze ettől még igen kalandos – űrugrásokat kínálnak, pár perces súlytalansággal.

Az első, a Virgin-csoport tagja, a Virgin Galactic mostanság valósággal úszik a reflektorfényben. Korábban voltak ugyan problémák – 2014-ben az egyik másodpilótájuk életét vesztette, amikor a kísérleti űrugró gépük lezuhant –, ám újabban a társaságnál egymást érik a sikeres tesztek. Tavaly decemberben például személyzettel együtt emelkedett az űr határáig a SpaceShipTwo nevű sztratoszféragépük, ezzel a típussal a turistákat viszik majd.

Most februárban pedig Beth Mosest, a leendő turisták képzéséért felelős szakembert is fel tudták vinni az úgynevezett Kármán-vonalig. (Ez a világűr határa, amely hozzávetőleg száz kilométeres magasságban húzódik. Itt egy repülő már nem tud a felhajtóerő segítségével repülni, és el kell érnie az első kozmikus sebességet (7,9 km/s) a fent maradáshoz. Kármán Tódor magyar tudós számolta ki ezt a határt.) A Virginnél a jelek szerint az idén be is indulhatnak végre a fizetős járatok. A cég állítása szerint a 200-250 ezer dolláros (vagyis 56–70 millió forintos) jegyekből már több százat adtak el.

 

MUSK LEMARADT

Hozzájuk képest most lemaradásban van Elon Musk Tesla-vezér cége, a SpaceX. Igaz, részben azért, mert ha űrturizmusról van szó, ők jóval ambiciózusabbak. A vállalatnál egy fizetős Hold körüli utazást is terveznek: az első dúsgazdag ügyfél egy tavalyi bejelentés szerint Mezava Juszaku japán milliárdos lesz, aki a tervek szerint négy év múlva, 2023-ban indulhat a legközelebbi égi szomszédunk felé. Hogy pontosan mennyit fizetett mindezért, azt hétpecsétes titokként őrzik. Akárhogy is: nem lenne meglepő, ha a céldátum – a nagyot mondó Musk gyakorlatának megfelelően – évekkel csúszna. Az eredeti tervek szerint ugyanis a SpaceX-nél a Holdra már tavaly beindították volna az első, ember nélküli járatot. 

Persze a társaság nem csak civilek szállításával akar foglalkozni. Több párhuzamosan futó projektjük is van. A NASA közreműködésével például a napokban sikeresen teszteltek egy új űrhajót, a Crew Dragont, amely embereket tud szállítani a Nemzetközi Űrállomásra. Ilyet vagy hasonlót a többi magáncég nem képes előállítani, ők csak űrugró rakétarepülőt, nem klasszikus űrhajót fejlesztenek.

 

BEZOS GÉPE

A valós közelségbe kerülő, milliárdosok ezreinek elérhető űrugrások terén viszont, úgy tűnik, rövid távon a Virgin Galactic igazi vetélytársa a Blue Origin lesz. Az amerikai céget a világ jelenleg leggazdagabb embere, Jeff Bezos Amazon-vezér hozta létre. Vagyona 156 milliárd dollár, azaz több mint 44 ezer milliárd forint. Fejlesztésük, a New Shepard eddig tízszer járt az űrben, igaz, személyzet nélkül. A vállalatnál azt mondják, nem akarnak kapkodni: „Majd akkor repítünk fel embereket, ha már készen állunk rá.” Iparági értesülések szerint mindenesetre a jegyeket már ez évben elkezdik árulni. Az árak a pletykák szerint hasonló szinten mozognak majd, mint a Virginnél, és akárcsak ott, itt is egyszerre hat utast fognak felvinni a világűrbe. Az ellenérték ma negyedmillió dollár (hetvenmillió forint), de a Virgin alapítója, Richard Branson ezt egy évtizeden belül negyvenezer dollárra vinné le, ami csak bő 11 millió forint, azaz nem sokkal lenne drágább, mint egy hosszú távú retúr luxusút egy utasszállító első osztályán.

Az Astralytical nevű tanácsadó cég alapítója, Laura Forczyk szerint az űrturizmus mint üzletág mindenképp óriási jövő elé nézhet. Ha az első járatok utasai sikeresen földet érnek, akkor az előfoglalások száma meredek emelkedésnek indulhat.

De a három társaságnak különös konkurense a World View Enterprises, amely harminc kilométer magasságba küldene utasszállító héliumos ballonokat, ahol az ég már fekete, s a Föld görbülete is látszik, viszont a súlytalanság és a rakétarepülés, valamint a valódi űr élménye elmarad. Az ár most negyede a Virginének, és talán 2021-ben már indulnak az első ilyenek is, majdnem abba a magasságba, ahonnan Felix Baumgartner 2012-ben a világ szeme láttára ejtőernyővel kiugrott.

 

Borítófotó: Richard Branson sztratoszféra-repülőjükkel. Ez csak űrugrásra képes, de páratlan élmény és sokkal olcsóbb, mint az űrállomásra feljutni

Vége lesz az óraátállítgatásnak

BÚCSÚ A TAVASZI ÉS A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁSTÓL  

Megnéztük, hogy ez miként érintheti Magyarországot, illetve a hazai gazdaságot. Országunk eddig egy teljes napi áramfogyasztását megspórolta; lehet, hogy eggyel keletebbi időzónába kellene tenni minket?

Atyaég, már megint valami remek uniós marhaság – gondolhatjuk az EP megerősített döntése kapcsán. Ez teljesen jogos, mert hát Európának jó pár fundamentális válsággal kell mostanában szembenéznie. Miért pont az óraátállítgatás a lényeges kérdés? Nemcsak a szegényebb országokból érkező emberek sokaságáról vagy a brexitről van szó, hanem ennél is alapvetőbb, hatékonysági, versenyképességi és pénzügyi gondokról, amelyek a minap már az Európai Központi Bank politikájában is hangot kaptak a kamatemelés elhalasztása révén.

Az EU-s növekedési bajok már Németország szintjén is mutatkoznak, ám főképp a déli államok vannak évek óta nagy slamasztikában, amit a világgazdaság bővülése – mivel az is lassuló pályára került – csak ideig-óráig tud majd elkendőzni. Miközben pedig ilyen hatalmas hullámok csapkodnak a fejünk felett, aközben az Európai Bizottságnak és az EP-nek tényleg nincs jobb dolga, mint arról lamentálni, hogy az európai országok órái hogyan mutassák az időt?

 

NEM MINDEGY

Mindez azonban csak a dolgok egyik olvasata. Ha jobban belegondolunk és utánajárunk, akkor hamar kiderül, hogy gazdasági, energetikai, környezetvédelmi és még egészségügyi szempontból sem közömbös, hogy az emberek többsége világosban kell-e vagy fekszik-e. És egyáltalán nem a lakások (amúgy igen csekély) villanyfogyasztásáról van szó, hanem egy csokor más, ennél jelentősebb dologról. Az energetikáról most csak annyit: Magyarország az átállítás révén egy teljes napi villamosenergia-fogyasztását spórolja meg. A rendszerirányító Mavir Zrt. adatai szerint évente 120 ezer megawattóráról van szó, ami harminc-negyvenezer fő fogyasztásának felel meg, azaz például Cegléd vagy Baja vagy Salgótarján egész éves áramfelhasználásának! Ez négymilliárd forint egy esztendőben.

De persze sok érvet sorakoztatnak fel a téli-nyári időszámítás elvetése mellett. Például – egyes külhoni kutatások szerint – az állítgatás miatt mintegy két százalékkal több a közlekedési baleset, mert az emberek bioritmusa napokig megérzi a változást, s több az idegesség, a munkahelyi stressz is. Ez kihathat a GDP-re, bár ember nincs, aki akár csak közelítőleg számszerűsítheti, hogy ha befolyásol is, akkor mennyire. Egy-két teljes munkanap kiesése (a sok hosszú hétvége) mindenképpen nagyobb hatású, mint egy-egy órányi elcsúszásból adódó bioritmus-probléma. Ugyanakkor még a mezőgazdaság állattenyésztési ágára is kihat valamelyest ez a dolog, mert a jószágok etetési ideje ugyancsak változik.

 

MI LESZ MOST?

Nézzük Magyarország opcióit. Az első persze az lett volna, hogy minden marad a régiben, amit most az Európai Parlament döntése ki is húzott. A második nyilván az, hogy mi is egyszerűen eltöröljük a téli-nyári váltást. Ez most kötelező is lett, mivel az EU központilag megtette, s egy 2001-es irányelv a tagállamok szintjén ezt egységesen szabályozza. Mi uniós tagként akármilyen időszámítást nem alkalmazhatunk, csak a hivatalos EU-sat.

Így 2021-től nyaranta hajnali négyre már teljesen világos lesz, ám este 8-ra besötétedik, télen pedig minden marad a régiben, az annyira utált sötét késő délutánokkal egyetemben.

Ám létezhet egy harmadik út…

 

IRÁNY KELET?

Szóval van egy további opciónk: bár eltörölték az átállítást, és nem léphetünk ki e szabály alól, viszont a magyar kormány dönthet úgy, hogy egyszerűen eggyel keletebbi időzónába teszi át az egész országot – bár téli-nyári óraváltás az új EU-s szabály miatt ekkor sem lesz lehetséges.

Mi lenne ebben az esetben? A nyári napkelte-napnyugta így, óráink szerint ugyanakkor lenne, mint most, télen viszont hetekig csak szokatlanul későn kelne a nap, így a korán (7 órakor vagy az előtt) kelő többség sötétben ébredne szinte egész decemberben és januárban, viszont cserébe délután a szokásos 4 óra körüli napnyugta 5 óra körülre tolódna, és ugye a világosság még tovább tartana napnyugta után.

A napkelte Budapest környékén, ha a keleti zónába „költöznénk”, december elején 8 óra 10 perckor, karácsony táján (az év legrövidebb napjain) pedig 8 óra 30 perc körül lenne. Igaz viszont, hogy már bő egy órával a fenti időpontok előtt határozottan hajnalodni, világosodni kezdene, és fél órával a napfelkeltét megelőzően szinte teljesen világos lenne. Azaz valójában fél nyolc és nyolc óra közt már praktikusan decemberben és januárban is eltűnne a sötét, tehát csak a munkát, tanulást nyolc órakor vagy előbb kezdők számára lenne ez kisebb-nagyobb kihívás, cserébe viszont sokkal többet lenne este világos télen! (Valószínűleg egy ilyen átállással a tanítás kezdete későbbre tolódhatna, ahogy a jellemző munkakezdés is a mainál még több helyen lenne 9 órakor vagy később.)

 

ÉLETRITMUS KÉRDÉSE

További nagy előnye a keleti időszámításnak (Greenwich plusz két óra), hogy nemcsak a téli délutánok lennének kellemesebbek, a kora tavasz már teljesen elviselhető lenne ezen napszakokban a világos órák szempontjából. Már február elseje táján közel hatkor lenne csak a napnyugta, s majdnem hétre lenne egészen sötét, március elsejére pedig a teljes sötétség érkezése jóval este hét után következne be!

A nagyvárosi életritmus, a kilenckor kezdő irodai dolgozók, illetve a gazdaság egésze számára ez tűnik a legjobb opciónak jelenleg, bár a vidéken élők, valamint a gyárakban, szolgáltatóknál és intézményekben 8-kor kezdő tömegek valószínűleg mást gondolnak erről.

Uniós szinten azonban a közvélemény utálja az állítgatást: a brüsszeli konzultáció kapcsán megkérdezett 4,6 millió fő nyolcvan százaléka annak megszüntetése mellett szavazott. Kíváncsian várjuk, hogy 2021-től korábbi nyári világosságra, vagy esetleg a Romániában, Ukrajnában, a balti államokban, Finnországban, Bulgáriában és Görögországban használatos keleti időzónára, azaz hosszabb téli világos délutánokra állunk-e át. Mert hát ez utóbbival a téli estéken spórolnánk több áramot, és talán a társadalom egészségi állapotára is kedvezően hatna, ha az emberek több időt tölthetnének munka után a szabadban október és március között.

Tesla-titkok terítéken

ELMESZELIK ELON MUSKOT?

Már megint a „fenegyerek”, igen, Elon Musk volt az, aki a friss hírek közt újra felbukkant pár napja. A Tesla alapítója ismét az Egyesült Államok tőzsdefelügyeletének a célkeresztjébe került egy újabb Twitter-üzenetével. Bár tavaly ősszel már elmeszelték, s három évre a cég igazgatósági elnöki pozíciójáról is lemondott, most megint bizsereg a fejében valami, hiszen újfent sikerült megszegnie az ígéretét. E szerint a részvényárfolyamot jelentősen befolyásoló információkat – csak úgy – nem dob be a közösségi oldalon. A tőzsdei társaságok terveire, adatközléseire ugyanis nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a tengerentúlon is.

 

ÚJ GUMICSONT

Az információ, amelyet közreadott, fontos üzleti szempontból, de megint csak egy újabb gumicsont, amelyen a nemzetközi média is elcsámcsoghat. S bár tavaly a Teslát már a leállás és a fizetési nehézségek réme fenyegette, újabban – bolondoké a szerencse – úgy tűnik, ismét fut a szekér. Legalábbis végre-valahára – ugyebár az eredeti ígéretekhez képest majdnem három év késéssel – felpöröghet a szerényebb árú Tesla gépkocsik gyártása. A Model 3 és a legolcsóbb, legfapadosabb variánsainak az előállítása egyaránt a Kaliforniához közeli, de adózási okokból már nevadai székhelyen folyik majd. Pontosabban a szerényen csak Gigafactory 1-nek keresztelt telephelyen, Reno városától húszpercnyire.

Az ominózus tweet tehát a termelés látványos felfutásáról szólt: Musk azt írta, hogy míg 2011-ben nulla autót gyártott a Tesla, addig 2019-ben körülbelül ötszázezret állítanak elő. Valaki szólhatott azután az üzletembernek, vagy épp a tőzsdefelügyelettől kapott figyelmeztetést? Esetleg csak ő olvasta el újból, mit is írt? Mert négy és fél óra elteltével korrigálta magát: „Azt akartam közölni, hogy az éves termelési ráta pörög fel 2019 végére ötszázezer darabra, azaz heti tízezer autóra. Az ez évi teljesítések száma négyszázezer körül marad.”

Ez azonban nem akadályozta meg a tőzsdefelügyeletet abban, hogy eljárást indítson az újabb üzenetek miatt. A Verge magazin szerint a bírságolást nem kerülheti el a Tesla-vezér. Ezt pár hét múlva nyilván meglátjuk, de lényegesebb kérdés egy „hazudós” tweetnél az, hogy valójában mi várható. A cég tényleg letarolja az amerikai luxusszegmens után az európai vagy a kínai piacot is? Legalábbis az elektromos felső és középkategóriában?

 

KANYAR ÉS SZAKADÉK

Mert hát a luxusautók szegmensének a vezető helyét tavaly Észak-Amerikában átvették közel 140 ezer eladott gépkocsival. A régi „Nokiák” mellett most sokak szerint ők lettek az autómárkák iPhone-jai, legalábbis a korai Apple telefonváltozatokkal való párhuzam felfedezhető az újszerűség, az innovációs potenciál terén. A nagy kérdés a jövő, amely felé most is eszeveszett sebességgel robog Musk. Autós hasonlattal élve: kiegyenesíti-e a kanyart a szerpentinen, s a mélybe zuhan, vagy a többi márkát – legalább a drágább kategóriákban – megelőzve ér fel a csúcsra a következő években?

Ha ez nem lenne elég, érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt esztendőben Musk a 19-re lapot húzott, amikor az olcsóbb Model 3-as verziót bemutatta. Ráadásul – ahogy fent már utaltunk erre – ebből épp most fog érkezni a még alacsonyabb árú, mindössze 35 ezer dolláros alapváltozat, amely már Kína és Európa piacait is betámadhatja.

 

DIREKT CSÚSZOTT?

Az üveggömb nincsen nálunk, de elemzők szerint a sokéves csúszás szántszándékkal történt, ugyanis ha idő előtt elkezdik az olcsóbb modell gyártását, az két, szinte halálos csapást jelenthetett volna a feltörekvő autógyár számára. Az egyik nyilvánvaló: a bő kétszer drágább típusok, például a 72 ezer dollár feletti alapárú Model S vitorlájából igencsak kifoghatta volna a szelet, nem beszélve a Model X néven kapható városi terepjáróról, azaz a Tesla elektromos SUV-jéről, amely a 80 ezer dollárt jóval meghaladó összegről indul.

A másik dolog kevéssé magától értetődő: a Gigafactory és két másik óriásgyár évi 2,5-3 milliárd dolláros befektetést jelent, ezt pedig már rövid távon vissza kell hozni. Ezenkívül súlyos gondok voltak a sorozatgyártás körül is, így a költségek elszálltak. Hosszú hónapokig tartott Musk vezetői csapatának, hogy sikerüljön annyira leszorítani az előállítási költségeket, hogy a Model 3 gyártásán legalább ne bukjanak 6-6 ezer dollárt. Annak pedig most jött csak el az ideje, hogy ugyanezt a „bravúrt” megcsinálják a Model 3 alapváltozata, a 35 ezer dolláros (épp 9,8 millió forintos) „szuperolcsó” Tesla esetében is. A gyártósorok felpörgetésével kapcsolatos Twitter-üzenet tehát innen datálódik, az új, fapados modell érkezésétől.

 

NAGY HÍREK

Ugyanakkor igen fontos, friss esemény a gyártó életében az is, hogy lapzártánk után, március 14-én mutatják be a negyedik, teljesen egyedi járgányt, a vadonatúj Model Y-t. Annyi már kiderült róla, hogy ez a ma talán legdivatosabb szegmensbe érkezik. Ez a típus ugyanis nem lesz más, mint egy a Model 3 alapjaira épített kis városi terepjáró. Mérete és ára is tíz-tíz százalékkal haladja majd meg a Model 3-ét, azaz kevesebb mint fele lehet a mostani nagy SUV-nak, a Model X-nek.

Magyarán 2019-re a luxuskategóriák előállítása mellett már szinte tömeggyártóvá válik a Tesla, hiszen a kisebb modellek – különösen az eleve magasabb árfekvésű, elektromos konkurensekkel összevetve – már nemcsak a piaci torta legexkluzívabb szegmensébe, hanem a középkategóriába is bőven beleharapnak. Persze az olyan extrák, mint a méltán híres robotpilóta révén az alapár már-már a prémium szegmensbe repíti a márkát, de azt eleve oda is pozicionálták. Nem a kis bevásárlóautókkal akarnak konkurálni, hiszen még a kisebb Model 3-asnak is közel ötszáz kilométer lehet a hatótávja, ami a mai átlagnak is a duplája. Márpedig egy elektromos járgány esetén ez az egyik legkritikusabb funkció: amíg egy „átlagos” tízmilliós e-autóval a fővárosból Siófokra sem ajánlatos elindulni, addig a Tesla „rendes” gépkocsiként használható, és megfelelő gyorsasággal is tölthető. Amerikában legalábbis, ahol a SuperCharge töltőfejekről fillérekért 15–35 perc alatt akár 200-300 kilométerre elég áramot is felszívhatunk vele. Európában persze nem ilyen jó a helyzet, de ezek a döbbenetes értékek valódi örömmé teszik az amúgy is sportos, látványos gépek használatát – kivéve persze azok körében, akik a motorhangról vagy a manuális váltogatás öröméről nem akarnak lemondani az ál-környezetvédelem jegyében. Mert ugye az e-autó rengeteg akkuja és az erőműből érkező áram is szennyezi a környezetet, legfeljebb nem olyan látványosan, mint egy öreg dízel-teherautó.

 

MEGJÖTT A „MAGYAR” TESLA

Végre-valahára Budapest is felkerült a Tesla térképére. A minap szalon nyílt a IX. kerületben, és várhatóan rövidesen gyári márkaszerviz is lesz. Eddig Bécsig kellett mennie annak, aki új Teslát szeretett volna. Persze a kommunista időket idézi, hogy ezekre várni kell, legalább három hónap az átfutás, ha valaki személyre szabott belsővel, felszereltséggel választ magának ilyen autót. A készleten lévők így kelendőbbek. Már csak azért is, mert az egyénre szabottakat csak Hollandia egyik kikötőjében adják át! Ha valaki rohanna Teslát venni, nem árt tisztában lenni azzal, hogy adminisztrációs költségekkel együtt itthon a legolcsóbb, alapfelszereltségű típus (Model 3) is 21 millió forint felett van, ebből a csúcsváltozat 29 millió. A nagyobb Model S közel 42 millióról indul, s a csaknem 600 lóerős sportváltozat kis híján 59,4 millió, ha robotpilótát, piros metálfényt, prémium belsőt és alufelniket is kérünk. Egy „fapados” Modell X (a SUV) is megvehető már 42 milliótól, de ennek a csúcsváltozata már közel 65-be kerül. És ha alkudni szeretnénk? Nos, azt a Teslánál nem nagyon lehet, nincsenek akciók, van helyettük az említett várólista…

 

Borítófotó: Musk egy Tesla-bemutatón. A befektetőket is „elvarázsolja”, nem csak a közönséget; Elon Musk kisfiú korában. Az iskolában is puskázott?

Egyoldalúan bővül a magyar biopiac

KETTŐS MÉRCE

A bioágazat ma világszerte a legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági ágazat – hangzott el az újfent rekordszámú kiállítóval megrendezett nümbergi Biofach Nemzetközi Bio-élel-mi-szer és Bioáru Szakkiállításon. A világ legjelentősebb biotermékvásárán és -kiállításán a résztvevők száma mellett a legfrissebb ágazati adatok is egyöntetűen azt bizonyítják, hogy a bioágazat évről évre egyre növekszik. Azért itt sem minden fenékig tejfel, sőt, mi több, nem -véletlenül találták ki azt a bizonyos mondást, hogy az ördög a részletekben -lakik.

A jubileumi, immár 30. Biofach alkalmából friss statisztikai kiadványt publikált a svájci Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (Forschungsinstitut für biologischen Landbau – FiBL). Az ökológiai gazdálkodás világa című összesítés 180 ország ökogazdálkodási adatait összegzi két évtizedes intervallumban, 2017-ig. Az adatok szerint a bioélelmiszerek globális piaca 2017-ben elérte a 97 milliárd dolláros forgalmat. 

A piacvezető országok az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Kína. Az ellenőrzési rendszerben 2,9 millió ökológiai gazdálkodó vett részt, ami 5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A legtöbb ökogazda India, Uganda és Mexikó területén termel. A világban pedig 2017-ben összesen 69,8 millió hektáron folyt ökológiai gazdálkodás, 20 százalékkal nagyobb területen, mint 2016-ban. 

SPANYOL, OLASZ ÉS FRANCIA FÖLÉNY

A területéhez képest legnagyobb arányú ökoterülettel egyébként 37,9 százalékkal Liechtenstein, 37,6 százalékkal Szamoa és 24 százalékkal Ausztria büszkélkedhet. Az összesítés szerint Európában 2017-ben 11 százalékos piaci bővülés volt a biotermékek piacán, ami így elérte a 37,3 milliárd eurós forgalmat. Ökológiai gazdálkodás összesen 14,6 millió hektáron folyt, ez egymillió hektáros növekedés 2016-hoz képest. A legnagyobb ökoterülete Spanyolországnak, Olaszországnak és Franciaországnak van. Hozzávetőlegesen négyszázezer ökogazda termel a kontinensen, a legtöbben Törökországban és Olaszországban. Ez 7 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest.

A számok sokszor száraznak tűnnek, de érdemes odafigyelni arra a dinamikus növekedésre, amely jelentős agrárgazdasági potenciált mutat, még akkor is, ha a statisztikák néha különböznek egymástól. A bioszektor Európa-szerte biztosan bővül, mind a belföldi termelés, mind az import nagy növekedést mutat – derül ki az Európai Bizottság (EB) 2010–2017 közötti adataiból is. 

A vizsgált időszak alatt drasztikusan nőtt az ökológiai gazdálkodásra szánt uniós mezőgazdasági földterület nagysága, míg a behozatal szintén fontos szerepet tölt be. A biotermékre szánt teljes uniós mezőgazdasági terület 2017-ben már 7 százalék volt, ami 70 százalékos növekedést jelent a 2009-es évhez képest. Ez az uniós piac méretét tükrözi, ahogyan az is, hogy az ökológiai termékek kiskereskedelmi értékesítése 2017-ben közel 34,3 milliárd eurót tett ki az EB adatai szerint. Az erőteljes behozatalnak köszönhetően az ökológiai trópusi gyümölcsök és diófélék iránti kereslet különösen jelentős az EU-ban.

Ennek a növekedésnek a hajtóereje az volt, hogy az ökológiai termékekből származó viszonylag magas árprémium az ökológiai árucikkek esetén 150 százalékkal nagyobb értékesítési árat tesz lehetővé, mint az összehasonlítható, hagyományos módon előállított áruk ára. A legtöbb ökológiai gazdaságban ugyanakkor a hozam kisebb, mint a hagyományosakban, a nem ökológiai gazdaságok hozamának csak 40–85 százaléka.

Ezek a hozamkülönbségek nem vonatkoznak az olyan ágazatokra, mint például az ökológiai tej előállítása, ahol olyan mennyiségeket termelnek, amelyek jobban megfelelnek a nem ökológiai átlagnak. A hatékony ökológiai gazdálkodási gyakorlatok ugyanakkor jelentős hatást gyakorolnak a kapott hozamra, ami arra utal, hogy a kutatás és az innováció jelentős hatással lesz a bioszektorra.

Az EU-ban 2016-ban majdnem 250 ezer farmon végeztek biogazdálkodást, tehát nemcsak az ökológiai termelésbe bevont földterület bővült, hanem az ökológiai gazdaságok száma is növekedett. Összességében 2010-től 2017-ig 14 ezer új belépő érkezett az ökológiai ágazatba, bár ezt részben ellensúlyozta a hagyományos gazdálkodásba visszatérő 10 ezer, korábban ökológiai szereplő. A nem ökológiai gazdálkodáshoz való visszatérés elsődleges okai közé a termelési korlátok vagy a rossz termelési évek sorolhatók.

TRÓPUSOKRÓL IS JÖNNEK

Az ökológiai élelmiszerek EU-ba irányuló behozatala 2018-ban 3,4 millió tonna volt, a legnagyobb szállító pedig Kína, amely több mint 415 ezer tonna árut szállított az európai piacra, ami a teljes piacon 12,7 százalékos arányt jelent. Emellett Ecuadornak, a Dominikai Köztársaságnak, Ukrajnának és Törökországnak volt jelentős a piaci részesedése. Az elsődleges importált termékek a trópusi gyümölcsök és diófélék mellett a gabonafélék és az olajpogácsák voltak. Az import fontos részét képezi az ökológiai termékek piacának, valamint növeli a fogyasztók választékát. A külföldi szállítók ugyanis gyakran olyan termékeket biztosítanak, amelyekre az EU – termelési lehetőségeit tekintve – nem megfelelő, vagy aminek a piacán átmeneti hiány van.

Ezeknek a hiányoknak az esetében nehezebb termést biztosítani az európai ökológiai termelőknek, mivel hároméves a biogazdálkodásra való átállási időszak. A megnövekedett keresletre az uniós beszállítók ennél sokkal rövidebb idő alatt tudnak reagálni. A bizottsági szakértők szerint az organikus piac még nem érte el a csúcsát, a várt keresletnövekedés teljesítése érdekében mind a hazai termelés, mind pedig az európai behozatal esetében további növekedése várható.

 

KÉTEZER FELETTI PÁLYÁZAT

Magyarországon tavaly nagyot nőtt a biogazdálkodás területe, a támogatásnak köszönhetően – mondja Roszík Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzáteszi: a termelést a támogatás tolja, a piac pedig húzza. Továbbá vannak olyan biotermékek, amelyek nagyon jól értékesíthetők, ezek termelésére át is állnak a konvencionális gazdák. Legutóbb is 2100 biotámogatási pályázatot nyújtottak be a gazdálkodók. Az említett jól eladható termékek zöldség- és gabonafélék, továbbá olajos növények, gyümölcsök. 

A növényi termékek közül szinte minden idetartozik, az állatiak azonban érdekes módon nem. A magyar biotermékekre éhes Nyugat-Európa ugyanis utóbbit inkább maga próbálja megtermelni úgy, hogy akár máshonnét veszi meg a takarmányt. Előfordul, hogy egy termelő ebbe „beleáll”, de piac hiányában abba kell, hogy hagyja a biominősítésű állati termék előállítását. Tavaly a tejnél volt ilyen, de előfordul a húsfélékkel is – magyarázza Roszík Péter, hangsúlyozva, hogy a biotermelésre való átállás azért nem kis dolog. A megoldást szerinte a bio állati termékek esetében a hazai piac erősítése jelentené.

 

NAGY SZEREPÜNK LEHET

Aki időben felismeri a fenntartható termelési modellben rejlő agrárgazdasági potenciált, komoly versenyelőnyre tehet szert – véli az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetője. Drexler Dóra szerint Magyarországnak Kelet-Közép-Európában fontos szerepe lehet a régió fenntartható mezőgazdasági modelljének kidolgozásában. Mint kifejti, bár a legfrissebb adatok szerint hazánk az ökológiai művelésű területek nagysága alapján csak ötödik a régiós rangsorban, az ökoterületek aránya és a biotermelők száma szerint már dobogós helyen vagyunk. Az elmúlt bő évtizedben pedig 62,6 százalékos bővülést ért el az ökológiai mezőgazdasági ágazat Magyarországon. A növekedés az utóbbi években jelentősen felgyorsult, és a tavaly év végén meghirdetett ökogazdálkodási pályázatnak köszönhetően további bővülés várható. Ezt a növekedést kihasználva úttörők lehetünk egy előremutató, tudományosan megalapozott, fenntartható mezőgazdasági modell kialakításával – teszi hozzá az ÖMKi ügyvezetője.

 

RÉGIÓS BEMUTATKOZÓ

Drexler Dóra emlékeztet arra, hogy az ÖMKi az idén már hetedik alkalommal szervezett a Biofach nemzetközi szakkiállításon önálló Kelet-Közép-Európa szekciót, ahol Magyarország mellett Csehország, Románia, Ukrajna, Örményország, Litvánia és Moldova is bemutatkozott. A kiállításra a magyar jelenlétet az Agrármarketing Centrum szervezi, a régiós országok pedig az ÖMKi vezetésével évente szakpolitikai egyeztetést is tartanak, a Biofach részeként. Hazánk egyetlen fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó intézménye hét év alatt elérte, hogy Magyarországot régiós zászlóvivőként jegyzik a világ legnagyobb biotémájú seregszemléjén, ahol az idén 140 országból több mint 50 ezer szakmai látogatót és rekordszámú, 3273 kiállítót regisztráltak.

Kapitány István

A szakember azt mondja: „Az üvegplafon teljesítménnyel és kitartással áttörhető.” 

 

– Most Nagy-Britanniában él és dolgozik. Mindig ilyen korán kezd reggel?

– Houstonban szoktam hozzá, hogy jó az irodába mindenki előtt beérni, hiszen csend van, és fel lehet készülni az adott munkanapra. Bár akkor kényszerből, a dugó elkerülése miatt kellett az ottani lakóhelyemről már fél hatkor elindulnom, de ma is gyakran jövök hétre.

– Ha az ember utánaolvas a karrierjének, akkor azt látja, hogy szinte az egész élete a Shellről szól. Hogyan került kapcsolatba a vállalattal? Nem hiányzott a változatosság? 

– A Shell akkora cég és olyan sok országban van jelen, hogy nem hiányzott semmi, s a kellő változatosság, kihívás is mindig megvolt. A Sugárban dolgoztam, amikor az egyik esti műszakom során a Shell-hálózat egyik akkori vezetője (ezt persze még nem tudtam) fordult hozzánk panasszal, amelyet jól kezeltem és megoldottuk a problémáját. Mivel nem arra számított, hogy sima lesz a megoldás, felajánlotta: menjek el hozzájuk magyar kereskedelmi vezetőnek. Belevágtam, és 26 évesen nyolc szupermarketet indítottam el Magyarországon; már akkor országos tévéreklámunk volt. A cég már rendelkezett raktározási kapacitással, és mivel mindenki kétszer olyan idős volt, mint én, azt gondoltam, én fogok tanulni. Ehelyett engem jelöltek ki arra, hogy megoldjuk a nehézségeket: az egészet össze kellett hozni egy jól működő rendszerré. Jó tapasztalat volt, hogy megtanuljam: a dolgok megvalósíthatók, s az emberek motiválhatók. 

– Mi jött ezután?

– Két esztendő múlva rám bízták a teljes magyarországi töltőállomás-hálózat irányítását, majd rá két évre kihívtak Angliába, hogy egy ottani kollégával együtt építsük fel és fejlesszük az akkor ott a hazainál fejletlenebb shophálózatot. Azóta létezik a Select boltláncunk, amelyet Európa- és világszerte nekem kellett beindítanom az egyes államokban: Görög- és Törökországban, Dél-Afrikában, ahol aztán több időt is töltöttem mint regionális és franchise-igazgató. Ezután tizenkét ország irányítását kaptam meg, szerencsére budapesti központtal. A lefedett terület aztán bővült, majd a németországi Shell rendbetételére ebből a pozícióból hívtak el.

– Miből tanult az évek során a legtöbbet?

– Abból, hogy a vállalatok sokkal nagyobb erőforrással rendelkeznek, mint az elsőre vagy éppen az aktuális eredményeiken látszik. Hiszem, hogy a lelkesedés, a hit és a lelkesítési képesség az, amely beindítja a kedvező irányú folyamatokat. A jó vezető tudja motiválni az embereit, és képes arra, hogy a saját elkötelezettségével érzelmileg bevonja a munkatársakat. E nélkül egyetlen cég sem működik: sokkal fontosabb az érzelmi intelligencia, mint a racionalitás. 

Lényeges kérdés, hogy például mennyiben legyünk centralizáltak és mennyiben ne: míg brandként kenőanyagból egy típust árulunk minden államban, a helyi marketinget, bevezetési akciókat rábízzuk az egyes országokra, hiszen ők tudják, mi mozgatja meg az adott helyen az embereket. Pakisztánban például az jön be, hogy egy lóidomár táncoltat egy lovat a kútmegnyitón, míg Európában elég egy plakát és a díszítés. Talán jól igazolja az elgondolás helyességét az a tény, hogy az elmúlt öt évben az irányításommal a társaság globális kereskedelmi nyeresége 1,9 milliárd dollárról 3,5 milliárdra nőtt, a jelenlétünk pedig 67 országról 80-ra.

– Azt mondják, magyarként nehéz előrejutni egy globális szervezetben, és valóban, kevesen jutnak igazán magasra. Önnek hogyan sikerült?

– Azzal, hogy mindig megbízhatóan bizonyítottam, és nem féltem a kudarctól. Abban hittem, hogy ha valami nem sikerül, az is siker, ugyanis megtudom, hogy nem abban az irányban kell haladni. Például Németországban úgy indultam neki a nagy projektnek, hogy családostul kiköltöztem, s nem számított, hogy nem beszéltem a nyelvet, bár persze aztán gyorsan megtanultam. Mindenesetre az akkori közvetlen felettesem azzal biztatott: „Nem az számít, hogy tudsz-e németül, hiszen látod: ott vannak sokan, és mind remekül beszélnek ezen a nyelven, mégis csődközeli állapotba jutottak. Ide vezetőre van szükség, nem nyelvtanárra.” Látták rajtam, hogy maximális elkötelezettséggel, elhivatottsággal fogok neki a feladatnak, és akkor sem rettentem meg, amikor az első döntések hibásnak bizonyultak. Mást próbáltunk, s végül sikerre vezetett a törekvésünk: az iparágban Németország legnagyobb vállalatává nőtte ki magát a Shell, bevezettük a differenciált üzemanyagokat és a legsikeresebb törzsvásárlói programot. Az előnyünk, hogy márkát, minőséget adunk el megfelelő áron, és nem az, hogy olcsón. 

Nem elég a kommunikáció, autentikusnak kell lenni és kitartani a meglévő értékeink mellett. Azt vettem észre, hogy bennem is ezt értékelték, s a fiatal, ambiciózus menedzsereknek, vezetőknek, akik nemzetközi karrierre vágynak, ugyanezt tanácsolom. Hiszek benne, hogy lehet nekik segíteni, és magam is figyelem a fiatal tehetségeket, vállalaton belül is. Azt üzenném nekik, hogy az üvegplafon teljesítménnyel és kitartással áttörhető. Persze a feladattal szemben alázatosnak kell lenni: magam például negyedévente egyszer beállok kutasnak. Büszkének is kell lenni, és soha nem feladni.

– Ha már a menedzser és a vezető szó is szóba került: ön szerint mi az alapvető különbség a kettő közt?

– A vezető irányít, vagyis irányt mutat, motivál, érzelmileg be tud vonni embereket. Nem csak egyet, sokat. Egy „supervisor”, ahogy én hívom, ezt nem tudja, s nem is feladata. Ő lehet kompetens, de nem képes motiválni. A vezetőt figyelik, követik, ez egy 24 órás szolgálat. Hamar kiderül, ha valaki nem hű önmagához.

A munkatársak elismerése nem mindig pénzkérdés, és egy-egy helyzetben nem elég a fizetés. Számomra fontos, hogy az az ötszázezer ember, aki a Shellnél dolgozik a kereskedelmi hálózatunkban, lényegében maga a Shell.

– A Shell is Európa-szerte épít elektromos töltőhálózatot, Magyarországon viszont nem. Mi ennek az oka?

– Európában megvan az elektromos töltőállomások építésére vonatkozó stratégiánk, s Németországban negyven hidrogéntöltő egységünk működik. A világszinten meglévő negyvenötezer töltőállomásunkhoz képest mi összesen kétszázzal rendelkezünk, de ez a szám a jövő év végére több ezer lesz. A kétszáz töltőből hetven Norvégiában üzemel, ahol az e-autó-vásárlási arány már 57 százalékos. Ez a hányad odahaza is nő majd, így persze Magyarországon hamarosan szintén belépünk erre a piacra, és örömünkre szolgál, hogy a versenytársaink már elkezdték kiépíteni a saját hálózataikat.

– Mit gondol, miért éppen ön nyerte el a jubileumi év menedzsere elismerést?

– Hatalmas kitüntetés ez nekem, és örömmel vettem át. Jó volt találkozni hazai vezetőkkel, s látni, hogy ők is örülnek az elismerésemnek. Különleges és meglepő is volt számomra, hiszen az elmúlt években az én globális tevékenységemnél sokkal láthatóbb hazai teljesítményekért kaptak díjat, szintén kiváló vezetők. 

Azt hiszem, az egész életem elkötelezettségének és nemzetközi karrieremnek a jutalma ez. Az, hogy Amerikában lehettem két évig vezető, s az egyik lányom Dél-Afrikában született, mert éppen ott töltöttem be felelős pozíciót, jól jelzi, hogy a munkát mindenek elé helyezzük, és mindig az adott körülményekhez alkalmazkodunk. A mostani állásom pedig éppen az, amire mindenki vágyik: bár felelősséggel jár, minden egyes nap öröm és visszaigazolása annak, amit egész életemben csináltam. A feladatom, hogy elhárítsam az akadályokat, átadjam a képességet és tudást, hogy az egyes országokban a Shell-vezetők elérhessék azt, amit én.

 

névjegy 

57 éves, nős, felesége Kapitányné Bán Cecília tanárnő, 31 éve házasok. 

Lányai: Krisztina 25, Melinda 20 esztendős. 

Két német juhászkutyájuk van, Picúr és Lizi.  

A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán (a mai BGE) szerzett kereskedelmi végzettséget, 1984-ben. 

Két évig a Sugár Üzletközpont üzletvezető-helyettese volt, majd elhívták a Shellhez, ahol az elmúlt harminc esztendőben számos pozíciót töltött be. A globális kereskedelemért felelős alelnöki poszt 2014 óta az övé, 45 ezer töltőállomásért felel nyolcvan országban.

KEDVENCEK

Film » Száll a kakukk fészkére, Üvegtigris

Könyv » Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Zene » Supertramp

Szabadidő » színház Budapesten és Londonban, utazás a családdal (beleértve lányai barátait is!), kutyasétáltatás a családdal, foci (mostanában inkább lábtengó)

Nem mindegy, ki finanszírozza az adósságot!

– Matolcsy György jegybankelnök azt szorgalmazza, hogy az államadósság teljes egésze kerüljön át magyar kézbe. Milyen időtáv kell ehhez? 

– Kétségtelen, hogy az MNB elnöke emelte a tétet. Amióta az ÁKK vezérigazgatója vagyok, 2015 óta, maximálisan mi is erre törekszünk. Ebben fontos partner a jegybank is, elsősorban az önfinanszírozási programján keresztül, melynek lényege, hogy a kereskedelmi bankok szintén állampapírokat vásárolnak. Közben folyamatosan épül le az államadósságon belüli devizarész: 2018 végén ez a hányad húszszázalékos volt, s 2019 végére a tizenhét százalékos arány reális célkitűzésnek tűnik. A csúcson, az IMF–EU-hitel felvétele idején ötvenszázalékos volt a kitettségünk, a külföldi tulajdon pedig kétharmados. A mi számításaink szerint 2025-re eljuthatunk oda, hogy az államadósság mintegy három százaléka marad deviza. 

– Akkor devizakötvény újbóli kibocsátása szóba sem jöhet! 

– Évente átlagosan két-három milliárd euró devizaadósság jár le, és ezeket a lejáratokat teljes egészében forintkibocsátásból törlesztjük évek óta. Konkrétan: 2015-től nettó értelemben nem, csak devizakötvény-visszavásárlással egybekötve bocsátott ki eurókötvényeket a piacon Magyarország. 

– Mi marad a devizás portfólióban? 

– Hat év múlva gyakorlatilag már csak két kibocsátás, a 2027-es és a 2041-es lejáratú kötvények maradnak a portfólióban, néhány devizahitel mellett. Vagyis lényegében csupán két kötvénysorozat képviseli majd a devizaadósságot hazánkban. Ha pedig e tartozás „történetét” felelevenítjük, ötvenéves tehertől szabadulunk meg 2025-re. Tudniillik a devizában történő eladósodás a hetvenes években indult. Évtizedes tapasztalat immár: könnyű eladósodni, de nagyon nehéz visszafizetni a tartozást. 

– Egyébként nem teljesen mindegy, ki finanszírozza a magyar adósságot: külföldiek, azaz nemzetközi befektetők, avagy belföldiek?! 

– Elméletileg igen, a gyakorlatban nem. Pont a 2008-as globális válság, majd a valóság cáfolt erre rá. A devizatartozás ugyanis külföldi adósságot is jelent. Többször láttunk már a világ különböző helyein árfolyamválságot, amelynek a hátterében pont a nagy külföldi adósság állt. Másfelől azért is jobb, hogy ha a tartozás teljes mértékben hazai kézben testesül meg, mert a kamat, amelyet kifizet az állam, itthon marad. 

– Egyébként ez milyen recept? Japán vagy olasz? 

– A nagyarányú belföldi tulajdon miatt inkább az előbbi: Japánban az államadósság 95 százalékban belföldi kézben van. Hosszú időn keresztül Olaszországban is ez volt a helyzet, ám akkor, amikor beléptek az eurózónába, s lement a kamatszint, elengedték a lakossági piacot. Most óriási erőfeszítéssel próbálják visszacsábítani a háztartásokat. A teljes dráma Görögországban következett be, miután a görögök a külföld felé adósodtak el, szinte teljes egészében. 

– Miközben mindhárom hitelminősítőnél befektetésre ajánlott a magyar adósság, addig az S&P és a Fitch Ratings ebben a kategóriában javított is rajtunk. Belénk szerettek? 

– A hitelminősítői verdiktek logikus lépések voltak, és ki is kellett várnunk: másfél évbe telt a mostani felértékelés. Bár a makrogazdasági számaink folyamatosan jól alakultak, a kulcstényező az adósságráta jelentős mérséklődése volt. 2010 óta mintegy tíz százalékponttal csökkent, ez nemzetközi viszonylatban is szép teljesítmény. Ha pedig kivennénk a tartozásból az Eximbank-tételt, akkor hetven százalék alatt lennénk. 

– Közép-európai összevetésben hol tartunk? 

– A románok előtt vagyunk, a lengyeleknek kicsit jobb a besorolásuk, a térségben pedig egyértelműen a csehek vezetnek. 

– A befektetésre ajánlott kategóriában van még annak jelentősége, hogy hol, milyen „topligás selejtezőben” játszunk? 

– Természetesen! Nincs is jobb egy tripla A-s besorolásnál. E gazdaságok között van Norvégia, Svájc vagy éppen Szingapúr. Azok az országok, amelyek jobb gazdasági helyzetben vannak, olcsóbban finanszírozzák magukat. Hatalmasat nyernek azon, hogy kisebb a kamatkiadásuk. 

– Senki sem vitatja, hogy a hitelminősítők a világ urai, de azt sem lehet elfelejteni: a 2008-as globális krízis idején lenullázott értékpapírokat ítéltek korábban kiválónak. 

– Kétségtelen, hogy pont emiatt megcsappant a tekintélyük. 2008 óta a legnagyobb fordulat ott érhető tetten, hogy a hitelminősítés szintje elszakadt a piaci árazástól. Ezt láttuk a mi esetünkben is. 

Miközben Kínában vagy éppen Japánban működnek a belső piacon tevékenykedő saját intézetek, alapvetően továbbra is a három nagy hitelminősítő a mindenható Nyugaton, vagyis ezek ítéleteit figyelik a nemzetközi pénz- és tőkepiacon. 

– Füstbe ment terv egy európai intézet működtetése? 

– Európa sok országból tevődik össze, a különböző érdekeket nehéz összehangolni. Ráadásul a három nagy hitelminősítőből egy, a Fitch Ratings brit, egy német–francia hátterű intézet megítélése tehát Európán belül sem biztos, hogy egységes.

– Nem okoz előbb-utóbb piaci anomáliákat, hogy a lakosság állampapírba fektet, s nem bankoknál helyezi el a megtakarításait? 

– A felvetés jogos, de a mostani helyzetben, mikor is pénzbőség uralja a piacot, nem okoz problémát. Másik oldalról nézve a kereskedelmi bankok az állampapírok legnagyobb forgalmazói, nyolcvan százalékban ők értékesítik ezeket az értékpapírokat. Fontos szempont továbbá, hogy Magyarországon nagy a lakosság megtakarítása, és ők keresik a jó megtakarítási lehetőségeket.

– Ugyancsak Matolcsy Györgytől származik ez a mondat: a következő évtizedekben bevezethetjük az eurót. Mit jelentene az államadósság-kezelés szempontjából, ha már tagjai lennénk az eurózónának?

– Az alacsony kamatszint miatt rövid távon kifizetődő volna a tagság, közép- és hosszabb távon azonban úgy járhatnánk, mint az olaszok, hogy a görög drámát már ne is említsem. Nem pusztán pénzügyi okból van jelentősége a felzárkózásnak, annak a reálgazdasági fejlettségi szintjét is meg kell teremteni. Láthatóan csak azok az országok prosperálnak jól az euróval – Németország, Belgium, Hollandia, Ausztria –, amelyek nagy reálgazdasági fejlettséggel léptek be az övezetbe. Lehet csatlakozni, de a hangsúly a rossz vagy a jó csatlakozáson van.

– Az euró bevezetésének a hatvanszázalékos adósságráta elérése is a feltétele. Ez mikorra jöhet össze? 

– Varga Mihály pénzügyminiszter az MKIK gazdasági évadnyitóján kormányzati célként azt határozta meg, hogy 2022 végéig hatvan százalék alá csökkenjen a magyar államadósság a GDP arányában. Ehhez szükséges, hogy alacsony szintű legyen a költségvetési hiány, és az inflációs környezet is kedvezően alakuljon. 

 

névjegy 

1999-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Ezt követően két évig a Pénzügyminisztériumban és az Államadósság Kezelő Központban elemzőként, majd az ING Bank és a K&H Bank közgazdászaként dolgozott.  

2012-ben ügyvezetőként a Századvég Gazdaságkutatónál vállalt munkát.  

2013-ban a kutatócég megvette a Napi Gazdaságot, melynek főszerkesztője lett.  

2015 februárjában nevezték ki az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatójának. Jelenleg a Corvinuson doktori disszertációját írja államadósság témában.

Okosabb bankolásra fel!

FINTECH

Felforgatja a bankpiacot a szakértők szerint a szeptember 14-én élesedő uniós pénzforgalmi irányelv (PSD2). Ez most pont egy olyan betűszó, amelyet érdemes megjegyezni, mert sokat hallunk még róla a következő hónapokban. Hiszen ki ne szeretne az eddiginél egyszerűbben, gyorsabban, és ami a legfontosabb, várhatóan olcsóbban bankolni? Ha csak a pénzintézeteken múlik, várhattunk volna még a forradalommal, hiszen a kipróbált és biztonságos, de bonyolult bürokratikus szabályok alapján működő globális nagybankok nem az innovációra való nyitottságukról híresek. Kellett hozzá egy előretekintő, proaktív szabályozói környezet, ez esetben az Európai Unió, amely a közös sztenderdek lerakásával tulajdonképpen egy új iparág létrejöttéhez teremtette meg az alapot. És kellenek természetesen a pénzügyi szolgáltatások digitalizációjával foglalkozó fintechcégek.

Az irányelv szerint a szeptemberi élesítés előtt fél évvel, március 14-től kell elérhetővé tenniük a bankoknak a rendszerükre történő rákapcsolódáshoz szükséges információkat az erre jogosultságot szerző külső szolgáltatóknak – többnyire a fintechcégeknek. Ez ugyanis elengedhetetlen az új típusú szolgáltatások teszteléséhez, hogy aztán a szeptember közepi határidőre minden zökkenőmentesen működjön. Ekkortól tudnak a pénzügyi szolgáltatási piacra újonnan belépő vállalatok fizetéskezdeményezési és számlainformációs aggregátor szolgáltatást nyújtani az ügyfeleknek. A fizetéskezdeményezés az egyszerűbb koncepció: az ügyfelek pénzforgalmi számlájukról a banki csatorna megkerülésével, egy másik platformon – például mobilalkalmazáson – keresztül fizethetnek egy cipőboltban, vagy éppen a heti bevásárlást egyenlíthetik így ki. Sokat segít a technológia gyakorlati alkalmazásának, hogy július elsejétől elindul az azonnali átutalási rendszer Magyarországon, amelyben a tranzakciók maximum öt másodperc múlva megérkeznek a címzetthez, a hét minden napján, 0–24 órában. 

Fontos kitétel, hogy a PSD2 szerint külön banki tranzakciós díjat nem számíthatnak fel a pénzintézetek az új típusú átutalásoknál. Magyarországon egyébként az év elejétől csökkent ez az illeték; az összeg 0,3 százaléka a húszezer forintot meghaladó ügyletek esetében – azaz minimum hatvan forint –, húszezer alatt pedig eltörölték. De ha az új típusú fizetési szolgáltatások esetében teljesen eltörlik a pluszadót, lényegesen olcsóbb megoldássá válhat a mobilalkalmazáson keresztüli fizetés, mint a kártyás vásárlás. Van félnivalójuk tehát az ilyen megoldások szélesebb körben való elterjedése esetén a kártyatársaságoknak – hiszen így hosszabb távon lényegesen csökkenhet a plasztikkal fizető ügyfelek, végső soron a kártyatulajdonosok száma. 

Érdekes kérdést vetett fel ezzel kapcsolatban egy fintechben is utazó start-up-tu-laj-do-nos ismerős, aki sokat utazik, így aktívan használja a bankok egyik nagy ellensége, a brit Revolut számlavezetési szolgáltatásait, valamint az átlátható nemzetközi átutalásokra specializálódott, szintén brit TransferWise-ot. Szerinte csak a kereskedők (üzletláncok, boltok, éttermek) érdeke, hogy alkalmazással fizessenek a vevők, mert így megspórolhatják a kártyaszolgáltatók által minden egyes fizetés után tőlük levont jutalékot. Az egyszeri kártyatulajdonos, azaz a vásárló annyival nem jár jobban, mert számára nem érzékelhető ez a kiadás, mivel az éves kártyadíjban fizeti meg tömbösítve – tehát ösztönzőket kell beleépíteni a rendszerbe az alkalmazások kifejlesztésénél, hogy megérje a vevőknek megváltoztatni eddigi fizetési rutinjukat. 

A másik terület, a számlainformációs aggregátor szolgáltatás a különböző bankoknál vezetett számlákról nyújt összesített, áttekinthető adatokat. Ilyen lehet például a költés típusa szerinti csoportosítás, amelynek előnye, hogy így nem kell egyenként végignézni a banki oldalakat ahhoz, hogy képbe kerüljünk aktuális pénzügyi helyzetünkkel kapcsolatban.

Magyarországon azonban egyelőre nincs nagy roham fintechfronton: február közepéig mindössze egy számlaaggregátor-szolgáltatót jegyzett be a felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank, míg az EU-ban már mintegy kétszáz szereplő szerzett számlaaggregátori és fizetéskezdeményezési engedélyt. Pedig a jegybank hozzáállására nem lehet panasz. Az MNB közvetlenül is támogatja a magyar fintechszcénát, mivel szerinte még bőven van tér a fejlődésre mind a költséghatékonyság, mind a versenyképesség terén a hazai bankszektorban. Ennek során szem előtt tartják, hogy ha túl szigorú a szabályozás, a vállalkozások egyszerűen külföldre települnek, ha pedig túl laza, az nem tisztességes a pénzügyi szektor jelenlegi tagjaival szemben, hiszen a megengedőbb szabályok miatt jelentős versenyelőnyhöz jutnának az új szereplők. Jó kezdőlökést adhat egy-egy ilyen cégnek az MNB Innovation Hub, amely a bankok, biztosítók, fintechcégek, startupok közötti minél zökkenőmentesebb információcserét segíti elő, valamint az MNB közvetlen iránymutatást is tud nyújtani az erre az új területre vonatkozó jogszabályokról. Sőt, a jegybank ezen túlmenően a régiós országok között elsőként egy „innovációs pénzügyi tesztkörnyezetet” is kialakított a pénzügyi innovátorok részére, a Regulatory Sandboxot, ahol ténylegesen létező, de korlátozott számú ügyfél adatain meghatározott ideig, bizonyos szabályok alól felmentve tudják tesztelni fejlesztéseiket. 

A bankok sem sietnek elébe menni a PSD2 által indított változásoknak. A március eleji helyzet szerint mindössze két magyarországi hitelintézetnél tudják tesztelni a fejlesztéseiket a fintechcégek – az MKB-nál és a K&H-nál. Nem lenne illendő kihagyni a felsorolásból a legnagyobb hazai bankot, az OTP-t, mivel az általa fejlesztett alkalmazás rendre előkelő helyen végez a pénzügyi mobilszolgáltatási rangsorokban, így várhatóan a PSD2 kapcsán is az élmezőnyre hajt.

Bár a bankok jó pár éve elkezdték az online csatorna felé terelni az ügyfeleket, még mindig sokan vannak, akiknek fontos a fiókba járás, a pénzintézet fizikai jelenléte – ezeket a régi szokásokat várhatóan nem egyik napról a másikra sikerül majd felülírni az új technológiáknak.

Présben az uniós agrárbüdzsé

VITÁN FELÜL

Teljes mellszélességgel támogatja a szaktárca a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által indított aláírásgyűjtést az uniós mezőgazdasági források szintjének megőrzéséért – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető azt ígérte, hogy ennek érdekében országjárás is kezdődik, és arra buzdít minden magyar állampolgárt, hogy akár online, a www.peticioamagyargazdakert.hu oldalon, akár a falugazdászoknál vagy a megyei igazgatóságokon elérhető íveken támogassák aláírásukkal a kezdeményezést.

Az Európai Bizottság (EB) 2020 után számottevően csökkentené a közös agrárpolitika (KAP) költségvetését. Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta: a KAP teljes büdzséjének mintegy 20-25 százalékát akarják elvonni, a területalapú támogatásokra vetítve ez 15-20 ezer forintos hektáronkénti támogatáscsökkenést jelenthet. Nagy István szerint a szűkebb forrásokkal többek között meggátolnák az ágazat fejlődését, nehéz helyzetbe kerülne a vidéken élők megélhetése is. Ezt teljesen elfogadhatatlannak tartja, mivel nemcsak az ágazat, hanem az egész ország jövőjét hátrányosan érintené. A KAP mérséklése azért sem megoldás, mert a magyar gazdálkodók jövedelmi helyzete már most sem kielégítő, az Európai Unió ráadásul egyre komolyabb elvárásokat támaszt a környezeti fenntarthatóság javítása, illetve a klímaváltozás hatásainak a tompítása érdekében – vélekedett a miniszter.

Felmerült annak a lehetősége is, hogy az agráriumtól elvont összeget Brüsszel a migráció kezelésére használja fel. Ezt a pénzt konkrétan a migránsok letelepedésének elősegítésére, illetve a bevándorlók okozta válsághelyzetek kezelésére fordítanák. Ez az új, 2020 utáni KAP tervezésekor vetődött fel ismét. A tavaly májusban megjelent uniós tervezet ugyanis már kilátásba helyezte a terület külön büdzséből történő támogatását a KAP költségvetésének csökkentése mellett. Tehát a mezőgazdaságtól elvont pénzekkel a migránsok letelepedését és vidéki közösségekbe való integrációját segítenék.

Az európai parlamenti választásnak az is tétje, hogy védjék meg az ötszázezer magyar gazdát – véli a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, aki szerint az EB agráriumra fordítható fejlesztési forrásokkal kapcsolatos terve felháborító, szakmaiatlan és elfogadhatatlan. Nyitrai Zsolt is üdvözölte a Magosz és a NAK által indított civil kezdeményezést, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az aláírásgyűjtés nemcsak a hazai gazdákról és a földről szól, hanem minden magyarról. A petíciót bárki elláthatja kézjegyével, aki szerint rossz irány az, amit a brüsszeli bürokrácia kitalált – tette hozzá.

Az ügyben persze egy bevándorlá-s-el-le-nes többségű parlament is dönthet majd, de nem kérdés, hogy ha az új költségvetés-tervezetet elfogadják, illetve a fenti intézkedések megvalósulnak, a magyar gazdák jelentős uniós forrásoktól esnek el. A NAK és a Magosz a migrációs helyzet kezelését demográfiai és társadalmi problémának tartja. Ezért úgy vélik, az nem terhelheti az agrárköltségvetést, a KAP forrásait a gazdáknak kell megkapniuk. A visegrádi országok már tavaly februárban egyetértettek a mezőgazdasági támogatási rendszer főbb elveiben. Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország szerint egyaránt fontos, hogy az agrárpénzeket a jövőben is a gazdáknak adják, azokat ne más uniós célok finanszírozására fordítsák. 

A szaktárca már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy minden tagállam fontosnak tartja az erős, kétpilléres (agrár- és vidékfejlesztési) rendszer megtartását. Az egyes pillérben jelennek meg továbbra is a közvetlen, például a területalapú dotációk és a piaci támogatások, a kettesben pedig a vidékfejlesztési, társfinanszírozott programok szubvencionálására szánt összegek. A KAP teljes keretét öt százalékkal akarják csökkenteni, mégpedig úgy, hogy az egyes pillérnél ennél kisebb, a kettesnél nagyobb mértékben vágnák meg a közösségi finanszírozási részt – hangsúlyozta Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese. Magyarország esetében a rendelettervezet szerint az egyes pilléres kifizetések 1270 millió euróról 1220 millióra apadnak, tehát 3,9 százalékkal, a Vidékfejlesztési Programnál (VP) pedig 491 millióról 416 millió euróra, vagyis 15 százalékkal. Ez utóbbi nagyon komoly visszaesés, amit az infláció is súlyosbít. Az időszak végére értékben igazából ez jelentheti a 25 százalék körüli csökkenést – teszi hozzá.

EU-s szakértők emlékeztetnek: az európai intézmények korábban vállalták, hogy a 2021–27-es időszakra vonatkozó pénzügyi kereten belül újabb KAP-reformot fogadnak el, mégpedig 2020 végéig. Az utána következő időszakra szóló közös agrárpolitikáról a viták 2016-ban kezdődtek meg, a jogalkotási javaslatokat 2018 júniusában ismertették. A jövő mezőgazdasági büdzséjét a következő uniós költségvetési időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló bizottsági javaslat tartalmazza. E szerint az EU továbbra is költségvetése jelentős részét, a teljes időszakban 28,5 százalékát fordítja majd a szektorra. Az uniós agrárbüdzsékeret 2018-as évi változatlan árakon 324,2 milliárd euró. A folyó árakban azonban jelentős, három és öt százalék közötti csökkenés figyelhető meg, amely reálértékben még nagyobb, 12 és 15 százalék közötti a brüsszeli számítások szerint. Az apadás hivatalos indoklásaként Nagy-Britannia kilépését, másrészt az unió új prioritásaiból (migráció, külső határok, digitális gazdaság, közlekedés) fakadó finanszírozási szükségleteket nevezik meg. Az mindenesetre szinte lehetetlennek tűnik, hogy az EB által javasolt ütemtervet megtartva az új KAP-ot a 2019. májusi európai parlamenti választások előtt elfogadják. Pénzügyi szintű megállapodás hiányában ugyanis a mezőgazdasági eszközök költségvetési súlya miatt a közös agrárpolitika reformja nem hozható tető alá.

 

Borítófotó: Minden évben megrendezik az úgynevezett „zöldhetet”, vagyis a nemzetközi élelmiszer-, mezőgazdasági és kertészeti vásárt Berlinben. Vízibivaly az illusztris vendég

Bővülő tanári életpálya, eredményesebb oktatás

KORSZERŰSÍTÉS

A dokumentum a tanári pályát is népszerűsítené, egyebek mellett kiterjesztett életpályamodellel.

További hat éven át tölti majd be a Magyar Nemzeti Bank elnöki pozícióját Matolcsy György, miután a parlament gazdasági bizottsága néhány héttel ezelőtt ezt megszavazta. Az MNB vezetője az elmúlt esztendők munkáját úgy summázta: mára az ország legtöbb makromutatója javulást jelez, a magyar gazdaság az utóbbi években három százalék felett növekedett, a gazdasági fordulat pedig azért jelentős, mert egyensúlyi, belső erőforrásokra épülő bővülés volt. 

Az értékelés mellett Matolcsy háromszázharminc pontos versenyképességi csomagot is készített, amelyben az új pénzügyi modelltől kezdve a kis- és középvállalkozások fejlesztésén át a család- és egészségpolitikát is taglalja, nem utolsósorban az oktatás területén is tesz megállapításokat és javaslatokat a hatékonyságnöveléshez. 

 

GYAKORLATORIENTÁLT TUDÁS 

A dokumentum szerint az oktatási rendszer egyik legnagyobb feladata, hogy a munkaerőpiac jövőbeli állapotára készítse fel a fiatalokat, úgy, hogy ennek előrejelzése a gyorsuló technológiai fejlődés miatt egyre nehezebb. Ez annyit jelent, hogy az innovációk és változások mai üteme mellett aligha lehet „megjósolni”, hogy a tanulmányaikat ma kezdőknek pontosan milyen tudásra lesz szükségük a munkaerőpiaci pályafutásuk során. Éppen emiatt az oktatási rendszernek nagyon fontos funkciót kell betöltenie: fejlessze a diákok megfelelő képességeit, bővítse a „repertoárjukat”, valamint helyezze a hangsúlyt a gyakorlatorientált tudás biztosítására. Ez alatt elsősorban nyelvi, számítástechnikai és vállalati-pénzügyi ismereteket kell érteni. 

A megállapítás és a kitűzött cél abszolút valid, a nemzetközi oktatási felmérések (TIMSS, PIRLS, PISA) eredményei alapján ugyanis kirajzolódik: a magyar diákok kellően elsajátítják a kitűzött tananyagot, azonban azt nem tudják megfelelő módon alkalmazni a való életben. 

A program szintén negatívumként említi, hogy a hazai tanítási rendszer nem csökkenti kellő mértékben a diákok társadalmi és gazdasági hátteréből adódó különbségeket. „Részben ennek következtében a végzettség nélküli korai iskolaelhagyás mértéke közel kétszerese a régiós és az osztrák szintnek. Emellett a magyar lakosság idegennyelv-tudása az egyik legkisebb és digitáliskészség-szintje a legalacsonyabbak között van az Európai Unióban. Mindezek, valamint a társadalom pénzügyi műveltségének a javítása érdekében a közoktatási módszertan fejlesztése, az oktatási keretek, súlypontok módosítása, valamint az oktatói pálya megbecsültségének további növelése indokolt” – olvasható a dokumentumban.

Az oktatási részben a jegybankelnök területek szerint lebontva fogalmazza meg az elképzeléseit és a megvalósításra váró beavatkozási pontokat. Ezek között az egyik legfontosabb a közoktatás fejlesztése. Helyzetértékelése után javaslatokat fogalmaz meg; ennek egyik érdekes pontja „a nulladik, alapozó évfolyam bevezetése igény esetén”. Kifejti: érdemes lenne az iskolák számára lehetővé tenni egy olyan, úgynevezett nulladik évfolyam létrehozását, amely átmenetet képezne az óvodai és az iskolai képzés között. „Egy ilyen képzés fő célja a felzárkóztatás sikerességének a növelése lenne, azaz a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetből érkező diákok esetében több idő és figyelem álljon rendelkezésre az alapvető készségek elsajátításához. Azok a tanulók ugyanis, akik ezen a szinten lemaradnak (például nem tanulnak meg rendesen olvasni), a későbbi oktatási fokokat már csak nagyon nehezen tudják teljesíteni” – fogalmazza meg indoklását a szakember.

Ezenfelül a közoktatás esetében javasolná egy készségfejlesztésre és gyakorlati tudnivalókra koncentráló Nemzeti alaptanterv kidolgozását, a tanulási-tanítási módszerek, formák fejlesztését, az oktatási intézmények teljesítményének és az érintettek elégedettségének standardizált mérését és publikálását, valamint az általános iskolai tanulmányokat lezáró alapvizsga bevezetését. Utóbbit azért tartaná indokoltnak, hogy le lehessen mérni az addig elsajátított készségeket és a tanultak gyakorlati alkalmazását, ezzel a középiskolai felvételit is kiváltva. Hozzáteszi: egy ilyen alapvizsga bevezetése – a lengyel tapasztalatok alapján – hozzájárulna ahhoz, hogy javuljanak a tizenöt éves korban írt PISA-tesztek eredményei, s hogy a diákok a jelenleginél hamarabb szembesüljenek valós vizsgakörülményekkel. 

 

NAGYOBB MEGBECSÜLÉS

A versenyképességi program egyik szintén érdekes pontja a tanári pálya „vonzóbbá tétele”. Helyzetértékelésében Matolcsy megfogalmazza: e szakmának az anyagi megbecsültsége jelenleg elmarad más felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásokétól. Hazánkban a közoktatásban dolgozók átlagos bére – az életpályamodell bevezetése ellenére is – a felsőfokú végzettséget szerzettekének csupán a hetven-hetvenöt százaléka. Bár ez az érték nagyobb a többi visegrádi ország átlagánál – mondta –, azonban jelentősen elmarad az osztrák és az uniós átlagos színvonaltól. Ugyanakkor leírja azt is: a tanárok számának növelése és a rendszeres továbbképzések biztosítása szükséges lenne ahhoz, hogy javuljon az oktatás eredményessége. 

Ezzel kapcsolatban a javaslatait négy pontban fogalmazza meg: szükséges a tanításra fordított költségvetési és privát források, továbbá a tanítók és a pedagógiai asszisztensek számának bővítése, rendszeres továbbképzések biztosítása, valamint a pedagógusok, óvónők és dajkák társadalmi megbecsültségének növelése az életpályamodell kiterjesztésével és továbbfejlesztésével. 

Utóbbival kapcsolatban kifejti: a már korábban megkezdett bérfelzárkóztatás folytatásával elérhető, hogy egyre több érettségiző válassza a pedagóguskarriert, és kevesebb legyen a pályaelhagyók száma. „A pedagógusi életpályamodell 2013-as bevezetése óta ötven százalékkal növekedtek a tanári fizetések. Megfontolásra javasoljuk, hogy a bérfejlesztések során a tanárok munkájával való elégedettség és az oktatás eredményessége is jelenjen meg szempontként, ami anyagi ösztönzőt jelenthetne e szakemberek számára. Az életpályamodell alapvetően egy jó keretet biztosít a hivatásukat szerető pedagógusok és a kora gyermekkori nevelők szakmai fejlődésének, amit érdemes tovább bővíteni” – írta a jegybankelnök. Emellett a tanárok motiváltságát többek között a szakmai továbbképzések színvonalának, valamint az oktatási, nevelési környezet és a segédeszközök minőségének javításával is serkentené. Érdekes javaslat még ezzel kapcsolatban az életpályamodell kibővítése, öt-tíz évente igénybe vehető rekreációs és alkotói szabadsággal is. 

A harmadik gyermek

A harmadik, akit egyenesen a halálnak szült. Ez a fiatal nő saját maga ítélte pusztulásra mindhárom gyermekét. Ez az utolsó fiú (aki ennek a nemzetközi kálváriának a korpusza lett) néhány hónapos élete alatt, ahogyan minden igazi áldozat, kevesebbé vált mint emberi lény, mert fogantatásának pillanatától kezdve az erőszak, a megvetés szimbóluma lett, idegen entitás, akire nem vonatkoznak a nyugati társadalmak nem megváltoztatható szabályszerűségei, amely szükségszerűségeknek egyetlen célja van: az önvédelem attól, ami a legrosszabb, amivel senki nem akar, de nem is tud szembesülni. Ami történt, nem történhetett másként, éppen ezért botrány. A gyermek halálának egzisztenciális iszonyata az apja és anyja bűneinek ellenére izzó gombostűként fúródik a retinámba. Éjszakánként, amikor meggyötör az álmatlanság, nem tudok aludni, magam előtt látom a gyermek hosszú szenvedéseit, később a mozdulatlanságot, hajnalban az éjszaka során kihűlt, élet nélküli testét. Aztán arra gondolok (dühvel és gyűlölettel a szívemben), hogy ez a sahídka, ez az Allah szajhája legalább tudta-e, hogyan kell rituálisan, az iszlám törvényei szerint eltemetni, meggyászolni a gyermekeit, vagy profánul és igaztalanul ásták el őket a sivatag porába, ahonnan kivették őket. Ismerjük az Ószövetség törvényét, a bűnre büntetés száll, mert vannak tettek, ami alól nincsen kibúvó, nincsen kegyelem: „…mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen”.

Visszamaradó kérdés az maradt, hogy mit lehet tenni ezekkel az emberekkel, akik hazájukat elárulva csatlakoztak az Iszlám Államhoz, ahhoz a terrorszervezethez, amely „hadban állt” országukkal és (többek között) brit állampolgárokat és civileket gyilkolt meg a lehető legaljasabb módon. A nagy kollektív, társadalmi megbocsátás a valóság erkölcsi koordináta-rendszerével szemben értetlen, öntudatlan és amorális liberálkeresztény kultusza hazugság. Mert hiába könyörög Begum apja hatvanhatmillió brithez (és rajtuk keresztül az egész nyugati civilizációhoz) bűnbocsánatért, mégis hogyan bocsáthatnának (vagy bocsáthatnánk) meg neki, kinek a felhatalmazásával, kinek a nevében? Esetleg a Manchester Arena előtt felrobbantott gyerekek nevében? Az ő szétszaggatott végtagjaikat-testüket ki fogja helyreállítani, hogyan lehetne nem megtörténtté tenni azt, ami megtörtént? Vagy a London Bridge-en elkövetett gyilkosságok halottainak nevében? Nem lenne ez visszafordíthatatlan árulás a túlélőkkel, a hátramaradottakkal szemben? Vagy a Bataclan posztmodern gázkamrájában kivégzett ártatlanokat kellene (akik persze a szalafita iszlám szempontjából bűnös, feláldozható emberanyaggá silányodtak le, akárcsak a nácik számára az összes felesleges tölteléknép) összemocskolni azzal, hogy a halálukat egyetlen gyáva döntéssel tesszük idézőjelessé? Ennek tabunak kell lennie, áthághatatlan szentségnek, mert ezeket az embereket a társadalom nem fogadhatja vissza, nem próbálhatja meg integrálni, számukra nem lehet visszaút. Nem élhetünk csendben együtt velük, várva az újabb, elkerülhetetlen és hirtelen halált. Árulók ők, még akkor is, ha vannak bizonyos (releváns) világmagyarázatok, amelyek szerint az ő rossz döntésük (részben) a mi civilizációnk kudarca. Ugyanakkor, mindezek ellenére a mi fattyaink „ezek”, akikért felelősséggel tartozunk, a felelősség pedig a felettük való ítélkezésre is kiterjed, és nem lehetünk gyávák, nem fordíthatjuk el a fejünket bűneik elől. A nyugati országoknak a nürnbergi perekhez hasonló aktív jogszabályalkotással, újfajta erkölcsi-morális viszonyrendszerrel, brutális erővel kell fellépnie azok ellen, akik a hatósági hálóba kerülnek, kivétel nélkül. Nem hagyhatjuk a kurdokra, Aszad verőlegényeire, az iraki statáriális bíróságokra a piszkos munkát, mert ami a „miénk volt”, azt nekünk kell megítélni, a hátramaradt mocskot, az okádást nekünk kell eltakarítani. Egy nagyszabású erkölcsi megújulás lehetősége rejlene ebben az új „nürnbergi persorozatban”, amiben (részben) helyreállíthatnánk elveszett viszonyosságainkat, súlyt adhatnánk a közelmúlt iszonyú, blaszfémikus terhet képző tragédiáinak. Ahogyan a gyermek sem mentesül apjának bűnei alól, hordozza magával, végül az isteni ítélkezés erőt vesz rajta, sorsában beteljesíti őse tetteinek árnyékát, úgy nekünk sem szabad elkerülnünk kötelességeinket, nem lehetünk restek a jóra, mert ez mind közül a legnagyobb, a legutálatosabb bűn.

Nagy árnyak karddal a kézben

Odaadtam, de az első összecsapásnál eltörte ezt is. Boldogok voltunk, hogy a második fordulóban mindketten kiestünk. Ha maradunk, kettőnknek egy karddal kellett volna folytatni, aminek biztos híre megy, s rajtunk röhög mindenki. Nyakunkat behúzva vettük hátunkra a levegős vívózsákot, és senkinek sem köszöntünk elmentünkben.

Hű, hogy örültem, amikor az edzőm hívott az újpestiekhez! Módos egyesület volt, megilletődve nyomtam le az Eötvös utcában a vívóterem kilincsét, de ennek más oka is volt. Az ott Rejtő Ildi, a másik páston Fülöp Miska, s akkor kezdett edzeni az eltiltott öttusázó, Ferdinándy Géza – alig győztem számba venni a pástokon mozgó olimpiai és világbajnokokat. A legnagyobb tekintély mégis Szepi bácsi, Hátszegi József volt, a mesterek mestere, a világhírű tőredző.

Egy baj volt csak: kardozót égen-földön nem láttam. De aztán szólt valaki, menjek át az OSC termébe, a Semmelweis utcába, ott sokan értik a mesterséget. Nem kellett biztatni, s egy héten kétszer a Puskin mozi fölötti teremben igyekeztem ellesni a nagyoktól, amit el lehet.

Egy nap odajött hozzám egy szerfölött idős vívó: „Jól mozogsz, fiú. Nem akarsz velem falazni?” A falazás a védés tudományát gyarapítja – nem sejtettem –, módja az, hogy az egyik vívó a falhoz áll, így nem léphet hátra, a másik támad, s próbálja megvágni vagy megszúrni. Ilyen esetben mindig a támadóé az előny, és amikor az öreg jelezte, hogy ő áll a falhoz, biztos voltam abban, hogy „szétkaszabolom”.

Ügyes vívónak tartottak, több verseny döntőjében szerepeltem, nagy magabiztossággal kezdtem hát támadni. Az elsőt az öreg kvarttal hárította, s utána úgy jött a mellriposzt, mint a villám. Hűha, pislogtam, és másodjára fejcsel-oldallal próbáltam elérni, az sem sikerült. Védett s rögtön visszavágott. Így ment csaknem fél óráig. Sehol sem voltam.

„Ügyes vagy” – mondta az öreg, amikor levette a sisakját s kezet nyújtott. Szégyelltem magam. „Ki ez az ember?” – kérdeztem a többiektől. „Tóth Péter bácsi, az 1908-as és az 1912-es olimpián csapatbajnok volt kardban.” Elmondták, hogy Stockholmban a versenyek során mindössze az egyik olasz tudott tust adni neki. Hányat? Egyet. És ez az ember hívott engem falazni… Nyolcvanéves volt. Ekkora kitüntetés vívópályafutásom alatt többé nem ért. Öt évvel később egy autó gázolta el.

Már nincsenek művészei a vívásnak s vele az életnek. A dzsentri Bay Béla volt és marad ennek az etalonja. Erdélyben, háromezer holdon gazdálkodott, de jött Trianon. „A románok üzentek, adnak még ezret, ha a 36-os berlini olimpián román színben indulok. Nem, üzentem vissza. Erre elvették a fegyveremet, egy 22-es Essex Longrifle-t meg néhány sörétes puskát. Átjöttem, mert vívni és vadászni itt lehetett a legjobban…”

Vadászni, edzőként bajnokokat nevelni, nőket csodálni és jókat mesélni róluk. Közel lakott Gerevichékhez, ezért láthatta, hogy negyvenötben, Buda ostroma alatt, mikor már ágyúztak és egy ablakban sem volt üveg, a hétszeres olimpiai és tizennégyszeres világbajnok a tükör előtt vívóállásban, karddal a kézben hárításokat gyakorolt. Terc, kvart, kvint – csak a vívás érdekelte…

Ilyenek az idei vívó-világbajnokság előzményei. Mi rendezzük a nyáron, és a nézőtéren nagy árnyak ülnek majd. 

Ezekről a lányokról még fogunk hallani

ATLÉTIKA

Napokig csak pár órákat tudott aludni, éjszaka forgolódott az ágyában, és gondolkodott a történteken. Kerekes Gréta az ötödik helyen végzett a glasgow-i fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság 60 méter gátfutás számában, és bizony kellett neki egy hét, mire sikerült feldolgoznia élete első Eb-döntőjén elért eredményét. „Most már nyugodtabb vagyok, az adrenalinszintem is visszaállt, és tisztáztam magamban ezt az ötödik helyet – árulta el a Figyelőnek a 26 éves sportoló, aki 8,03-os idejével mindössze három századdal maradt le a dobogóról. – Többen is kérdezték, bánt-e, hogy nem jött össze az érem. Azt kell, hogy mondjam, abszolút nem élem meg csalódottságként, sőt iszonyatosan örülök és álomszerűnek érzem ezt az eredményt, mert tavaly, a berlini Eb-n csak kívülről szemlélhettem a döntőt, most pedig végre ott voltam.”

 

„MEGTALÁLTAM A HELYEM”

A debreceni atléta három és fél évet az Egyesült Államokban töltött sportösztöndíjjal, de elmondása szerint elhízott, lelassult és megsérült, így 2015-ben hazaköltözött, majd Karlik Pállal kezdett el készülni. A döntés jónak bizonyult, hiszen 2016 óta idehaza nem talál legyőzőre 60 méter gáton, és 100-on is csak Kozák Luca tudta megelőzni a tavalyi országos bajnokságon. A látványos fejlődés ellenére a nemzetközi áttörés egészen mostanáig mégis elmaradt.

S hogy mi volt a titok? A március eleji Eb-n elért döntő és ötödik hely Kerekes szerint nagyban annak is köszönhető, hogy szeptember óta ifj. Tomhauser István és a 2010-es barcelonai Eb bronzérmese, Kiss Dániel alkotja edzői csapatát. „Ha azt mondja Pisti vagy Dancó, hogy az Eb-melegítésen csináljak két cigánykereket, azt is megcsinálom, mert annyira hiszek nekik. Én eddig soha senkinek sem hittem ennyire, nem éreztem még ilyen bizalmat edző iránt. Most végre megtaláltam a helyemet. A mi munkánk még nem ért be, ebben még nagyon sok van, számíthatunk meglepetésekre.”

 

„FÉLHETNEK TŐLEM!”

Kerekes Gréta tehát nagyon motivált, és egyáltalán nem érzi tehernek, hogy most már tőle is elvárják az eredményeket. Mondjuk ezt biztosan belenevelték a családban. Édesapja és nagybátyja labdarúgó, míg anyukája és nagynénje atléta volt. „Ez az ötödik hely magabiztosságot adott. Örülök neki, hogy végre meghatározó lettem a magyar atlétikában, mert mindig is azért küzdöttem, hogy odaérjek Baji Balázs vagy Márton Anita mellé, én is vigyem a hátamon a magyar atlétikát, s megmutassam, hogy igenis lehet Magyarországon jó atléta valaki. Már a döntőben bebizonyítottam magamnak és mindenkinek, aki ismer, hogy nem a régi, hanem egy teljesen új Gréta állt rajthoz. Úgy érzem, a mostani stábommal nemcsak fizikálisan és taktikailag fejlődtem sokat, hanem mentálisan is. Utóbbiban 180 fokos fordulatot vettem. Az Eb előtt azt mondtam, szeretném letenni a névjegyem, és ez most sikerült. Most már tudják, ki az a Kerekes Gréta, most már Cindy Roleder és mindenki tudni fogja, hogy már félhetnek tőlem, mert én is ott vagyok.”

 

SZERENCSÉTLEN TALAJFOGÁS

A glasgow-i Eb-döntőben helye lett volna egy másik magyarnak is, ám Kozák Luca, miután – három századdal, 7,97-ra módosítva Siska Xénia 34 évvel ezelőtti országos csúcsát – futamgyőztesként kvalifikálta magát, a lassítófalról visszaérkezve olyan szerencsétlenül fogott talajt, hogy kibicsaklott a jobb bokája, és ki kellett hagynia a finálét. 

A huszonkét éves debreceni versenyzőt eddig elkerülték a sérülések, most azonban pár hét pihenő vár rá, részlegesen szakadt a bokaszalagja. „Nem fogom fel tragédiaként, az edzőm ezt sokkal rosszabbul dolgozta fel. A 7,97 már az enyém, azt nem vehetik el, az ott van a nevem mellett” – mondta a Figyelőnek az új országos csúcstartó, aki számára eddig sem voltak ismeretlenek a rekordok, az U23-as mezőnyben övé a legjobb fedett pályás (8,09) és a szabadtéri időeredmény (12,86) is. „Szeretem visszanézni a futást, mert teljesen más belülről. Elsőre nagyon tetszett, aztán minél többször néztem, annál több hibát találtam benne, mert karral még mindig nagyon keresztbe lendítek, amikor pedig a gátra lépek, akkor a csípőmet néha hátraengedem, és nem tartom meg jó helyen a súlypontom.”

 

TÖKÉLETES ÖSSZHANG

A tökéletességre törekvés megvan tehát a vegyész- és közgazdászhallgató Kozák Lucában is, aki egyáltalán nem bánkódik, mert szerinte minden okkal történt, az élet pedig hozza majd magától az újabb lehetőséget. 

Luca és Gréta jó barátnők, mindketten debreceniek, sok mindent megbeszélnek egymással, ám míg Grétánál az edzőváltás, addig Lucánál az állandóság hozta meg a sikert. „Tizenhárom éves korom óta Suba László az edzőm. Egy igazi családi vállalkozás ez, mert ifj. Suba László az erőnléti trénerem, a felesége, Suba Emese pedig a gyógytornászom. Közel tíz éve dolgozom együtt az edzőmmel, akivel kölcsönösen neveltük egymást. Nagyon sok helyen azt látom, hogy alá-fölé rendeltség van sportoló és tréner között, nálunk viszont inkább partneri a viszony. Nagyon jól kialakult ez, és mindent meg tudunk beszélni.”

A két magyar futó célja közös: jól szerepelni a szeptember 27-e és október 6-a között sorra kerülő dohai világbajnokságon, s kijutni a 2020-as tokiói olimpiára. 12,97 – ez a bűvös szám, az olimpiai szintidő 100 gáton a nőknél. Kozák Luca juniorcsúcsa és Kerekes Gréta tavalyi legjobbja (12,95) egyaránt e szint alatt van, így joggal bizakodhatnak a kvalifikációban.

 

TOVÁBBI MAGYAR EREDMÉNYEK 

Kazi Tamás (800 m, 1:49,66, 23. hely); Kovács Benjamin (3000 m, 7:59,89, 18. hely); Szabó Dániel (60 m, 6,88, 33. hely); Szűcs Valdó (60 m gát, 7,75 – egyéni csúcs, 12. hely); Vindics Balázs (800 m, 1:49,98, 25. hely); Sorok Klaudia (60 m, 7,39, 18. hely); Nádházy Evelin (400 m, 53,52 – egyéni csúcs, 32. hely); Krizsán Xénia (ötpróba, 4608 pont – egyéni csúcs, 7. hely); Nguyen Anasztázia (távolugrás, 6,28 m, 17. hely); Wagner-Gyürkés Viktória (3000 m, 9:03,56, 9. hely).

 

MÁRTON ANITA EB-BRONZÉRMET SZERZETT

Tizenhárom magyar atléta vett részt a 35. atlétikai Európa-bajnokságon. A súlylökés címvédője, a békéscsabai Márton Anita fél év sérülését még megérezve is – idei legjobbját dobva – kereken 19 méterrel bronzérmes lett. Másik éremvárományosunk, a világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes Baji Balázs sérülés miatt nem lehetett ott Glasgow-ban.

 

Borítófotó: Félhetnek tőlem. Kerekes Gréta nem érzi tehernek, hogy várják tőle az eredményeket

Örömzene, együtt muzsikálás

KAMARA VIRTUÓZOK

A licenc sikerét pedig az is bizonyítja, hogy olyan nagyságok álltak mögé, mint Plácido Domingo, és immár több földrészen talált vevőre, partnerre. Miért kell ezen változtatni, ha a formátum Magyarországon és külföldön is bizonyított?

Egyrészt mi és a televízió is szeretett volna újítani – árulja el Batta András zenetudós, a zsűri állandó tagja, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke. „Felmerültek alternatív megoldások, az egyik legjobb lett volna a V4-gyel való együttműködés. Kedves gondolat volt, hogy a visegrádi négyek fiataljai mérik össze a tehetségüket, de azt nem lehetett megoldani az idén. Így merült fel egy másik ötlet, ez a bizonyos kamaravirtuózok, amiben az a szép, hogy családok, muzsikuscsaládok – ahol nem szükséges, hogy a felnőttek professzionális zenészek legyenek, ellenben az igen, hogy a gyerekek tanuljanak zenét – játszanak együtt. Azután van egy másik terület, amikor iskolai vagy zeneiskolai csoportok, barátok muzsikálnak együtt és van egy harmadik, ahol pedig tanár és diákjai zenélnek együtt, és ezekből próbálunk összehozni egy műsorra valót. Nyolcan fognak versenyezni, nincsenek külön kategóriák, és minden adásban elbúcsúzunk egy csapattól. A hatodik műsor, a finálé élő, ott már csak három csapat marad és a közönség szavaz. Visszajön az a gyakorlat, hogy minden zsűritagnak van egy virtuózos hegedűje és egy lehetősége, hogy bent tartson egy csapatot, amelyik a legjobban tetszik neki. A közönség is szavazhat, a fődíjat is az általuk leadott voksok alapján adjuk oda, ráadásul az adások alatt is érkező közönségszavazatok alapján átadunk egy közönségdíjat.

Felmerül a kérdés: ezeket a nagyon különféle formációkat nem lesz  nehéz összehasonlítani?

„Ez az előző műsoroknál is felmerült – magyarázza Batta András. – Hogyan lehet összehasonlítani egy trombitást egy hegedűssel, egy zongoristát egy nagybőgőssel. Eddig az előadóművészi attitűdöt vizsgáltuk, tehát azt, ki milyen kifejező, ki hogyan hat ránk. Sokat számított, de nem a hangszertudás, hanem az előadói attitűd, most pedig az együtt muzsikálás módja alapján döntöttünk. Hogy mennyire figyelnek egymásra, mit tudnak a maguk kis zenedarabjával kifejezni. Ennek az egész műsornak az az üzenete, hogy jó együtt muzsikálni, ezek a közösségek az életben is együtt vannak, ez pedig mennyi pluszt jelent annak, aki csinálja és annak is, aki hallgatja.”


Abszolút győztes a tavalyi versenyen. Beke Márk harsonás

A Virtuózok egy szórakoztató tehetségkutató műsor. A készítők reményei szerint az új szériából is kiragyognak majd a tehetséges fiatalok. „Egyrészt biztosan találunk tehetségeket, de egészen bizonyos, hogy olyan együttes is akad, amelyik mint zenekar érdemes a támogatásra. Mindenféle hangszer-összeállítással lehet jelentkezni, nem feltétlenül klasszikus kamarazenekari felállással. Nem kifejezetten vonósnégyeseket meg zongoraötösöket várunk, hanem olyan közösségeket, amelyek együtt játszanak különféle hangszereken, és ezt magas, virtuóz szinten tudják produkálni. Ez egy kísérlet, ilyet még nem csináltunk. Nyugtával dicsérjük a napot, de egyelőre úgy tűnik, hogy tetszik mindenkinek.”

A boldog békeidőkben komoly hagyománya volt a családi zenélésnek, a baráti körben való muzsikálásnak. Vajon kitűnik a jelentkezésekből, hogy létezik-e még ilyesmi? Batta András szerint sokat halványult ez a hagyomány.

„Az embernek eszébe jut, hogy Kodály Zoltán édesapja állomásfőnök volt, de muzsikált, csellózott, vonósnégyest alakítottak, tehát a polgári középosztályban ez teljesen bevett dolog volt. Nem hiszem, hogy visszatérne ez a szokás. Egyszer talán érdemes lenne egy olyan versenyt is rendezni, ahol amatőrök mérik össze a tudásukat, mert az amatőr zenélés még mindig él, természetesen nem abban az elterjedtségében, mint mondjuk Kodály gyerekkorában vagy még a második világháború előtt, de azért most is akadnak kiváló zongoristák. Érdekes módon például az orvosok között rengeteg zenészvonósnégyes, orvoszenekar működik. Az előző műsorok nagy kedvet adtak a gyerekeknek – állítólag 15 százalékkal megnőtt a zeneiskolába jelentkezők száma a műsor hatására –, most elképzelhető, hogy ennek a muzsikálásnak is meglesz a hatása, kedvet csinálhat az együtt zenélésre. Nagyon komoly társadalmi tendenciákat tud kiváltani ez a műsor, ez az egyik nagy erőssége és titka.”

Egyébként az adásnak van még egy különleges vetülete is a Virtuózok szempontjából, nevezetesen, hogy a Virtuózokkal öt éve megalapították Kis Virtuózok Alapítványt, ez az intézmény pedig követi a gyerekeket, akiket fölfedeznek, megpróbálják őket az alapítványba bevonni, koncertlehetőséget kapnak, a karrierépítésben is segítséget nyújtanak.

„Nagyon érdekes – meséli Batta András –, hogy az alapítványban létrehoztunk egy kamaraegyüttest, fura módon teljesen függetlenül a tévés kamaravirtuózoktól. Pontosan azért, hogy ezek a tehetséges fiatalok együtt is tudjanak muzsikálni, valamint azért is, hogy egyfajta virtuózos zenei brandet erősítsünk. Klasszikus zenét játszanak, népszerű darabokat, és azokat egyfajta átiratban, amiket az egyik nagy felfedezettünk ír át, aki vezeti is az együttest. Ettől a zenekartól nagyon sokat várunk. Be fognak mutatkozni a Kamara Virtuózokban is az első és az utolsó műsorban vendégegyüttesként. Van még egy szál, ami a régi Virtuózokat a mostani műsorhoz köti, hogy minden adásban szerepel egy olyan korábbi virtuóz, aki mentorálja azokat a gyerekeket, akik most szerepelnek a műsorban.”

A klasszikus Virtuózokat is folytatják, ám Batta András szerint egy kis csavart mindenképpen tesznek majd bele. „Mindig jönnek újabb és újabb gyerekek, és ahogy már szó esett róla, a Virtuózoknak megindult a nemzetközi karrierje. Én akkor lennék a legboldogabb, ha legalább a környező országokból érkeznének hozzánk. Néha azt szoktuk mondani nagyképűen vagy reménykedve, hogy ez a jövő zenéje, és ez fogja átvinni a komolyzenét a túlsó partra. Talán így lesz.”

 

Borítófotó: A Virtuózok tavalyi szuperkoncertje. Boros Misi és Bogányi Gergely

„Magyarország biztos kapaszkodó a számunkra”

BEREGSZÁSZ 25

„Fedák Sári hazatért – mondta a Beregszász főterén, a színház előtt felállított szobor avatásán Szűcs Nelli. Ám az ünnepi pillanatokra rányomta a bélyegét a nagypolitika. Azokban a napokban befolyásos ukrán politikusok megbízhatatlannak nevezték a 150 ezres magyar kisebbséget, amely válsághelyzetben nem volna lojális az ukrán államhoz” – derül ki a Nemzeti Színház honlapjára felkerült írásból, amely bemutatja a beregszászi magyar színház negyedszázados történetét. A beregszászi születésű színészlegenda tavaly októberi „hazatérésével” egy időben lezajló ukrán nagypolitikai morajlás sokat árulkodik arról, milyen atmoszférában kell mostanság dolgoznia azoknak, akik életben akarják tartani a magyar kultúrát Kárpátalján.

A magyar színház huszonötödik születésnapja előtt négy nappal megtartott szoboravatón Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról beszélt: „A 90-es évek Ukrajnája széles kisebbségi jogokat biztosított, amelyeket az alkotmány is rögzít. Az utóbbi időkben viszont az ukrán nagypolitika – amely az orosz–ukrán geopolitikai játszma részese – megpróbálja megnyirbálni ezeket a jogokat a maga érdeke szerint, intézményeinket felszámolni, működésüket és az életünket a nyelvtörvénnyel nehezíteni. Az ukrán–magyar diplomáciai viszony is válságban van. Mindez megrontja a magyar kisebbség életét. De ezt is túl kell élni! És ebben felbecsülhetetlenül fontos szerepe van a színháznak is.”

Túlélni! A beregszászi magyar színház negyedszázadának története arról árulkodik, hogy ez nem lehetetlen feladat. Az Illyés Gyula Nemzeti Színház, Kárpátalja első hivatásos magyar teátruma 1993. október 30-án kezdte meg működését. A társulat első bemutatója a Háromgarasos opera volt. Vidnyánszky Attila vezetésével olyan darabokkal arattak nagy sikereket már a kezdetektől fogva, mint a Szentivánéji álom, a Godot-ra várva, a Sólyompecsenye, majd később a Gyilkosság a székesegyházban, Az ember tragédiája, a Dorottya, A szarvassá változott fiú és a Három nővér.

De a sikerek mellett már az induláskor komoly nehézségekkel kellett szembenéznie a társulatnak. Na nem a mai, orosz és ukrán nagypolitika között kitört mizériára kell gondolni, amely sokszor a szó szoros értelmében golyózáporba kényszeríti a kárpátaljai magyarokat. A gondok inkább anyagi természetűek voltak.

Mikor volt nehezebb Beregszászban magyar színházat csinálni, a 93-as alakuláskor, vagy inkább mostanság? – tettem fel a kérdést Vidnyánszky Attila alapítónak. „A 90-es években ott voltunk minden nélkül, se terem, se költségvetés, csak egy rakás ígéret” – mondta a Nemzeti Színház igazgatója.

„1988-ban a két ország között megállapodás született arról, hogy a kijevi főiskolán indul egy magyar csoport. A képzés idejéből másfél évet a budapesti főiskolán kellett eltöltenünk. Megígérték, hogy mire hazamegyünk, felépül a színház és a színészlakások, minden várni fog bennünket. Persze addigra nemhogy lakás, de még saját székhelyünk sem volt. A művelődési házban próbáltunk vagy bekéredzkedtünk a magyar gimnáziumba. Bárhol volt bemutatónk, Ungváron, Egerben, Salgótarjánban, mindent aznap kellett elintéznünk, amikor az előadás volt. Akkor vettük fel először a jelmezeinket, még a fényeket is akkor tudta először beállítani Vidnyánszky Attila” – ezt már Szűcs Nelli színésznő mesélte el a Figyelőnek, aki férjével, Trill Zsolttal, Tóth Lászlóval és Kristán Attilával együtt itt kezdte meg pályafutását, és akikkel ma együtt erősíti a budapesti Nemzeti Színház társulatát.

De azt is gyorsan hozzátette: „Soha nem úgy emlékszem vissza ezekre, mint őrülten nagy nehézségekre. Örültünk annak, hogy legalább valahol tudunk játszani. Sok mindent tanultunk meg akkoriban, például hogy mekkora alázat szükséges azon az úton, amin elindultunk”.

Szűcs Nelli azt is elárulta, hogy nem kaptak sok segítséget, de az mind a magyar államtól jött már akkor is. „Pár év elteltével kaptunk ajándékba egy tizenkét éves Ikarus buszt. Onnantól kezdve szinte az lett az otthonunk. Minden előadásunkat úgy találtuk ki, hogy a díszlet beférjen a buszba velünk együtt. Ez a busz lett a mindenünk, mint a régi idők vándorszínészeinek szekere, amivel az országot járták” – emlékezett vissza.

„Mára elmondhatjuk, hogy van egy tisztességes hátterünk, van egy színházunk, amelynek a magyar állam jóvoltából huszonöt év után végre rendeződni látszik a helyzete. Állandó odafigyelést tapasztalunk Magyarország részéről, ez egy biztos kapaszkodó a számunkra” – értékelte a jelenlegi anyagi helyzetet Vidnyánszky Attila.

A 90-es évek békés etnikai viszonyai azonban eltűnni látszanak. Az ukrán politikában egyre gyakoribb a kisebbségekre, köztük a magyarokra való mutogatás, megbélyegzés. „A városban az a feszültség, ami a háború miatt van, kevésbé érződik. Hála Istennek, ahogy ezer évig, az a sokféle nép most is képes együtt élni békében. Óriási dolog, hogy ebben a helyzetben a kijevi nemzeti színház eljött hozzánk, hogy részt vegyen a huszonötödik évfordulónkra szervezett fesztiválon” – méltatta a kulturális életben tapasztalható állapotokat a Nemzeti Színház igazgatója.

A művészvilágba tehát nem szivárgott be az etnikai alapú gyűlölködés, ellenszenv. Vidnyánszky szerint, még ha vannak is kényes kérdések, mint a kisebbségeket sújtó oktatási törvény, a kulturális kapcsolataikra ez nem nyomta rá a bélyeget, a művészvilág szereplői partnerek a párbeszédben, függetlenül attól, milyen származásúak. A Nemzeti Színház igazgatója egy történettel is érzékeltette mindezt: „Itt voltak három napig (az ukrán nemzeti színház Beregszászon – a szerk.), előzetesen elképzeltek valamit Kárpátaljáról, de egészen mást kaptak. Én még demonstráltam is a dolgot az egyik vezetőjüknek: az egyik helyen ukránul, a másikon oroszul, a harmadikon magyarul beszéltem. Mondom neki, látod, nem bántott senki. Ez a fantasztikus ebben a világban, amit nem kéne megmérgezni”.

 

Borítófotó: Az Időfonal idei bemutatója. Hrivák Tünde divattervező népművészeti ihletettségű ruhái

Fonó már külföldön is

HAGYOMÁNYŐRZÉS-EXPORT

A Fonó Budai Zeneház 1995-ös megalakulása óta megőrizte eredeti küldetését: a tradíciók és az értékteremtés mentén mutatja be a magyar és a Kárpát-medencei autentikus népzenét, valamint a gyökereinkből táplálkozó világzenei és dzsesszirányzatokat rendszeres programok – táncházak, koncertek – és fesztiválok formájában, továbbá mind független helyszínként, mind pedig kiadóként támogatja ugyanezen műfajok alkotóit. És most – átlépve az országhatárt – megnyitották a krakkói Fonó Klubot. Az intézmény független klubként ismerteti meg a nép- és a világzene kiemelt előadóit, koncertek, táncházak, szakmai programok keretében segíti a lengyel–magyar kulturális kapcsolatokat, ezáltal hozzájárul közös művészeti projektek létrejöttéhez is.

Rosonczy-Kovács Mihálynak, a Fonó külügyi intézete, a Philidor ügyvezetőjének, népzenésznek meggyőződése, hogy hatalmas, eddig kihasználatlan szál van a magyar kultúrdiplomáciában a táncházmozgalom exportját illetően. Magát a módszert szeretnék olyanoknak is hozzáférhetővé tenni, akik nem kötődnek a magyarsághoz, viszont szeretnének büszkék lenni saját nemzeti kultúrájukra. Adta magát, hogy Krakkóban kezdjék el ezt a terjeszkedést, hiszen a lengyel táncházmozgalom a 90-es évek óta működik. A lengyelek tudják, mi az a táncház, és bevallottan a magyar mintákat követik ezen intézmények lengyelországi vezetői.

„Úgy véljük, sikerült találkozni a közönség igényeivel azzal, hogy elindítottunk egy lengyel–magyar táncházat. Azt szeretnénk, ha megtanítanánk más nemzeteknek a táncház mibenlétét, amely egy csoda, saját zenei kultúra, költészet különböző formákban, azok közösségteremtő erejével. Persze közvetítünk magyar művészeket, de a végső cél az, hogy a lengyelek a lengyel, az olaszok az olasz táncoknak tudjanak örülni. Feltett szándékunk szerint először régiós, később uniós szintre emeljük ezt a hálózat” – emelte ki Rosonczy-Kovács Mihály.

A MEGBÉLYEGZÉS ELLEN

A táncházmozgalom a 70-es években alakult ki. A XX. századi magyar közművelődés egyik legfontosabb mozzanata volt, amikor a táncok lekerültek a színpadról, s értékes szórakozásként jelentek meg, ráadásul városi környezetben. Ezt nagyon sokan szkeptikusan fogadták eleinte, de hamarosan bebizonyosodott, hogy igenis igényes, tartalmas szórakozási forma.

Bárki bekapcsolódhat az utcáról, biztosítanak táncoktatást, tartanak énekórát, és ami a legfontosabb: a közösségteremtés áll a középpontban, s nem a művészek egyéni elképzelései.

„Szeretnénk megerősíteni azokat a művészeket – mondta a Philidor ügyvezetője –, akik gyakorta kapnak olyan bírálatot, amilyet magunk is. Azaz sokszor a nacionalizmus vádját kell elviselniük. Sokan valamiféle bezárkózott nemzetieskedésnek ítélik a tevékenységünket, főként azok, akik nem ismerik a kultúrának ezt a részét. Ennek a kialakuló hálózatnak az is a célja, hogy bemutassuk, mennyire egy tőről fakadnak az európai kultúrák. És bebizonyítsuk azt, hogy a nemzetben való gondolkodás nem fölülről erőltetett dolog, hanem igenis nagyon szépen összhangba hozható a nemzeti kultúra táplálása az európaiságunkkal.”

 

TANÍTÁS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN

A Hagyományok Háza mint a Kárpát-medencei néphagyomány átörökítésének kiemelkedő jelentőségű nemzeti kulturális intézménye 2017-ben elkezdte határon túli fiókhálózatának megszervezését. Élő hagyományokat ápoló központot hoztak létre Kárpátalja, Erdély, a Délvidék és a Felvidék területén. „A centrumok tevékenysége három nagy feladat köré csoportosul – mondta Vörös Zsuzsanna közművelődési szakember. – Az első a rendezvényszervezés: a régióban már meglévő néptáncos-népzenei-kézműves kezdeményezések hosszú távú megerősítése és a fájó hiányok pótlása, a mobilitás erősítése, vagyis a helyi szereplők más régiókba történő utazásának elősegítése, illetve más térségek kiemelkedő tehetségeinek ottani rendezvényeken való felléptetése, befogadása.

Gyűjteményi területen az a teendőnk, hogy a máshol tárolt, de az adott régióból származó gyűjtéseket másolatban, használatra, szolgáltatásra megkaphassuk, s hogy a saját gyűjtéseik betagozódjanak az intézményünkben kialakított Kárpát-medencei standard adatbázisba. Ehhez tartozik még egy rendkívül fontos tevékenység, az úgynevezett fehér foltok, az e szempontból még nem felfedezett, de néprajzilag, népzeneileg értékes területek feltérképezése és az ottani gyűjtések megszervezése.

A harmadik nagy feladat az élő hagyományok átadása. Akkreditált képzések, tanfolyamok szervezése a helyi közművelődési szakemberek és pedagógusok számára, OKJ-s, mesterséget adó képzések indítása a kézművesség területén, természetesen mindezt gondosan a helyi igényekhez igazítva.ˮ

Az elmúlt évben 11 700 gyerek ismerkedhetett a néphagyománnyal a táborokban, táncházakban, nekik szervezett rendezvényeken, 29 különféle képzésen, szakkörön pedig 1355 felnőtt vett részt. A programok összesen 131 településen valósultak meg.

A multikulturalizmusról

A MÉRTÉK A LÉNYEG

Ha a multikulturalizmus definícióját keressük, akkor valami olyasmit találunk, mely szerint ez a különböző kulturális közösségek együttélését jelenti, melyben a résztvevők nem kényszerülnek elképzeléseik, szokásaik, nyelvük feladására, együtt, egymás mellett élnek. A multikulturalizmus hívei úgy vélik, ez kifejezetten jó dolog, az egyes szereplők mintegy kiegészítik egymást, és közösen törekednek a közjó elérésére. Sőt. Állításuk szerint az egyes kisebbségi csoportok rászorulnak a támogatásra is, a pozitív diszkriminációra, pontosan azért, hogy kulturális elkülönülésük fenntartható legyen, megőrzendő a sokszínűség előnyeit.

A multikulturalizmus ellenfelei pedig nem hisznek az efféle együttélés lehetőségében, kártékony illúziónak tartják azt, mondván: az idegenek veszélyeztetik a saját kultúrát és életmódot.

A multikulturális társadalom honi hívei nagy előszeretettel hivatkoznak példaképpen a határon túli magyarokra, mondván: ugye nem szeretnénk, ha megfosztanák őket kulturális különbözőségüktől, beolvasztanák őket, vagy kénytelenek lennének elhagyni a szülőföldjüket. Márpedig – hangzik az érvelés – ha a magyarok kapcsán ezt elvárjuk, akkor így kell tennünk bárki más esetében is, hiszen így igazságos. 

A vita résztvevői azonban teljesen megfeledkezni látszanak a mérték arisztotelészi fogalmáról, és a vagy-vagy logikáját követik. Holott a különböző kultúrák együttélésének a problémái pontosan a mérték fogalmának a bevezetésével érthetők meg. Ez a nehézség ugyanis a gyakorlatban nem az eltérő szokásokban és életmódban rejlik, hanem a különbségek mértékében. Az emberi élet a tragédiák és a boldogság kiemelkedő pillanatain túl többnyire a hétköznapi tennivalók között telik. Aki ezekben zavar meg bennünket, azzal nem tudunk, nem lehet együtt élni. Ritkán kerülünk konfliktusba filozófiai vagy akár vallási, hitbéli eltérések miatt. Többnyire nem is tudunk ezekről, mi több, nem is érdekel bennünket mások ilyesféle meggyőződése. A konfliktusok az eltérő életmód, viselkedés körül szoktak kirobbanni. Nem zavar, hogy ki miben hisz, az viszont annál inkább, ha az elviselhető mértéken túl szemetel vagy hangoskodik. Éppen ezért a hasonló kultúrából származó idegenekkel viszonylag könnyen kijövünk, mert a különbözőségek mértéke nem túl nagy. 

Ugyancsak a mérték a meghatározó a velünk együtt élő idegenek létszámát illetően is. Nem mindegy ugye, hogy a tintát a levesbe vagy a Balatonba öntjük – mint az Széchenyi példájában szerepel. Ha az idegenek kevesen vannak, akkor bizonyára képesek leszünk magunkhoz hajlítani és rábírni őket, hogy elfogadják a szokásainkat, viselkedési normáinkat. Amennyiben túl sokan lesznek, akkor ők fogják ránk kényszeríteni a sajátjaikat. És ez az, ami elfogadhatatlan. Nem az idegenekkel, nem a bevándorlással, nem a multikulturalizmussal van/lesz tehát baj, hanem annak mértékével.