Újabb pofonba szaladt bele a Momentum

Hírek
Az Állami Számvevőszék azt javasolja Hajnal Miklósnak, a párt elnökségi tagjának, hogy a nyílt levélben való vádaskodás helyett, inkább vállalja a felelősséget a Momentum által elkövetett sorozatos törvénysértésekért és szabálytalanságokért. Továbbá tanulmányozza a pártok gazdálkodására, illetve a kampánypénzekkel való elszámolásra vonatkozó törvényi előírásokat.

Alapvető jogállami érdek, hogy a pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak az adófizetőktől és a támogatóiktól kapott pénzekkel – írta az ÁSZ a közleményében. Hozzátették: az Állami Számvevőszék a törvényi előírások szerint ellenőrzi, hogy a pártok betartják-e a gazdálkodásukra vonatkozó törvényeket. Az ÁSZ minden pártot azonos törvényi előírások és eljárási szabályok szerint ellenőriz.

Az Állami Számvevőszék 2019. január 29-én zárta le a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség 2016-2017. évekre kiterjedő ellenőrzését. Az ÁSZ az ellenőrzés során megállapította, hogy „a párt a párttörvény előírása alapján a 2016‒2017. évi pénzügyi kimutatásokat határidőben tette közzé a Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben és saját honlapján”. Ezt az ellenőrzés során rögzített ellenőrzési bizonyítékok támasztják alá.

Felhívta az ÁSZ Hajnal Miklós a Momentum elnökségi tagjának figyelmét, hogy a kampányköltések tekintetében a kampánytörvény azt írja elő, hogy „minden jelöltnek és jelölő szervezetnek az országgyűlési választást követő 60 napon belül a Magyar Közlönyben kell nyilvánosságra hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját”. A Momentum Mozgalom ezt nem tartotta be, a beszámolóját csak közel két hónappal a törvényben meghatározott határidő után, a Magyar Közlöny 2018. július 30-i számában tette közzé, megsértve a vonatkozó törvényi előírást.

Továbbá az ÁSZ a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során megállapította, hogy „a Momentum Mozgalomnál a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt szabályszerű, átlátható és elszámoltatható”. A Momentum Mozgalom nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó törvényi előírásokat, a számviteli-, a kampány- és a párttörvény tekintetében.

A 2018. évi országgyűlési választást megelőzően a Momentum Mozgalom jelölőszervezetként mintegy 459 millió forint, az egyéni jelöltek után további 49 millió forint, tehát összesen mintegy 508 millió forint kampánytámogatást, vagyis közpénzt kért és kapott. A több mint félmilliárd forint közpénz felvételével a Momentum Mozgalom a kampánytámogatás felhasználására vonatkozó, illetve az elszámolással és ellenőrzéssel kapcsolatos törvényi előírásoknak való megfelelést is vállalta.

A Momentum Mozgalom ellenőrzéséről ide kattintva érhető el egy korábbi részletes tájékoztató, illetve az ÁSZ az itt elérhető videóban foglalta össze a Momentum ellenőrzéséről szóló főbb megállapításokat.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink