– Dél-Amerikát hagyományosan baloldali kormányok, rezsimek uralták az elmúlt időszakban. Az utóbbi években azonban mintha változás állt volna be.
– Érdemes korszakokra bontani a hidegháború utáni időszakot. A 90-es években még jobboldali kormányok voltak Latin-Amerika-szerte, ezek azonban az amerikai mintát követő neoliberális gazdaságpolitika miatt népszerűtlenné váltak. Az ezredfordulótól ezért baloldali uralom alakult ki – ezt nevezik rózsaszín dagálynak –, amely egészen a 2010-es évek elejéig tartott, és valójában inkább vöröspolitikát takart. Akkoriban ebben a térségben volt a világon a legnagyobb a társadalmi egyenlőtlenség. Elég csak a brazil favellákra, a nyomornegyedekre gondolni. Ebben a helyzetben az újraelosztó, társadalmi transzferekre épülő baloldali politika népszerű lehetett a választók körében. Rendkívül széles réteg részesedett az állami segélyekből. A Latin-Amerikában hatalomra kerülő baloldal az állami támogatásokra alapozva ideiglenesen sikeres modellt épített ki, ennek volt köszönhető a térség balratolódása.
– Meddig működött ez?
– Egészen addig, míg a világgazdasági környezet kedvező volt, amíg volt miből osztogatni. A transzferek első számú fedezetének a világkereskedelem fellendülése számított. Kína mint a világ legnagyobb importőre megvásárolta a dél-amerikai termékeket, főleg nyersanyagokat, és befektetéseket is végrehajtott. Miután a kínai gazdaság lassulni kezdett, a 2010-es évek első felére az osztogatásra épülő modell tarthatatlanná vált, nem volt miből finanszírozni a szociális ellátórendszert. A brazil gazdaság ekkor rogyott meg, néhány év alatt a GDP mintegy ötven százalékát kitevő államadósság nyolcvan százalék fölé szökött. Brazília, a térség meghatározó gazdasági hatalma történetének egyik legnagyobb recesszióját élte át. Ez egész Dél-Amerikára kihatott.
– Ekkor kezdődött a jobboldal térnyerése?
– A rózsaszín dagály rózsaszín apályba fordult a 2010-es évek közepétől. Ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb eleme Jair Bolsonaro brazil elnök megválasztása. Ehhez nem csak gazdasági tényezők járultak hozzá: az országban elképesztő közbiztonsági válság alakult ki. A legutóbbi, 2017-es statisztika szerint rekordmagas volt a gyilkosságok száma, az év során 64 ezer, naponta átlagosan 175 embert gyilkoltak meg. Ez nemzetközi összehasonlításban, egy főre vetítve is kiugróan nagy arány, jóval magasabb, mint az Egyesült Államok rátája, de még a szintén kiugró mexikóit is jócskán meghaladja. Mindez annak ellenére következett be, hogy Brazíliában 2003-ban szigorú fegyverkorlátozást vezettek be. Bolsonaro éppen azzal kampányolt, hogy újra engedélyezi a büntetlen előéletű lakosok számára, hogy önvédelmi célból fegyvert tartsanak otthon.
– Európában erre azt mondanánk, hogy ezzel csak emelkedik a gyilkossági ráta.
– Bonyolult kérdés ez szerte a világon. A fegyvertartás mellett azzal szoktak érvelni, hogy a bűnözők amúgy is beszerzik az eszközöket az illegális piacról, tehát kijátsszák a tiltást. Az mindenesetre biztos, hogy Európában teljesen más a kulturális hozzáállás a fegyverekhez, mint Amerika egészében. Nem lehet megjósolni, milyen végkimenetele lenne egy ilyen brazil intézkedésnek. Bolsonaro persze más biztonságnövelő lépéseket is ígért. Például meg akarja erősíteni a rendőrséget, valamint megtisztítaná a túlkapásoktól és a korrupciótól. Ebben az országban a rendőrség gyakran szervesen összefonódik a bűnbandákkal. A biztonság kérdése Európában és Amerikában is rendkívül fontos tényezővé és kampánytémává vált az elmúlt években, s ez Brazíliára fokozottan igaz.
– Az új elnök által kinevezett igazságügyi miniszter, Sérgio Moro volt az a bíró, aki börtönbe juttatta Lula da Silva egykori baloldali államfőt.
– A brazil politikát tizenöt éven keresztül meghatározó Munkáspárt teljesen leírta magát, két munkáspárti elnök is börtönbe került korrupció miatt. Előbb Lula, aki egyébként nyolcvanszázalékos népszerűséggel távozott a hatalomból, és a rácsok mögül is megpróbált indulni az elnökválasztáson. Majd utódját és protezsáltját, Dilma Rousseffet is elítélte a bíróság. Bolsonaro számára fontos volt, hogy a politikai eliten kívül állóként jelenhetett meg. Hasonlóan érvelt, mint Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, csak ő nem a washingtoni, hanem a brazíliavárosi mocsár lecsapolását ígérte.
– Bolsonaro ezek szerint nem a hagyományos pártrendszerből jött?
– Közel harminc éve parlamenti képviselő, tehát nem lehet azt mondani, hogy nem volt köze a politikához, viszont sohasem állt a frontvonalban. Mindig is markáns álláspontjairól volt ismert, de most változott meg a közhangulat annyira, hogy a választók többsége vevő lett az általa képviselt keményvonalas politikára. Az első fordulóban elért 46, majd a másodikban győzelmet hozó 55 százalékos szavazataránya is erre utal. Egy brazil jobboldali lap 2011-ben még arról cikkezett, hogy Brazília egy jobboldal nélküli ország. Pár évre rá pedig megválasztották minden idők egyik leginkább jobboldali politikusát. Óriási változáson ment keresztül az elmúlt években Latin-Amerika. 2011-ben még vörös volt Dél-Amerika politikai térképe, napjainkban viszont alig maradtak baloldali kormányok hatalmon. Ettől még persze ez az orientáció nem halt ki. Jó példa erre a brazil pártrendszer, amely rendkívül fragmentált, lévén nincs parlamenti bejutási küszöb: majdnem minden formáció nevében benne van, hogy szociális, szocialista vagy munkáspárt, beleértve még a Bolsonarót jelölő, itthon egészen mást sugalló nevű Szociálliberális Pártot is.
– Milyen gazdasági következményei lesznek ennek a jobbratolódásnak? A nyersanyagárak továbbra is a mélyben vannak, Kína küzd azzal, hogy tartsa az évi 6,5 százalékos növekedést. Ez azt jelenti, hogy a dél-amerikai országok kénytelenek rendet rakni otthon.
– Ezt feltétlenül meg kell tenniük. Bolsonaro a felelős fiskális politika mellett tette le a voksát. Csökkenteni akarja az államadósságot, illetve vissza akarja vágni a felelőtlen szociális kiadásokat és az állami bürokráciát. Latin-amerikai mércével sokkal inkább jobboldali gazdaságpolitikára törekszik. A rózsaszín dagály baloldali kormányai alatt kiépült egy új, széles középosztály a térségben – nagyrészt a felzárkóztató politika miatt. Ez a réteg azonban a 2010-es évektől egyre inkább konzervatív irányba szavazott.
– Persze, hiszen meg akarják tartani a jövedelmüket és a vagyonukat.
– Részben igen, de szerintem ennél fontosabb, hogy ők immár nem halra, hanem hálóra tartanának igényt. Bolsonaro is ezt az álláspontot képviseli, az embereknek munkát, a vállalkozásoknak pedig teret akar adni.
– Külgazdasági vonalon mire lehet számítani az új brazil elnöktől?
– Kína egy ideje nagymértékben növeli jelenlétét ebben a térségben. Bolsonaro azonban kifejezetten USA-barát, és a kampányban élesen kritizálta Pekinget. Azt látjuk, hogy Dél-Amerikában, amely az Egyesült Államok elsődleges befolyási területe, sorra ledőltek az Amerika-ellenes baloldali dominók. Ezt előbb-utóbb a kereskedelem is tükrözi majd. Az EU hosszú ideje tárgyal egy szabadkereskedelmi megállapodásról a Dél-amerikai Közös Piaccal (Mercosur), amelynek Brazília a motorja. Nehéz ennek a kimenetelét megjósolni, mert az új államfő számára nem prioritás ez a paktum, sőt, a közös piacból való kihátrálás sem kizárható. Bolsonaro inkább kétoldalú megállapodásokra törekszik – ebben is hasonlít Trumpra és a többi szuverenista, jobboldali erőre.
– Említette Kína befolyását. Egy nemzeti érdeket képviselő brazil kormány nem tiltakozik a távol-keleti óriás térnyerése ellen? Intő példa lehet nekik az, ahogy Afrikát újragyarmatosították Pekingből.
– Brazília jól felfogott gazdasági érdeke az lenne, hogy távol tartsa a kínai tőkét a stratégiai ágazatoktól. Bolsonaro kilátásba helyezte ugyan nagy állami vállalatok privatizációját a költségvetési konszolidáció és az adósságcsökkentés érdekében, ugyanakkor Kínát országa felvásárlásával gyanúsította meg. Ráadásul a Washingtonnal folytatott kereskedelmi háborúban Peking is kétszer meggondolja majd, hogy az USA ilyen szoros és közeli befolyási övezetébe mélyen belenyúljon. Ettől függetlenül az ázsiai óriás továbbra is Brazília legfontosabb kereskedelmi partnere.
– Magyarországot érinti valamilyen módon a brazil elnökválasztás?
– Jelentősége leginkább politikai értelemben van annak, ami most történik Brazíliában. Bolsonaro megválasztása arra bizonyíték, hogy az, amit az elmúlt években Európában, valamint Észak-Amerikában tapasztaltunk, immár kiterjed Latin-Amerikára is. A nemzeti érdeket a politikája középpontjába állító, szuverenitáspárti új jobboldal térnyerésére gondolok. Ennek van egy gyakorlati következménye is, hiszen azok a politikai vezetők, akik ebben a keretrendszerben gondolkodnak, sokkal jobban megértik egymást. Bár ellenfeleik csőlátású nacionalizmussal vádolják őket, valójában a nemzeti érdek érvényesítése és kölcsönös tiszteletben tartása az az alap, amelyre jó együttműködést lehet építeni. A hidegháború utáni húsz évben a nagyhatalmi érdekérvényesítést elfedő multilateralizmusra és ideológiai alapú külpolitikára épülő liberális világrend dominált. Ennek az időszaknak azonban vége szakadt a pénzügyi válsággal, Kína felemelkedésével, továbbá a migrációs krízissel. Ezek a jelenségek elvették a liberalizmus világmagyarázó erejét. Egyelőre főleg a választásokon, vagyis a népakarat kifejezésében, de egyre inkább a közbeszédben is egy új, jobboldali, konzervatív korszellem kialakulásának vagyunk a tanúi.
névjegy
1990-ben, Budapesten született.
Nemzetközi tanulmányok alapszakon és politikatudomány mesterszakon szerzett diplomát a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Közel három éven keresztül dolgozott a Századvég Alapítványnál elemzői, igazgatóhelyettesi, majd külügyi igazgatói pozícióban.
Borítófotó: A Trimarium Geostratégiai Intézet társalapítója és alelnöke, a Magyar Atlanti Tanács tagja.
