– A történelmi film drága műfaj. Ennek ellenére ön, aki nem keveset alkotott íróként-rendezőként ebben a műfajban, kifejezetten kevés pénzből gazdálkodhatott.
– Fiatal koromban a tévéfilm és a tévéjáték része volt a mindennapi életünknek. Itt ismertük meg az új színészeket vagy örültünk az ismert óriások játékának. Különösen Pécsett, vidéken nagy élmény volt, hiszen színházban ritkán láthattuk őket. Színésznemzedékek nőttek fel úgy, hogy a tévén keresztül a barátaink lettek. Vagy a kollégáink is, hiszen amikor már a színházi és filmes életben dolgoztam, sokukkal alkottunk együtt. Az elmúlt harminc évben ez a műfaj eltűnt. Készültek ugyan tévéfilmek, tévéjátékok, de elsősorban sorozatok, és az más. Az első nagyjátékfilmembe hívtam játszani a csodás Sinkó Lászlót 2006-ban. Nagyot sóhajtott: „Tizenéve te vagy az első, aki újra hív.” Jól van ez így? Akkor igyekeztem minden alkalmat megragadni, hogy ezt a műfajt feltámasszam. Évente hat produkció kapott támogatást Magyarországon, abból három megmaradt, három megérdemelten eltűnt. Ez kevés. Akkoriban forgattam a fiatal Csontváryról, valamint Janus Pannonius és Mátyás király halálos vitájáról. Az első harmincmilliós film volt, a második hatmilliós (!). És mégis leforgattuk, ott van a YouTube-on, bárki megnézheti. 2010-ben megkerestem Szabó László Zsoltot, a közszolgálati televízió elnökét, hogy színházi előadásokból készítsünk eredeti környezetben – tehát nem teátrumban – tévéjátékokat 6–12 milliós költségvetéssel. Így készült el Kodolányi Földindulás című művéből a bármikor vállalható tévéjáték Koncz Gábor és Bordán Irén főszereplésével, a Farkasasszony vagy az Erkel és Mahler vitájáról szóló Molto pavane. És még több. Aztán Szabó László Zsolt elment, és ez a sorozat megszűnt. Jó, akkor kapcsolódjunk évfordulókhoz: Czuczor Gergely-emlékév – létrejött a Szabadonczok című történelmi film. 2010-ben, amikor Pécs Európa kulturális fővárosa volt, A föld szeretője című alkotás készült el Zsolnay Vilmosról, a reformáció emlékéve kapcsán a Megszállottak Kálvinról és Loyolai Ignácról. Igaz, ez már „elkapatott bennünket”, itt már majdnem negyvenmilliós volt a büdzsé. Hogy miért nem tudunk ezekről? Mert általában éjjel fél egykor mentek adásban. Kivéve a Megszállottak, ott a már nagyszerűen működő M5-ös csatorna segített a méltó adásidőponttal.
– Az alacsony költségvetés mégsem ment a filmjei rovására, hiszen számos nemzetközi díjjal dicsekedhet.
– Mert találtam társakat. Nagyszerű világosítómesterek mondták: végre újra történelmi téma! És boldogan jöttek tizedannyiért, mint szoktak: színészek az alakításokért, alkotótársak az értelmes munka lehetőségéért. Persze nem lehetett kirabolni őket. A kis büdzsé kevés forgatási napot jelent, nagyon jól fel kell készülni rá, elő kell készíteni. És ilyenkor jön a szerencse, hogy jó lesz-e az idő, megfelelő-e a helyszín, ne legyen beteg a színész. 2016 januárjában forgattuk a Szabadonczokat. Azt mondtam, ehhez hó kell. Letelepedtünk a helyszínen, Sümegen, és éjjel hatalmas hó esett. Majd mire végeztünk, elolvadt. Minden esetben szerencsénk volt. De erre nem lehet alapozni. Tudja, hányszor sóhajtottam fel magamban vagy az operatőrrel: de jó lenne ezzel a jelenettel még más kameraállásokból is elbíbelődni! És a többi. Nem csak a nézők keresik a történelmi témákat, a mikrofonos fiú is boldog, ha ilyenben dolgozhat! És igen, a Megszállottakra az a negyvenmillió elég volt, hogy nyerjünk vele. Nem csak „beválogatták a fesztiválra”, amivel mások már boldogan rohangálnak a közösségi oldalakon: mi a legjobb film díját hoztuk el Monte-Carlótól Kalkuttán át Ecuadorig. Fél év alatt tizenegy fődíj, legjobb film vagy jelmez, vagy világítás. Mert ebből a szeretetből, a forgatás alatt összejött szeretethalmazból dolgoztunk, ott senki sem mondta, hogy lejárt a műszak, hagyjuk abba. Ez a szeretet és összefogás érződik az operatőri vagy a színészi munkán, vagy az egész filmen. És ezért nyer. Május 1–4-ig, az egyik legnagyobb amerikai filmfesztiválon Szabó Máté ott van a legjobb férfi főszereplő kiválasztásának a döntőjében! Mindenki tudta, nincs elég idő, és a tudása maximumát nyújtotta minden percben. Ezt érzékelték Zürichben csakúgy, mint Venezuelában. Monacóban a vetítés után megkérdezték, hogy találtunk ilyen szép középkori várost. Elmondtam: ez egy wellness-szálló élményparkja Bikalon. Megtaláltuk, használtuk. Ők pedig adták szinte ingyen, jó szívvel. Ez hatalom. A szeretet hatalom. Minden közös munkában.
– A nagy költségvetés miatt nem is nagyon készültek kosztümös filmek. Az új szervezet miben segíthet az alkotóknak?
– Nagyon sokban. És nagy öröm, hogy annyi év javaslatai, beadványai most megteremtették a lehetőséget. Elvben január 1-jétől ott a pénz. Most csak össze kellene rakni egy csapatot, amelyik ezt jól fel is használja. Kimaradt harminc esztendő. Új írók kellenek, új rendezők, persze a klasszikus generáció munkája mellett. Eleget tanultam az elmúlt másfél évtizedben, felajánlottam ezt a tapasztalatot. Nem felügyelőbizottságban szeretnék ülni, hanem szervezném az alkotást, fejleszteném a forgatókönyveket, vagyis dolgoznék. Talán ez az igény meghallgatásra talál. Igen, nem szerénykedem, szeretném irányítani ezt a munkát valamilyen szinten.
– Reménykedik?
– Igen. Ha a közvetlen munkámra nincs szükség, akkor remélem, kapok lehetőséget újabb tévéfilmekre. Van egy kész terv, öt kész forgatókönyv magyar városok történelméből vett témák feldolgozására, az adott város önkormányzatának segítségével. Napóleon éjszakája Győrben – fogalmunk sincs, milyen nagy fordulat történt akkor. Babits „Szekszárdon színésznőt szeretett”, ahogy Karinthy mondta. Én tudom, mi volt ez a szerelem, igazi filmre való történet, számítani lehet a város támogatására, nem anyagi értelemben. Adja a helyszíneket, a szállást, az áramot és amit még lehet. Összefogás. És szeretet. Legyőzhetetlen.
Borítófotó: Munkában az író-rendező. Történelmi díszletek közt forgatnak
