Termékcsaládot épít a Talentis Agro

Való Világ
A Mészáros-csoport Talentis Agro néven holdingba szervezte azokat a többségi tulajdonában lévő agrár- és élelmiszeripari érdekeltségeket, amelyek országszerte tevékenykednek az élelmiszer-gazdaságban.

SZINERGIÁK

Összesen 22 milliárd forint nagyságrendű a Talentis Agro árbevétele. Az idén szintén e körüli összeggel számolnak a kedvezőtlen időjárási tényezők hatását is látva, a cégcsoportban ugyanakkor a 25 milliárdos forgalom is „benne van” – mondta érdeklődésünkre Csák Gyula, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója. A cégvezető emlékeztetett arra, hogy a szorosabb együttműködés már tavaly ősszel elkezdődött a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó mezőgazdasági és élelmiszeripari társaságok között. Ez a folyamat zárult le mostanra.

„Eljutottunk oda, hogy elismert vállalatcsoportként létrejött ez a tömörülés, és túllépve a holding üzemelési szintjét, gyakorlatilag egy sokkal szorosabb, konszern jellegű működést hoztunk létre” – fogalmazott az agrárszakember. Tevékenységi körükbe a növénytermesztés, a takarmány-előállítás, az állattenyésztés, a malomipar, a balatoni és tokaji borászat, a vadgazdálkodás, továbbá a vadászati turizmus tartozik.

A fejlődésre jó esélyük van, mert a konszernhez tartozó vállalatok döntően nagy múlttal, több évtizedre visszatekintő tevékenységgel rendelkeznek, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok szakmai alapjain működnek. A cégcsoportba tartozó társaságok: Búzakalász 66 Felcsút Kft., Aranykorona Zrt., Hidasháti Zrt., Agrosystem Zrt., Aranka Malom Kft., Kunhalom Agrária Kft., Vért Vadászati Kft., Canter Borház Kft., Dereszla Kft., Lajta-Hanság Zrt., Sárvári Mg. Zrt., Szombathelyi Tangazdaság Zrt. és e cégek leányvállalatai. A csoport így csaknem negyven gazdasági társaságot foglal magában, s több mint kétezer dolgozót foglalkoztat.

A százszázalékos mértékben magyar tulajdonú csoport klasszikus agrár- és élelmiszeripari tevékenységekre alapozottan építi fel üzleti tevékenységét. Az állattartás igényein túl növénytermesztésük kapacitásainak jelentős része a vetőmagtermesztés, valamint az élelmiszeripari feldolgozás körében hasznosul. A Talentis Agro minden meghatározó szántóföldi növénykultúra termesztésében jelen van, kiemelt célként tekintenek a precíziós gazdálkodás kínálta lehetőségekre. Többek között e területen is számítanak a legjobb fiatal szakemberekre, akiknek a bevonása érdekében – már most, az indulás évében – komplex ösztöndíjprogramot kívánnak indítani.

Az állattenyésztés területén a holding tejelőszarvasmarha-ágazatának hatezer tehénre alapozott állománya kiváló genetikai és termelési képességekkel bír. Négy sertéstenyésztő telepük – 2500 fehér sertés tenyészkoca és szaporulata, valamint 200 mangalica tenyészkoca és szaporulata – összesen 53 ezer állat befogadására alkalmas. A mangalica – adottságainak köszönhetően – a prémium sertéstermékek piacának kiemelkedő szereplőjévé vált, ezért is lett céljuk a százszázalékosan tisztavérű mangalica megőrzésében való tenyésztői szerepvállalás. A hazai elvárásokat követve a sertéseiket saját előállítású takarmánnyal látják el. Az állattenyésztési ágazat másik alappillére a tojótyúktartás és az árutojás-termelés. Kereskedelmi értékesítésük döntő része a hazai áruház- és diszkontláncok polcaira kerül.

Csák Gyula említést tett még a holding vadgazdálkodást és vadászati turizmust érintő tevékenységéről, amelyet több mint 42 ezer hektár területen végez. Szabad területeiken, valamint vadaskertjeikben minden hazánkban élő nagyvad- és apróvadfaj megtalálható és vadászható.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink