Csakhogy Dezső Tamás asszirológus szerint ez nem oldja meg sem a Közel-Kelet, sem az öreg kontinens problémáit. Hogyan kerülhetnénk el a tragédiát, és mire számítsunk, ha ez nem sikerül? Erről beszélgettünk.
– Nemrégiben, a Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadójaként írt tanulmányában igen borús képet festett fel Európa számára, amelyet a jelenleg is zajló közel-keleti népességrobbanás okoz majd. El lehet egyáltalán kerülni a demográfiai katasztrófát? S ha igen, hányadik órában vagyunk?
– A tanulmányomban az ENSZ adatait használtam fel, az fest borús képet, nem a kommentárom. Szoktam mondani: ha előadást tartok a témáról, az én megjegyzéseimet mindenki felejtse el, csak nézze a számokat! A világszervezet adataiból az derül ki, hogy az a muszlim világ, amely 879 millió fővel tetőzött 2018-ban, 2050-re további 403 millió fővel nő. Ha ez pontos, akkor az a logika, amelyet most Európa nyugati fele követ, teljesen értelmetlen. Van egy decemberi Gallup-felmérés, amely arról szól, hogy a világ kontinensein a lakosságban mennyi a mobilitási hajlandóság. A Közel-Keleten, Afrikában ez 25 és 30 százalék között van. Amennyiben valóban 1,3 milliárd fősre bővül Pakisztántól Marokkóig a népesség, amelynek mondjuk a 25 százaléka mobilis, akkor durván 300 millió ember fog megindulni. Ezért írom a tanulmányom végén, hogy komoly pénzt kellene fektetni ezekbe a régiókba. Az ottaniaknak pedig el kellene kezdeniük ezt valahogy szabályozni, hiszen először ezek a térségek robbannak majd föl, itt lesz olyan nyomás, amely államközi konfliktusokat, háborúkat, fegyveres összecsapásokat eredményez. Ebből pedig egy Európára nehezedő demográfiai stressz fog következni. De ha csak 150 millióan jönnének, az is olyan terhelést jelentene, amelynek a megoldásához a jelenleg elfogadott módszerek nem megfelelők.
– Mármint amelyeket a Nyugat vagy az ENSZ tart elfogadottnak.
– Nyugaton most azt gondolják: ha ennyi és ennyi embert befogadunk, megoldjuk a problémát. Pedig a baj nagyságrendekkel lesz nagyobb, mint ahogy ők elképzelik. Hiába van benne az ENSZ migrációs paktumában Oroszország, Kína és India, ezek a társadalmak nagyon zártak. Nem véletlenül, hiszen a területükön élő muszlim kisebbségek jellemzően szeparatisták. Ebben az irányban tehát a muszlim túlnépesedés nem lecsapolható. Amerika felé mehetnének, de az egy hosszú hajóút. Ausztráliával megint gondjuk akad, s Korea vagy Japán zárt társadalmai sem fognak befogadni milliószámra muszlimokat. Nem marad más, mint Európa.
– De ha ők is látják az adatokat, miért hisznek még mindig abban, hogy a migránsok szétterítése a jó módszer?
– Görcsösen próbálnak egy ideológiát gyártani hozzá. Az egész világ legyen színes, legyenek nyílt társadalmak stb. Szerintem ezzel inkább csak homokba dugják a fejüket. Egyszerűen esetükben nem léteznek azok az értékek, amelyeket mi féltünk. Nincsenek annyira megijedve attól, amitől mi a legjobban tartunk. Náluk teljesen megszokott, hogy nagy számban vannak bevándorló hátterű kisebbségek, akár nyolc-tíz százalékban. Barcelonában, Párizsban, Londonban nem lenne olyan drámai élmény, mint Budapesten volt, hogy van mondjuk húszezer fő, aki csak úgy át akar vonulni az országon. A nyugati embernek van egyfajta tapasztalata az együttélésről, ismerik annak az árnyoldalait is. Viszont amit nem mérlegelnek, hogy ugyan van egy nagyon „szép” új világkép földrészünk jövőjéről a nyugati véleményformálók, entellektüelek, széplelkek fejében, csak éppen a bevándorló muszlimokat elfelejtették megkérdezni arról, hogy ők milyen Európában gondolkodnak.
– Tényleg ennyire lehetetlen lenne integrálni őket a szekuláris európai társadalomba?
– A médiából nem azt érzékeljük, hogy a nyugaton élő muszlimokkal való együttélésről szóló diskurzust az integrációpárti mohamedánok irányítanák. Azt látom, hogy a szélsőségesek kezében van ennek az ügynek a tematizálása. A sajtóhírek általában arról szólnak, hogy a mecsetekben azt a narratívát erőltetik, hogy az iszlám felsőbbrendű, harcolni kell érte, hogy mindenkit megtérítsenek. Nem látszanak muszlim tömegek, amelyek a békés együttélést propagálnák. Nyugaton el kell dönteni, hogy az együttélés forgatókönyvét kik írják meg muszlim oldalról. Az egyelőre nem tisztázott, hogy a bevándorlók közt milyen szcenáriók léteznek, és hogy milyen arányban támogatják az egyiket vagy a másikat.
– Mintha ez a kérdés át is írta volna a jobb-bal oldal térképét a kontinensen. A bevándorlásellenes politikát egyre több meleg polgár támogatja például.
– Mivel a média leginkább a szélsőséges iszlamistákról szóló híreket kapja föl, ezért természetesen nem szabad általánosítani, de azt látni kell, hogy a muszlimoknál a tolerancia egészen más dolgokra fókuszál. Nem akarom megváltani az iszlám világ nőtársadalmát, hiszen 1400 éve élnek ebben a rendszerben boldogan, harmonikusan, a gondjaik általában nem a vallásból, hanem a gazdasági nehézségekből származnak. Viszont Európába olyan normákat hoznak, amelyekkel a jogvédőknek lenne némi dolguk. Ilyen például a gyerekházasság, a többnejűség, de a másságot is nehezen tolerálják.
– De nem csak muszlimok jönnek, Fekete-Afrikából nagy számban érkeznek keresztények.
– Viszont az ő kultúrájuk is teljesen más, mint a miénk. Ráadásul míg a muszlim bevándorlás biztonságpolitikai kockázatokat vet fel – tehát egy hódító ideológiával van dolgunk –, addig a szubszaharai Afrikából elvándorlók bejövetele inkább olyan közbiztonsági rizikókat rejt magában, mint a drogkereskedelem vagy az erőszak.
– Hogyan fékezhetnénk meg ezt a hódító ideológiát?
– Ha a szunnita muszlim világ nem tud megküzdeni a démonjaival, nem képes eldönteni, mi legyen az üzenetük mindenki más felé, addig a nyugatiak hiába harcolnak az iszlamista szélsőségesek ellen. De elsősorban meg kell oldaniuk a saját népesedési szabályozásukat. Erre a demográfiai robbanásra ugyanis a szekuláris kormányzatok önerőből, nemzetközi támogatás nélkül nem tudnak jó válaszokat adni, szemben az iszlám szélsőségesekkel, akik érzelmi alapon nyújtanak vigaszt és „jövőképet” a leszakadó rétegeknek.
– Milyen problémákat okoz még a közel-keleti népességrobbanás az eddig tárgyaltakon kívül?
– Az édesvízkészletek drámai csökkenése már most is érezhető. Ha ezzel párhuzamban a villanymotoros autók térhódítása ilyen ütemben halad, és csak minimálisan, de apad a finomított szénhidrogének iránti kereslet 2050-re, az ezeket az államokat – amelyek GDP-jének a jelentős részét a gáz-, a kőolaj-kereskedelem teszi ki – nagyon súlyosan érinti majd. Ezért ezekbe a gazdaságokba minél előbb pénzt kell pumpálni. Az iraki kormány újjáépítésért felelős biztosa, Musztafa al-Hiti úgy nyilatkozott nemrég, hogy 88,2 milliárd dollárra van szükség országa újjáépítéséhez az Iszlám Állam után maradt romokból. A németek ennyit költöttek négy év alatt az integrációra. Ezzel szemben Bagdad ebből húsz évig projekteket indíthatna, működő tőkét vonzana be, helyreállítanák az infrastruktúrát, óriási munkahelyteremtéssel járna, s megoldana egy csomó olyan problémát, amely irakiak százezreit készteti kivándorlásra. Fel tudnák támasztani vele a gazdaságot. Iszonyatos munkahelyhiány van most ott. Van egy ásatásunk Irakban, tizennyolc idénymunkással dolgozunk együtt a szelvényekben. Jelentős részük egyetemista. Akinek ott nincs állása, annak felesége sincs. Fiatal srácok nem tudnak nősülni. Akinek pedig nincs felesége, annak szexuális élete sincs, tehát nagyon frusztrált lehet. Az Európába érkező migránsoknak a jelentős része pedig ilyen fiatal férfi.
– Akik közül sokan még mindig szűzek?
– Abszolút. Az egyik kedvenc ásatási munkásom most végezte el az orvosi egyetemet, engem kért meg, hogy szerezzek neki állást. Van egy barátnője, akinek sose fogta meg a kezét, de chatelnek, megbeszélték, hogy szerelmesek egymásba, s hogy összeházasodnak, amint a fiúnak lesz állása. Az a fiú huszonnégy éves és szűz.
– Mi, magyarok már felismertük, hogy az olyan megoldások, mint a migrációs kompakt, nem vezetnek eredményre. Egy ilyen kis ország mit tehet annak érdekében, hogy erre a világ többi része is ráébredjen?
– Magyarország politikai súlya messze nagyobbá vált, mint amire a népesség aránya vagy a gazdaság mérete predesztinálná. Minden kimondott szónak értéke van abban a küzdelemben, hogy végre megnyissuk a vitát arról, mihez kezd Európa akkor, ha a muszlim népesség 403 millió fővel megnövekszik harminc év alatt. Hogyan kezeli majd azt a kontinens, ha most kitárjuk a kapukat? Az a folyamat, amelyet Brüsszel támogat, kontinensünk képének a végletes és végzetes megváltoztatásához vezet. Persze Nyugaton sokan meg vannak győződve arról, hogy ez jó. A nyílt társadalom filozófiája már nem foglalkozik nemzeti kultúrával, nyelvi hagyományokkal, mert szerinte az megoszt. Ebben az új világban avíttá válik minden, ami a sokszínűségre fekteti a hangsúlyt. De ezzel sok érték megy veszendőbe. Örökre.
– Biztos, hogy csak a filozófiáról van szó?
– Minden nagy világmegváltó projektnek van egy filozófiai takarója, a kód és az üzenet mindig erkölcsi, de a valós ok mindig politikai és gazdasági. Amint megtaláljuk, kinek az érdeke, „cui prodest?”, akkor értjük meg valójában, hogy mi történik. Akkor leszünk képesek kezelni a problémát.
– Cui prodest?
– A világ tőzsdepiacainak folyamatosan nőniük kell, és lehet, hogy a nemzeti adórendszerek, vámpolitikák ennek útját állják. Az a gazdasági rendszer, amelyben mi élünk, már rég nem nemzetspecifikus. A tőke globális, a hatalma mindenre kiterjed. Ebből a szempontból nem biztos, hogy mindenki értéknek látja a különböző nemzeti kultúrákat.
– Hogy képzeljünk egy civilizációs konfliktust a muszlim világgal, ha Európában már ilyen arányban van jelen az iszlám, ráadásul egyre több radikális csoporttal?
– Ez örök kérdés. Erről beszélünk egyfolytában. Én hiszek abban, hogy Európa elég erős ahhoz, hogy a saját erejéből fejlődjön tovább és megújuljon. Nem látom, hogy ehhez feltétlenül be kellene hozni tízmilliókat. Az is kérdéses, hogy a világ gazdasági fejlődésének egyenes arányban kell állnia a munkaerő növekedésével. Az automatizációra gondolok. Az ENSZ számai alapján a világ lakossága 9,750 milliárd fő fölé emelkedik 2050-re. Erre írtam pikírt módon az elemzésemben, hogy a zöldeknek lenne mivel foglalkozniuk. Ennyi embernek az édesvízhez való hozzáférését nem lehet majd szép filozófiákkal megoldani. Attól tartok, hogy akik Nyugaton ezen gondolkodnak, fatalistákká váltak és azt mondják: ez a világ rendje, a muszlimok úgyis „túlnépesednek” minket, ezzel nem tudunk mit kezdeni, de akkor már inkább menjünk elébe. Ez a tipikus behódoláseffektus. Nem vagyok benne biztos, hogy az európai parlamenti választásokon minden megváltozik, de lehet hangsúlyeltolódás. Azt sem tudom, hogy a nagyon vallásellenes Nyugat miként birkózik majd meg a legkeményebb vallással. A kereszténység lebontásában komoly eredményeket értek el. Persze ez nem visszafordíthatatlan. A keresztény-konzervatív értékrend még meg tud erősödni némi kelet-európai támogatással, mindenesetre az iszlámmal szemben ez a nyugati hozzáállás nem hiszem, hogy hatásos lesz.
NÉVJEGY
Régész, asszirológus. Egyetemi tanár az ELTE Bölcsészettudományi Karának Ókortudományi Intézetében, a Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadója.
Kutatási területe az Asszír Birodalom története és a birodalomelmélet.
2014 óta hétszer járt Iraki Kurdisztánban, ahol egy kollégájával vezeti az ELTE BTK régészeti expedícióját. Az ásatások mellett hat alkalommal járt az Iszlám Állam frontján a Pesmerga embereivel, menekülttáborokba vitt támogatást, és az üldözött keresztények helyzetét is kutatta. Kollégáival szerepet vállal az Iszlám Állam által elkövetett műemlékrombolás következményeinek a felmérésére és a károk elhárítására indított UNESCO-programban.
Borítófotó: 2015, keleti pályaudvar. Erővel Nyugat-Európába
