Robert Clabourn Hamilton és Relu Adrian Coman 2002 nyarán ismerkedett meg New Yorkban. A két férfi egymásba szeretett, és hamar össze is bútoroztak. Mivel nem sokkal később Coman állást szerzett az Európai Parlamentben, a román–amerikai állampolgár kénytelen volt Brüsszelbe költözni, ahol aztán 2010-ben házasságot kötött partnerével. Ez ugyanis lehetséges opció Belgiumban a melegek számára. Csakhogy Romániában nem, ezért aztán Coman 2012-ben eljárást indított, hogy a kizárólag amerikai, azaz Európai Unión kívüli állampolgársággal rendelkező férje családegyesítés révén legálisan munkát vállalhasson. A folyamodványt a bevándorlási főfelügyelet elutasította.
Az interneten elérhető profilja szerint különböző NGO-knál is tevékenykedő, emberi jogi harcos Coman ebbe természetesen nem törődött bele. Bírósághoz fordult, mondván: a tartózkodási jog gyakorlása során az azonos nemű személyek külföldön kötött házassága elismerésének a megtagadása sérti a román alkotmány magán‑ és családi élethez való jogot védő, valamint az egyenlőség elvére vonatkozó rendelkezéseit. A bukaresti ítészeknek túl nagy falat volt egy efféle jogvita, ezért némi tanakodás után az alkotmánybírósághoz fordultak. Ám az ügy végül egészen az Európai Unió Bíróságáig jutott, a román taláros testület ugyanis 2016 novemberében a luxembourgi fórum elé terjesztette az eljárást. Ebben pedig hamarosan, június 5-én ítélet is születhet.
JOGI KÁOSZ
És hogy milyen jelentősége lehet egy ilyen verdiktnek? Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója szerint a lényeg egyetlen kérdésben foglalható össze: a tagállamok kötelesek-e elismerni a partnerek jogi státuszát, ha egy másik uniós országban házastársként vagy családtagként tartják őket számon? Sőt, kötelezhetők-e erre akkor is, ha ez a jogszabályaikkal ellentétes? Azaz: ha az egyik országban házasok, akkor a másik államnak is el kell ezt fogadnia? A „Coman és társai ügy eldöntheti, hogy maradhat-e az országok közötti különbözőség, vagy bedől a házassági-családügyi kérdésekben eddig jól bevált tagállami kompetencia – figyelmeztetett Frivaldszky, megjegyezve: az ítélet egyenesen alááshatja azt.
„Ha a bíróság úgy dönt, hogy a szabad mozgás feltételezi a házastársak elismerését minden EU-s tagállamban, a nemzeti hatáskör ebben a kérdésben teljesen megsemmisül. Újraírhatjuk az Alaptörvényt, a családjogi törvényt, a Polgári törvénykönyvet s minden a házassághoz és a családhoz kapcsolódó jogszabályt, a házasság intézményétől az örökbefogadásokon át a munkavállalásig vagy a szociális juttatásokig, s még sorolhatnám. Ha az uniós bíróság kötelezi a tagokat egy olyan házastárs-értelmezés elfogadására, amely ellentétes a nemzeti értékeikkel és jogszabályaikkal, káoszt teremt az EU-s országok felében – írta egy korábbi cikkében Frivaldszky Edit.
FŐTANÁCSNOKI ÁLLÁSPONT
Akár túlzás, akár nem, az aggodalom korántsem alaptalan. Bár az ítéletre egy keveset még várni kell, az ügyben eljáró Melchior Wathelet főtanácsnok már kijelentette: a tagállamok, noha szabadságot élveznek a tekintetben, hogy engedélyezik-e vagy sem az azonos neműek házasságát, nem akadályozhatják valamely uniós polgár szabad tartózkodáshoz való jogának a gyakorlását azáltal, hogy az Európai Unión kívüli országból származó, azonos nemű házastársától megtagadják a területükön való állandó tartózkodás jogát. A döntést kvázi megelőlegező indítványában Wathelet azt a következtetést is levonja, hogy az EU-s államok társadalmában „általános fejlődés tapasztalható, és az az ítélkezési gyakorlat, miszerint a házasság két különböző nemű személy közötti életközösséget jelöl, többé már nem tartható fenn. A bíróság honlapján elérhető hivatalos dokumentumban a főtanácsnok azt is leírta, hogy a „házastárs fogalma alkalmazandó az európai uniós polgár harmadik országból származó, azonos nemű házastársára, akivel az EU polgára házasságot kötött. Bár az ügy konkrétan egy tartózkodási engedély megadásáról szól, kétségtelenül komoly hatása lenne az egyes tagállamok jogrendszereire, amennyiben a fenti tételt ítéletben rögzítené az uniós bíróság. Ráadásul ezt követően a nyertes pár az Emberi Jogok Európai Bíróságára is mehetne, ahol akár kártérítésre kötelezhetik a román államot. HAZAI PÉLDA Némileg hasonló eset nyomán született nemrég hazánkban is egy bírósági ítélet. A Mérce.hu számolt be arról, hogy a Fővárosi Törvényszék februárban jogerősen is kimondta: bejegyzett élettársi kapcsolatként a magyar közigazgatásnak el kell ismernie az azonos nemű párok külföldön kötött házasságát. Egy amerikai–magyar leszbikus pár azért kezdett perelni, mert a budapesti kormányhivatal visszautasította a szintén Belgiumban kötött házasságuk anyakönyvezését.
A magyar jogrendben ugyan nem létezik a melegházasság intézménye, de a házasságéihoz hasonló jogosultságokat garantáló bejegyzett élettársi kapcsolat igen, mégpedig 2009 óta. Az elsőfokú bíróság szerint – és ezt a jogerős döntés is helybenhagyta – a külföldön azonos neműek között kötött házasságot itthon a tartalmilag legközelebb álló jogintézményként, bejegyzett élettársi kapcsolatként kell elismerni. Vagyis ebben az esetben nem arról van szó, hogy a bíróság kvázi bevezettetné hazánkban is a melegházasság intézményét.
Ugyanakkor ez egy hazai joghatóság, melynek ítéletére hivatkozva az érintettek szintén bepróbálkozhatnak a strasbourgi emberi jogi bíróságon. Ott pedig az érintettek mindezek nyomán komolyabb elismerést is szerezhetnek maguknak. Ez pedig akár abba az irányba is mutathat, hogy a melegházasság jogintézményét valóban egyfajta alapjogként próbálják majd elismertetni az egész EU-ban, melynek számos tagállamában már bevezették ezt a lehetőséget.
