– A szemünk láttára alakul át a kiskereskedelem. Kérdés, hogy ki akarja ezt a leginkább. A fogyasztó, a kiskereskedő vagy a globális adatbiznisz?
– A fogyasztó jár a legjobban, mert érte folyik a verseny. Új technológiák jelennek meg, a régi, „tipikus” boltos megközelítést erősen elnyomja majd az interneten történő mozgolódás és az ott megjelenő tudás. A termelés átszervezésének a rendszerei lesznek a változás motorjai. Az egész előállítási lánc módosul.
– Kevesebb vagy több szereplő lesz a láncban?
– Ez helyenként változik, de jellemzően nem lesz kevesebb szereplő, csak más diktál. Most az kontrollálja a folyamatot, aki a legközelebbi kapcsolatban van a fogyasztóval, mert lehetővé vált a nagyon gyors kommunikáció és adatfeldolgozás. Napjainkban vezeti be az EU azt, hogy minden egyes gyógyszeres doboz egyedileg azonosítható legyen. Innentől az, hogy minden egyes láda leszedett barack is azonosítható legyen, csak attól függ, mikor éri meg valakinek bevezetni.
– Ez egyértelműen az adatbizniszben ügyködők malmára hajtja a vizet?
– Hogy ki fog a legjobban keresni, majd kiderül. Most az látszik, hogy az biztosan jól megél, aki ezt a platformot szervezi. Ilyen szempontból a legnagyobb harcban jelenleg a Tesco és a Walmart áll az Amazonnal, illetve az Alibabával. Az még nem tisztult le, kik lesznek a további szereplők, de már nagyjából látható, milyen logika működik itt. A nagy kérdések a hazai viszonyokra leképezve: mekkorák lesznek a szereplők, továbbá az, hogy lesznek-e magyar résztvevők, akik be tudnak lépni. A kiskereskedelmet tekintve a helyzet nem kedvező, mert a domináns, új technológiát hozó közreműködők nem magyarok. Innentől kezdve a hazai élelmiszergyártásnak is ők diktálnak. Érdekes, hogy az elmúlt időszakot tekintve ezek a globális szereplők sem nemzeti alapon szervezik magukat, hanem regionálisan. De most még kiforratlan a helyzet, senki sem tudja, mi lesz pontosan az üzlet. Ha lennének nemzeti keretek között működő platformok, azok meg tudnák szervezni a helyi élelmiszer-ellátás egy részét. Az például lényeges kérdés, hogy létre tudnak-e jönni magyar platformok.
– Technológiai feltétel ez?
– Az is, meg üzleti modell kérdése. Azért fontos, mert az új struktúrában nem biztos, hogy a nagy szereplő nyer. Az is lehet, hogy lesznek nagy alaphálózatok, egy operációs rendszer, amelyen különböző kereskedelmi rendszerek fejlődhetnek ki. De ezt még nem lehet tudni. Ebben ügyesen követnünk kell a nemzetközi trendeket. Vagy ki kell találnunk azt, miként vagyunk képesek a piacot mint értéket kezelni, hogy létrehozzunk kritikus többségeket, valamint végre tudjuk-e hajtani a szükséges technológiai fejlesztéseket. Ez nemcsak informatikai hátteret, hanem logisztikát is igényel. Az, aki Magyarországon jó házhozszállítási hálózatokat vagy áruátadási rendszereket tud fejleszteni, biztosan erős szereplő, mert közel van a fogyasztóhoz. Ez is egy aspektus. És az is lényeges, hogy sokkal inkább felértékelődik a minőség, s az igényeket egy nagyon erős innovációnak kellene kiszolgálnia. Ha sikerül elérni, hogy a hazai ízléshez és életvitelhez igazodó termékek, márkák alakuljanak ki, akkor nyert ügyünk van. Mert arról van szó, hogy mi az, amit eszel és mi az a feeling, amiért pont azt eszed. Az jár jól, aki közel van a vevőhöz, s aki a fejlesztést végzi. Az értéklánc köztes szereplői annyi pénzt fognak csak keresni, hogy éppen működni tudjanak.
– Az új modellben ezek szerint sem a termelő, sem a kereskedő nem lehet nyertes?
– A termelő akkor nyerhet, ha fejleszt is, és nem csak úgy gondol magára, hogy mekkora volumenben képes előállítani. A kereskedő meg akkor, ha megfelelő fogyasztói élményt tud nyújtani. Most hatalmas a felfordulás. A kérdés klasszikus: hogyan tudunk majd kijönni a forgóajtón. Nagyon agilis, innovatív szemléletű kereskedelmi szisztéma kell, ez egészen bizonyos. Mert a kereskedő már nem a pultnál fog állni, pult nem is lesz. S nem segédeket foglalkoztat majd, hanem kódolókat.
– Raktárja sem lesz, vagy hűtőháza?
– Létezik majd olyan kereskedő, aki mindent integrál, egészen a termőföldig, és lesz olyan séma, ahol eloszlanak a feladatok a vállalatok között, de szoros együttműködésben dolgoznak. Ám az sem világos egyelőre, hogy a finanszírozó diktál-e, esetleg az informatikai rendszer gazdája, vagy az, akinél a fogyasztók adatai vannak. A feladat, hogy a hazai piacon eltérő üzleti modelleket dolgozzunk ki, tudjunk innoválni. Valamint meg kell vizsgálni, hogy a termelési láncban részt vevő vállalkozások mennyire képesek alkalmazkodni ehhez a rendszerhez, megértik-e, miként kell ebben a szisztémában teljesíteni, át tudják-e szervezni ehhez az üzleti modelljüket és a technológiájukat.
– Hadd legyek gyakorlatias! Hol nyissak cukrászdát? A lakótelepen vagy a kisváros főterén, esetleg Bécsben? Melyik lesz versenyképes? Egyáltalán érdemes még ebben gondolkozni?
– Abszolút, én optimista vagyok. Találkoztam olyan nyugat-magyarországi cukrászdával, amelynek a tulajdonosa Grazban nyitott üzletet. A magas szintű minőséget választotta, és azt vitte el sok helyre. Van, ahol a tradicionális modellt őrzik meg, ők a kiskereskedelmi láncokkal versenyeznek. Akad, aki nem termel, hanem több helyről vásárol és a fogyasztói élményt adja, s vannak olyanok is, akik bődületesen erős brandet építenek. Ez mind működhet. De az lesz jó, életképes vállalkozás, amelyik felveszi a tempót és elfogadja azt, hogy abból már nem fog elég pénzt csinálni, ha megsüti a szokásos tízféle sütit.
– Milyen innovációkban gondolkodhatnak ezeknek az üzleteknek a tulajdonosai?
– Mondok egy példát. Ahol lakom, működik egy kifőzde. Csatlakoztak egy netes házhoz szállító platformhoz, ügyelnek a választékra, ismerik a környékbeliek igényeit, és megbecsülik a betérő törzsvendégeket. Olyan minőséget nyújtanak, amit a vásárlóik ár-érték arányban elfogadnak. Teljesen más modellt kell kitalálni egy lakótelepi kisboltban, mint egy gazdag kertvárosi negyedben. Azért tud megmaradni a kiskereskedő, mert az emberek az életszínvonal növekedésével fontosabbnak tartják a minőséget. Beleértve, hogy mennyire kedvesek velem az adott helyen, alkalmazkodnak-e hozzám, milyen közel vannak – mindez fölértékelődik. Az egyik szolgáltató házhoz hozza a pogácsát, a másik a család heti zöldségadagját. Az igazi kérdés az lesz, ki produkál a fogyasztónak jobb show-t. Nem fog eltűnni a vásárlással járó élmény, a válogatás, a kóstolás, hanem felértékelődik. Mivel a logisztika és az informatika sok mindent megold, a vevő az élményre koncentrálhat. Amelyik kisboltnak van akkora agilitása, hogy alkalmazkodjon mindehhez, életképes marad. Az a kulcskérdés, hogy a kis szereplők és a nagy értékláncok hogyan viszonyulnak a technológiai változásokhoz.
– Az időn túlmenően mi az, amit fogyasztóként nyerhetünk az ipari forradalom 4.0 következtében átalakuló, a fogyasztási szokásainkat megcélzó kiskereskedelmi modellekkel?
– Minőséget és választékot. Azok, akik valamiféle allergiával, érzékenységgel küzdenek, könnyebben hozzájutnak a számukra szükséges élelmiszerekhez, ilyen értelemben az életminőségük is javul. Abban bízom, hogy ez az átalakulás eléri a reneszánszát, és a gasztroforradalom, amely nagy kedvére volt a felső középosztálynak az elmúlt évtizedben, a társadalom sokkal szélesebb rétegei számára szintén élvezhető lesz. Reneszánsz lehet abból a szempontból is, hogy ha a magyar gazdáknak és élelmiszeripari cégeknek sikerül ehhez alkalmazkodni, akkor a hazai ízléshez fejlesztett termékek kurrensebbek lehetnek, mint a nyugat-európaiak. Aki jobban ismeri a magyarok kultúráját és fogyasztási szokásait, az előnyben lesz.
