– Hogy került Magyarországra? Milyen állapotban volt a rend, amikor hozzánk érkezett?
– Kispapként, egyéves lelkipásztori gyakorlat során. 1991-ben a minorita rend Kelet-Közép-Európáért felelős vezetője megkérdezte, lenne-e kedvem Magyarországra menni. Három percen belül igent mondtam, három hét múlva már két másik rendtársammal át is léptük a magyar határt.
– Itt szentelték pappá. De hogyan lett szerzetes?
– 1985-ben léptem be a minorita ferences rendbe, rögtön az érettségi után. A végső felismerés egy hivatástisztázó lelkigyakorlaton ért, ott éreztem azt, hogy Isten hív. Válaszolnom kellett erre és igent mondtam. Később persze voltak krízisszakaszok. Isten állandóan hív, de erre tudatosan kell választ adnunk. Pappá szentelésem előtt is volt ilyen vívódó időszakom Egerben. Az ottani egyik szeminárium a panelházak között van, ahogy megyünk a folyosón, látszanak a lakások. Arra gondoltam, vajon nem lenne-e jobb egy hasonló kis otthonban családi életet élni, mint elindulni az ismeretlenbe. Körülbelül három hónapos volt ez az időszak, de végül az Úr megtartott.
– A családi gyökerek befolyásolták ebben a döntésben?
– Észak-Lengyelországban, Koszalinban, a Balti-tenger partjától nem messze születtem, ott is nevelkedtem. Ugyanakkor, ha kérdezik, honnan származom, nem mondhatom, hogy onnan, hiszen édesanyám litván, édesapám pedig krakkói. Amikor édesanyám eljött Miskolcra, elvittem őt a diósgyőri várba, és mondtam neki, hogy Nagy Lajos építtette. Azt válaszolta, most már érti, miért küldött engem Isten Magyarországra – hogy megköszönje a magyar népnek, hogy a litvánok keresztények lettek. Nagy Lajos király lánya, Szent Hedvig, Lengyelország királynője és Litvánia nagyfejedelemnéje az Anjou-ház magyar királyi ágából származott. 1385-ben házasodott össze a pogány Jagelló Ulászlóval, ami a litvánok keresztény hitre térítését is jelentette. Eredetileg Habsburg Vilmos osztrák herceggel jegyezték el, s német források szerint szerelmes is volt belé. De vívódott, hiszen meglátta a nagy lehetőséget arra, hogy Litvániát kereszténnyé tegye. Amikor kérdezte az Urat, Jézus a keresztről válaszolt neki: fac quod vides, vagyis tedd meg, amit látsz! Áldozd fel magad. Ennek a hatását lelkileg és politikailag máig is élvezzük.
– Mit tapasztalt, amikor megérkezett hozzánk?
– A ferences minorita rendet, mint ahogy a legtöbb más rendet is Magyarországon, a kommunizmus alatt feloszlatták. De voltak, akik titokban mégis beléptek. 1990-ben három minorita volt Magyarországon, akik újrakezdhették a közösségi életet. Miskolc volt a központunk Kelemen Didák révén, aki a török uralom után újrakatolizálta Észak-Magyarország nagy részét, templomokat épített, iskolákat alapított. Állítólag akkor is lengyel minoriták segítették. Amikor idejöttünk, szokatlan volt, milyen kevesen vagyunk. Lengyelországban több mint ezer minorita szerzetes él. Magyarországon az egyházat sokkal erősebben üldözték, mint nálunk, ott erős maradt, megőrizte társadalomszervező szerepét. A katolikus egyház tartotta össze a nemzetet az alatt a 123 év alatt, amíg nem létezett önálló Lengyelország. Wyszyński érsek, későbbi bíboros eleinte, 1950-ben kiegyezett a kommunistákkal, amire Mindszenty nem volt hajlandó. Lengyelországban így sikerült megőrizni a püspöki karban az egységet, hiába próbálták meg kijátszani őket a kommunisták. A lengyel egyház egységéhez az is hozzájárult, hogy a lakosok több mint 90 százaléka katolikus. Magyarországon a kommunisták kihasználták, hogy több felekezet van, és megosztották őket. Nagyon fontos szerepe volt – a saját életemben is – boldog Jerzy Popiełuszko atyának. (1984-ben a kommunista politikai rendőrség emberei megkínozták és meggyilkolták – a szerk.) Elmentem a temetésére, amely katolikus, de egyben nemzeti tüntetés is volt. Varsó tele volt rendőrrel, páncélkocsikkal is felvonultak. A tömegbe valahogy belekeveredett egy rendőrségi személyautó. Azt gondoltam, hogy a tömeg ott helyben meglincseli a rendőröket. Ehelyett az emberek a kocsi tetejét ütögették és azt kiabálták: „Megbocsátjuk, megbocsátjuk.” Ez azt jelenti, hogy megértették, sőt meg is valósították ott az emberek azt, ami miatt Popiełuszko atya meghalt. Vagyis hogy a rosszat csak a szeretettel és a megbocsátással lehet legyőzni.
– Apropó, mi a véleménye arról, hogy a Vatikán nemrég kiegyezett a Kínai Kommunista Párttal a püspökök kinevezéséről?
– Mindszentyvel értek egyet: az ördöggel nem lehet lepaktálni. Nagyon szomorú vagyok, hogy nem hallgattak Joseph Zen Ze-kiun bíborosra, Hongkong nyugalmazott püspökére, aki szintén ellenezte ezt a paktumot. Wyszyński is tárgyalt egy darabig a kommunistákkal, de azt már nem engedte, hogy püspököket nevezzenek ki. Azt mondta: non possumus – nem tehetjük meg. Van egy határ, amelyet nem szabad átlépni. Bízzunk Istenben!
Marek jĘdraszewski krakkói érsek átadja Pawel atyának posztulátori kinevezését. Mostantól Esterházy Jánost Isten szolgájának nevezik, közösségei kultusza megengedett
– Vissza Magyarországra! Megérkeztek hárman 1991-ben.
– Kezdetben az volt a probléma, hogy nem ismertük a nyelvet. Volt egy intenzív, két hónapos nyelvtani kurzusunk. A gimnáziumban oroszt tanultam, a magyar nyelvtant így oroszul ismertem meg. Két hónap után azonban bedobtak minket a mély vízbe. Két évet az egri szemináriumon végeztem el, majd pappá szenteltek, és Egerben, Miskolcon, valamint Aradon szolgáltam. Aztán az elöljárók átküldtek az Egyesült Államokba, magyarul miséztem az ott élő magyaroknak. Én is magyar emigránsnak éreztem magam. Hadd tegyem hozzá, hogy eleinte nem volt olyan egyszerű megszeretnem a magyarokat. De most már teljes szívvel magyar is vagyok, sőt állampolgári esküt tettem, s tudatosan vállaltam a földi hazám szolgálatát és megvédését. Egyébként az első időszakban még átéltem egy krízishelyzetet. Akkor, amikor pár hónap leforgása alatt egy miskolci család három tagját, három generáció képviselőjét temettem el, akik ugyanazon az ablakon ugrottak ki. Nehezen tudtam elfogadni, hogy ez a nép ennyire depressziós. Akkor, 1996-ban járt másodszor Szent II. János Pál Magyarországon. A prédikációjában megemlítette, hogy a jó pásztor sohasem hagyja el a nyáját – főleg, ha az beteg. Én akkor elkezdtem sírni és azt mondtam magamban: oké, Uram, maradok. Fordulópont volt ez abban, hogy megszeressem a magyarokat. II. János Pál számára nagyon fontos volt Hedvig. Nagyrészt neki köszönhetjük, hogy először boldoggá, majd szentté avatták. Hozzá kell tenni, hogy Hedvig idején, az 1300-as évek végén alakult meg az első nagy európai keresztény unió. II. János Pál pápa is erre hivatkozva buzdította 2004-ben a lengyeleket az EU-ba való belépésről szóló népszavazásnál. Ha ő nem teszi ezt meg, Lengyelország nemmel voksolt volna.
– Miért nem akartak belépni a lengyelek?
– Mert már akkor láttuk, hogy nyugaton mennyire kiszorítják a kereszténységet. Figyeltük a pápát. Láttuk, ahogy Franciaországban felteszi a kérdést: „Mit tettél keresztségeddel? Te, az egyház első leánya?” Európa nyugati fele elvilágiasodott, nem kell nekik Jézus. Esetleg valami keleti irányzat, a multikulti meg az iszlám jöhet. Engem is a pápa győzött meg arról, hogy ha szenvedéssel is jár a belépés az EU-ba, akkor is meg kell tenni. Mert maradványai még vannak nyugaton a kereszténységnek, és nekünk melléjük kell állnunk. Eltöltöttem Írországban két évet. Ott voltam a homoszexuális „házasságról” szóló népszavazás idején is. Az egykor mélyen katolikus országban órási változások következtek be. Borzasztó volt látni, hogy volt katolikus pap, aki nagy nyilvánosság előtt, a tévében, az egyenlőség nevében az igenre buzdította a híveket. Szembeszálltak az egyház tanításával, Isten akaratával.
– Hogy látja ma Európa nyugati részét? Az unió mennyire szekularizálja az embereket?
– Nagyon sok rossz példa van. A páduai püspök például kérte, hogy karácsony előtt ne tegyenek ki jászolokat az utcára. Nehogy más vallású, főleg muszlim embereket megbántsanak. Erre Veneto régió önkormányzati vezetője mondta azt, hogy az egyház és az állam szét van választva egymástól, így ne szóljon bele az egyház, hogy az önkormányzatok mit csináljanak. A jászol régi hagyomány, ráadásul ferences tradíció. Az első élő betlehemet Szent Ferenc állította össze 1224-ben egy barlangban, az olaszországi Greccióban. A 90-es évek elején mi is elkezdtük ezt a hagyományt folytatni Miskolcon. Viszont azt látjuk, hogy nyugaton ezt már nem mindenhol szabad. Apróságnak tűnik, de szimbólumértéke van. Ezek után felvetődik a kérdés: mi az, ami összeköti az európaiakat? Melyek az európai értékek? II. János Pál mondta azt is, hogy ha az EU-ban nem valósul meg egyfajta lelki unió, lelki egység, akkor szétesik. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megvédjük az európai civilizációt. Személyesen láttam a nyugati szabadkőművesek 2015-ben közzétett kiáltványát, amely a migrációban egy új Európa hajnalát látja.
– Ön szerint mit lehet tenni ebben a helyzetben?
– Legalább szigeteket kell megmentenünk, mint Szent Benedek idejében. Ő kis szerzetesi közösségeket hozott létre, amelyek körül kiépültek a társadalmi közösségek is. Megőrizték a hitet és a kultúrát. Úgy tűnik számomra, Közép-Európában mi is egy ilyen sziget leszünk, amely megőrzi azt, ami megmaradt. Most végre hasonlóan gondolkodó kormány van Varsóban és Budapesten is. Létrehozták a Felczak Alapítványt, hogy a két nép közötti ezeréves, lelki alapokon nyugvó együttműködés tovább virágozzon. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kinevezése napján egy rádióinterjúban azt mondta: „Arról álmodom, hogy Európa újra keresztény lesz.” Orbán Viktor magyar kormányfő gyakran idézi Robert Schumant, az egységes Európa egyik alapító atyját: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” Sajnos ma ez a mondat igazabb, mint valaha. Amikor készült az új magyar Alaptörvény, amelyben szerepel, hogy a házasság férfi és nő kapcsolata, Kövér László Varsóban járt. Egy riporter megkérdezte tőle, mit szólnak ehhez az Európai Néppártban a „kereszténydemokrata” pártok. „Négyszemközt veregetik a vállunkat, de nyilvánosan nem merik vállalni, mert félnek, hogy a saját társadalmuk szétszedi őket” – idézte fel a magyar házelnök a pártcsaládban elhangzott beszélgetést. És nézzék csak, Spanyolországban egy jobboldali kormány idején engedélyezték az abortuszt.
– Az értékek és a politika konfliktusáról lenne szó Európában?
– Itt már nemcsak a politikáról van szó, hanem a kultúráról is. Civilizációk közötti küzdelemről. Lelki harcról, arról, hogy megmaradjunk az igazságban, az igazság mellett.
– Az igazság jogi kategóriává vált, nem? Ráadásul azt mondják róla, hogy relatív.
– Az igazi szeretetnek az igazságból kell fakadnia, mert különben buta, mindent megengedő szeretetté válik. Arra kérjük az öreg kontinensen élő más világnézetűeket, hogy tartsák tiszteletben a keresztény vallást és hagyományokat. Vannak egyébként jó minták is. Dubajban például, ahol rengeteg európai vendégmunkás dolgozik, az ottani kapucinus plébánián évente több száz katolikus esküvőt tartanak és több száz keresztelő van. Léteznek azonban olyan országok is, ahová még a Bibliát sem lehet bevinni. Hogy mit tehetek én? Imádkozom. Ha megnézzük az Ószövetségben a választott nép helyzetét, azt látjuk, hogy amikor hűtlenné vált, Isten megengedte a csapásokat. A fogságban, a szenvedésben rájöttek, hogy azért történt ez meg velük, mert hűtlenné váltak. Ugyanez zajlik most Európában, a nyugati világban. Mehettek saját utatokon – mondja Isten –, csak nézzétek meg ennek a következményeit. A lengyel–magyar, illetve a közép-európai összefogás nem csupán rajtunk képes segíteni, hanem azokon is, akik még megmaradtak. A Bibliában szerepel a „maradék” kifejezés. Isten megengedte a csapásokat, de a hűségesek (maradék) megmaradtak. A magyarok és a lengyelek is megmaradtak egyfajta lelki egységben. Erre számos példa van. Én például találkoztam Elek Istvánnal, aki a varsói felkelés idején a lengyelek mellé állt a németekkel szemben.
– Magyar, lengyel két jó barát?
– Együtt harcol s issza borát. Ez magyarul így van, hogy rímeljen. II. János Pál, amikor 1991-ben Magyarországon járt, a záróebéden hosszan beszélt erről. Lengyelül a „a szablyához és a pohárhoz”-nak mondjuk. A szablya, mondta a pápa, Isten szavának a kardja. A pohár számomra a közös asztal jele, a szolidaritásé, az együttlété. Harcolunk Isten szavával a szívünkben és az ajkunkon, de egységre van szükségünk lelkileg, társadalmilag. Ez pedig az összefogás. A pápa, amikor Szent Hedvigről beszélt, e lengyel–magyar szólásmondásnak a teológiai magyarázatát fejtette ki. Ebben látom én is a két nemzet küldetését; régen ezt úgy mondták, hogy a kereszténység védőbástyái vagyunk.
– A régióban sok a nemzeti konfliktus, a történelmi sérelmek, a kisebbségbe került nemzetrészek miatt. Ez áthidalható?
– A XX. századból lehetne egy másik példát hozni a vér-szö-vetségre, gróf Esterházy Jánost, akinek március 25-én kezdődik a boldoggá avatási eljárása. Én vagyok a posztulátor a krakkói érsek megbízásából, hiszen a felvidéki mártír politikusnak lengyel volt az édesanyja. Magyarként nem utálta a szlovákokat, bár sokat szenvedett tőlük. És egyedüliként – a náci szlovák bábállam parlamentjében – nem szavazta meg a zsidók jogfosztását. Még a kommunistákat sem gyűlölte, imádkozott értük. A Gulagról már tbc-vel, betegen jött haza, egy csehországi börtönben halt meg, 1957-ben. Nem szökött meg, holott lett volna rá lehetősége, mert mint mondta: nem bűnös, nincs miért menekülnie. Az életét adta az evangéliumi eszmékért, a többi között azért, hogy ha nem emelkedünk felül ezeken a nemzeti sérelmeken, akkor elveszejtjük egymást. Trianonnal kapcsolatban: ha mi, magyarok, nem bocsátjuk meg ezt a rablást, akkor nem engedjük meg, hogy Jézus meggyógyítsa bennünk ezt a sebet. A gyógyulási folyamathoz kell a megbocsátás, ami egy tudatos döntés. És ez nem jelenti azt, hogy a rablás nem történt meg, hanem ez azt jelenti, hogy átadom az ügyet Jézus kezébe. A nemzetek közötti viszony hasonló a házassághoz: ha nincs megbocsátás, szétmarják egymást. Ha nem békülünk meg, csak az ellenségeink fognak ebből profitálni. Jézus eljött és velünk van, hogy ne az ördög győzzön, hanem a szeretet. Ez a karácsony üzenete.
NÉVJEGY
51 éves, az egri Szent Antal-templom plébánosa
Szülővárosában, Koszalinban érettségizett
1985-ben kezdte el a noviciátust a ferences rendben, 1992-ben örökfogadalmat tett Łódź-Lagiewnikiben, s 1993-ban, Miskolcon szentelték pappá
Tanulmányok: 1986-tól 1990-ig Łódźban filozófiát és teológiát hallgatott, 1993-ban az Egri Hittudományi Főiskolán végzett, mesterfokozatot 2011-ben, a varsói katolikus egyetemen szerzett, 2013-ban pedig elvégezte a Szczecini Egyetem posztgraduális képzését
Szolgált Miskolcon, Egerben, Aradon, Szczecinben, Gdańskban, New Yorkban, az írországi Wexfordban a lengyelek lelkipásztoraként
