A Kossuth rádióban minden reggel kilenckor elhangzik egy rövid etűd az ön előadásában Napi Opera címen. Ebben a naphoz kötődő évfordulós aktualitások szerepelnek, szerzőkről, egykori énekesekről, operaházi vezetőkről, operákról és egyéb zeneművekről, s általában azzal zárulnak, hogy az adott mű vagy a szerző valamely más alkotása jelenleg is szerepel az Opera műsorán. Ez egyfajta reklám vagy intézményi, esetleg főigazgatói imázsépítés?
– Szeretek párhuzamot vonni a klasszikus múlt és a hagyományokat, valamint a mai repertoárt ötvöző jelen között e hangzó naptárral. Nekem igazi szeminárium – magam kutatom fel az adatokat, történeteket, én írom, magam is mondom fel azokat –, s bár gyorsan dolgozom és talán nem is a nulláról indulva, ez háromhavi nyolcórás állásnyi energiámba került az elmúlt egy évben, leginkább éjjelente.
– Pedig a fő feladat is rengeteg energiát igényel. Hogyan áll most a felújítás és az Eiffel Műhelyház kialakítása?
– Három tenderünk futott két nagyberuházás kapcsán. Az Operaházét kétfelé bontottuk, az Eiffeléit pedig egy eredménytelen kör után összevontuk: a napokban tettük le a beruházás alapkövét, a munka már egy hónapja elindult. Az Operaház egyik tendere a színpadtechnika, ami önmagában is hatalmas feladat, hiszen gondolja el: a színpad területe kétszer nagyobb, mint a nézőtéré. Hogy mást ne mondjak, a Vígszínház épületének a légköbmétere elfér rajta.
– Ez a tender mennyivel drágult?
– Míg a másik két közbeszerzésünk mintegy 30 százalékkal, tehát a jogszabályi tűréshatárig biztosan drágul majd az építőipar általános konjunktúrája miatt, addig ez a pályázat nem inflálódott, maradt 6,5 milliárd forint környékén: mert ez „csak” vas és elektronika. E két szektort a cégek kézben tartják, saját szakembereiket hozzák ide, és nem tudnak elszállni az árak. De a másik kettőnél, az Eiffel és az Operaház generáljainál szükség lesz pótlásra. A döntésig az arányos műszaki tartalmat opcióba vonjuk, hogy az építkezés eredeti összegű „alapszakasza” ne szenvedjen több késedelmet. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a sajtónak sem lehetne hümmögve írni az új építésű lakások árainak elszállásáról, és ezzel egy időben körültekintés nélkül háborogni az állami építkezések drágulásán. Ugyanabban a cipőben járunk, sőt: ha otthon egy teraszbeépítést fontolgat az ember, a végén a kétszeresébe kerül. Ha mi ezt a vállalkozói duplázási hajlamot négy-öt éves árakon 28-29 százalékos áremelkedésig le tudjuk szorítani fél év kemény munkájával, az nem herdálás, hanem közpénzhez hű áralku. A két nagyberuházás paralel készül el 2019 elejére.
– Lassan eposzi jelzővé válik, hogy „a kormányzattal jó kapcsolatot ápoló” Ókovács Szilveszter. Gondolom, biztos lehet a dolgában.
– Egyáltalán nincs így, csapataink folyton harcban állnak, soha nincs könnyű dolgunk az államigazgatással. A döntési szinteken nagyon keményen megnézik a forintokat, milliárdos ügyek pár milliós tételein vita van, emiatt sokat őszültem. Mégsem érdemes ebből presztízskérdést csinálni, főleg, ha a végén összeáll minden – amíg pedig nem hullik, hadd őszüljön! Mert mindennek levezénylése hatalmas pluszfeladat néhányunk számára, puszta kalandvágyból vagy élvezetből nem jutna eszembe, láblógatni például sokkal egyszerűbb – a sajtó meg kegyként, jutalomként vagy személyes megalomániaként is képes lenne ezt bemutatni.
– Mennyire tudja pótolni most az Erkel Színház az Operát?
– A bérletfogyást figyelve boldogok voltunk, bár a tavalyi nézőcsúcs, a 607 ezer (a legszámosabb a rendszerváltás óta) közelében sem leszünk. 32 ezernél több bérlet fogyott akkor, és most, amikor csak az Erkelt hirdethettük meg, így is 25 ezer. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi összejön! Azonban a derült ég alatti nyílt vízen már érkezik a jéghegy: a külföldi látogatók Ybl-palotából történő átirányításának valós esélye a VIII. kerületi Erkel Színházba nulla közeli. Az idén egy-, jövőre már kétmilliárdos bevételkiesést jelent ez, és egyéves késéssel követi a taokerethatár bezuhanása, és azonnal a taohajlandóságé is. És szakmailag sem tudjuk kiváltani az Operát, sem előadásszámban, sem repertoárgazdagságban az Erkel teljesen más alkatú színpadán. Ha pótolni lehetne az Operaházat, nem lenne érdemes újjáépíteni.
– Ezek a pótelőadások, turnék azért vannak, hogy pörgessék a személyi állományt?
– Ezért is, és mert létezik egy folyamatos művészi vízió, amelynek a repertoár belső mozgása, a zenekar, a balett és az énekkar szakmai fejlődése éppúgy eleme, mint az énekesek helyzetbe hozása, a vizualitás fejlesztése vagy a közönség igényének emelése, illetve a nézői, valamint előadói utánpótlás kutatása is. Mindez nem állhat meg csak azért, mert egy épületet felújítunk: az Opera több mint faragott kő és vezérelt színpad. A legtöbb költésünk humán erőforrásra megy, a mi intézményünk tényleg a művészek és munkatársak vállán nyugszik. Egyébként pedig ennél jobb kevés történhetett volna velünk, hogy végre elmehetünk külföldre is, mint annyi kisebb együttes, amely megteheti, hogy addig itthon nem szolgáltat. Mi általában állandóan játszunk, és most is 420 kolléga viszi véghez a Kárpát-Haza OperaTúrát, 12 kamionnal és 9 autóbusszal. Ezt alaphelyzetben nem tehetnénk meg, csak egy lyukasabb évben, és a céltámogatással most oda is elmehetünk, ahová anyagi lehetőség híján soha nem tudnának elhívni – fizetőképes kereslettel ma csak a Távol-Kelet és az arab világ bír. A Bánk bánt és más műveket, operákat, baletteket New Yorkba elvinni pedig olyan lehetőség, amellyel visszakerülünk az opera világtérképére. A közelmúltban pedig Berlinben koncerteztünk 15 ezer néző előtt a világ legnagyobb mai operadívájával, Anna Nyetrebkóval, a ZDF kamerái előtt.
– Pontosan úgy beszél a jövőről, mint egy prolongált főigazgató…
– Szeretném folytatni, és szeretném, ha olyanok lennének a körülmények is, hogy érdemben folytathassam. Az elmúlt csaknem hét évben a kollégákból minden szuszt kihajtottunk, de vannak még terveink, azonban ahhoz, hogy sikerüljenek, már nemcsak mi kellünk, hanem megfelelő források is, valamint olyan típusú bizalom, ami az eddigieket meghaladó mértékű. A Századvég tanulmánya szerint a ránk fordított állami támogatás négyötöde visszaforog a költségvetésbe, érdemes ezt tehát ilyen szemüvegen keresztül nézni.
– Milyen pályázat készül?
– Nagyon vastag, mindenre kiterjedő. Úgy néz ki, mint egy operaigazgatói kézikönyv, emlékiratokkal keverve. Az elmúlt hét évben rengeteget tettünk a munkatársakkal, ezt össze kell foglalni. Csak a legszűkebb „tartalomjegyzék” ötvenpontos lista, amelyből az Erkel kinyitása egy pont, az Eiffel 20 milliárdos beruházása egy másik. És ebből van még 48. Becsületbeli ügy ezeket kibontani egy efféle pályázatban, még a kudarclistát is. A tendert szerződésképpen fogom fel, hisz nemcsak személyt kell megbízni, hanem programot is elfogadni. A tervekkel együtt 300 oldal alatt megúszhatatlan, plusz a mellékletek.
– Milyen státuszt foglal el ma a Magyar Állami Operaház a nagy operaházak között?
– A miniszterelnök által 2011-ben számunkra megfogalmazott cél az európai élvonal elérése. Ezt érteni kell, tehát nem a világ élvonala, hanem az európai, az azért más. Az utóbbi megvalósítása lehetséges, de – és ezt már évek óta hangoztatom, benne volt az előző pályázatomban is – a vezető európai színházak költségvetésének a hatodából nem megy. A harmadából igen. Felpörgettük a működést ugyanakkora összegből, illetve kevesebből, hiszen fajlagosan sajnos most kevesebb pénzünk van, mint 2011-ben, mert immár négy éve nem egy, hanem két színház él a korábbi támogatás másfélszereséből. Ha megkapjuk mondjuk a párizsi opera költségvetésének a harmadát, abból garantálni lehet, hogy Budapesten, egy igazi európai fővárosban egy igazi európai operaház működjön. És a harmadáért többet is nyújtunk majd, mint Párizs.
– Mennyi a párizsi opera költségvetésének a harmada?
– Húszmilliárd forint, mi jövőre 9,2 milliárdot kapunk. Az első Orbán-kormány 2001 őszén két és félszeresére növelte intézményünk büdzséjét. Utána lejtmenet következett, és most 17 év után venni kellene egy nagy levegőt és emelni rajta. Ez elengedhetetlen, különben a célok nem teljesülnek. Mi a magunk részéről a munkát elvégeztük.
– Mikor lesz az első előadás a felújított Operaházban?
– Amint elkészül, azonnal. De ha erre nem a mai állás szerinti időpontban, 2019. január elsején kerül sor, akkor rendkívül csalódott leszek – igazgatóként vagy kívülállóként egyaránt.
Névjegy
- 48 éves, három gyermek édesapja
- 1992-ben a győri zeneművészeti főiskolán magánénektanár és kamaraművész szakon végzett, 1997-ben a Zeneakadé-mián operaénekesi, énekművészi és művésztanári diplomát szerzett
- 2000–02: a miniszterelnöki kabinet parlamenti tanácsadója
- 2002–05: a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója
- 2002. december 1-jétől, a HírTV megalakulásától műsorvezető, szerkesztő
- 2010: a Duna TV vezérigazgatója
- 2011: az Opera kormánybiztosa
- 2012-ben az intézmény megbízott főigazgatója lett, 2013. január 28-tól főigazgatója
