Negyed nyolc, lassan indulni kell. Eszter riadót fúj, kezdjenek öltözni a gyerekek, irány az óvoda és az iskola. De a kicsi még legózni akar, a nagynak eszébe jut, hogy elfelejtette bekészíteni a festéket, persze nem találja. Szendvicskészítés az egész családnak, Laci emelt hangon kitereli a gyerekeket a kocsihoz, Esztert kidobja metrónál, a gyerekeket meg az iskolánál. Kell még 10 perc, hogy mindkettejük pulzusa normalizálódjon. Mivel elfelejtették megbeszélni, ki megy a sarjaikért délután, telefonon egyeztetnek. Kiderül: Eszter is csak 5-re ér oda az iskolához, pumpa újra fel, mert ma is az ő gyerekeik lesznek az utolsók, akiket hazavisznek. A mindennapos taposómalom csak hétvégén szakad meg, akkor viszont azért rohannak, hogy behozzák, pótolják, kompenzálják mindazt, amire hét közben nem jutott idő.
Lassítanának persze, de erre esélyt sem látnak. Vagy ez nem a kisgyerekesek mozgalma? Természetes igény vagy rafinált üzleti megfontolás szülte a slow life-ot? Vagy a második az első következménye? Ezekkel a kérdésekkel fogott neki a Figyelő, hogy körüljárja ezt az alternatív mozgalmat, azt, hogy mit tud adni a híveinek, az élet mely területeire építhető be.
OLASZORSZÁGBAN KEZDŐDÖTT
A slow life gyökere Olaszországban keresendő. Carlo Petrini szociológus-újságíró világmozgalmat indított el, mert kiborult azon, hogy McDonald’s nyílt Róma szívében, a Spanyol lépcsőnél. Dühéhez a tragikus olasz borpancsolási botrány is hozzájárult: mérgezésben meghalt 19 ember, évtizedes károkat okozva ezzel az olasz bortermelőknek. Egyébként a leghíresebb hamburgerlánc érkezését nemcsak Olaszországban, hanem Franciaországban is dühös tüntetések követték. Nemzeti hőssé vált a modern Asterix, egy békés francia gazda, José Bové, aki traktorával jelképesen lerombolt egy McDonald’sot. Carlo Petrini az Independentnek adott korábbi interjújában úgy vélte, hogy a tiltakozás hiábavaló, bár egyetértett a felfokozott érzelmekkel. „Nem akarunk nyílt konfliktusba keveredni a multinacionális vállalatokkal” – mondta. Ehelyett kollégáival arra hívják fel azóta is a figyelmet, hogy a nemzetközi gyorsétteremláncok veszélyeztetik a hagyományos mezőgazdaságot. Petrini tiltakozása óriási visszhangot váltott ki 1986-ban. Innen datálódik a slow food mozgalom, amely a helyi termékek fogyasztását preferálja, hogy megmaradjon a kapcsolat a termelő és a fogyasztó között, ne vágja el a köldökzsinórt az ipar, ahogy a szociológus fogalmazott. A slow food ma a termelői piacokban és a kézműves élelmiszeripar felvirágzásában jelenik meg. Láthatóan nagy rá az igény, a hétköznapi embereket is foglalkoztatják az élelmiszeripart körüllengő aggasztó hírek. Így van ez hazánkban is: tömegeket mozgatnak meg a termelői piacok, a házhoz szállítási szolgáltatások, egyre tudatosabbak a vásárlók az áruk minőségének a kérdésében.
NEM ELÉG KORREKT?
A slow foodnak van tehát egy markáns globalizációellenes mondanivalója, egy kulturális változást is szorgalmaz, a helyi termelők védelme, így az ökológiai lábnyom csökkentése mellett teszi le a voksot, nem csak valamiféle étkezési sznobériáról van szó. Mára az egyik legerősebb civil szerveződéssé vált: 160 országban van jelen, világszerte százezer tagot tömörít 1600 helyi csoportba, és másfél óránként szervez egy eseményt – ismerteti az adatokat a Slowfood.hu. A „különcködés” felkeltette az amerikai balos, egyenlősítő kultúrharcosok figyelmét is. Decemberben jelentek meg cikkek arról, hogy a San Diegó-i Egyetem két tanára szerint a termelői piacokkal a fehér középosztály akarja rákényszeríteni fogyasztási szokásait a többiekre. Innen már csak egy lépés a társadalmi igazságosságért folytatott kultúrharcban, hogy az aktivisták kikérjék maguknak azt, hogy „a fehér emberek szokásait tegyék normatívvá”. Dzsentrifikációnak nevezik azt a folyamatot, melynek során tanult, fehér középosztálybeliek érvényesíteni szeretnék igényeiket a jobb minőségi élelmiszerek iránt. Így lesz a termelői piacból a rasszizmus melegágya; jobb hasonlatot elképzelni sem lehetne, mert az egyetemi tanárok szerint a San Diegó-i termelők 44 százaléka tehetősebb fehér családokat lát el, akik így kiszorítják a piacokról a szegényebb, színes bőrű famíliákat.
A slow mozgalom a városfejlesztésben is gyökeret vert. A CittàSlow egy élhető város alternatíváját takarja, stresszmentes, emberléptékű környezettel, a helyi élelmiszer-termelőknek a településbe kapcsolásával. A mozgalom megfogalmazott egy chartát, amelyben megjelenik az épített történelmi környezet védelme, a városi tradíciók erősítése, az életminőség javítása, a helyi kultúrán alapuló termékek támogatása. Ezek egyedülállóvá teszik a települést, széles körű promóciót kapnak a helyi piacok, vásárok, megőrizve termelő és vásárló személyes kapcsolatát. Lassú város az, amelyik tudatosítja a lakóiban, hogy az élet színvonala, az ételek és italok minősége, valamint az ezeket övező kedélyesség a helyi tradíciók, termékek és termelési módok nívójából fakad – írja a dokumentum. A CittàSlow által kidolgozott bizonyítvány szerint 55 különféle kritériumnak kell megfelelnie egy településnek, hogy megkapja a védjegyet. Magyarországon Hódmezővásárhely lett az első lassú város, 2010 szeptemberében. Lázár János jelentette be a csatlakozást. Jelenleg 28 országban közel kétszáz lassú város tagja a mozgalomnak.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI GYAKORLAT
A Figyelő kérdésére, hogy mi minden történt a slow szellemében, a hódmezővásárhelyi önkormányzat azt a tájékoztatást adta, hogy a város jelentős kerékpárút-fejlesztésbe fogott, és több száz új biciklitároló is épült, zömében buszmegállók, iskolák mellett. Nagy hangsúlyt fektetnek a településen az egészséges életmód, a sport népszerűsítésére is. Vívócentrum épült, bővült a futópálya, uszoda- és stadionfejlesztés zajlott, szabadtéri konditerem, kispályás labdarúgópálya épült, mindez kétmilliárd forint ráfordítással. Hódmezővásárhelyen elsőként az országban vezették be a mindennapos testnevelést. Az Egészséges Vásárhely program Magyarország jelenlegi legátfogóbb települési népegészségügyi projektje, amely mára komoly eredményeket tud felmutatni. Az „élhető város” mozgalmát erősíti a 47-es északi, illetve keleti elkerülő útjának építése. A körgyűrű kialakításával naponta 18-20 ezer autó kerüli majd el a települést, sokkal kisebb lesz a zajterhelés és a környezetszennyezés. Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen kezdődött el a tram-train, vagyis az integrált vasút-villamos rendszer kiépítése. Nyugat-Európában, ahol hasonló rendszert vezettek be, az a tapasztalat, hogy sokan az autó helyett inkább ezzel utaznak. Az „élhető város” mozgalmat támogatják az új játszóterek, szabadidőparkokat hoztak létre, folyamatosan bővítik a zöldterületeket. A mozgalomhoz tartozik a helyi kis piacok fejlesztése – a városban közel tíz helyen lehet kézműves, hagyományos módon készült termékeket, illetve helyben termelt alapanyagokat vásárolni. A közétkeztetésben zömében a helyi termelők, vállalkozások áruit használják fel alapanyagként.
Krajcsó Nelli, a Slow Budapest megálmodója és motorja a versenyszférában eltöltött néhány év után után azt látta, hogy a rohanó tempó nem tesz jót sem a testének, sem a lelkének. Akkoriban olvasott az olasz mozgalomról, s az első pillanattól kezdve megragadta ez a szellemiség. A Slow Budapest előadásokat, tréningeket szervez. Arra biztatják az érdeklődőket, merjenek lassítani, csökkenteni az ingereket, a digitális zajt. „Ez a mozgalom tanítani és inspirálni szeretne. Az étkezés élvezete és megélése volt a slow food szándéka, hogy ne rohanva, oda se figyelve kapjuk be az ételt, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a modern életvitellel elszakadtunk a természettől, azt sem tudjuk, honnan kerülnek az alapanyagok a boltokba. A slow életforma ennél annyival több, hogy megpróbáljuk tudatosan csökkenteni a bennünket érő ingerek, információk mennyiségét. A digitalizáció nagyon rászoktatott bennünket arra, hogy azonnali válaszokat várjunk, nem értjük, miért nem reagál rögtön az üzenetünkre a másik ember.
CSEND A LELKE MINDENNEK
„Meg kell látni azt a különbséget, hogy vannak a fontos meg a sürgős dolgok. A sürgős dolgok ne vegyék el az időt a fontosak elől” – fejti ki Krajcsó Nelli. Azt is hangsúlyozta, hogy a belső csendre és lassúságra a szervezetünknek is nagy szüksége lenne. Idő kell az érzelmek feldolgozásához is, de ezt sem adjuk meg magunknak. A kereskedelem óriási túlkínálattal bombáz bennünket, ez pedig egy állandó elégedetlenséggel tölti el a fogyasztót, soha nem elég, amit birtokol. „A mozgalom nem technológiaellenes, hanem arról beszélünk, hogy figyeljünk arra, hogy a túlhajszoltság jelen van az életünkben, de tehetünk ellene. Aki lassít, az nyer egyfajta tudatosságot, megtanulja, hogyan mondhat nemet, megélheti a felelősségvállalás örömét, meg azt, hogy nagyobb a szabadsága, mint ahogy elsőre látja.”
A kérdés mindig az, hogyan lehet elkezdeni. Erre Nelli azt mondja, semmiképpen ne egy digitálisdetox-hétvégével egy erdei kunyhóban, hanem apró lépésekkel. „Nem kell mindenkinek kertészkedni ahhoz, hogy lelassuljon, lehet, hogy 20 perc sportolás vagy egy séta vezet el az egyensúlyhoz. Ahogy elkezdjük csökkenteni a kütyük használatát, észrevehetjük, hogy az okoseszközeinkkel kiszervezzük a saját tudásunkat és kevesebbet beszélgetünk.”
A vállalati kultúrában úgy jelenhet meg a lassítás, ha a kollégák tisztelik egymás idejét, nem terhelik felesleges levelezéssel a másikat, mert az e-mail stresszt okoz az embereknek. Van, ahol már gyakorlat a meetingmentes nap, és ebédszünetre sosem szerveznek megbeszélést, sőt kapnak annyi szabadságot a munkatársak, hogy kimehessenek elintézni kisebb ügyeket. Bármennyire szeretnénk a munkát és a magánéletet különválasztani, ha egész nap bent ülünk egy munkahelyen, akkor nem tudunk elmenni a bankba vagy a szülői értekezletre, és ez megint komoly stresszt okoz. Különösen nehezen boldogulnak a perfekcionisták, akik szintén nincsenek kevesen. A mai világban nagyon erős a nyomás arra nézve is, hogyan kellene jól élni az életünket, miként kellene jól nevelni a gyerekeket. A lassítás egy alternatíva, időt és energiát nyer, aki csökkenti a tempót. De ez se legyen kényszer, nem kell mindig slow-nak lenni, csak akkor, amikor lehet.
Borítófotó: Carlo Petrini, az olasz „úttörő”. Borral dicséri a lassúságot
