NYERGES-TETŐ
„Végezzenek velük gyorsan” – intézte el röviden, ezzel a mondattal – legalábbis brit részről – Palmerston külügyminiszter a magyar–osztrák háborúvá fejlődött, akkor már egy éve dúló szabadságharcba történő orosz beavatkozás kérdését 1849 tavaszán. Azt, hogy a korabeli nagyhatalmak által kötött paktumok végrehajtása már akkor sem ment olajozottan Magyarország esetében, többek között a legendás Józef Bem tábornok kitűnő stratégiájának és az olyan hősöknek köszönhetjük, mint Tuzson János őrnagy, akinek a hőstettét hiába keressük a történelemkönyvekben.
– Mit tudunk Tuzson János hőstettével kapcsolatban az adott régió, a Nyerges-tető és a Kászoni-medence katonai helyzetéről?
– A Csíki-havasok és a Torjai-hegység közötti Nyerges-tető stratégiai fontosságú pont, ugyanis a 878 méter magas hegynyergen keresztül lehet Háromszékből Csíkszékbe átjutni. A Kászon-patak völgye ettől délre, Kézdivásárhely felé húzódik. Miután gróf Eduard Clam-Gallas császári altábornagy véglegesen elfoglalta Háromszéket, Kézdivásárhelyről két menetoszlopban indult meg oroszokkal megerősített hadtestével Csíkszereda felé. A Nyerges-tető irányába tartó jobb oldaliban 9 zászlóalj, 13 lovasszázad és 22 löveg volt. A két székely szék közötti másik átjárót, a Mitács-szorost Johann Coppet császári vezérőrnagy bal oldali oszlopa közelítette meg hasonló erőkkel az Olt mentén. E hadmozdulatokban 12 ezer intervenciós katona vett részt. Velük szemben a Moldvából török felszólításra „tüskén-bokron” keresztül visszavonuló 24 éves Tuzson János őrnagy pár száz fős különítménye – a két századdal megerősített háromszéki 86. honvédzászlóalj, 41 huszár, 6 löveg – állt a Nyerges-tetőn, míg Tusnád alatt Gál Sándor ezredes székelyföldi hadosztályának 6000 katonája.
– Hogy zajlott le az ütközet, mennyi ideig tartottak ki Tuzson erői?
– Idézzük Tuzsont, aki leírta, hogy július 31-én „elhatároztam magam a Nyerges-tetőn állást foglalni, hová alig érkeztem meg, az ellen már nyomomban volt, s délután hat órakor kénytelen voltam (…) csatát fogadni, mely az éj beálltával megszűnt. Augusztus 1-jére virradólag a támadást az ellen újból megkezdette, s a csata folyt szüntelen; azonban délelőtt 10 és 11 óra között (…) voltam kénytelen a természettől elősegített erős állásomat odahagyni, hogy a legalább hússzorosan túlnyomó ellen gyalogságának sikerült hadi állásomat a sűrű erdőségben megkerülni: minek következtében kénytelen voltam csapatom megmaradott töredékével, az ellentől Csíkkozmás és Csíktusnád közötti téren is üldöztetve – csatarendben Csíktusnádon át a teljes megsemmisülés elől menekülni.”
– Mit tudunk az árulásról, a kászoni román pásztor szerepéről?
– Orbán Balázsnál bukkant fel a történet, amelyet Kányádi Sándor költeményében is megörökített. A valósághoz nincs sok köze, viszont ez cseppet sem kisebbíti a szülőföldjüket védő székelyek helytállását. Ugyanekkor tőlük nyugatra Coppet Sepsibükszádnál csapott össze Gállal, aki meghátrált, így Tuzsonnak is retirálnia kellett.
– Hogy sikerült Tusnád felé egérutat nyerniük a katonáknak? Miképpen hagyta el az országot Tuzson és Gál Sándor?
– Tuzson embereivel a Mitács-hegyen átvágva ért Erdővidékre, ahol egyesült Gál 1500 fős hadoszlopával. Innen Udvarhelyen át Kolozsvárra hátráltak, csatlakoztak Kazinczy Lajos ezredes (Kazinczy Ferenc fia, Aradon végezték ki 1849. október 25-én – a szerk.) hadosztályához, és augusztus 24-én, Zsibónál tették le a fegyvert az oroszok előtt. Tuzson 1849 novemberében kényszersorozás útján a császári-királyi 31. sorgyalogezredhez került, ahonnan 1850. szeptember 25-én bocsátották el. Gál vezérőrnagy előbb bujkált, aztán külhonba menekült. Az ő sorsa tragikusan alakult. Szolgált az olaszországi magyar légióban, és elborult elmével halt meg 1866-ban.
– Tuzson részt vett a nyerges-tetői emlékmű 1897-es avatásán. Mi lett a régi emlékművel?
– Ma is a régi obeliszk áll, csupán a kerítését cserélték le. Vele szemben található a kopjafaerdő, amelyet egyesek giccsesnek vélnek, de nekem az a meggyőződésem, hogy jobb, ha a mi kopjafáink állnak itt, mintsem egy ortodox kolostort húzzanak fel oda a románok légből kapott dákoromán elméletük bizonyítására. Az ott található Nyergestető Történelmi Kávézóba és Vendégházba mi is rendszeresen betérünk.
– Milyen Nyerges-tető emlékezetkultúrája Magyarországon? Tanítanak-e róla, megemlékezünk-e a történtekről?
– Csak a Székelyföldre járó honfitársaink ismerik a Nyerges-tető históriáját, így idehaza a „székely Thermopülairól” szinte semmit sem tudnak. (A legendás őrnagy egyik leszármazottja Tuzson Bence államtitkár, aki részt szokott venni a nyerges-tetői megemlékezéseken – a szerk.) A Kossuth rádió néhai munkatársa, Varga Sándor 2013-ban ezért is készítette el az erről szóló dokumentumfilmet, és arcpirító, hogy manapság is akadnak olyan anyaországi történészek, akik megpróbálják a székelyek 1848-as helytállását deheroizálni, holott hőskultuszuk patronálásával ottani nemzetrészünket segíthetjük leginkább szülőföldjén való megmaradásában.
TUZSON JÁNOS
(Kézdipolyán [Bélafalva], 1825. október 25.– Sepsiszentgyörgy, 1904. január 2.). A Székely Katonaneveldét elvégezve hadfiként, majd őrmesterként szolgált a kézdivásárhelyi 15. székely határőr gyalogezrednél. Ezrede I. tábori zászlóaljával 1848 nyarától a magyarországi hadszíntéren küzdött, október közepén hadnagyi rangot kapott. November végétől csapattestével Erdélyben harcolt. Nagyszeben 1849. január 21-i ostrománál Bem századossá nevezte ki. Június 15-én léptették elő őrnaggyá, és kinevezték a háromszéki 86. honvédzászlóalj parancsnokává. Részt vett a Tömösi-szoros, majd Székelyföld védelmében. Bátorsága révén kétszer kapta meg a magyar katonai érdemjel 3. osztályát. A fegyverletétel után kényszersorozottként rövid ideig katonáskodott a császári ármádiában, majd a Mikes grófok alkalmazták, aztán felesége, Szabó Zsuzsanna gidófalvi birtokán gazdálkodott. A kiegyezés utáni a Magyar Királyi Honvédség reaktiválta. Őrnagyként a kézdivásárhelyi 24/III. honvédzászlóalj parancsnoka volt, 1873-ban alezredessé léptették elő. Nyugállományba 1876-ban került, a 48-as honvéd bajtársi élet motorja volt a Rikánbelőli Honvédegylet elnökeként.
