„Paráztam tőle”, „félek, hogy a kollégáim megtudják”, „itt ismertem meg a feleségem” – ilyen és ezekhez hasonló kijelentéseket hallott a Figyelő munkatársa, amikor harmincas felnőtteket kérdezett az internetes társkereséshez való viszonyukról. A pártalálás e formájának a megítélése annak ellenére sem egységes, hogy az ilyen jellegű oldalakon regisztrálók száma – most vegyük ki az egyenletből a pornó- és hasonló site-okat, illetve a gyors párkeresésre használt mobilapplikációkat – folyamatosan növekszik. A kétkedők a társadalom és az emberi kapcsolatok kiüresedését emlegetik éppen a világháló miatt, míg a másik tábor az egyre értékesebb tőkének számító idő hatékony felhasználását, valamint a kapcsolatteremtés – és persze -bontás – korábban nem látott gyorsaságát és szabályozhatóságát hangsúlyozza. S miközben a felhasználók egy részét valamilyen szociális fóbia – például nem mernek megszólítani idegen embereket – tereli e platformokra, a személyiségjegyek egyre inkább érvényüket veszítik. „Olyan mértékű idő- és kapcsolati hiánnyal kell megküzdenie a modern embernek, hogy valójában nem is nagyon van más választása, mint regisztrálni” – állítja lapunknak Almási Kitti. A klinikai szakpszichológus megemlíti a közösségi terek beszűkülését is mint olyan jelenséget, amely a „hagyományos” ismerkedési helyzetek kialakulása ellen hat. „Egyszerűen annyira elfoglaltak voltunk akkoriban mindketten, s annyira nem voltunk már benne az éjszakai életben – miközben pontosan tudtuk, mit akarunk –, hogy csak az internetes társkeresésben láttunk lehetőséget a minőségi ismerkedésre” – mondja egy a férjét a világhálón „levadászó” harmincas nő.
AZ ÖTVEN AZ ÚJ HARMINC
Ráadásul a netes társkeresés korántsem csak a fiatalok és a hímek bulija. „A hozzánk regisztráló társkeresők nagyjából nyolcvan százaléka harminc év feletti felhasználó, ám napjainkban már minden ötödik társkeresőnk ötvenesztendős kora után keresi az igazit” – fogalmazott a Figyelőnek Móczár Rudolf. A Randivonal.hu marketingigazgatója a regisztrált hölgyek arányát kisebb-nagyobb mozgásokkal ugyan, de negyvenöt százalékban jelölte meg. Ám Almási Kitti szavaiból is az derült ki, hogy az idősebb korosztály tagjai szintén „nagy örömmel és hatékonysággal használják az online felületeket társkeresésre”. Esetükben – a fiatalabb generációkkal ellentétben – hatványozottabban érvényesül az ismerkedési lehetőségek beszűkülése, hiszen a nyugdíjasklubok nem mindenki számára jelentenek opciót. A társkeresős oldalakon gyakorlatilag mindegyik nem és státusz képviselteti magát, az oldalak üzemeltetői-tulajdonosai pedig meg is lovagolják e sokszínűséget, hiszen tematikus site-okkal nyomulnak a piacon: nem csupán életkor és vallás, hanem iskolai végzettség, illetve társadalmi státusz és szexuális orientáció szerint is kínálják az ismerkedési lehetőségeket. A vég nélküli és gyakran unalmassá váló böngészésnek pedig a minden területen jelen lévő mesterséges intelligencia szabhat határokat. A felhasználók viselkedését elemző algoritmusok ma már szinte minden weboldalhoz hozzátartoznak, ám Magyarországon talán elsőként – az Ultinous nevű startupcéggel közös fejlesztés eredményeként – a Randivonal üzemelt be a párkeresést segítő arcfelismerő és összehasonlító rendszert.
FIZETNI KELL?
S ha már piac: a szerelem sincs ingyen. A weboldalak egy részénél már a regisztrációs gomb megnyomása előtt is a zsebbe kell nyúlni, míg ha ez ingyenesen meg is tehető, a további aktivitáshoz krediteket szükséges vásárolni. Tehát ha például Józsinak felkeltette az érdeklődését Eszter adatlapja, akkor csak a szolgáltató által megjelölt összeg megfizetése után tud kapcsolatba lépni vele. Móczár Rudolf saját becsléseik alapján a hazai társkeresőpiac méretét nagyjából kétmilliárd forintosra becsülte. Ugyanakkor a területet érintő reklámbevételekről nincsenek információk. Iparági forrásainktól úgy tudjuk, hogy a reklámtorta nem nevesíti külön – részben módszertani okok miatt – az ilyen jellegű oldalak hirdetési forgalmát. Tavaly a reklámköltések összege elérte a 212 milliárd forintot, ám bizonyos, hogy a társkeresős oldalak kapcsán nem érdemes nagy összegekre fogadni: néhány százmillió mozoghat a rendszerben. A Randivonal.hu árbevételének a jelentős része is az előfizetői díjakból származik, a reklámfelületek értékesítéséből befolyt összegek aránya csupán 10 százalék. Pedig a piacban van potenciál: a 2011-es népszámlálás több mint egymillió egyszemélyes háztartást fedett föl, s noha az adatok az akkori állapotról adtak pillanatképet, nagyságrendi változás aligha történt napjainkra.
FÉLELEM ÉS BIZALOM
Ám sok egyedülálló mégiscsak távol tartja magát az ilyen oldalaktól. Számos általunk megkérdezett amellett, hogy cikinek tartotta, főleg adatvédelmi problémákra hivatkozott. Előbbi érthető, míg az utóbbi állítás paradox helyzetre világít rá, hiszen a sikeres pártaláláshoz valamilyen szinten mégiscsak fel kell fedni a lapokat. Emellett különböző felületeken emberek milliói számolnak be életük minden pillanatáról, sokkal többet kockáztatva annál, mint hogy egy kolléga kiszúrja a fotójukat valamelyik site-on. Pedig a „lebukástól” való félelem is visszatartó tényezőként van jelen. „Mi lesz, ha a kollégáim, ismerőseim rájönnek? Én leszek a lúzer!” – fogalmazott egy harmincas hölgy. És persze sokan félnek a csalódástól, illetve a szélhámosoktól, akik bizony hölgyek személyében is megjelenhetnek. Mindezt teszik úgy, hogy a csalódás és a siker lehetősége egyaránt benne van a pakliban – ahogyan a „régi iskolát” követők életének is része lehet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a múlt esztendőt közel ötvenkétezer házasságkötéssel zárta Magyarország, ám arra vonatkozólag a hivatalnak nincsenek adatai, hogy ebből mennyi az „online frigy”. Ugyanakkor ha valaki körbekérdezi az ismerőseit, előbb-utóbb belefut egy ilyen sztoriba.