Az a fiatal, aki odahaza nem tapasztalta meg a korlátok okozta kellemetlenséget, vagyis a szüleitől sosem vagy alig hallotta, hogy „nem”, nos, ő igen kényelmetlenül érzi magát később, az iskolában. Egyszerűen azért, mert egy közösségben kénytelen szembesülni azzal, hogy nem mindenki rá figyel, nem ő van a középpontban – olvasható a brit Independent magazinban Amanda Gummer pszichológus magyarázata arról, mi a következménye annak, ha a szülők túlságosan gondoskodók a gyermekükkel szemben.
MINDENT A GYEREKÉRT
Az angol szakirodalom újabb pszichológiai terminusként definiálta a modern világ szülte úgynevezett helikopter szülőt, aki mindig minden helyzetben a gyermeke mellett próbál lenni, tulajdonképpen a nyomában van, minden fájdalomtól és csalódástól igyekszik megóvni. A túlzott törődésnek azonban mára kézzelfogható, kontraproduktív jelei is vannak, egyre több ugyanis a magatartási problémák miatt nehezen kezelhető diák az általános iskolákban. A brit pszichológus úgy nyilatkozott a lapnak, hogy ezért azok a középosztálybeli, tehát tanult, jó pozícióban dolgozó és jó anyagi körülmények között élő szülők a felelősek, akik egyszerűen nem tudnak nemet mondani a sarjuknak. Úgy gondolják – folytatta –, hogy ezzel teszik boldoggá, kiegyensúlyozottá gyermeküket, azonban az első pár évben biztosított burok miatt a picik az életre teljesen felkészületlenül érkeznek az iskolába. Ennek többnyire következménye lesz a problémás magaviselet. Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy nem mindenki körülötte sürgölődik, általában – értelmi képességeitől függetlenül – nem talál más eszközt akarata érvényesítésére, mint a rendzavarás, hiszen így megkapja a vágyott figyelmet.
VANNAK KÖVETKEZMÉNYEK
A modern kori jelenség azonban nem csupán a kisgyermekkort teszi nehézzé, a felnőttéletre is igen komoly hatásai lehetnek. A University College London 2015-ben publikált kutatása során összesen ötezer ember életét követték nyomon születésétől kezdve a középkorúvá válásáig. Az eredmények alapján azt állapították meg, hogy akinek a szülei különböző módokon, de rendszeresen megsértették a magánéletét, az jóval nagyobb valószínűséggel vált boldogtalan felnőtté, mint a többiek. A brit pszichológus azt vallja: a gyermekeknek sokkal inkább van szükségük szabályokra és határokra, sőt számonkérésre, amellett, hogy megkapják a lehetőséget arra, hogy az észszerűség határain belül tanuljanak is a saját hibáikból.
Ugyanerről a jelenségről értekezik a Stanford Egyetem egykori dékánja két évvel ezelőtt megjelent könyvében. Julie Lythcott-Haims azt állítja, hogy a fiatal felnőttek életében a túlzott szülői szerepvállalás komoly hátrányokkal jár. Éppen ezért a szakember sokéves tapasztalatára hivatkozva óva int minden nevelőt ettől a magatartástól. Azt írja: megfigyelte, hogy miközben az egyetemre jelentkezők gyakorlata, az adott területen szerzett rutinja és képességei papíron általában kiválóan mutatnak, addig a valóságban egyre többen képtelenek közülük az önálló életre. Látta, hogy naponta többször is egyeztettek telefonon a szüleikkel, akik sok esetben még az egyetemre is utánuk mentek, ha valamilyen ügyet kellett intézni. „Mindez az Egyesült Államok egyik leghíresebb és legszínvonalasabb intézményében, huszonéves fiataloknál” – adott hangot megdöbbenésének az egykori dékán, aki szerint gyakran a befolyásos szülők – részben a család jó hírnevének megőrzése és a gyerek biztos sikere érdekében – túl sokat segítenek a csemetéjüknek. Julie Lythcott-Haims úgy véli, mihamarabb fel kell hagyni azzal a gyakorlattal, hogy a szülők otthon elkészítik a gyermek házi feladatát, problémamentessé teszik az életét és nem hagyják, hogy a saját, életkorához mérten vele történő kudarcai által tanuljon a hibáiból és fejlődjön.
ELVÉSZ AZ ÖNÁLLÓSÁG
A jelenségről a Pánpéterstop nevű blog is beszámolt, és így definiálta a helikopter szülőket: azok az új generációs anyák és apák, akik túlzott kontrolljuk által megakadályozzák gyermeküket az önállóvá válásban. Egyes kutatások a jelenség hátterében biztonságmániát fedeztek fel, megint más tanulmányok szerint a gyermekeik „feje felett repkedő” szülők nagyobb valószínűséggel olyan országokban élnek nagyobb számban, ahol jellemzőbb a gazdasági egyenlőtlenség és az anyagi bizonytalanság. Ezeken a helyeken ugyanis fontosabb szerepe van a kemény munkának, az iskolázottságnak a mindennapi érvényesülésben és karrier-ben, a felmenők pedig ezt tapasztalva próbálják minél jobb és feltűnőbb teljesítményre sarkallni gyermekeiket.
Nem utolsósorban a technika fejlődésével egyre inkább eldigitalizálódott környezet is bekúszik a modern szülők nevelési eszközei közé. Egyes kutatások szerint a 2010 után születettekre sokkal erőteljesebben hatnak majd a szüleik nevelési elvei, mint az eddigi generációkra. Kortársaik, pedagógusaik vagy idoljaik a közelébe sem érhetnek majd az „őseiknek”, akik általánosságban elkényeztetik, túlféltik őket, s azt kommunikálják feléjük minden élethelyzetben és szituá-cióban, hogy különlegesek és nem hibázhatnak.
Bár a kutatások következtetéseikben sötét színezetű jövőt vizionálnak, a jelenség egyelőre nem mondható általánosnak, bár a fejlett európai országokban már érzékelhető. A tanulmányok mindegyike azt állítja: érdemes nagyobb önállóságra nevelni a gyermekeket, elsősorban a saját jövőbeli boldogulásuk érdekében.
