– Miért kezdett el az apákkal foglalkozni?
– Nem apahiány vezetett a témához, az édesapám kifejezetten részt vevő szülő volt, édesanyámat mindenben támogatta. Ugyanakkor a testvéremmel apukám második házasságából születtünk, és csak később tudatosult bennem, milyen komoly traumát jelentett számára ez a helyzet, amelyet igyekezett a lehető legjobban menedzselni, de sokszor láttam őt önemésztőnek. Az apasággal először pszichológus édesanyám kezdett foglalkozni, ő Kopp Máriával dolgozott. Engem akkor, huszonéves koromban ez a téma egyáltalán nem érdekelt. Amikor viszont magam is szülővé váltam, minden megváltozott. Egyre több emberrel beszélgettem az apaságról, és azt vettem észre, hogy valósággal ömlik belőlük a szó, ha ez a téma merül fel. Egy olyan kibeszéletlen kérdéssel szembesültem, amely örvényszerűen húzott be, ragadott el engem is.
– Kezdjük az alapoktól. Mitől más egy férfi és egy nő?
– Pszichológusként azt tapasztalom, hogy a férfiak és a nők ma is ugyanazt szeretnék, mint száz vagy ötszáz évvel ezelőtt: stabil párkapcsolatot, gyermekeket, szerető családot. Nem az egyénekben történt változás, sokkal inkább azoknak a vad elméleteknek a társadalmi „terítése érzékelhető, amelyek a férfi és a nő kapcsolatát jelentősen erodálták. Az ultrafeminista nézeteket vallóknál és a macsószerveződésekben részt vevőknél eközben ugyanúgy felfedezhető valamilyen trauma, amelyből a férfit és a nőt egymás ellenségeként feltüntető álláspont fakad. Ennek terjedése veszélyes folyamat, és épp itt, a gyökereknél kellene helyreállítani a dolgokat, egymásban nem ellenséget, hanem szövetségest látva. Az apaság kérdésében is azt képviselem, hogy az apa megerősítése nem öncélú, hanem egyúttal az anyát és az egész családot is erősíti. A férfi-nő kapcsolatot pedig gyógyítja a szülői szerepeinkkel kapcsolatos kétségeink kibeszélése.
– Hogyan nevelnek az apák?
– Van egy érdekes, Nagy-Britanniában zajló kutatás, az apai nevelési stílus vizsgálata, amelynek az eredményei azt bizonyítják, hogy – a sztereotípiákkal ellentétben – az átlagos, jó apák nevelési stílusában sem versengési, sem fegyelmezési elemek nem dominálnak. Az apa és az anya valójában ugyanazt teszi, csak másképp. Érdekes különbség, hogy a férfiak szeretetnyelve az érintés, míg az anyák inkább verbálisak. Az apai játék az egyik legkomolyabb fejlesztőprogram. Kutatások igazolják, hogy az a gyermek, aki az apukájával rendszeresen játszik, sokkal jobban teljesít. Az apai játék karakteresen más, mint az anyai: itt is több a fizikalitás, és megjelenik az az ősi apai szerep, amelyet Ranschburg Jenő úgy fogalmazott meg, hogy a „küszöbön áthelyezés. Az apa tárja fel a gyermek előtt a külvilágot, a dolgok szabályait.
– Történetileg hol bicsaklott meg az apai jelenlét a családban?
– Az a fals kép él bennünk, hogy az apák régen is távol voltak a családjaiktól, hiszen dolgoztak. Ám a kutatások azt igazolják, hogy ez nem így volt: minél inkább visszafelé haladunk az időben, az apa annál inkább szerves része volt a családjának. Csak a XX. század elején, az urbanizációval és az iparosodással lett a családban lévőből a családért élő apa. Érdekes például, hogy a XIX. század végén Philadelphiában az orvosok és a jogászok több mint kilencven százaléka „home office-ban dolgozott. Ma a jó apa az, aki egzisztenciálisan ellátja az övéit, s közben nincs jelen a família életében. Ez a felfogás káros, nem normális jelenség.
– Létezik apai ösztön?
– Az apaság, ahogy az anyaság is, biológiailag és pszichológiailag kódolt szerep. Tudjuk, hogy már a várandósság alatt radikális hormonális változások állnak be a férfinál, és az apai agy is átalakul. A baba hathetes korára nincs különbség például a két szülő érzékenysége között a gyereksírásra adott válaszokban. A gyermek szempontjából pedig nem kérdés, hogy mindketten ugyanolyan fontosak a számára: az újszülött egyszerre keresi az apját és az anyját, mindkettőhöz kötődni akar.
– A gyerekek neme és életkora szerint lehet különbséget tenni az apai jelenlét fontosságában?
– Fontos leszögezni, hogy a lányoknak ugyanúgy szükségük van az apára, mint a fiúknak. Minden életkorban másképp, de fontos a jelenlét. A tapasztalatok szerint már a családtervezés során markáns szerepük van a férfiaknak, csak épp ez nem tudatosul bennük, pedig sok esetben ők a gyermekvállalást kezdeményező felek. A születést követő néhány év meghatározó; ez az imprinting időszaka, amely kihat a következő életszakaszok minőségére. Manapság épp ekkor vannak a legkevesebbet otthon a férfiak. Egy „kikapcsolt állapotú apa nehezebben kötődik a gyermekéhez, például ideges lesz a sírástól, míg a „bekapcsolt apákból gondozói magatartást vált ki ugyanez. Később, az óvodai, iskolai időszakban is mintha hiányoznának az apák. A kapcsolattartás az anyákra hárul, ők vannak képben a gyerekek mindennapjai kapcsán. Ez sem jó, ahogy a kamaszkor idején is fontos lenne, hogy ott legyen az apa, autonómiát adjon a felnövekvő gyermeknek, s mintát az elengedésre.
– A lányoknak is szükségük van apára, de fiút nevelni anyaként még nagyobb kihívás…
– Pláne, hogy az óvodától a felsőoktatásig döntően nők tanítják őket, a nagyapák pedig sokszor távol élnek. Az biztos, hogy egy anya nem tud apa lenni, ezen nem szabad görcsölni. Ugyanakkor az is tény, hogy a fiúknak szükségük van férfi mintára, de ez a családon kívülről is jöhet: egy tanár, egy edző, egy mester, egy cserkészcsapat kapitánya vagy a baráti társaságban lévő vonzó férfi is tud meghatározó jelentőségű lenni egy fiú életében.
– Mennyire megbecsültek az apák a társadalomban?
– Az a közvélekedés, hogy macsóvilágban élünk, amiben van is némi igazság, de közben a férfiakat is sújtja egyfajta kasztráltság. A médiában az apák jórészt hiányoznak a történetekből, s ha bennük vannak, a reklámok, a filmek bénának, sutának ábrázolják őket. Az apákat sokszor olyan negatív fogalmakhoz kapcsoljuk, mint a családon belüli erőszak, s a válási gyakorlat is egyfajta apátlanítás, hisz arra épül, hogy egy gyereknek az anyjára van szüksége. Igen, létezik egyfajta elbizonytalanítása a férfiaknak. – Új jelenség a családokban a digitális függés. Férfias feladat ennek kezelése… – Kutatásokkal alátámasztott tény, hogy a kütyük korai használata mindenféle fejlődést lassít. A hüvelykujj kivételével nem fejleszt semmit. Tudomásul kell vennünk, hogy a gyerekeknek ezért védettségre van szükségük, ami azt is jelenti, hogy a saját IT-kultúránkat kell megteremteni, ami jórészt az apák feladata. Zimbardo leírta, hogy a digitális játékok a pornográfiával együtt a kamasz fiúk temetőjét jelentik. Mielőtt megismernék a nőt, már hamis kép él a fiúkban és kiégnek, miközben agresszívvá is válnak. Az egyik legnagyobb szülői kihívás egészséges korlátokat állítani. – Ha már korlátok, az apai szigorra szükség van? – Inkább úgy fogalmaznék, hogy apai figyelem kell és nem fegyelem. A korlátokra viszont nagy szükség van; a lényeg, hogy a szabályok transzparensek legyenek. Kutatások igazolják, hogy a kriminalitás, kábítószerfüggés közelében élő gyerekeknél, ha az apa szigorúbb, mint az átlag, a csemete védettebb lesz. A szeretettel, de rövidre fogott gyeplő mindenképpen eredményesebb nevelési eszköz, mint a mindent megengedés. Érdemes a közösen végzett munkát is a mindennapi élet részévé tenni, a gyerekekre rá kell bízni bizonyos feladatokat a ház körül, hogy érezzék a felelősségüket és az elvégzett munka örömét. A szeretetet és a lágyságot pedig sosem szabad összekeverni. Fontos leszögeznünk, hogy nem supermanekre és cukifejekre, hanem a gyerekek életében jelen lévő, fajsúlyos apákra van szükség. – És akkor itt vannak még a túlértelmezett személyiségi jogok. Megpuszilhatja még egyáltalán fesztelenül egy apuka a kislányát? – Az a véleményem, hogy meg kell védjük a saját kultúránkat. A mi kultúránkban igenis megpusziljuk egymást, hozzáérünk a másikhoz, ebben a viselkedési közegben érezzük jól magunkat. Az angolszász trend lehet, hogy más, de mi így érezzük otthonosan magunkat. – Milyenné válik egy apátlan társadalom? – A legnagyobb veszély, hogy kivész az apakultúra, a férfiak kiesnek a családok életéből, a gyermeknevelésből, a szociális területről, az iskolákból – a társadalom elnőiesedik. Az, hogy férfi és nő nem találja egymással a szót, már ennek az apátlanságnak a következménye, ami aztán elvezet kőkemény demog-ráfiai kérdésekhez is.
