A 2017-ES ÉV SZÁMOKBAN
Persze semmi meglepő nincs abban, hogy a politikai csatározások már-már kötelező velejárója a gazdasági eredmények „szubjektív” értelmezése vagy elhallgatása. De a valóság ilyesfajta eltagadásáért – amellyel még ma sem számolt el a hazai ellenzéki formációk zöme – nem más, mint a választópolgár nyújtja be a számlát. Ugyanis azt hiszi el, amit a két szemével lát, hiába állítja az ellenkezőjét egy politikus vagy cikkek sora. A legközvetlenebbül nyilván a saját pénztárcája formálja a szavazó véleményét, az egzisztenciális és a tényleges biztonsága, hogy többet tud-e pakolni a bevásárlókocsiba, másodsorban meg az, amit a közvetlen környezetében tapasztal: van-e munka, gyarapodik-e a kisközösség, javul-e az infrastuktúra, szépül-e a település. A több mint négy éve tartó gazdasági konjunktúrát a választók is érzik, nyilvánvalóan ezért is erősítették meg újabb kétharmados támogatással Orbán Viktort és a Fidesz–KDNP-t.
AKI AKAR, DOLGOZIK
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2017-ben folytatódtak a korábbi évekre jellemző kedvező munkaerőpiaci tendenciák. Olyannyira, hogy a foglalkoztatottság tekintetében negyedszázada nem volt ilyen jó adat. Egyre többen dolgoznak, a munkanélküliek és az inaktívak száma pedig csökkent. Ennek az is az eredménye, hogy hazánk foglalkoztatási szintje második esztendeje meghaladja az uniós átlagot, a dél-európai államok mellett többek között Belgiumot, Franciaországot, Luxemburgot, Írországot, Szlovákiát és Lengyelországot is megelőzzük.
Érdemes visszatekinteni korábbra is, ugyanis a 2000-es években még 56-57 százalék körül alakult a foglalkoztatási arány, s ez 2009–10-ben, a válság mélypontján még egy kissé csökkent. A bővülés 2011-ben vette kezdetét, azóta is tart, jelenleg 73,8 százalékos, és a kormány deklarált célja, hogy ez az adat tovább javuljon. Külön jó hír, hogy egyre több nő dolgozik. A jelentés szerint 2017-ben 12 ezerrel nőtt a foglalkoztatott hölgyek száma az egy esztendővel korábbihoz képest, és 220 ezer fővel többen voltak, mint öt éve. A javulás azért is fontos, mert hosszabb távon demográfiai kihatása is várható annak, hogy a gyermeket vállaló nők vissza tudnak állni a munka világába, és a gyereknevelés mellett a karrierjüket is építhetik, ha ezt szeretnék.
SIKERES A KÖZFOGLALKOZTATÁS
Ellenzéki véleményformálók bámulatos kitartással kritizálják a közfoglalkoztatás rendszerét, holott annak kiemelt célja – és egyébként következménye is – az elsődleges munkaerőpiacra történő átirányítás. Ehhez viszont meg kell szerezni azt a rutint, hogy a munkába járás életformává váljon, mert a közhiedelemmel ellentétben nem megy egyik pillanatról a másikra. Korábban egy háttérbeszélgetésben Forgács István romaügyi szakértő elmondta a Figyelőnek, hogy meglehetősen tipikus és gyakori történet az, amikor nem tudják megállni a helyüket a régóta munka nélkül élő emberek a betanított tevékenységben, az üzemi gyártósoron. Sokan még egy hónapot sem tartanak ki, feladják a kötött és nagy önfegyelmet igénylő munkába járást azzal az indokkal, hogy nem bírják. A baloldali narratíva ezzel szinte sohasem számol; mindig az állam valamiféle varázsütésszerű beavatkozását várják, amely egy csapásra megoldja a képzetlen, versenykörnyezetben sosem szocializálódott ember helyzetét. De hogy ez konkrétan mi lenne a tanuláson kívül, arra nincsenek válaszaik. Ahhoz viszont, hogy a tanulás valódi kiút legyen a hátrányos helyzetben vagy szegénységben élő rétegek számára, ezt maguknak is fel kell ismerniük, és a gyerekeiket a közoktatásban kellene tartaniuk, minimum a szakmaszerzésig. Hogy ez nem lehetetlen, arra Cserdi az egyik jó példa, ahol saját szabályként fogadta el a közösség az általa választott vezető, Bogdán László pátyolgatónak és demokratikusnak nem mindig nevezhető, de kétségtelenül hatékony előírásait. A kis baranyai faluban minden gyerek iskolába jár és mindenki továbbtanul, mert ez lett a közmegegyezés. Egészen más helyzetben vannak a felnőttek. A középkorú vagy idősebb emberek esetében maga a közmunka is a tanulás terepe, ezt az érintettek is vallják.
Azokban a hátrányos helyzetű térségekben, ahol a lakosság iskolázatlansága és képzetlensége miatt nem tud elhelyezkedni a versenyszférában, a közmunka megfelelő szemlélettel és irányítással értéket teremt s átmeneti vagy végleges segítséget nyújt – ezt mondják azok a szakértők is, akik átlátnak a balliberális, áldozatalapú módszertanon. Korábbi cserdi vagy hajdúhadházi riportjaink során lapunk is írt róla, hogy a képzetlen emberek szintén képesek kikerülni a csekélyebb jövedelemmel járó közfoglalkoztatásból, de ehhez kell a saját elhatározásuk, néhány sikeres minta, valamint egy olyan helyi vezető, aki támogatja őket ebben. Vidéki riportjaink során a közmunkások maguk is elmondták, hogy tartást és önbecsülést ad nekik a munka.
A balliberális sajtó és politikusok által sepregetésnek nevezett tevékenységnek pedig nemcsak az a konkrét eredménye, hogy rendezettebbek lesznek a települések közösségi terei, hanem az is, hogy jobban vigyáznak rá onnantól kezdve a lakók, megbecsülik a saját munkájukat, sőt a saját portájukat is nagyobb kedvvel rendezik, magyarul szemléletformáló hatása van.
HOL VAN MÉG MUNKAERŐ?
A válság mélypontján a 15–64 évesek közül mintegy félmillióan kényszerültek tétlenségre. A helyzet fokozatosan javult, olyannyira, hogy 2017-re rekordalacsony szintre csökkent a munkanélküliség. Noha a fiatalok vannak leginkább kitéve ennek, az elmúlt években esetükben történt a legnagyobb mértékű javulás. A magyar munkaerőpiacnak pillanatnyilag a hiány problémájára szükséges megoldásokat mutatnia, s meg kell találni azokat az embereket, akik még aktivizálhatók a munkavégzés irányában.
A KSH jelentése alapján ez már mind nehezebb lesz, ugyanis egyre kevesebb a tartalék a rendszerben, vagyis az állástalanokon felül számba vett potenciális munkaerőkészlet nagysága – a kereslet növekedésével párhuzamosan – csökkenő trendet követ. 2017-ben a potenciális munkaerő-tartalék létszáma a 15–74 éves népességen belül 360 ezer fő volt, az előző évinél 61 ezerrel, az öt esztendővel korábbinál pedig 433 ezerrel kevesebb. A kérdés az, kit tekinthetünk még munkára foghatónak.
A dokumentum szerint komoly tartalékot képeznek a közfoglalkoztatottak. 2016-tól célként fogalmazódott meg, hogy őket elsősorban az elsődleges munkaerőpiac felé kell elmozdítani. Ennek hatása tavaly már látható volt, ugyanis jelentősen csökkent a közmunkások száma, egy év alatt 38 ezer fővel. 2017-ben 192 ezren voltak állás nélkül, számuk egy esztendő alatt 43 ezerrel lett kevesebb, ebben a tömegben valószínűleg még vannak rövid időn belül munkába állítható ezrek.
Hivatalosan nem tartoznak bele a tartalékba a határon túl dolgozó magyarok, sem az itt tevékenykedő külföldiek, de mindkét csoportból várható, hogy egyre többen jelennek meg a hazai munkaerőpiacon.
A kormány intézkedéseinek és a konjunktúrának köszönhetően a nemzetközi kontextus azt mutatja, hazánk a harmadik az EU országainak a sorában a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát tekintve. Hiába élcelődik és igyekszik annullálni az erőfeszítéseket a balliberális sajtó, munkaügyben Magyarország kifejezetten jobban teljesít.
