Versenyszerűen úszott, serdülőként Széchy Tamás csapatába került. A mester halála után először a BVSC-ben, majd a Fradiban folytatta az élsportot. A Csik Ferenc Gimnáziumba járt sport tagozatra, akkoriban hallott először az amerikai sportösztöndíjakról. Megragadta a lehetőséget, és szülei nyomdokaiba lépve orvosi karon kezdte meg tanulmányait az Egyesült Államokban. Hamar váltott; ahogy ő fogalmaz, szeretett volna több rugalmasságot abban, hogy kész válaszok helyett maga értelmezhesse a jelenségeket. Ezért választotta a pszichológiát, egyúttal beiratkozott filozófia szakra is, hiszen ez utóbbi mindig is érdekelte. Az Ohio Universityn végzett, ekkor már tanulmányi ösztöndíjasként – az USA-ban a klinikai pszichológiai doktori képzésben az utolsó esztendő rezidensi év, ezt már a University of Illinois-on, Chicagóban töltötte. Aki ezen a területen doktorál, tudományos fokozatot és szakképzettséget is kap. Dr. Bunford Nóra összesen 13 évet töltött a tengerentúlon.
– Mennyire beszélt jól angolul, okozott-e nehézséget az előadások hallgatása?
– Szerencsés voltam, mert a szüleim nagyon fontosnak tartották a nyelvtanulást, így jól beszéltem már, ehhez képest az első félévben nem tudtam jó jegyeket szerezni. Ugyan jól értettem mindent, ami elhangzott az órákon, de nehéz volt előhívni az idegen nyelven elraktározott új információt. Egy év kellett ahhoz, hogy belerázódjak, angolul tudjak gondolkodni, tanulni, vizsgázni.
– Elindult kint a tudományos karrierje, több rangos publikációja is van. Miért döntött úgy, hogy feladja a sikeresen megkezdett amerikai pályáját, s itthon folytatja a tudományos munkát?
– Ez nagyrészt a családomnak köszönhető. Azzal a tervvel mentem ki, hogy nyelvet tanulok, világot látok, szerzek egy diplomát meg némi tapasztalatot, és hazajövök. De szerettem kint lenni, mindig találtam okot, hogy maradjak. Tudtam, hogy egyszer hazajövök, de nem volt konkrét időpontom erre. A gyerekkori barátságaimat ápoltam, ott a rendkívüli mobilitás miatt hosszú barátságokat nemigen lehet kötni. Másrészt magyar vagyok: ez kétféleképpen nyilvánul meg a gondolatvilágomban. Teltek az évek, egyre kevésbé éreztem, hogy asszimilálódnék kulturálisan. Ahogy a személyiségem kifejlődött, ahogy felnőtté váltam, egyre inkább láttam azokat az értékrendi, viselkedésbeli, kulturális különbségeket, amelyeket nem tudtam a magaménak érezni. Egy percet sem bántam meg a kint töltött időből, de mindinkább erősödött bennem az érzés, hogy nem amerikai, hanem magyar vagyok. A másik gondolat az volt, hogy felelősséget éreztem a hazámért. A hazatérésemmel képviselni szeretnék egy értékrendet, példát mutatni, amely azt az üzenetet küldi a fiataloknak, a jövő nemzedékének, hogy igenis megéri hazajönni, itthon maradni, itt is lehet sikeresnek lenni. Ez elhatározás, kemény munka, alázat, szorgalom és tisztelet kérdése, de persze elengedhetetlen a családi háttér, a szakmai támogatás és nem utolsósorban egy kis szerencse is.
– Feltételezem, azt is mérlegre teszi ilyenkor az ember, szeretné-e, hogy a majdani gyermekei amerikaiak legyenek, magyar gyökerek nélkül.
– Ennél még közelebbi életesemény a párválasztás. Hiába beszéli az ember tökéletesen a nyelvet, az értékrendbeli különbségek akkor is érzékelhetők, hiszen más nemzet más hagyományai között nevelkedettként ezt nem lehet nem észrevenni. Mindig ott lesz korlátként. Tartottam persze azért attól is, hogy mi lesz, ha hazajövök, s nem tudom elérni azt a szakmai sikert itthon, amit kint tudnék. De arra jutottam, hogy bár ez tűnik a könnyebb útnak, ám ha mindenki így gondolkodik, akkor mindenki kint is marad. Büszke vagyok arra, hogy meg mertem hozni ezt a döntést.
– A szakmai beilleszkedés könnyen ment? Mert a Junior Prima Primissima díj erre enged következtetni.
– Ezt a döntést évekig készítettem elő. Léteznek hazahozó ösztöndíjak, igyekeztem pályázni. A Magyar Tudományos Akadémián a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetben Ulbert István tudományos főmunkatárs, az Összehasonlító Pszichofiziológiai Kutatócsoport vezetője tárt karokkal fogadott, évek óta támogat, és ez újabb kollaborációs lehetőségeket is hozott. Egyébként több intézményt is felkerestem, s kétféle reakciót tapasztaltam: a megrökönyödést, hogy minek akarok Amerikából hazajönni, valamint az abszolút támogatást. A makacsságomnak (is) köszönhető, hogy nem adtam fel, mert eleinte sajnos több megrökönyödővel, mint támogatóval kerültem kapcsolatba. De azt éreztem, hogy a válaszuk legalább annyira érzelmi indíttatású, mint amennyire racionális. Tavaly augusztusban jöttem haza; az ELTE Etológia Tanszékén Miklósi Ádámnál és Gácsi Mártánál volt egy posztdoktori kutatói pozíció, erre vettek fel. Közben folytattam a pályázást, elnyertem az MTA Prémium posztdoktori kutatói program kiírását, januárban kezdem meg a munkát. A Junior Prima Primissima díjra nagyon büszke vagyok. Bevallom, először nehezen hittem el, de nagyon boldog voltam. Úgy éreztem, megérte hazajönni, megérte a rengeteg befektetett munka és áldozat, a huszonöt év megszakítás nélküli tanulás. Bízom benne, hogy a történetemet megismerve mások is a hazatérés mellett döntenek.
– Milyen területen kutat?
– Affektív és klinikai idegtudománynak nevezném a területet, ami azt jelenti, hogy a serdülőkori idegi-fejlődési rendellenességekkel és magatartászavarokkal együtt járó érzelmi diszregulációnak vizsgálom mind a biológiai hátterét, mind a pszichológiai és szociális velejáróit. Fejlődéstani szempontból a serdülőkor nagyon unikális időszak. Azt kutatom, hogy az idegi-fejlődési rendellenességeknél – autizmusspektrum-zavar, ADHD – és a magatartási problémáknál megjelenő érzelmi labilitásnak vagy érzelemszabályozási nehézségnek milyen genetikai, biológiai és fiziológiai okai vannak.
– Egy átlagos kamaszra is jellemző, hogy rendszeresen felül az érzelmi hullámvasútra. A vizsgált fiataloknak milyen tüneteik vannak?
– Az érzelmi szabályozás nehézségei gátolhatják az iskolai jó teljesítményt, nagyobb kamaszoknál megjelenhet az alkohol- és drogfogyasztás, a rizikós szexualitás és a kockázatos autóvezetés is. Az érzelemszabályozás nehézségei nagyon sok mindennapi problémának lehetnek az okozói, akár a népszerűtlenségnek vagy a párkapcsolati nehézségeknek.
– Az okokat keresi elsősorban, vagy megoldással is szolgál majd a kutatás?
– Az okokat és a velejárókat is keresem, azok időbeli változását, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy ennek legyen ráhatása arra, hogy a kamasz otthon miként jön ki a családjával, az iskolában a tanáraival, hogyan teljesít a tanulmányaiban, meg tud-e tartani később egy állást. Kint nagyon megtanultam a mentoromtól: elengedhetetlenül fontos, hogy a kutatásnak konkrét haszna legyen a vizsgált személy, az ő családja, a szűkebb környezete és hosszabb távon a népegészségügy számára is. 14–17 évesekkel kezdem januárban a munkát, három évig fogom kísérni őket. Azért szeretem ezt a területet, mert az érzelmi szabályozás javítható, és ahogy javul, úgy megfigyelhető a minőségi változás a fiatalok mindennapi életében is. A fejlődés pszichoterápiás módszerekkel is elérhető, nem csak gyógyszerekkel, és ezt szintén nagyon fontosnak tartom.
NÉVJEGY
1985. január 13-án született Pápán
Tanulmányai:
Southern Illinois University at Carbondale, alapszak pszichológia, filozófia
Illinois State University, mesterszak klinikai pszichológia
Eötvös Loránd Tudományegyetem mesterszak filozófia:
Ohio University doktori képzés klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági pszichológia
University of Illinois at Chicago rezidens-képzés klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológia
Borítófotó: Kőhalmi Péter
