Az ingyenes kivizsgálásokra, a szervezett népegészségügyi szűrésekre a bevezetőben leírt adat ellenére mégis csupán harminc százalék megy el, szemben például az ausztriai vagy a finnországi hetven százalékkal. Az okokról és az aktuális megoldási javaslatokról Szentes Tamás országos tiszti főorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkárral beszélgettünk.
„A szűrések tekintetében szemléletváltásra van szükség, és ezt rövidesen érzékelni is fogják az emberek. Nemcsak a szűrésen való részvételt segítjük majd, hanem a vizsgálatok számát is növeljük. Az alacsony részvételi arány okait természetesen megpróbáltuk feltárni. Ezek között vannak egyszerű, emberi dolgok. Az úgynevezett emlő- és méhnyakszűrésnél el kell menni a vizsgálat helyszínére, s főként a vidéken élőknek ehhez néha messzire kell utazniuk. A vizsgálat kényelmetlen lehet, ezenkívül sokak jövedelméhez képest nagy kiadást jelent, valamint kiesést a munkából. Ráadásul a többség nem érzi úgy, hogy érintett lehet, nem érzékeli, hogy a kockázati csoportba tartozik, hiszen alapvetően egészséges embereket hívunk be. Azt mondják, miért náluk alakulna ki a betegség, miért menjenek szűrésre. A lakosság nagy részét »érzékenyíteni« kell erre.”
Ma Magyarországon két célzott népegészségügyi szűrőprogram működik. Emlővizsgálatra a 45–65 év közötti nőket hívják be kétévente, míg a méhnyakszűrést a 25–65 közötti hölgyeknél, háromévente indokolt elvégezni. Most indul a vastagbélszűrés országos kiterjesztése. Utóbbi kivizsgálásra az 50–70 esztendőseket hívják majd be kétévente. Ez a három szűrővizsgálat kevésnek tűnik. Mi az oka annak, hogy ilyen kevés a szervezett népegészségügyi szűrések száma Magyarországon, amikor a daganatos betegségek okozta halálozás az egyik leggyakoribb hazánkban?
TÖRTÉNELMI ELŐZMÉNYEK
Az egészségügyi szűrések kezdetei az 1800-as évek elejére vezethetők vissza. Akkor a nemi betegségek jelentették az egyik legsúlyosabb problémát, ezért egy 1823-as tiszti főorvosi rendelet a „kéjelgő kósza nők” kötelező háromhavonkénti szűrővizsgálatát írta elő. A századfordulón a tuberkulózis volt a legjelentősebb népbetegség. Ez a lakosság jelentős részét érintette, de nem volt megfelelő számú kórházi ágy, ahol a betegeket kezelni tudták, így a megelőzésre fektették a hangsúlyt, és kiépítették Magyarországon a tüdőgondozói hálózatot. 1907-ben, Szombathelyen alapították az első tüdőgondozót.
„A prevencióra irányuló szolgáltatások azonban a múlt század második felétől háttérbe szorultak, ami az egészségügyi technológia rohamos fejlődésével hozható összefüggésbe – fejti ki Szentes Tamás. – Az 1950-es évektől olyan technológiai robbanás következett be az orvostudományban, amely felértékelte a gyógyítást. Számos kór, amely azelőtt nem volt kezelhető, sőt korábban fel sem ismerték, ma már könnyen diagnosztizálható, és jelentős esély van arra, hogy a már kialakult betegséget le tudjuk győzni. Tehát alapvetően a gyógyítás irányába fejlődött az orvostudomány. Ha egészségügyről beszélünk, akkor mindenkinek a kórházak jutnak az eszébe. Ezek a gyógyintézmények nagyon korszerű és hatékony ellátást tudnak biztosítani, de csak akkor van szerepük, amikor a betegség már kialakult. Éppen ezért szemléletváltásra van szükség, a megelőző szolgáltatásoknak lényegesen nagyobb szerepet kell kapniuk a jövőben.
Ez már csak azért is elengedhetetlen, mert az összes fejlett ipari ország azzal a problémával néz szembe, hogy az egészségügyi ellátórendszerei fenntarthatatlanná váltak. Ennek oka, hogy az idősödő társadalmak ellátási igénye rohamosan nő. Ugyanakkor az orvostudomány fejlődése egyre több szolgáltatást kínál. Ez a költségek gyors növekedésével jár. A helyzet csak úgy kezelhető, ha a szükségletet tudjuk csökkenteni, azaz az epidemiológiai (megbetegedési) viszonyokba vagyunk képesek beavatkozni hatékony eszközökkel. Erre pedig csak a népegészségügyi típusú, preventív szolgáltatások biztosítanak lehetőséget.”
A szakember úgy véli, ez a helyzet sok hasonlóságot mutat a múlt század elején kialakult állapottal, amikor a tbc és a szifilisz szedte tömegesen az áldozatait. Akkor a gondozói hálózat felállításával és a Zöldkeresztes Egészségügyi Mozgalommal sikerült eredményesen kezelni a problémát. Ez a szervezet egy családgondozó védőnői hálózat volt, amelynek a tagjai házhoz jártak, ismerték a szokásokat, az ott előforduló megbetegedéseket, kockázati tényezőket stb., és a családnak nyújtottak olyan támogatást, amellyel ezeket a betegségeket el tudták kerülni. Részint szociális típusú, részint egészségügyi szolgáltatásokat biztosítottak, amelyek rendkívül jó hatásúaknak bizonyultak.
ÚJ ESZKÖZÖK KELLENEK
A személyre szóló szolgáltatásokat adott esetben most is létre kell hozni. Elképzelhető, hogy egy új szereplőt szükséges bevonni az alapellátásba. Ez lehet népegészségügyi, valamint családi feladatokat ellátó védőnő. Ezek nem bonyolult szolgáltatások, ismerni kell az egyént, annak kockázati tényezőit, viszont itt a személyességnek nagyon fontos szerepe van. A szűrésekre való késztetésben is növelni szükséges az „érzékenyítés” szerepét. A személyes meggyőzésnél nincs hatásosabb eszköz. A kommunikációs kampányok jók figyelemfelkeltésre, széles tömegeket érnek el, de elég személytelen eszközökkel dolgoznak. Ezeket követnie kell a személyes gondozásnak. Egy jelenleg zajló uniós projektben ennek a rendszernek a módszertanán dolgoznak.
„A vizsgálatokon való részvételt számos eszközzel szeretnénk növelni az elkövetkező években. Ennek első eleme tíz emlőszűrést és tíz népegészségügyi szűréseket végző busz üzembe állítása, melyek helybe viszik azokat a szolgáltatásokat, amelyek a vidéken élők számára nehezen igénybe vehetők. Ezen túlmenően körvonalazódnak azok a pozitív ösztönzők, amelyek segítséget nyújtanak az egyén számára, és a munkáltatókat is arra sarkallják, hogy a dolgozót támogassák a vizsgálatokon való részvételben. A most induló vastagbélszűréssel növekszik a szervezett népegészségügyi szűrések száma Magyarországon, ezt pedig szeretnénk a jövőben személyes kockázatok alapján más, az egyénre szabott vizsgálatokkal kiegészíteni.”
Borítófotó: Dr. Tornai József orvosprofesszor vizsgálat közben (Fortepan, adományozó: Kurutz Márton, 1910’)