1979. január 14-én a skóciai Glasgow-ban megszületett Alastair MacDonald. A kisfiú ugyanolyan aranyos, picurka baba volt, akárcsak a fél évvel korábban világra jött kislány, Louise Brown, s ők voltak az elsők, akik mesterséges körülmények közt fogantak, egy Petri-csészében. Albino Luciani kardinális (a későbbi I. János Pál pápa) a leány születésénél aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az in vitro eljárás „gyerekgyárakká” változtathatja majd a klinikákat, ám megvédte a szülőket, mondván: ők egyszerűen csak gyermekáldást akartak.
Azóta a mesterséges megtermékenyítés rengeteget fejlődött, igen népszerű lett: a European IVF Monitoring (EIM) Consortium adatai szerint 1997-től 2013-ig mintegy hat és fél millió gyermek született így. A hatékonyság is javult: a brit Human Fertilisation and Embryology Authority (HFEA) 2016-os kimutatása szerint 1991 és 2014 között gyakorlatilag megduplázódott az ilyen eljárások sikerrátája, azaz immáron minden negyedik beavatkozás gyermekáldással jár.
Mostanra ivarérett egyedek megléte sem szükséges a fogantatáshoz, hiszen az őssejtek már manipulálhatók úgy, hogy olyan ivarsejtek alakuljanak ki belőlük, amelyekből – laboratóriumi körülmények közt – egészséges embriók állíthatók elő. Így nem szükséges a hagyományos szaporodási képesség ahhoz, hogy utódok szülessenek! Sőt, mintegy húszhetes bárányoknál sikeresen alkalmazták a méhen kívüli növesztést, azaz a mesterséges méhet. Ezek szerint a szülés hagyományos módja szintén kiváltható lehet majd egyszer akár az embernél is. Ez – megítélésem szerint – drámai morális és ideológiai változást is hozhat hosszabb távon az abortusz tekintetében, hiszen a nem kívánt magzatok számára nem a halál, hanem az élet esélye (garanciája?) kínálkozhat akkor is, ha az anya nem szeretné őket kihordani.
Tavaly decemberben érkezett az újabb tudományos hír: egy közel negyedszázada lefagyasztott embrióból fejlődött ki és született meg egy kisbaba, méghozzá egy nála alig előbb fogant, 25 éves anyukától. Az embriót, Emmát 1992. október 14-én fagyasztották le, és Csipkerózsika-álmából csak 2017 elején olvasztották ki, hogy világra jöhessen. Immár 75 százalék körüli aránnyal lehet maradandó károsodás nélkül kiolvasztani a magzatokat, hiszen a legújabb mélyhűtést biztosító anyagtípus (cryoprotectant) egyre nagyobb sikerrel akadályozza meg, hogy a sejtekben jégkristályok keletkezzenek, amelyek roncsolhatnák a kis testet.
A hidegterápia-fagyasztási technológia (krio-terápia) szintén az 1970-es évek óta fejlődik: használják különböző egészségügyi eljárásokban (pl. beteg szövetek végső fagyasztása) vagy épp a szépségiparban (pl. bőrfiatalító kúrák). Sőt, e terület egyik ága a krionika, amelyet – nagyon leegyszerűsítve – hibernálásnak hívhatnánk. Becslések szerint eddig több ezer ember van így lefagyasztva. A folyékony nitrogénben történő tárolás technológiájával foglalkozó cégek világszerte megtalálhatók az Egyesült Államoktól kezdve Portugálián át egészen Oroszországig. Piacvezetőnek az arizonai Alcor Alapítvány tekinthető, ahol több mint 1600 test, illetve fej várja a kiolvasztást. A haldokló gazdag emberek abban reménykedtek, hogy az orvostudomány egyszer képes lesz gyógyítani a diagnosztizált halálos betegségüket. (A bökkenő: elvileg a törvény csak úgy engedélyezi a lefagyasztást, ha már beállt a halál állapota.)
Kérdés, hogy ha csak évtizedek múlva élesztik fel őket újra, akkor pl. a náluk idősebb unokájukkal, dédunokájukkal miként élnek majd együtt. Mennyit fognak ők maguk érni a távoli jövőben a mai tudásukkal?
Tehát a halál meghaladásának is van ára, mégpedig az, hogy az idő válik a legfontosabb értékké, nem a pénz. Talán itt az idő, hogy valóban azzal törődjünk, ami a legértékesebb, s ami egy szempillantás alatt elmúlik: az egymással töltött -idővel.
