Lemaradás helyett

A hónapokig tartó kórházi kezelés alatt nem feltétlenül a mateklecke az első, viszont fennáll az iskolai lemaradás veszélye is. A magántanulóvá vált beteg gyerekeket támogatja a KórházSuli Alapítvány.

Éppen két éve a tizedikes gimnazista Eszter súlyos betegséggel, Hodg-kin-limfómával került kórházba. Nem volt meglepetés, hogy a tananyagban pillanatok alatt lemaradt az osztálytársaitól. Minimális segítséget kapott ugyan az iskolájától, ám korlátozott lehetőségei miatt arra kényszerült, hogy – vállalva a kockázatokat – idő előtt visszaüljön az iskolapadba, s próbálja behozni a lemaradását.

LECKE A KÓRTEREMBEN

A kórházba került gyerekeknek annak ellenére nehéz a dolguk a tanulmányai-kat illetően, hogy a Klik által delegált kórházpedagógusok – noha nem tudják maradéktalanul pótolni az iskola feladatait – igyekeznek a lehető legtöbbet segíteni. Egyfajta pluszként a tanítás mellett tartják a lelket a beteg gyermekben, de a családjában is.

S miközben a gyógyintézményből elbocsátottak sokszor még heteket lábadoznak otthon, az anyaiskola annak ellenére is ritkán nyújt segítő kezet, hogy a köznevelési törvény szerint beteg magántanulóiknak heti 10 óra egyéni foglalkozást kellene biztosítaniuk. Az esetek nagy részében a szülőnek kell kilincselnie a tanintézményben, így a gyó-gyult gyerekek visszaintegrálása a megszokott közösségükbe rendkívül nehézkes. Ezért hozta létre a KórházSuli Alapítványt egy lelkes és tapasztalt kórházpedagógus, a Richter Aranyanyu Díjjal jutalmazott Tóthné Almássy Monika s két budapesti középiskolai tanár, Prievara Tibor és Berczelédi Réka. „Százával vannak gyerekek az országban, akik a betegségük miatt otthon vannak magántanulói státusban, és egyedül vagy minimális segítséggel próbálják tartani a tempót az osztályukkal. Ezért önkéntes diákokat verbuváltunk, akik vállalták, hogy támogatást nyújtanak beteg társaiknak” – mesélt a Figyelőnek a kezdetekről Tóthné Almássy Monika. Prievara Tibor pedig az általa fejlesztett e-StudyGroup e-learning platformot adta az ügyhöz.

SAJÁT FEJLESZTÉSŰ TANANYAG

A foglalkozás négy beteg gyermekkel és húsz gimnazistával, valamint közel két tucat saját fejlesztésű tananyaggal startolt. Hamar kiderült: nagy az igény a munkára. Az Eötvös József Gimnázium támogatta az ügyet, s Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szintén a kezdeményezés mellé állt szakemberek biztosításával. Emellett a Telenor és a Richter karolta fel az -alapítványt, eszközökkel és anyagi támogatással. Az innováció folyamatos; a gimnazisták figyelnek a technológiai újításokra, mind a fejlesztés, mind a működtetés profik kezében van. S mivel a program népszerűsége növekszik, egyre több egyetemista jelentkezik önkéntesnek, így bevezették a skype-os és a személyes korrepetálást is. S e ponton térjünk vissza Eszterhez, akinek elege lett abból, hogy osztálytársai segítségére van utalva. Magyar-, valamint -angoltanárt kért és kapott a KórházSulitól, -tanítását két önkéntes egyetemista vállalta el. Szeretne jó eredménnyel leérettségizni, megcélozná az óvodapedagógusi kart. A kórházban töltött hónapok alatt jött rá: szívesen foglalkozna kicsikkel.

CSAK NYERTESEK VANNAK

Flóra egyike azoknak az önkéntes gimnazistáknak, akik örömmel kapcsolódtak be az Eötvös József Gimnáziumban a programba. Ő az alapító kemény maghoz tartozik, a csapat tagjai KórházSuli kommandónak nevezik magukat. Mint mondta, hamar „bevonzotta” ez a tevékenység, amelyet aztán már nem is tudott abbahagyni. „Korrepetáltam Skype-on keresztül, fejlesztettem tananyagot kémiából és fizikából, de ma már inkább szervezési feladatokat vállalok” – fogalmazott a Figyelőnek. Bár a korrepetáltjaikkal nem találkozhatnak személyesen, igen pozitív a visszajelzés. „Ez nagyon inspirál minket, közösségi embernek lenni jó dolog” – nyomatékosította Flóra.

 „Fontos látni, hogy ez a program nem helyettesíti az iskolák számára törvény által előírt heti 10 órás kötelezettséget. A célunk az, hogy minél több tantárgynál tudjunk eredményeket elérni, valamint az anyaiskolák tanárait is bevonjuk a folyamatba, hogy ne feledkezzenek meg beteg tanulóikról” – hívja fel a figyelmet Almássy Monika, aki szerint az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a program összes szereplője nyertes attól függetlenül, hogy segítettként vagy segítőként csatlakozik. A résztvevők tudásra és empátiára tesznek szert, fejlesztik az önismeretüket, valamint kortárscsoport-kapcsolatokat építhetnek.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink