Küzdelem a gyermekért

Magyarországon jelenleg két orvos végez NaPro technológiás kezelést, amelyet olyan termékenységi gondokkal küzdő pároknak kínálnak, amelyek vallási vagy egyéb okokból elutasítják az embrióbeültetést. A Figyelőnek nyilatkozó doktor szerint havonta húsz-harminc pár fordul hozzájuk.

Heteken át tartó társadalmi vitát robbantott ki Veres András püspök augusz-tus 20-i beszéde, amelyben egyértelműen bírálta a lombikprogramot, amelynek megfogalmazása szerint „minden formája bűn”. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke későbbi nyilatkozataiban kijelentette: a katolikus egyház állásfoglalása egyértelmű a kérdésben. A keresztény értékek mást diktálnak, az élet védelme mellett teszik le a voksukat. „A lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet, ráadásul pluszmegfoganások is történnek mesterséges körülmények között. A többi embriót vagy lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják” – fogalmazta meg kifogásait a püspök. Az azóta eltelt időben sokan mondták el a véleményüket a kérdésről, többek között olyan hívő párok is, amelyek végül lombikprogram segítségével vállaltak gyermeket. Skrabski Fruzsina, Kopp Mária és Skrabski Árpád lánya a Mandinernek kifejtette: „Mi, keresztény, lombikos szülők hatalmas szenvedésen mentünk keresztül, hogy gyermekünk legyen. Minden embrióm kapott esélyt az életre. Életadás volt a célom az Isten adta csodálatos tudomány által, és ezt bűnnek mondani szerintem az bűn és szeretetlenség, önzőség, részvétlenség.”

VALLÁSI OKOK

Mindeközben a kormány már határozatban is rögzítette a lombikkezelések állami finanszírozásának emelését, éppen annak érdekében, hogy minél többen hozzáférhessenek az ellátáshoz azok közül, akik meddőségi gondokkal küzdenek. Mára pedig sajnos egyre több leendő szülő szembesül a jelenséggel: átlagosan minden ötödik magyar párnak nehézségei adódnak, ha természetes úton szeretnének gyermeket vállalni. Az okok igen sokrétűek; a legáltalánosabb mégis az, hogy a férfiak és a nők egyre későbbi életkorban fognak bele a családalapításba. Felmerül azonban a kérdés, hogy van-e olyan módszer, eljárás, amely azoknak a pároknak is elérhető és megoldást nyújthat, amelyek vallási vagy egyéb okokból nem vennék igénybe a lombikkezeléseket, ám több más társukhoz hasonlóan meddőségi gondokkal szembesülnek. Körülbelül 2013 óta érhető el Magyarországon a NaPro elnevezésű technológia, amely szintén ilyen problémákra nyújthat megoldást. Érdekesség, hogy a katolikus egyház teljes mértékben támogatja, sőt ajánlja az eljárást. A NaPro kidolgozását dr. Thomas W. Hilgers kezdte el, aki az Egyesült Államokban végzett kutatásokat annak érdekében, hogy kialakítson egy természetes családtervezési metódust. Később ez lett a Creighton-módszer, amely a NaPro technológiás eljárások alapját adja.

GYÓGYSZER NÉLKÜL

A Figyelőnek a témában dr. Bakos Marcell nyilatkozott, aki jelenleg az egyik olyan magyar szülész-nőgyógyász szakorvosjelölt, aki NaPro-kezeléseket végez másodmagával. A Creighton-módszerről elmondta: lényege, hogy gyógyszeres beavatkozás nélkül, akár gyermekvállalás, akár a terhesség elkerülése céljából bárki alkalmazhatja, illetve képes elsajátítani.

„A gyermekvállalást tervező nő ilyenkor megtanulja figyelni a saját ciklusát, vagyis részletes naplót vezet arról, hogy milyen változásokat észlel a méhnyaknyák állapotát illetően a szeméremtestén. Ennek alapján meg tudja határozni, hogy éppen fertilis (termékeny) vagy infertilis (terméketlen) szakaszban van-e” – részletezte dr. Bakos Marcell a metódust. Elmondta azt is, hogy a megfigyeléseket egy táblázatban kell vezetni, amely így később részletes, a lehető leginkább személyre szabott képet nyújt a leendő édesanyák ciklusának a működéséről. A NaPro (a Creighton-módszert kiegészítő, azzal dolgozó orvosi szemlélet) viszont akkor lehet választható megoldás, ha a megfigyeléses technikával sem sikerül a teherbe esés, valamint abban az esetben, amikor a leendő édesanya valamilyen patológiás tünetet észlel saját magán. Kérdésünkre elmondta: a naprós eljárás kétéves folyamat, amelynek része a hormonális kivizsgálás, de immunológiai és hematológiai vizsgálatokat is végeznek, amelyeknél probléma észlelése esetén szintén gyógyszeres célzott kezelést nyújtanak. Ami dr. Bakos szerint alapvetően megkülönbözteti a lombikos kezelést megelőzően alkalmazott terápiától és a többi meddőségi eljárástól, hogy az aprólékos ciklustáblázatból nyert információk alapján a kezelőorvos sokkal személyre szabottabb, speciálisabb kúrát tud összeállítani a nőknek.

CSAK HÖLGYEKNEK

Az orvos szerint azt is fontos tudni, hogy a NaPro kizárólag a nők problémáit vizsgálja és oldja meg a párok esetében, a férfiak esetleges meddőségi gondjainak a kezelése nem része a terápiának. A kérdésre, hogy a meddőség esetleges lelki hátterével foglalkoznak-e terápiás jelleggel, azt mondta: a terméketlenségi gondokkal küzdő párokat elsősorban nőgyógyászati szempont alapján vizsgálják és kezelik, de ha észlelnek valamilyen tünetet, amely mögött lelki tényező állhat, ami a terméketlenséget okozhatja, természetesen javasolják a pszichológiai konzultációt. „Amennyiben a hozzánk forduló pároknál azt látjuk, hogy kialakult egyfajta beszűkültség a gyermeknemzést illetően, javasoljuk ennek oldását, akár szakember segítségének igénybevételével is” – hozta fel példaként dr. Bakos Marcell, aki arról is beszélt: az az orvos, aki ilyen kezeléseket szeretne végezni, egyelőre csak külföldön tudja megkapni az ehhez szükséges szakképzést. Hozzátette: a NaPro módszer szerinti eljárás elsajátítása két esztendeig tart, ebből nagyjából fél évet vesz igénybe magának a ciklusfigyelésnek a megtanulása. Közölte azt is, hogy havonta nagyjából húsz-harminc pár fordul hozzájuk segítségért. A metódus hazai indulása óta több ezren vették már igénybe az eljárást, s nagyon kis százalékuknál nem következett be a terhesség.

A lombikkérdésben kialakult társadalmi vita mindenképpen hasznosnak bizonyult, főként azért, mert végre párbeszéd alakult ki egy olyan problémáról, amely napjainkra egyre több párt érint. Pálcát törni azonban egyik eljárás felett sem érdemes, hiszen olyan érzékeny kérdésről van szó, amelynek kapcsán minden érintettnek a számára megfelelő és eredményes megoldást kell megtalálnia.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink