Amikor a statisztikusok vándorlásról beszélnek, mindig belföldi mobilitásról, településhatárt átlépőkről van szó, olyanokról, akik vagy állandó vagy ideiglenes lakcímet jelentenek be az új lakóhelyen, azaz megváltoztatják lakcímkártyájukon valamelyik bejegyzést. „Információink adminisztratív forrásokra épülnek, s évente csak egyszer publikáljuk a feldolgozott adatokat” – mondja Urbán Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vándorlásstatisztikai osztályának a szakértője. Ez azt jelenti, hogy a KSH lényegében csak a „hivatalos” mobilitást tudja vizsgálni, azt nem, ha valaki a lakóhelyváltozását nem jelenti be. Így azon mozgásokra, amelyek a szervezet tudta nélkül történnek, nincs rálátásunk.
FÉLMILLIÓS TÖMEG
A vándorlások száma Magyarországon tavaly 552 ezer volt, ebből az állandóaké 255, míg az ideigleneseké 297 ezer, ami a teljes belföldi mozgás tekintetében 58 ezres, azaz 12 százalékos növekedést jelent az előző évihez képest. A Hétfa Kutatóintézet Összkép című lapjának nagyobb ívű elemzése kiemeli, hogy a vándorlók általában a fiatalabb, gazdaságilag aktív generációk tagjai, és a célterületek így nyilván nyereségként, míg a kibocsátó területek veszteségként élik meg, ha valaki elköltözik. A népességszám változása nem egyenletes az országban. A cikk szerzője, Czaller László kiemeli, hogy van olyan térség, ahol a két legutolsó népszámlálás között eltelt évtizedben 32 százalékkal nőtt az ott lakók száma, s van, ahol 14 százalékkal csökkent. Magyarországon 31 olyan járást regisztráltak, ahol többen laktak 2011-ben, mint 2001-ben, miközben 25 járásban a népesség több mint 10 százalékkal csökkent. Ezeken a helyeken a fiatalok elvándorlása és a magas halálozási arány miatt egyfajta negatív „demográfiai spirál” alakul ki, ami a korszerkezet fokozatos elöregedésével, az eltartottak arányának a növekedésével és a munkakínálat minőségi romlásával jár együtt. Ilyen térségekben él az ország lakosságának a 40 százaléka. A népesség bővülése egyértelműen a főváros vonzáskörzetében jellemző, a nagy fokú fogyással jellemezhető területek pedig az ország félreeső részein szétszórtan találhatók.
A magyarországi mobilitás közepesnek mondható, míg szakértők szerint például az USA, Új-Zéland, Ausztrália ebből a szempontból sokkal aktívabbnak számít. Ázsiában jóval ritkábbak az országon belüli költözések. Európa e tekintetben hazánkhoz hasonlóan közepesnek számít. Az összehasonlítás alapja általában az ezer főre eső vándorlási egyenleg, de mivel eltérők az adatforrások és a régiók száma is különbözik, nehéz pontos képet adni nemzetközi kitekintésben.
KELETRŐL NYUGATRA
Magyarország lakosai többségének, 87 százalékának, 8 569 000 embernek egyetlen lakcíme van – derült ki a 2016-os mikrocenzus adataiból. Két lakcímmel 12 százalék, 1 199 000 fő rendelkezik, kettőnél több viszont csupán 36 000 embernek van. A jelenlegi lakóhelyén a népesség több mint ötöde él a születése óta, legalább 15 éve ugyanott lakik a 21 százalékuk, de azok vannak a legtöbben, akik alig hat esztendeje élnek jelenlegi lakóhelyükön, ők a lakosság 25,1 százalékát teszik ki. A KSH általános tendenciái szerint ha a mozgás régión belül marad, akkor kiegyenlítettebb a községekbe és a városokba költözők aránya, míg ha már a régióhatárt is átlépik a vándorlók, akkor inkább a városokat részesítik előnyben. Adataik alapján a papírforma igazolódik be nagyjából a tavalyi számok alapján is: a legtöbben a keleti országrészekből a nyugatiak felé indulnak. A KSH szakértői lapunknak elmondták: ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy valaki fogja magát Békéscsabán, Hajdúszoboszlón vagy Salgótarjánban, s nekiindul Kőszegnek, a vándorlás fokozatos. „Előbb csak például egy községből beköltöznek egy közeli városba, majd egy kicsit távolabbi, nagyobb városba, esetleg megyeszékhelyre” – fogalmaztak a hivatalnál. A nyugat felé tartó mozgás a KSH adatai szerint elsősorban a nyugat-magyarországi és a dél-dunántúli térségek felé irányul. Ez a fajta vándorlás már hosszú évek óta alakítja az ország mobilitását: 2016-ban Közép-Magyarország egyenlege tízezer körüli, Nyugat-Magyarországé 1600-as nagyságrendben pozitív volt. Közép-Dunántúlon ennél kisebb a mozgás.
VÁNDORLÁSI VESZTESÉG
Budapest és az agglomerációs övezet együttes kiterjedése az ország területének alig 3 százalékát teszi ki, mégis a népesség 26 százaléka, azaz több mint 2,5 millió ember élt itt 2015-ben. Az elmúlt közel három évtizedben jelentősen módosult a főváros mint vándorlási centrum szerepe. Míg 1980–90-ben számottevő volt a Budapestre áramlás, addig a kilencvenes évek során innen jelentős és növekvő mértékű elvándorlás indult meg, ami az agglomerációra volt nagy hatással. A legnagyobb mértékű kiáramlást 2000-ben regisztrálták, ekkor több mint 18 ezer volt a főváros vándorlási vesztesége. Urbán Ferenc elmondta, hogy míg az 1990-es években olyan 12 ezer fős nagyságrendű pozitívum volt jellemző Budapestre, addig ez az ezredfordulót követően megfordult, és az ellentétes tendencia fel is erősödött, majd ismét azok voltak többen, akik a fővárosba költöztek. „Az elmúlt két évben újra vándorlási negatívumot regisztráltunk, tavaly ez 3000-es nagyságrendű volt” – mondta Urbán Ferenc (lásd a táblázatban és a térképen is). A Budapestet körülvevő agglomerációs övezet nyolcvan települése az ország legdinamikusabban növekvő népességű területe. Az utóbbi években a Pest megyei vándorlási többletet nem dominánsan a fővárosból, hanem az ország más megyéiből érkezők adják. Az említett Összkép-cikkből kiderül, hogy a Budapestre történő napi szintű ingázás lehetősége és az ottaninál alacsonyabb ingatlanárak billentik a vándorlási egyenleget a pozitív tartományba. Emellett a családalapítás előtt álló fiatal párok letelepedésével több gyermek születik. A kedvezőbb életkörülményeket, több munkalehetőséget és fejlett szociális ellátórendszert biztosító agglomerációs térség a születéskor várható élettartam tekintetében is élenjár, ami alacsonyabb halálozási rátát feltételez.
Ha néhány nagyváros egyenlegét is megnézzük, akkor azt találjuk, hogy Érdnek az egyik legnagyobb alvóvárosként ezres nagyságrendű pozitív vándorlási „szaldója” van, míg a Balaton térségében ugyanez tapasztalható, csak éppen százas nagyságrendben. Szigetszentmiklós ezres, Ráckeve pár százas, míg Szombathely négyszáz körüli pozitív egyenleget mutatott fel 2016-ban. Negatív ez a szám Debrecenben mintegy ezer, Pápán kétszáz, Miskolcon, Hódmezővásárhelyen száz és Békéscsabán pár tíz fővel.
FIATALOK MOBILITÁSA
Egyre később válunk mobillá, hiszen míg a 90-es évek elején a húszas éveik elején járók költöztek szívesebben, addig ez mára jelentősen kitolódott, és a 2000-es évekre megelőzték őket a húszas esztendeik végét taposók. A 2010-es években pedig már a harmincas éveik elején járók is inkább mobilabbak, mint a legfiatalabbak. Mivel egyre inkább otthon maradnak az ifjak, hosszabb ideig tanulnak, később alapítanak családot, ezért ma a harminc év körüliek a „legmozgékonyabbak”. A nőtlenek és a hajadonok vándorolnak a legnagyobb kedvvel. Jellemző az ország belső mobilitására, hogy a nők kicsivel aktívabbak, a fiatalabb korosztályban viszont a férfiak azok.
MÉRLEG
Kocsis János Balázs városszociológus, egyetemi docens, a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke azt mondja, az utóbbi tizenöt évben nagyjából stabil volt Budapest népessége, jelentős ki- és beköltözés mellett, a vándorlási egyenlegben két esztendeje inkább kissé negatív tendencia jelentkezik. „Ez az idő igen kevés, illetve a negatívum nagyon alacsony ahhoz, hogy trendszintű folyamatokról beszéljünk. Az elmúlt tíz évben a fővárosi vándorlási egyenleg kicsit nőtt, aztán kicsit csökkent. A korábban domináns szuburbanizációs mozgások mellett éppen ekkor megjelent a belváros növekvő népszerűsége következtében előálló bevándorlási jelenség is, azaz a dzsentrifikáció. Aki albérletbe költözik Budapesten, kevésbé jelenik meg a statisztikákban, míg azok, akik tartósan letelepedve házat vásárolnak az agglomerációban, inkább igen” – mondja a szakértő. A keleti régiókból az ország középső felébe irányuló mozgásokhoz hasonlóan a budapesti vándorlás esetében érvényesül az általa megfigyelt, száz éve jól látható mintázat, miszerint erős a korreláció a gazdaság erősödése, valamint a fővárost és környékét érintő mobilitás közt. „Ha a gazdaság javuló tendenciát mutat, akkor többen kezdenek az agglomerációba költözésen gondolkodni. Ilyenkor egyszerűen bátrabbak az emberek és több forrásuk van a kiköltözéssel járó drágább életmódra, míg bizonytalanabb időkben inkább a költségmegtakarításra fókuszálnak, s úgy gondolkoznak, hogy az ingázás költségét is megspórolják. Ráadásul ekkor vidékről is többen jönnek a fővárosba” – magyarázta a budapesti folyamatokat a városszociológus. Mint mondta, a lakáskínálat igen rugalmatlan, azaz egy-egy ilyen költözködési hullám esetén jelentős kereslet mutatkozik az ingatlanok iránt, ami nagyon gyorsan hajtja föl az árakat, plusz a bérleti piacon is konjunktúrát eredményez. Azaz megpörgeti az Airbnb- és a lakás-iroda bérleti piacot is, ami szintén a belvárosi árakat mozdítja felfelé, azaz a külső kerületekben és az agglomerációban megint csak jobban megéri hosszú távon lakni. „Aztán érdemes a KSH adatait vizsgálva megjegyezni, hogy a pár ezer fős vándorlási egyenleg egy kétmilliós település esetében, mint Budapest, lehet, hogy nem mond semmit. Ha ez hosszú távon látható, talán nevezhető trendnek, de akár hibahatár is lehet, ráadásul a fent jelzett módon bejelentkezés nélkül a városba be- vagy onnan elköltözőket nem is tudják mérni. Azaz még az is lehet, hogy a most jelzett folyamatnak éppen az ellenkezője történik” – pontosít Kocsis János Balázs.
