Karen Legg 13 éves koráig úszni sem tudott. A dél-angliai Poole váro-sának uszodájában magát tanította meg tempózni, és egy szolgálatban lévő úszómesternek feltűnt a vízfekvése. Hét esztendővel később Eb-bronzérmes, 23 éves korában pedig világbajnok úszónak mondhatta magát. A legtöbben természetesen nem így kezdik, hanem a hagyományos módon: a szülők már fiatalon elviszik őket, hogy belekóstoljanak egy-egy sportágba. Hol a gyerek energiáit akarják levezetni a testedzéssel, hol orvosi tanács áll a döntés mögött, hol „csak” hasznosnak tartják a mozgást. Hogy mi az ideális kor a kezdésre, arról még a szakértői vélemények is megoszlanak. Az egyesült államokbeli Mayo Clinic szakemberei szerint ötéves korig nem érdemes szervezett sportba bevonni a gyerekeket, mivel hosszú távon nincsenek ennek előnyei. Ennél idősebbeknek javasolják a csapat- és egyéni sportok elkezdését, a stratégiai finomságokat pedig a kicsik tíz-tizenkét éves kortól értik meg. Ausztráliában egy kormányfelmérés szerint a 9–11 esztendősek edzenek a legtöbben (a gyerekek 68 százaléka!), de az 5–8-as korosztályban is már 58 százalék sportol szervezetten. Hollandiában – ahol a lakosság több mint negyede regisztrált tagja valamelyik klubnak – a kötelező úszásoktatás az alap, ezt követően választanak a szülők, illetve a gyerekek. A délszláv államokban a hétéves kort tartják ideális „startidőpontnak”, Görögországban a 6–8 esztendőseket próbálják először becsábítani az edzők és toborzók a szervezett sport világába.
Bármi is legyen a sportág, nagyon fontos, hogy ne kizárólag a szülő prekoncepcióját kövesse a döntés, hanem a gyerek olyan sportot találjon, amelynek űzését élvezi, s az ő visszajelzéseit és igényeit is meghallgassák.
SEGÍTENI A VÁLASZTÁSBAN
A választásban immár 2007 óta segédkezik az országos franchise-zá nőtt Nagy Sportágválasztó. Romániában pont ennek a mintáját vette át egy partner, de Angliában és Ausztriában is sikerrel működnek hasonló rendezvények. „Mi egy keretet biztosítunk. Az, hogy ebben a sportágak miként jelennek meg, már mindenkinek a saját döntése. Az egyik legeredményesebb ágazatunk a sportlövészet, az ott tevékenykedőktől vannak információink arra vonatkozóan, hogy egy-egy rendezvény után hányan kezdtek el náluk sportolni. Egyes szakosztályokban negyven százalékkal nőtt a résztvevők aránya! Pakson mérhetően emelkedett az esemény után a klubokhoz jelentkezők száma. Nem feltétlenül az elit versenysportolókkal foglalkozó edzők a sikeresek egy sportág megszerettetésében. Az egyik választóra kijött a Római-partról Horváth Indián Pál, aki verbuváló típusú edző; indián kenuba, sárkányhajóba ülteti a gyerekeket. Óriási sikere volt, a kicsik ott álltak sorba nála, és hallgatták a sztorijait!” – nyilatkozta a Figyelőnek Szemán Róbert, a Nagy Sportágválasztó ügyvezető igazgatója. „A kiválasztás ágazatspecifikus. Négy-ötéves kor előtt még értelmetlen dönteni, aztán jönnek a tornasportok, 6-8 esztendősen a labdajátékok és az úszás, a 8-10 évesek pedig már egyes szaksportágakat is el tudnak kezdeni. Nekünk ugyanolyan fontos a 14–16-os korosztály is, hiszen nem csak élsportolókat keresünk, több mint száz ágat ki lehet próbálni, köztük szabadidősportokat is. Lehet, hogy lejön egy család, és az apuka kezd el edzeni! Nekem nagyon jó érzés volt, amikor egy beszállítónk eljött a családjával, és a 14 éves lánya kiválasztott egy küzdősportot. Három évvel később találkoztam velük ismét, és a gyereknek megváltozott az élete. Lettek céljai, sikerei, a sportágában kijutott az Európa-bajnokságra, javult az önértékelése” – folytatta. Ennél nagyobb elismerés pedig aligha kell egy kiválasztó programnak.
NEM VÉSZ EL, CSAK ÁTALAKUL
Van, ahol persze sokkal katonásabban szervezett már a fiatalkori bekerülés is. Oroszországban gyerekek milliói tartoznak a több ezer intézményt tömörítő, a valamikori Szovjetunióban kidolgozott sportiskolai rendszerbe. Kína „versenyistállóiból” is még közel 2200 üzemel, az olimpikonok 95 százaléka kerül ki a korai kiválasztással működő intézményekből. Ám a szélesedő kínai középosztály az iskolázottságot most már fontosabbnak tartja, mint a sportot. Korábban a szülők mindent rááldoztak a gyerek sportiskolai képzésére, a rendszer brutálisan kisajtolt mindent a fiatalokból – akiket pedig „leselejtezett”, azok óriási hátrányban voltak a rendes iskolarendszerben nevelkedő kortársakkal szemben. A szülők most már új és modernebb módszereket, minőségi oktatást követelnek, a sportiskolák népszerűsége esett, számuk 1990-hez viszonyítva 40 százalékkal csökkent. A kínaiak ennek hatására elkezdték megreformálni a struktúrát, és egyre inkább játékkal vezetik be a gyerekeket a sport világába. Óvodáskorban játékos sport, kisiskolásként választás és specializálódás – ez megszokott pályaív. A korai bekerülés az élsportba ugyanakkor rejtegethet veszélyeket is. Jó példák a tornasportok: játékos formában már 3-4 éves korukban elkezdhetik ezeket a gyerekek, hatesztendősen akár versenyezhetnek is, 16 évesen pedig már felnőttmezőnyben indulhatnak. Mindezt rendkívül edzésigényes ágakban. Előfordulhat a korai kiégés, vagy az, hogy a gyerek már kora tizenévesen vált – esetleg abbahagyja a sportot. A váltás a szerencsésebb kimenetel, hiszen az egyik ágazatban „felszedett” mozgáskultúra nem vész el, és a sportágak között sokáig van átjárás. Minden idők egyik legjobb kosárlabdacentere, Hakeem Olajuwon 15 éves koráig futballozott. A rúdugrás világcsúcsát tartó Jelena Iszinbajeva 15 esztendős koráig tornász volt, ám „kinőtte” a sportágat, így váltott atlétikára. A háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter úszást és kézilabdázást követően lett világklasszis vízilabdázó. Az Oscar-díjas Mindenki című film egyik főszereplője, Hais Dorottya 13 évesen már volt ritmikus gimnasztikázó, szertornász, úszó, végül műugróként találta meg a sportját és lett korosztályos válogatott. A lényeg, hogy rátalált.
