BEILLESZKEDÉSI KÉNYSZER
Az integrált oktatás ma már evidencia a nyugati tanításban, pedig eredendően nem pedagógiai fogalom, a szociológia használta a kisebbségek többségbe illeszkedésének folyamatában. Ma az integrációnak sokféle típusa létezik a fogyatékkal, speciális igénnyel élők beilleszkedésének a támogatásától kezdve a bevándorlók integrálásán át a családból hozott szociális hátrányok és kulturális különbségek kompenzálásáig. Nem kis vállalásról van szó, ez könnyen belátható. Az elv fontos, de a munka javarészt a középosztályra hárul, tőle kíván belátást, megértést, toleranciát és áldozatot. Legalábbis ezt vázolták fel tervezőasztalaikon a modern Európa szellemiségét meghatározó balliberális, 68-as társadalomtervező mérnökök.
A DIFFERENCIÁLÁS NEM SZEGREGÁCIÓ
A pedagógia gyakorlata felismerte, hogy a differenciált oktatás az egyetlen módja annak, hogy az eltérő képességű és tudású gyerekek a számukra szükséges tempóban haladhassanak. Felzárkóztatói csoportokat vagy osztályokat alakítottak ki, melyekbe sok esetben hátrányos helyzetű vagy cigány származású gyerekek kerültek. Ezt a gyakorlatot támadták meg a jogvédők. A bíróság helyt adott nekik és kötelezte az iskolákat a szegregált oktatás megszüntetésére – be is zárattak intézményeket. Ennek meg az lett a következménye, hogy a szülők másik helyre vitték a gyerekeiket, oda, ahol esélyt láttak minőségi tanításra. A hajdani vegyes iskolából így lett végül cigányiskola, felgyorsítva az elkülönülést. Vajon miért ördögtől való az a gyakorlat, ha egy iskolán belül egy tágabb közösségben, differenciáltan tanulnak a gyerekek? A jó matekosok egy csoportban, a felzárkóztatásra szorulók a másikban, utána együtt sportolnak, énekelnek, rajzolnak?
Működő stratégia, ha a pedagógus a gyengékhez kalibrálja a haladást, s ha lassabb tempóban is, de az egész osztályt megtanítja olvasni, számolni. Az is lehetséges, hogy az osztály felének kétszer ekkora tempó és terhelés sem kottyanna meg. A szülők keresik a megoldásokat, így a tehetségesnek gondolt csemetéiket különórákra járatják, magántanulói státuszt kérnek és maguk foglalkoznak velük. De ez nem járható út a többség számára, mert nem képes vagy nem akar a gyereke tanítója lenni, szeretné, ha ezeket a feladatokat mindenki számára kielégítően el tudná végezni a közoktatás.
Nem magyar sajátosságról van szó. Az Egyesült Államokban például egyre inkább terjed a homeschooling, az otthon tanulás, mert sok középosztálybeli szülő lehúzónak találja az állami iskolák közegét. Az otthon tanulók kiváló eredményeire az egyetemek is felfigyeltek, be is jutnak ezek a fiatalok.
RECSEG-ROPOG AZ INTEGRÁCIÓ
Az ember a hozzá hasonlók közül választja a barátait, és jövendő otthona mellett is úgy dönt, hogy feltételezi: nagyjából hasonszőrűek élnek ott. Ez a természetéből fakad. Nem mond ellent ennek az integrált oktatás ideája? Színtiszta pedagógiai gyakorlatból ered, vagy inkább ideológiai gyökerei vannak? – tette fel a kérdést a Figyelő Setényi János oktatáskutatónak.
„A társadalomtudományok tapasztalata szerint az ember nem a teljesen hasonszőrűeket, hanem az annál kicsit feljebb lévőket keresi. Mindenki feljebb törekszik a társadalmi létrán, ez evolúciós örökség és ez adja az ún. társadalmi mobilitás hajtóerejét. Ugyanakkor kerüljük a sokkal feljebb lévőket, mert érezzük, hogy az ő befogásuk reménytelen számunkra. A nép nyelvén ez azt jelenti, hogy mindenki jutni szeretne ötről a hatra – vázolta fel a szakember. – A társadalmi integráció (és annak oktatási gyakorlata) egyszerre ideológia és egyfajta kényszer. Először a kényszerről: a modern, jóléti társadalmak olyan bonyolult rendszereken alapulnak, mint az adózás, a társadalombiztosítás, a közegészségügy, a közbiztonság, a tömegközlekedés, a nagykereskedelem, a tömegtájékoztatás és a tömegszórakoztatás. Ezek nagyon sérülékeny, bizalmi struktúrák, amelyek nem viselik el, ha a népesség egy jelentős része mélyszegénységben és deviáns életforma szerint él. Ha nagyszámú ilyen ember létezik közöttünk, akkor ezek a társadalmi alrendszerek összeomlanak. Ezért közérdek a tömeges mélyszegénység és a deviancia elkerülése. Ennek leghatékonyabb beavatkozási pontja az oktatás.”
BEVONÁS VS. KÜLÖNVÁLÁS
Setényi János elmondta, hogy a XX. századtól minden fejlett és gazdag országban küszködnek azzal, hogy melyek a társadalmi integráció és a természetes szétválás egyénileg még elfogadható s a közösség számára hasznos arányai. A 90-es évekig a nyugati világban inkább az integrálás szándéka volt erősebb, ma viszont a szegregáció gyakorlata tűnik meghatározónak. Összképet nehéz alkotni, mert a nyugati kormányok egy jelentős része továbbra is fenntartja az integrációról szóló kommunikációt, miközben helyi szinten már kinyitották a zsilipeket és tolerálják a gyors reszegregációt. Magyarországon az integrált oktatás megteremtésére vonatkozó legerősebb beavatkozások ideologikus megfontolásból indultak el, a kilencvenes évek közepén. Ennek szakmai és anyagi feltételei nem voltak adottak, így a politikai erővel kikényszerített felzárkóztatást „porosz” vagy „rideg” jelzővel illették a szakemberek – fűzte hozzá az oktatási szakértő.
Mi kell ahhoz, hogy az integrációval mindenki jól járhasson? Pénz? Tudás? Megszállott pedagógusok? Setényi János szerint nagyon fontos, hogy a kérdéskörről eltávolítsuk az ideológiai burkot, s mindig konkrét emberek és csoportok integrációját vizsgáljuk meg.
„Mozgássérült gyerekek iskolai beilleszkedéséhez az épület akadálymentesítése, jó digitális tanulástámogatás és jó diáktársak szükségesek. Az eredmények kiválók lesznek. A korábban enyhén értelmi fogyatékosnak minősített, de valójában csak tanulási problémákkal küszködő diákok integrációja esetében jó pedagógusok kellenek, valamint erős gyógypedagógiai eszköztár és rugalmas tanulási rendszer” – fejtegette. Majd azt is hozzátette, hogy egészen más kérdés a halmozottan hátrányos helyzetű, mélyszegénységben és gyakran deviáns környezetben élő gyerekek felzárkóztatása. Itt is élesen elkülönülnek azok a családok és tanulók, akik éppen kitörni szeretnének ebből; nekik a normál oktatás mellett speciális délutáni segítségre lehet szükségük. A legmélyebben lévők esetében nem a formák döntenek, hanem az emberek. Karizmatikus és nagy tudású pedagógusok vezetésével cigányosztályok és cigányiskolák is sikeresek lehetnek, nincs általános recept.
KARIZMATIKUS PEDAGÓGUSOK
Molnár István Gábor helytörténész, az Eötvös József Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság elnöke vezeti az Újpesten, a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban működő tanodát. Összegyűjtötte a kerület legjobb tanárait, akik megfeszített munkával zárkóztatják fel, fejlesztik azokat a gyerekeket, akik a napi iskolai teendőik után önként – és ezen nagy hangsúly van – bejárnak az intézménybe. De a szakember azt mondta, a tanoda csak átmeneti megoldás, a közoktatásnak kellene elvégezni azt a feladatot, amit ők látnak el. Eközben nagy szenvedéllyel mesélte, hogyan tudnak az oktatásban tartani olyan gyerekeket, akik már rég kikívánkoznak, mert a családi mintájuk adott esetben nem a tanulás, hanem az üzletelés. Ha esetenként kötegekben áll otthon a pénz, minek tanuljak? – szegezték a kérdést az intézmény vezetőjének, és neki erre tudnia kell választ adni. A tanodában a gyerekekkel szerződnek, nem a szülőkkel. A diáknak kell vállalnia, hogy délutánonként bejár tanulni, és ahogy ottjártunkkor is láttuk, valóban jönnek a gyerekek, együttműködnek a pedagógusokkal és jól érzik magukat. Molnár István Gábor hangsúlyozta: a pedagógus személyisége és hozzáállása döntő. A hátrányos helyzetű, elmaradott szocializáltságú gyerekeket nem lehet ugyanúgy tanítani, mint a középosztálybelieket. Arra a kérdésre, hogy miért erőltetjük mindenáron az integrációt, miért nem merjük azt mondani, hogy jobban fejlődnének és haladnának ezek a diákok, ha a maguk tempójában tanulnának, így válaszolt: „Az integrált oktatásban hiszek! A szegregáció sokkal inkább területi jellegű, mint az alsó és középosztály látszólagos vagy vélt érdekkülönbsége! Problémás gyermek bőven akad a középosztály sarjai között is. Azzal sem értek egyet, hogy az utóbbi réteg tartja el vagy finanszírozza a közoktatást. Sem sugallni, sem hinni nem kell benne.” Megemlítette, hogy korábban működött egy iskola Újpesten, amely a nehezen kezelhető gyerekek gyűjtőhelyévé vált, de megszállott pedagógusainak köszönhetően képesek voltak ebből erényt kovácsolni és eredményeket elérni. Molnár István Gábor is oda járatta a gyerekeit, mígnem a jogvédők bezáratták az iskolát, szegregációra hivatkozva. Az kétségtelen tény, hogy a cigány tanulók voltak többségben – jelezte a szakember –, de azok a szülők is felfigyeltek az intézményre, akiknek a gyerekei nehezen illeszkedtek a hagyományos keretek közé, így átvitték őket a Langlet Valdemár iskolába. A tanodába szintén többségében roma gyerekek járnak, s az elhivatott munkának köszönhetően kivétel nélkül továbbtanulnak, nem esnek ki idő előtt a közoktatásból. Az újpesti intézmény konkrét célokat megfogalmazva keményen dolgozik azért, hogy gyerekeket mentsen.
VILÁGSZERTE PROBLÉMA
Ha nemzetközi kontextusba helyezzük az integráció problémakörét, akkor megfigyelhetők bizonyos különbségek. Setényi János úgy fogalmazott: az integrált oktatásról szóló közép-európai vitákat nem keverhetjük össze a nyugat-európai és amerikai diskurzusokkal.
„Közép-Európában még nem játszódott le az a folyamat, amely az 1968 utáni nyugaton. Itt még tudásközpontú az oktatás, tantárgyak vannak, tanári vezetéssel megvalósított intenzív munka folyik a tantermekben, és sok házi feladatot kapnak a gyerekek. Ez a hagyományos tanulási rendszer – nagyjában-egészében – alkalmatlan a mélyszegénységből jövők tömeges, sikeres integrációjára. Ha az oktatás a készségfejlesztés irányába mozdul el, a tantárgyak nagy részét felváltja a heti és havi projektmunkák rendszere, a tanárok inkább kísérőkké, valamint tanácsadókká válnak és megszűnik a házi feladat, akkor sokkal jobb esélyeket kínálhatunk az integrációra – mondta. – Ennek azonban súlyos ára van, amit a globális középosztály egyre kevésbé akar és tud megfizetni. A globalizáció előtti jóléti Svédországban a lebutított iskolákból érkező svéd középosztálybeli gyerekeket nyitott felsőoktatás és kényelmes munkahelyek várták. Mióta Teng Hsziao-ping reformjait követően ötszázmillió kínai lépett be a globális munkaerőpiacra (és kétszázmillió indiai van belépőben), a svéd középosztály gyermekeinek ázsiai informatikusokkal, telekommunikációs szakemberekkel, divattervezőkkel és mérnökökkel kell versenyezniük. Újra felértékelődik a kemény tudás, a természettudományok – ezt jelzi a nemzetközi matematikai és természettudományos diákolimpiák felértékelődése is.” (A magyar diákok kiváló eredményeket értek el a múlt évben – a szerk.)
KI INTEGRÁL KIT?
Kulturális, szociális különbségek esetén az integrált oktatásban ki integrál kit? Miért kizárólag az a narratíva, hogy a norma emeli fel az eltérőt?
„Ez egy fontos kérdés, amelyhez egyelőre senki sem tud és mer hozzányúlni Közép-Európában – hívta fel a figyelmet Setényi János. A globális kapitalizmus gazdasági rendszerében – amelynek Magyarország minden saját hangsúlyával együtt is része – nincs értelmes jövőképük a kistelepüléseknek. A modern és egyre digitalizálódó agrárium nem igényel falvakat, a szocializmus által mesterségesen telepített és finanszírozott háziipar már megszűnt. A falvak egyre inkább a társadalmi problémák lerakodóhelyévé válnak, és csak az marad ott, aki idős, szakképzetlen vagy mélyszegény. A kiürülő települések kisiskoláinak egyre nagyobb része válik tiszta cigányiskolává, és az ilyen »gettóintézmények« jövőjéről nincs ma elképzelés Magyarországon. A kisiskolák felső tagozatának tömeges megszüntetése és a gyerekek buszoztatása a körzeti gyűjtőiskolába óriási fejlesztést igényelne és komoly társadalmi konfliktust keltene, elsősorban a helyi középosztály ellenállása miatt. Ugyanakkor a szakmai csődben lévő kisiskolák folyamatosan újjátermelik az alig alkalmazható, alig képezhető, adót nem fizető, eltartott emberek tömegét. Egyfajta ideiglenes megoldásként néhány egyház kapott iskolákat és erőforrást arra, hogy kísérletezzen valamilyen szakmai módszerrel.”
Hozzátette, fontos látni, hogy a hazai problémákhoz hasonló súlyúak a többi fejlett állam oktatási gondjai. A lényeges eltérés az, hogy miközben a posztkommunista Közép-Európában a mélyszegénység, a képzetlenség és a társadalmi kirekesztettség elsősorban vidéki és kistelepülési ügy, ugyanez Nyugat-Európában szinte kizárólag a nagyvárosok problémája. Így a megoldások keresése eltérő irányú, s viszonylag kevés az átvehető tapasztalat.
Borítófotó: Játék vagy tanulás? A pedagógia két szemlélete más eredményhez vezet
