Minden rokona köszöntötte a születésnapján, azonban a legnagyobb meglepetéssel a Kárpát-medencei Vitézi Rend szolgált, ugyanis soraikba fogadták Ernő bácsit. Hogy mivel érdemelte ki a megtiszteltetést? Vitéz Farkas Ernő egykori magyar királyi lövész-testőr szakaszvezető Horthy Miklós utolsó élő testőre.
Fajszon született, 1920. október 20-án. Húszévesen, sorkatonaként került a testőr-lövész századba, egy hónapos testőrkiképzést kapott, majd írnok lett. 1943. november 7-én vonult be a budai várnegyedben álló Nádor laktanyába, amely ma a Hadtörténeti Intézet és Múzeum épülete. Amíg a nyilasok le nem szerelték, ebben a beosztásban szolgált, azaz ő osztotta be az őrséget.
A kérdésre, hogy milyen volt a kormányzó úr mellett szolgálni, Ernő bácsi több mint hét évtized múltán is elszoruló torokkal felelte: felemelő érzés volt, szavakkal alig tudja kifejezni.
„Amikor odakerültünk, elsőként elmondták, hogy ha kérdezik, mit csinálunk, azt feleljük: ez a legfelsőbb szolgálat. Mi sosem kormányzó urat, mindig főméltóságú urat mondtunk.”
Egyébként, ha találkoztak vele, nem szólíthatták meg Horthy Miklóst.
1944. október 15-én reggel 9-kor Otto Skorzeny SS-Obersturmbannführer kommandójával tőrbe csalta és túszként Németországba vitte ifj. Horthy Miklóst. A hírről egy órával később szerzett tudomást a kormányzó, aki 13 óra 10 perckor a következő parancsot adta ki: „Honvédek! A hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számba véve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítalak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja e súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.”
„A testőrség előző este bevonult a Várba. Akkor már rájuk lőttek az Úri utca 64.-ből, a német követségről. (1936-ban vette meg a Német Birodalmi Kincstár 650 000 pengőért az épületet.) Minden második ablakba golyószórót állítottunk. A nagy ködben csak hallottuk, hogy mintha harckocsik dübörögnének, s mikor a köd felszállt, láttuk: a Bécsi kapu tér felől két tigris érkezett, és csövüket a laktanyánkra irányozták. Ekkor érkezett a fegyverszünetről szóló parancs.
Telefonon leszóltam a kapuban szolgálatot teljesítő szakállas századosnak, az őrszázad vezetőjének: nyissa ki a kaput, mert parancs jött a Várból, hogy nem szabad tüzelni.
Kisvártatva Gömbös Ernő, a miniszterelnök fia vezetésével nyilasszázad érkezett a testőrlaktanya elé. Bejöttek, leszereltek bennünket a németekkel együtt, és két napig fogva tartottak. Annyira féltek tőlünk, hogy négyszázunkat külön laktanyákba osztottak szét. Hatalmas volt a fejetlenség, már senki sem parancsolt senkinek, így úsztuk meg a tizedelést” – meséli az egykori testőr.
Ernő bácsi Pápára került, a Szent László hadosztályba, ezért nem kellett felesküdnie Szálasira. December 27-én Párkány közelében, Kicsinden esett szovjet fogságba a zászlóalja. Itt vett részt először ütközetben.
„Ott láttam először embert, akit összevissza lőttek és csupa vér volt. A háború ilyen volt, négyszázunkból harminchatot vitték ki a Szovjetunióba, azokat, akik beírták az életrajzukba, hogy testőrként szolgáltak. Ötvenben, december 6-án, Mikuláskor, kerek hat év után, amikor hazahoztak és a Mosonyi laktanyából vittek éjszaka kihallgatásra, már le akartam tagadni, hogy testőr voltam. Előttem ment egy ÁVO-s, a másik mögöttem, a géppisztolya csöve néha hozzáért a hátamhoz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem. Nagyon féltem” – folytatja.
A kihallgatáson bevallotta testőrmúltját. Szerencséjére, mert az egyik kihallgató a hóna alatt szorította a borítékot, amelyben minden szerepelt Ernő bácsiról, kalocsai bevonulásától kezdve.
„Azt feszegették, őriztünk-e zsidókat vagy gettót. Mondtam, hogy nem. Még a puskánk is csak díszelgésre volt alkalmas, lőni nem lehetett vele.”
A 97. születésnapja után egy héttel a lánya, unokája, közeli rokonok várakoztak tortával, apró süteménnyel, jóféle házi pálinkával. Körben a falon összeszámolhatatlanul sok festmény, Ernő bácsi unokája édesapjának, Dulity Tibornak a munkái. Csöngettek, s kisvártatva a nagyszobába lépett a Kárpát-medencei Vitézi Rend főkapitánya, Rihmer Aurél, Monostori Péter történész és Vígh Tímea, a rend legifjabb vitéze.
„Hogy csillog a szeme – szólalt meg meghatottan Vígh Tímea. – Tisztelt egybegyűlt ünneplő közönség, kérem, mondjuk el együtt a Magyar Hiszekegyet: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, / Hiszek egy isteni örök igazságban, / Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.” Vígh Tímea tűzte fel a nagyjelvényt a meghatott egykori testőr mellére, majd következett az eskü. A főkapitány a „vitézzé avatlak” szavak kíséretében az avatópallos pengéjét Farkas Ernő vállához érintette. „Nemzetem szolgálom” – válaszolt Farkas Ernő, modern kori történelmünk egyik utolsó, fontos tanúja.
Borítófotó: Horthy Miklós kormányzó a Magyar Királyi Testőrség tagjai között a Szentháromság téren. Nem kormányzónak, hanem főméltóságúnak szólították a vitézek (Fotó: Fortepan)
