Minden percben elénk táruló látvány, ahogy emberek a külvilágot tökéletesen kizárva süllyednek bele digitális eszközeikbe, de éppen ilyen gyakori a szülők és kisgyerekeik közötti „közelharc” is a mobiltelefonért vagy a tabletért. A Figyelő arra kereste a választ, hogy ezek a kütyük milyen módon hatnak a modern ember életére. „Az okozza a jelenlegi krízist, hogy él még egy olyan nemzedék, amely alig találkozott a technológiával, a középgeneráció a régi és az új világban is kiigazodik, a fiatalok pedig már beleszületnek a digitális univerzumba” – állítja Szabó Attila pszichológus, egyetemi tanár, az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet professzora. Szerinte jó ideje nem az a kérdés, hogy a technológia megváltoztatta-e az ember életét, hiszen már nem csupán benne van a folyamatban, a helyzethez idomuló emberi agy is folyamatosan változik, egyre inkább az eszközökről másolt digitális sémák szerint működik. Immár a környezeti változásokra való válaszadásról, mentális evolúcióról van szó.
Mi szól ellene?
Az ellenérzések egyfajta igazolásához elég csak körülnézni a tinédzserek és a fiatal felnőttek világában. Ők egy percre sem válnak meg az okostelefonjaiktól. Vajon a mobil meddig csak egy eszköz, mikortól válik az ember meghosszabbított karjává, agyának kiterjesztésévé, s mikor alakul át elválaszthatatlan baráttá, szinte már önálló entitássá?
„Egyelőre csak eszköz, amely hozzánk tartozik, de talán már hozzánk is nőtt. Viszont markánsan el kell választani, hogy ki és mire használja ezeket a szerkentyűket, ugyanis akik mobileszközökön dolgoznak és akár a nap 24 órájában feladatokat kapnak, sokkal nagyobb veszélyben vannak” – állítja Szabó Attila. Az e területen való szabályozást pedig azért tartja lényegesnek, mert az megadja a döntési lehetőséget az eszköztől való függetlenedésre is. Mivel az emberek nem tudnak minden percben rendelkezésre állni, a folyamatokat és az elérhetőséget idővel biztosan korlátozni kell. A szakember szerint a problémák inkább akkor kezdődnek, „amikor emiatt elhanyagoljuk életünk egyéb fontos teendőit, s a családot, a társas kapcsolatainkat virtuálissá tesszük”.
A gyerekek pillanatok alatt függővé válnak
Szabó Attila megemlít egy friss kutatást, melynek során több mint 400 marosvásárhelyi gyermeket kérdeztek meg okostelefon-használati szokásaikról. E szerint a 9–12 évesek függőségi szintje sokkal magasabb volt, mint a 14–18 esztendőseké. Ennek oka a használat módjában rejlik: a kisebbek ugyanis játszanak, míg a nagyobbak elsősorban a kommunikációra, a szociális hálózat építésére használják az eszközt. A játék viszont addiktív, a szülők felelőssége pedig ott fogható meg, hogy a folyamatokat lássák és megértsék, akár tiltással is keretek között tartsák. Franciaországban egy gyerekorvosnő kongatta meg a vészharangot, aki egyre több kicsinél fedezett fel autisztikus tüneteket és viselkedészavart. Ez azokra a gyerekekre jellemző, akik már csecsemőkorban megkapják a ketyerét, és 2–5 éves korukban akár napi hat órát is tableteznek.
Tiltók és támogatók
A magyar szülők eszközhasználathoz való viszonyát – kutatások híján – a gyereknevelési fórumokon lehet megismerni. Jól látszik, hogy a szülőknek három nagyobb csoportja van: egy tiltó kisebbség mellett sokan semmi kivetnivalót nem látnak a „gépezésben”, s szintén többen az arany középút mellett teszik le a voksukat. A kütyüzést támogatók szerint fejlődésről van szó, s a dolog hasznos is, mivel minden helyzetben el lehet vele terelni a kicsi figyelmét. Viszont jól látszik, hogy a következményeket nem feltétlenül ismerik, hiszen „Mi baja lesz tőle a gyereknek?”. Ugyanakkor a józan többség igyekszik hiteles forrásokból tájékozódni, így azzal is tisztában vannak, hogy a meseolvasás elengedhetetlen a belső képalkotási folyamatokhoz, ennek tablettel vagy televízióval való kiváltása a kreativitás ellen hat. A kisebb gyerekeknél korlátozóan lépnek föl, viszont a kamaszok esetében – akikre erősen hat a kortárs csoport – már nem merik felvállalni a konfliktust.
Tanítani kell a szülőket is
A gyerekek leválasztása a digitális eszközökről a szülők számára állandó küzdelemmé vált – így látja két évtizedes tapasztalattal a háta mögött Radnai-Kristóf Enikő tanító, -szaktanácsadó. A felmenőknek nincsenek megfelelő eszközeik a kicsik online tevékenységének a monitorozására, s ehhez nem is kapnak elegendő segítséget, holott a felnőtteket erre tanítani kellene, s ebben a pedagógusok felelőssége igen nagy. A szakember azt állítja: a közhiedelemmel ellentétben a digitális bennszülött gyerekek nem lettek „butábbak”. Egyszerűen erőteljesebb ingerekre, másféle motiválásra van szükségük, hiszen beszédértésük, beszédhallásuk, figyelemkoncentrációjuk az előző generációhoz képest sokkal gyengébb. Főleg képi síkon gondolkodnak, a változatos ingerek, a gyorsan váltakozó képek jobban felkeltik érdeklődésüket, a monotonitás számukra egyenlő a szenvedéssel. E folyamatokhoz kell alkalmazkodniuk a tanároknak, illetve a tanítás módszertanának is.
Mit hoz a jövő?
Mivel a modern ember az élet minden területén rákényszerül az eszközhasználatra, a mértéket önkorlátozással kell megtalálni – hívja fel a figyelmet Szabó Attila. Amíg megmarad az egészséges hozzáállás, az eszközhasználat előnyeinek ismerete, elkerülhetők a problémák. Viszont a függőség – akár a vásárlás, akár a pornó vagy a játék területét érinti – már komoly bajokat jelez. A pszichológus úgy fogalmaz: miközben az emberiségnek lesz egy közös nevezője és nyelve, nem él majd mindenki a digitális világban. Mindig lesznek olyan szülők, akik évtizedek múlva is elviszik a gyerekeiket az állatkertbe vagy a pályára focizni. Ha a gyerekek látnak az időtöltésre más alternatívákat is a kütyüzéssel szemben, jó eséllyel nem szippantja be őket az online világ. Tehát az eszközhasználat mennyisége és minősége nagyban függ a szociokulturális környezettől, a szülők műveltségétől és értékrendjétől is. Ha az emberek felismerik és belátják, hogy a digitalizációnak veszélyei is vannak, akkor megmarad a választási lehetőségük arra is, hogy a virtualitásból kilépve offline üzemmódban is élhessenek.
