Esztendők vándorútján…

Társadalom
Az életúton ismét mérföldkőhöz érkeztünk. Elmúlt, elillant, elsietett, elszökött, elrohant az időből egy esztendő. Talán meg is tudunk állni a nagy sietségben, hogy visszatekintsünk, mit hagytunk az elmúlt évben magunk mögött.

„AMIKOR AZ ÉJFÉL ELJŐ, FÉRFIASAN KEZET FOG A MÚLTTAL A JÖVENDŐ!”

Ha magunknál kicsit messzebbre is, a közösségi, társas világunkba tekintünk, mindarra, amiben élünk, akkor ugyancsak találunk elszámolnivalót. Vajon hogyan adhatunk számot toleranciaként felmutatott és pacifizmusnak hazudott konfliktuskerülő gyávaságunkról, a közhangulat uszályában sodródó állásfoglalási képtelenségünkről, mint ezt Kassai Lajos nemrégiben megfogalmazta? Elkényelmesedtünk, ha a közéleti felelősségről van szó, a „csinálja más” önvédelmébe bújtunk. Kimerültünk, belefáradtunk a munkába, alkalmatlanná válva arra is, hogy a személyes élet minőségéért fáradozzunk.

Nem állunk ki a hitünk mellett, mert az meggyengült vagy nincs. Összezavartuk a hit egyetemes emberi adományát, képességét a dogmákban megfogalmazott vallási hittel kapcsolatban; ez utóbbitól a szekularizáció Európán is átsöprő folyama sodorta el a többséget. Egy kutatás szerint Románia még élen jár a kelet-közép-európai térségben a vallás megőrzésében, Lengyelország követi. Mi 34 állam között a huszonkettedikek vagyunk. Kelet-Európa még mindig 2,5-szeres mértékben vallásosabb Nyugat-Európánál, a legkevésbé vallásos Svédország és Finnország. Vajon mi következik ebből? Vajon hogyan és miért kerül az évlezáró és az új esztendőre kitekintő gondolatainkba a hitélet témaköre? Mert a mindennapok szempontjából gyakorolt vallási hitélet éppen a keresztény etika életvitelszerű gyakorlatát jelenti. Egy törvény úgyis csak annyit ér, amennyit betartanak belőle, ez esetben nincs is miheztartás. Ezért volna fontos, hogy a hit képességét a helyére tegyük az életünkben, megújítva az eredeti humán jelentést. Mert hát mi is a hit? Kényelmes azt állítani, hogy a tudomány határán túli léttartományra vonatkozó vélelem. Ennél pontosabb definíció is létezik: „A hit pedig a reménylett dolgoknak a valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (A zsidókhoz írt levél 11,1.) Noha ez a Bibliából való, pontosan az ember egyetemes, életben tartó erőit összegzi. Kicsoda tudja pontosan közülünk, élünk-e a 2019-es évben is? Tudjuk-e, mi vár ránk? Hit kérdése a válasz, a reménység éltető „lelki izomzata” tesz képessé a jövőre vonatkozó hitre, ennek fenntartására. Ha nem hinnénk a reménylett dolgok megvalósíthatóságában, az akaratunk és a motivációink sem szolgálnának. Azért tudunk megküzdeni, amiben hiszünk, mert „a hit hegyeket mozgat meg”. Az identitáskutatás azt üzeni: önazonosságunk koronája a hit, a meggyőződés (belief).

Tudomásul kell vennünk: tele vagyunk élethazugsággal, azt hívén, hogy az ember csak önmagáért felelős, hogy a matéria, az anyag, a pénz a minden. Ha valaki mégis másként gondolja és mondja, arra mostanság maradiságot, konzervativizmust kiabálunk, s elmarasztaljuk. Mindhiába tudjuk, hogy az ember születetten társas lény, hogy nem tudunk egymás nélkül létezni, mégis az egót és a tudományt emeljük fel a legnagyobb magaslatra. „Az ész az Isten, mely minket vezet”-et kiabálunk, mint a felvilágosodásnak nevezett idők hajnalán, miközben ez a teremtésre rendeltetett ész elpusztítja, beszennyezi az emberi környezetet, s rombolja, öli az életet. Valami kimaradt, ami a lényegét adja az életünknek. Az, hogy önmagunkért élni nem tudunk. Ezt az élet értelmére irányuló két fő kérdés is bizonyítja. Kiért élsz, miért élsz? Kiben hiszel, miben hiszel? (Utóbbi kérdés úgy is szólhat: kinek hiszel, minek hiszel?) Viktor Frankl pszichológus üzeni mint holokauszttúlélő: „Akinek van kiért-miért élnie, az szinte minden hogyant elvisel.” Akiért, amiért élni akarunk, az éppen a másik ember, aki szeret és akit szeretünk. Így kapcsolódik össze a hit spirituális létdimenziója, a remény jövőre irányuló ereje és a szeretet mint a létezés „nukleáris ősenergiája”, összekötő, fenntartó, megőrző hatalma.

A boldogságpszichológia sajátosan szembesít azzal, mi teszi az embert boldoggá. A „lista” nem meglepő: ha tudunk hálát adni, köszönetet mondani, optimistán előretekintve szabad lélekkel tervezni a jövőt, ha tiszteletben tartjuk egymást és emberhez méltóan kommunikálunk, ha megbocsátunk és tudunk bocsánatot kérni, jóvátenni, a felebarátainkkal jót tenni. Azt is megkérdezhetjük magunktól: mikor voltunk és vagyunk boldogok? Az esetek döntő arányában ez kapcsolati érzelmekre vonatkozik, egy ölelés emléke, szeretet, tisztelet és elismerés adása-kapása teszi szívet melengetően boldoggá és értékessé az életünket. A dolgok értelme fénylik fel minden tudományos eredményben is, ha az nem pusztán az ész diadala, hanem emberszolgáló, életvédő, értünk való, átszellemített, azaz spiritualizált. Az emberért való, emberszolgáló világ az élet törvényének a tiszteletét sugallja, ez pedig az élet szentségének, védelmének és továbbvitelének parancsa.

Európa kifosztotta magát, amikor a hit jelentésének a félreértelmezésével a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntötte. A régi zsidó-keresztény kultúra törvényeit annullálva újakat nem tett a régiek helyébe, ekképp meggyengültek az élet értelmét adó erők, nincs miheztartás, nincs konszenzus, egyedi célok és akaratok versengésében élünk, kiüresedett lélekkel és szeretethiányosan, kevéssé boldogan. Belátható, hogy az az ember nyerő a jövőt illetően, akinek van saját belső meggyőződése, identitása, ezen alapuló életbátorsága, kiáll a hitéért és „hit-elesen”, e szerint él.

Ma is a mágikus gondolkodás hatalmában élünk, hiedelmeink éppen az újévre vonatkozóan a legbőségesebbek. Kéményseprőt látni egyenlő szerencsét találni. Az analógiás gondolkodás érvényében ma is sokan úgy vélik, az esztendő első napjához hasonlatos lesz az egész év zajlása. Babonásan kerülik a vitákat, nem mennek orvoshoz, igyekeznek széppé tenni az új év első óráit. Az új év, új élet mágiájában, a kedvező változás reményében tudunk hinni, és ez így is van jól!

Minden a fejben dől el, ez tudományos tény. A „fej” meggyőződéseit azonban a hit táplálja, telepíti és tartja fenn. Minél erősebb a pozitív jövő elvárására irányuló hit, minél derűsebb a jövőkép, annál életerősebb és küzdőképesebb az egyén, annál esélyesebb az alkotó, teremtő életvitelre. Minél többet adunk magunkból másoknak, annál többet kaphatunk vissza megbecsülésben, szeretetben. Hagyjuk magunkat hinni a csodákban, a véletlenekben, az értelmet is meghaladó hitek varázserejében. Figyeljük meg és ismerjük fel, hogy a találkozások, sikerek, kudarcok kisebb-nagyobb eseményeiben vagy bajok csodaszerű elkerülése mögött értelmes irányítás rejtőzik láthatatlanul, tévedhetetlenül. Ne zárjuk le a spirituális utakat az életünkben. Az első és végső kérdésekre nincs tudományosan érvényes válasz, tűrjük el ezt a bizonytalanságot, s őrizzük meg keresztény kultúránk etikájának parancsait.

Az új évbe átlépve vigyük magunkkal és szívleljük meg Arany János jókívánságait: „Kívül, belül maradjon / Békében az ország; / A vásárra menőket / sehol ki ne fosszák. / Béke legyen a háznál / És a szívredőben. / Adjon Isten, ami nincs / Ez új esztendőben.