Együk vagy ne együk?

Társadalom
Nincs könnyű helyzetben az, aki egészségesen szeretne étkezni. A táplálkozástudományi közlemények egymásnak ellentmondó eredményeket mutatnak, a magazinokat olvasva pedig végképp összezavarodhatunk. Mi az oka ennek a bábeli zűrzavarnak? Akkor most egészséges a kávé, vagy sem? Eltömődnek az ereink, ha tojást eszünk, vagy akkor leszünk egészségesek, ha fogyasztjuk?

HITEK, TÉVHITEK

A minden tudományos alapot nélkülöző szenzációs cikkek születésének két alapvető oka van. Vagy a kattintásunkra vadásznak, vagy a pénztárcánkra. Az utóbbi törekvést a legkönnyebb felismerni, hiszen el akarnak adni nekünk valamit. Például egzotikus tájon termesztett növényt, amelynek az ott élők a csodás egészségüket köszönhetik, nagyvonalúan átugorva azt a tényt, hogy azokon a tájakon még ma is legalább tíz évvel kisebb a várható élettartam. Kicsit nehezebb a helyzet, amikor iparági lobbicikkeket olvashatunk arról, hogy a tej élet, erő, egészség, vagy a busa húsa a legfőbb egészségforrás, hogy csak párat említsünk a múlt állami kampányai közül.

Általános szabályként leszögezhetjük: nem csak a matematikában, az egészséges életmód terén sincs királyi út. A kiegyensúlyozott táplálkozás, az elegendő mozgás, a szabad levegő hiányát semmilyen étellel, tablettával, kapszulával vagy csodadiétával nem lehet ellensúlyozni.

 

KEVÉS A BIZONYÍTÉK

Bár már Hippokratész is felismerte a táplálkozás és az egészségi állapot összefüggését („Gyógyszered legyen az ételed s ételed legyen a gyógyszered”), valójában a mai napig igen kevés tudományos bizonyítékunk van az egyes élelmiszerek egészségi állapotra gyakorolt hatásáról. Ennek egyik oka az, hogy a XX. század második feléig az alultápláltság és a hiánybetegségek jelentették a népegészségügyi problémát a világ szinte minden pontján, a táplálék tömeges túlfogyasztása mostanáig ismeretlen jelenség volt a civilizáció történelmében.

A másik, hogy a különféle táplálékok hatását nagyon nehéz pontosan mérni. Hosszú időn keresztül kellene nagy létszámú csoportokat minél pontosabban megfigyelni. És az ennivalón kívül még egy csomó mindent figyelembe kell venni, ami hatással lehet az egészségre. A táplálkozási szokások ugyanis rengeteg más szokással járnak együtt. Ennek „köszönhette” a rossz hírét a feketekávé is. A kávéfogyasztás és a dohányzás ugyanis igen gyakran összefonódik. Ráadásul mivel a koffein és a nikotin kölcsönösen gyorsítja egymás lebontását a szervezetben, a kávézó és dohányzó emberek átlagosan többet fogyasztanak mindkettőből, mint azok, akik csupán az egyiket vagy a másikat élvezik. Ezért felületes vizsgálattal úgy tűnhet, hogy a kávéfogyasztás növekedése növeli a szív-ér rendszeri betegségek valószínűségét, noha a káros hatásokat a párhuzamosan jelen lévő dohányzás okozza. Magának a kávénak inkább védő hatása van.

Amikor gyógyszerek hatásosságát vizsgálják, a „gold standard” a multicentrikus, placebokontrollált, kettős vakteszt. A táplálékok esetében a placebo alkalmazása nem nagyon elképzelhető, de az szinte kivitelezhetetlen, hogy összeállítsanak egy olyan kontrollvizsgálati csoportot, amely a vizsgált étel fogyasztásától eltekintve minden lényeges jellemzőjében hasonlítson a másik csapatra. Két okból is nehéz. Egyrészt a táplálkozási szokások egy-egy adott földrajzi egységen belül meglehetősen hasonlók. Elég kilátástalannak tűnik például a tésztát nem fogyasztó olasz kontrollcsoport megalkotása, másrészt tudni kellene, mik azok a lényeges jellemzők, amelyekben hasonlítaniuk kellene. Az egészségi állapotot viszont a táplálkozáson kívül rengeteg életmódbeli, környezeti és genetikai ok befolyásolhatja, így igen nehéz a megfelelő kontrollcsoport meghatározása.

Mivel azt feltételezzük, hogy a táplálkozási hatások egészségre gyakorolt hatása hosszabb időtávon érvényesül, a vizsgálatot évekig, illetve évtizedekig kellene folytatni. Lehetőleg úgy, hogy az alanyai bemondásán kívül valamilyen megbízhatóbb módszer is rendelkezésre álljon az ellenőrzött élelmiszerek fogyasztásának a követésére. És még meg kell küzdeni azzal a problémával is, hogy az élelmiszer-vegyészet rohamos fejlődése kapcsán egyáltalán nem biztos, hogy valóban azt fogyasztjuk, amit gondolunk. Lisztből, élesztőből, vízből és sóból készült kenyeret ma már csak az eszik, aki otthon süti magának, mindenki más kenyér címén sikérpótló, csomósodás-, nyúlósodásgátló adalékokat is fogyaszt, a liszttel összemérhető mennyiségben. És ez még a legegyszerűbb táplálékunk. A feldolgozott élelmiszerek címkéjét böngészve időnként egészen meglepő összetevőkre is bukkanhatunk. Ráadásul a termékek összetétele időről időre változik, költséghatékonysági vagy divatszempontok alapján. Kutató legyen a talpán, aki egy hosszabb időtávú vizsgálatban szét tudja szálazni, melyik összetevő felelhet egy megfigyelt jelenségért.  

 

KI AKAR FIZETNI?

A legfőbb akadály azonban a pénz. A komplex, hosszú távú megfigyelések horribilis költséggel járnak. A sokkal jobban sztenderdizálható hasonló gyógyszervizsgálatok kiadásai százmillió dollárokra rúgnak. Vajon ki hajlandó ennyi pénzt áldozni arra, hogy kiderüljön: a brokkoli fogyasztása egy kicsit egészségesebb a karfiolénál, vagy a nyúlhús fogyasztása a baromfi helyett akár egy évvel is megrövidíti a várható élettartamot?

Így hát maradnak a nagy mintás statisztikai adatelemzések, amelyekből azt látni például, hogy a mediterrán népek életmódja hosszabb életet eredményez, mint azt az egyéb ismert rizikófaktorokból számítanánk. Ennek a táplálkozás biztosan az egyik eleme, de hogy azon kívül mennyit számít a sok napfény, a sziesztával megszakított munka, a szoros családi kapcsolatok, nem tudni.

Alapos vizsgálatok híján a táplálkozási tanácsadók rendszeresen beleesnek abba a csapdába, hogy a logikailag lehetséges esemény egyáltalán nem biztos, hogy létező is. Az egérkísérletekben megfigyelt hatásoknak csak egy töredéke igaz az emberre is, ahogyan ezt a gyógyszerkísérletekből már jól ismerjük.

Egy dolog már most biztosan látszik a föld népességének nagy részén. Az emberi szervezet évezredekig két nagy természeti kihívással nézett szembe: a hideg és az éhség ellen kellett védekeznie a túléléshez. Azonban ha nem használjuk az izmokat, a szervezet nagy sebességgel kezdi leépíteni őket mint fölösleges energiafogyasztókat, és bizonyos jelek arra utalnak, hogy az agyunk is áldozatul tud esni a tétlenségnek. Arra viszont nincs kompenzáló mechanizmusa a testünknek, mit tegyen, ha huzamos időn keresztül a szükséges kalóriamennyiséget bőven meghaladó táplálékot viszünk be. Sajnálatos módon a feleslegesen raktározott zsírtól való megszabadulásra sincs automatikus mechanizmusa. Bár nagy erőkkel kutatják az „elhízásjárvány” lehetséges gyógyszerét, egyelőre nincs ígéretes eredmény.