Nemcsak megbízhatók, hanem a tudás megkérdőjelezhetetlen forrásai is – legalábbis sokan hiszik ezt a Google és a Wikipedia kapcsán. Talán ennek is köszönhető, hogy két cikk elolvasása után az emberek egy része hajlamos magát szakértői szerepben látni, s ennek megfelelően el is utasítja a neki nem tetsző, valóban szakértői véleményeket. Például ezt teszik a kötelező oltásokon polemizáló anyukák vagy a gluténmentes étrendet maguknak szigorúan előíró, egyébként egészséges személyek is. Olybá tűnik, hogy a modern ember mintha mindenhez értene: a megrendelő egy YouTube-videó megtekintése után is osztani kezdi a tanácsokat az építési vállalkozónak. Erről a jelenségről írt könyvet az amerikai Tom Nichols, a U.S. Naval War College tanára A szakértelem halála címmel. A szerző azt boncolgatja, miként fordulhat elő az a paradox jelenség, hogy az információk demokratikus terjedése nem a nagyközönség műveltségét építi, hanem éppen ellenkezőleg: olyan rosszul tájékozott és dühös polgárok tömegeit hozta létre, akik elvetik a szellemi teljesítményt. Ennek egyik okát abban látja, hogy felnőtt egy olyan generáció, amelyik képtelen elfogadni, ha valamiben nincs igaza, s ezzel párhuzamosan hangosan és arrogánsan ad hangot saját véleményének. Az egyetemisták műveltségét firtató kutatások már évtizedek óta lehangoló eredményeket mutatnak, ám nem feltétlenül arról van szó, hogy a műveltség kopott volna el viharos sebességgel, hanem inkább a gondolkodás vált szelektívvé abban az értelemben, kinek a szakértelmét – tudását – kell elfogadni. Nyilvánvaló, hogy egyetlen épeszű ember sem végez el otthon a konyhában egy műtétet mondjuk egy YouTube-videó alapján, mivel ebben az esetben még képes arra, hogy felmérje saját határait. Ugyanakkor a doktorral már vitába szállhat: nem ért egyet az orvosi szakvéleménnyel, mivel mást olvasott a Facebookon.
Kicsi, de magabiztos
Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a tartalomfogyasztók jelentős része igaznak vél minden leírt szöveget. Poós-Nagy Fruzsina life és business coach maga is figyeli a jelenséget, írt is róla. Azt mondja, a megértéséhez érdemes ismerni az úgynevezett Dunning–Kruger-hatást. A névadó kutatók arra jutottak, hogy minél kevesebb ismerettel rendelkezik valaki egy adott területen, annál inkább hajlamos túlbecsülni a tudását, s annál magabiztosabb is. Nem képes arra, hogy felismerje a saját kompetenciáját, ám inkompetenciája mértékével sincs tisztában, emellett eleinte más személyek tudásának objektív értékelésére is képtelen. A helyzet azonban idővel változik, saját tudásának a gyarapodásával a többség belátja korábbi inkompetenciáját. Ez pedig már egy másfajta magabiztosságot szül, amelynek alapja a rengeteg befektetett munka.
Nem jönnek zavarba
A coach szerint az egészséges lelki működéshez hozzátartozik tudásunk túlbecsülése, viszont a szakértői vélemények éles kritikájához, illetve elutasításához vezető túlzott magabiztosság komplexebb jelenség. Kutatások nyomán beigazolódni látszik, hogy az emberek a saját értékrendjük, hiedelmeik szerint dolgozzák fel a bejövő információkat. Sokszor a felmerülő önellentmondások sem hozzák zavarba vagy késztetik korábbi véleményük felülbírálására őket. Veszélyes társadalmi jelenséggé válhat, ha a hír- és tartalomfogyasztók az interneten könnyen és gyorsan megszerzett információkat nem csupán gondolkodás nélkül elfogadják, hanem mindarra hajlamosak tudásként is tekinteni. Megint csak a Dunning–Kruger-hatásnál lyukadva ki: úgy tűnik, az internet komoly mértékben hozzájárul a féltudás túlértékeléséhez. „Persze sokkal egyszerűbb egy rövid, lényegre törő cikket elolvasni, mint hosszú, részletekbe menő szakmai tanulmányokat, szakkönyveket. Az is árnyalja ezt a rendkívül összetett és bonyolult jelenséget, hogy hajlamosak vagyunk elhinni magunkról: önállóan gondolkodunk és kevéssé vagyunk befolyásolhatók” – mondja a coach. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Dunning–Kruger-hatás a keletivel ellentétben a nyugati társadalmakra jellemző, ahol fontos tényező a magas önbizalomszint. Előbbi népek esetében pedig arról lehet szó, hogy ők inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy bejárják a tudáshoz, a fejlődéshez szükséges utat. Felmerül a kérdés: miképpen állítható meg a szakértői tudás elutasításának markáns folyamata? Ennek egyik eszköze lehet a kritikus gondolkodás elsajátítása, színtere pedig éppen úgy a család, mint a közoktatási rendszer.
„A kellő önreflexió is segíthet, annak egyszerű végiggondolása és belátása, hogy a szakértő évtizedes tapasztalata és tudása nem írható felül egy cikk elolvasása után” – fogalmazott Poós-Nagy Fruzsina. Fontos kiemelni azt is, hogy miközben senki sem tévedhetetlen, a szakértők iránti bizalom helyreállítása számos területen akár életet is menthet.
