Magyarországon a házasságkötések számát tekintve a 2010-es esztendő jelentette az elmúlt évtizedek mélypontját, amikor mindössze 35 500 pár járult anyakönyvvezető elé. Azóta fokozatosan emelkedett a házasságkötések száma, és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tanulmánya alapján hét év alatt csaknem a másfélszeresére, évi 51800-ra nőtt.
„Éltető sodrásban” – a 2018-as házasság hete jelmondatát Fazekas Rita mediátor és férje, Zámbori Soma színművész választotta. „Akarsz-e velem kavics lenni a patak mélyén? Akarsz-e velem összecsiszolódni?” Gondolná az ember, hogy ezek afféle lánykérő szavak. De nem. Tizennyolc év házasság után a feleségét kérdezi így Soma. „Mi úgy éljük meg, hogy van egy őrlángunk, amelyet időnként begyújtunk, időnként nyakon öntünk egy vödör vízzel, de hiszünk abban a minőségi időben, amit együtt töltünk, mert olyan könnyű elveszteni, olyan könnyű veszni hagyni egy kapcsolatot” – mondja.
„Én Somával mindenképpen szeretnék kavics lenni, mert olyan jó vele lenni. Mellette nincsenek szürke napok. Szeretem ezt a lendületes, színes életet. A mottó egy kicsit ezt is jelenti nekünk. Soma egy nagy amplitúdón élő ember, én kicsit kiegyensúlyozottabb vagyok” – mosolyodik el Rita.
NEM MINTAHÁZASPÁR
A házasság hete „arcai” rengeteg kitárulkozó interjút adnak, számos helyen előadást tartanak, kerekasztal-beszélgetéseken vesznek részt. Vajon hogyan lesz a házas felekből mintaházaspár? „Nem mondanám magunkat mintaházaspárnak, sőt kifejezetten nem akarunk megmondóemberek lenni, csak meg akarjuk mutatni az életünkből azokat az eseményeket, fordulópontokat, amelyekhez lehet, hogy más tud kapcsolódni, és az már abszolút jó” – mondja Rita. „Az ember normálisan nem akarja kiteregetni a magánéletét. Ehhez mindenképpen kell egy átláthatóság, egy cél. Ha mi őszintén felvállaljuk magunkat, a nehézségeinket, azt, hogy miként tudunk egymás mellett fejlődni, változni, hogy látjuk derűsen az életet, mi módon próbálunk a lehető legjobban egymásba kapaszkodva megállni az élet nagy sodrásában, s ez valakinek segítség, akkor lehet, hogy Isten itt akar használni minket. Nem tudjuk. Misszióként tekintünk az egészre” – teszi hozzá Soma. Huszonkét évvel ezelőtt találkoztak először, átbeszélgettek egy éjszakát, de mivel mással jártak, nem lett folytatás. Azután 98-ban Rita újra belebotlott a szerelmébe – szó szerint majdnem átesett rajta a négyes-hatos villamoson. Kiderült, hogy mindketten szabadok, és elkezdődött a boldogság. „Én úgy vagyok ezzel, hogy valószínűleg Isten egymáshoz terelt minket, csak eleinte vakok és süketek voltunk. Még nem voltunk hívők, amikor már jártunk. Azután Ritus szüleinek a meghívására elmentünk egy gyülekezetbe, ahol egy pásztor üzenete alatt egyszerre jutottunk hitre” – meséli Soma.
A házasságot logisztikailag, technológiailag is meg kell tervezni s így működtetni, különösen, ha már gyermekáldásra vár a pár. Adódott Rita nagymamájának a háza, erre húztak fel egy emeletet, így megoldódott a lakáskérdés. Jó hosszú időre eladósodtak, mint annyi más fiatal házas, két kezükkel, családi segítséggel készült el az otthonuk. Eleinte egy szoba volt, s amikor megszületett a nagyfiuk, megépítették a gyerekszobát, és így tovább. A szüleik ma is rengeteget segítenek. Ünnepnek érzik az unokákkal töltött időt, de persze azt is tudják, hogy az ő gyakorlati segítségük nélkül nem lenne zökkenőmentes a família élete.
A CSALÁD ÉRDEKÉBEN
Mindketten módosítottak a karrierjükön a család érdekében. Ritának jól menő ügyvédi irodája volt, jelenleg mediátorként dolgozik, hiszen itt kiszámítható a munkaidő. Somát egy hajnalon, amikor hazament az előadást követő éjszakai próbáról, Rita kisírt szemmel fogadta: „Én a feleséged akarok lenni, nem a negyedséged vagy az ötödséged.” Soma ekkor lemondott a színházi színészkedésről, mert így szabadok az estéi. Az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész lett belőle. A két fiú 14 és 12 éves, kislányuk négy és fél. Velük csak este lehet foglalkozni, és Soma nem érzi áldozatnak a részleges pályamódosítást. Az életükben nagy szerepet tölt be a hit, a vallásgyakorlás. „A nem hívő emberek azt szokták mondani a hívőkre, hogy gyengék, és azért fordulnak Istenhez, mert valakibe kapaszkodniuk kell. Ez így van. Gyengeségünkben, elesettségünkben Istenhez fordulunk. De ugyanígy vele éljük meg az örömeinket is. A mai emberek Münchausen báróként akarják kirángatni magukat a problémáikból, az pedig nem működik. Szerintem pont ezért tart ott a társadalom, ahol. Énközpontúság van: majd Én megoldom, Én vagyok a saját életem főszereplője, lecserélünk mindent, a kocsit, a mobilt, az asszonyt, a férjünket, felszámoljuk és nem megjavítjuk a kapcsolatainkat. Az igazi megerősödéshez és az igazi megtöretettségből való kibontakozáshoz – a személyes tapasztalatunk szerint – kell egy felső és mindenható, amely megmondja az igazságot, amely beszél konkrétan a házasságról – nemcsak úgy elkendőzve ember és ember közti kapcsolatról, hanem a házasság szent intézményéről” – mondja Soma.
„Egy házasságban az is lehet óriási gond, ha a párok nem adják meg egymásnak az időt. Én a mediációs munkámban is azt tapasztalom, hogy rengeteg a kommunikációs probléma – teszi hozzá Rita. – Mi boldogan reklámozzuk a házasságot. Azért vállaltuk el ezt a feladatot, mert mi hiszünk a házasságban, hiszünk abban, hogy két ember így tényleg több, mint ha csak egy + egy lenne, bátorítani akarjuk az embereket, hogy nyugodtan merjenek elköteleződni. A világ azt sugallja, hogy a vektorok csak felénk irányuljanak, de lehet, hogy ezt csak meg kellene fordítani, hogy ne csak az Én számítson, hanem a Te is.”
