Összetett képet kapunk, ha a hazai gyógyszerfogyasztás mennyiségére vagyunk kíváncsiak. A medicinák egy része vény nélkül vásárolható, s mivel a marketingjük vonzóvá teszi e készítményeket, ezért gyógyszerészi tapasztalatok szerint sok ember amolyan élményvásárlás révén szerzi be ezeket – aztán vagy használja őket, vagy nem. A fel nem használt gyógyszerek közül viszont egyre többet, megközelítőleg kétszáz tonnát már a patikába viszünk vissza, ahelyett, hogy a szemétbe dobnánk; terjed tehát e veszélyes hulladék megfelelő kezelésének a tudatossága.
KÉNYES KÉRDÉS
A receptköteles orvosságok mennyiségi fogyasztásában nincs jelentős eltérés az uniós átlaghoz képest. Itt inkább a minőség a lényeg, vagyis az, hogy az orvos a megfelelő készítményt írja föl a bajra, s a beteg azt a doktor által elrendelt módon szedje a hatásosság érdekében. A vényköteles gyógyszereknek létezik egy csoportja, amellyel mindenki találkozik élete során. Az antibiotikumok fogyasztása igen kényes kérdés, túlzott használatuk ugyanis összefüggésben van az úgynevezett rezisztens – a gyógyszeres hatóanyagnak ellenálló – baktériumok elszaporodásával. Másrészt azonban, ha szükség van antibiotikumra, akkor azt muszáj szedni, különben még nagyobb lesz a baj. Rákay Erzsébet kórházi higiénikus főorvos szerint az antibiotikumok túlzott felírása jórészt a gyermekgyógyászatra volt jellemző. A kicsik nagyon sokszor megfáznak, belázasodnak, s noha betegségüket 90 százalékban vírus okozza, mégis sokaknak adtak s még ma is – bár egyre kevesebb esetben – adnak ilyen készítményt. Ezt nemegyszer maguk a szülők kérik, akik nem fogadják el, ha az orvos csupán egyszerű lázcsillapítást, bő folyadékfogyasztást és ágynyugalmat ajánl. Ám a baktériumok „okosak”, túlélésük érdekében hozzászoktak az antibiotikumhoz, amelyet nem csak közvetlen gyógyszerszedéssel juttatunk a szervezetünkbe. Sokáig az állati takarmányban hozamfokozóként is alkalmaztak ilyen szert, amelynek a maradványait az állati eredetű élelmiszerekkel fogyasztottuk el. Így tulajdonképpen magunk szelektáltuk ki a kórokozók azon törzseit, amelyekre nem hat az antibiotikum, s amelyek megerősödtek, szaporodásnak indultak. „Félő, hogy bizonyos esetekben, amikor antibiotikumra van szükség, már nem lesz fegyver a kezünkben, amelyet bevethetünk a beteg érdekében” – mondta a főorvos. Sajnos tény az is, hogy a gyógyszerfejlesztések sem az újabb antibiotikus hatóanyagokat célozzák, hiszen az ilyen készítményt – ellentétben például a krónikus betegségekre való medicinákkal – csak alkalmanként kell szedni, ezért nem jelent üzletet.
Márpedig nagy szükség lenne újabb hatóanyagokra, egy „sima” vírusos megfázás vagy influenza ugyanis tüdőgyulladással is végződhet. Arról van szó, hogy amikor a betegség elhúzódik, a szervezet legyengül, s emiatt a bekerülő baktérium gyulladásos folyamatot indíthat el a tüdőben. A vírusos betegségek nagy része az esetek többségében tüneti kezeléssel magától gyógyul, mert a szervezet fölveszi a harcot a kórokozó ellen, ám a fejletlen immunrendszerű apró gyermekeknél vagy az egyéb bajokkal is küzdő, már amúgy is gyengébb időseknél, a krónikus betegségben szenvedőknél nem ilyen egyszerű a helyzet. Nekik a szövődményes tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium elleni oltást ajánlják.
Mindemellett sok múlik az egyéni ellenálló képességen. Van, aki még lázcsillapítás nélkül is hamar átvészel egy influenzás betegséget, másoknál viszont bakteriális szövődmény jelenik meg. 2009-ben például egy olyan, az úgynevezett sertésinfluenzát okozó, addig ismeretlen vírustörzs jelent meg, amely miatt még fiatal, életerős emberek is súlyos állapotba, intenzív osztályra kerültek. Ezekre a betegségekre sajnos nem lehet ráhúzni valamilyen egységes képletet, mert egy fertőző kór lefolyása mindig attól függ, hogy a fogékony szervezet hogyan reagál az őt támadó mikroorganizmusra. Járványos időszakban a típusos lefolyás mellett mindig számolni kell az atípusos, esetleg szövődményekkel járó esetekkel.
KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK
Némileg más lapra tartoznak a kórházi ellátással összefüggő – szaknyelven nosocomialis – fertőzések, amelyek fő csoportjai a műtéteket követő seb-, húgyúti fertőzések, tüdőgyulladások, véráramfertőzések, de idesorolhatók a vírusok és baktériumok okozta hasmenéses problémák, köztük a Clostridium difficile baktérium által kiváltott, súlyos bélgyulladással járó megbetegedés is. A kórházi fertőzések egy részét multirezisztens kórokozók idézik elő. Rákay Erzsébet elmondása szerint ezek előfordulását a betegellátó intézményekben szisztematikusan figyelik és jelentik az országos járványügyi központnak. A kórházi fertőzések kialakulásában sok-sok kockázati tényező együttes előfordulása játszhat szerepet. Ilyen például az, hogy az intézmények egyre zsúfoltabbak, mind kevesebb az ott dolgozó szakember, miközben egyre több a súlyos állapotban bekerülő beteg, és az is rizikófaktor, hogy az úgynevezett invazív medicina előretörésével mind több, egyre bonyolultabb beavatkozást végeznek. Szintén kockázatot jelent, hogy a kórházakban extrém korosztályú betegeket – kis súlyú koraszülötteket, rossz állapotú, nagyon idős embereket – is gyógyítanak. Mindezek valóban fokozhatják a kórházi fertőzések előfordulási gyakoriságát.
A szakember szerint a lényeg az, hogy a rendszer minden szereplője fegyelmezetten, összeszedetten cselekedjen mindannyiunk védelmében. A betegek kizárólag orvosi rendelvényre, a doktor utasításai szerint szedjék azt az antibiotikumot, amelyet felírnak nekik, s ne hanyagolják el a kontrollvizsgálatot. A célzott terápia érdekében pedig az orvosoknak napi tájékozottságra és megfelelő laboratóriumi háttérre lenne szükségük ahhoz, hogy pontosan tudják, miféle baktériummal állnak szemben, annak milyen természetes és szerzett rezisztenciája van az adható antibiotikumokkal szemben. Hasznos lenne tehát, ha ehhez például gyorstesztek, automata készülékek állnának a háziorvosok rendelkezésére.
