Ahová nem kell porszűrő maszk

 Budapest a szálló por mértéke alapján a középmezőnyben helyezkedik el. Mégis sokszor érezzük piszkosnak fővárosunkat. Utánajártunk, mitől porzik az út.

Nyár közepe, Király utca–Erzsébet körút sarka, villamosmegálló. Óriási szirénázással mentőautó viharzik el. Westernfilmeket megszégyenítő porfelhő és kérdések utána, így megnéztük, milyen a főváros porhelyzete és takarítási rendszere. Például kiderült: a villamossíneket – csak közvetve – a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) tartja karban, és megtudtuk azt is, hogy a járművek fékezése során a kerekek megcsúszását mérséklendő homokot kell szórni a sínekre, így a kerék és a köztük lévő tapadás javul. Ez a villamosok többségénél automatikusan, a régebbi járműveken pedig vezetői beavatkozásra történik. Mivel a homokszórás nemcsak esős, havas időben fordul elő, hanem rendkívüli helyzetben, vészfékezés során is, ez is okozhatja a felkavarodó port. De kitérve a levegőben szintén jelen lévő porra: egy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatásaira támaszkodó Portfolio.hu-cikkből az derült ki, hogy Budapest nemhogy nem szerepel a legszennyezettebb 20 európai város között, de a legtisztábbnak számítók listáján a 11. helyet csípte el. A középmezőnyben így a régió országai közül a legtisztább levegőjű fővárost tudhatjuk magunkénak, éves átlagban 29 µg/m3-es PM10-értékkel. Ez az apró szemcséjű szálló por mérete, amelynél kisebb szemcsék már túljutnak a garaton, míg a szemmel is látható 100 mikron méretűeket belélegezve azok többsége az orrban, szájban vagy gégefőben elakad.

Dorogi Gabriella, az FKF Nonprofit Zrt. szóvivője úgy tájékoztatta a Figyelőt, hogy az idén a közterület-tisztántartási közszolgáltatási szerződés alapján 6,7 milliárd forint erejéig az ebben megszabott gyakorisággal végzik Budapest 25 millió m2 szilárd burkolatú útjának és közjárdájának, közlépcsőjének, 70 gyalogos-aluljárójának téli-nyári, kézi-gépi tisztítását, a mintegy 12 000 utcai hulladékgyűjtő ürítését, fertőtlenítését, javítását és cseréjét. A metrók piszkos környezetének említésére reagálva a szóvivő azt mondta: a megállók, végállomások, villamospályák tisztán tartása Budapesten a BKV Zrt. kötelessége. A jobb szolgáltatási színvonalhoz rendszeresebb takarítás, azaz több forrás lenne szükséges – fogalmazott. A BKV illetékességébe tartozó területeket a cég szerződött vállalkozó partnerei – többek közt az FKF – az utasforgalomtól függő gyakorisággal takarítják. A kiemelt helyeken, frekventált megállókban, metróállomásokon az éjszakai üzemszünetben végzik ezt a munkát naponta, hogy üzemkezdetre rendezett állapotokkal induljon a nap. Nyáron a mosó célgépek nappal a lakótelepeket, a sűrűn lakott városrészeket, éjszaka a belvárosi utakat hűtik. „A burkolt villamossíneket az FKF Zrt.-vel kötött szerződés alapján a március–no-vemberi időszakban tervezetten 28 alkalommal takarítják. A kánikulai időszakban technológiai okok miatt a vágányokat hűtés céljából locsolják is, ami bizonyos mértékig a porképződést is csökkentheti” – tájékoztatta lapunkat a BKV.  

Borítófotó: MTI / Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetnek

További híreink