A Kosztolányi Dezső Céltársulás egyesületi formában működik. A szabadkai születésű író-költőnek, a magyar irodalom jeles alakjának a neve szimbolikus választás volt. Jól jelképezi azt a munkát, amelyet a szervezet végez. Azért jöttek létre, hogy az elszakított délvidéki területek, valamint a Dél-Dunántúl, Dél-Alföld régió magyar fiatalsága között egyfajta hidat képezzenek. Kosztolányinak jelentős a kultusza Szabadkán, sőt az egész szerbiai és horvátországi magyarság körében. A céltársulás elnevezést részben figyelemfelkeltésnek szánták – egyesület, alapítvány, szövetség már rengeteg létezik, céltársulás viszont kevés –, részben pedig ez egy jelzés, amely szerint azért társulnak polgárok, hogy egy adott célért, nevezetesen a magyar fiatalság szülőföldön való boldogulásáért tevékenykedjenek.
Barkóczi Csaba elnök szerint ha a jövőt jelentő generációk eltűnnek a szülőföldjükről – most különösen a Vajdaságra gondolva –, az már középtávon ezeknek a kisebbségeknek a felőrlődését jelenti. Mindent meg kell tenni azért, hogy az ott élő fiataloknak is lehetőségük legyen az anyanyelvükön boldogulni, a mai országhatárok között is, az elszakított szerbiai és horvátországi területek polgáraiként.
Az egyesület két oldalról közelíti meg a megmaradást. Az egyik az identitás, a nemzettudat erősítése. Sokféle módon támogatják az oktatási intézményeket. Évi hetven programjukból – ezeken 3500-4000 fiatal vesz részt – a legjelentősebbek a cserediák- és a diákutaztatási projektek. A Pécsi kalandozásoknak és a Kosztolányi-cserediákprogramoknak az elmúlt három évben közel kétezer résztvevője volt, a jövőben ez a szám emelkedni fog. Akik ellátogatnak a határon túlról Pécsre vagy Pécsről a határon túlra, a magyar kultúrának olyan szépségeivel találkozhatnak, amelyek mindenképpen megerősíthetik őket az identitásukban. A magyarországiak az elszakított területeken élők helyzetét érezhetik át – ez rendkívüli megerősítése a magyarságtudatnak –, a kintiek pedig átélhetik az összetartozás érzését, azt, hogy ehhez a kultúrkörhöz, ehhez a nemzethez, ehhez a nagy, Kárpát-medencei családhoz tartoznak.
A másik megközelítés a területfejlesztés. Igen jó példának a Székelyföldön – Székelyudvarhely, Csíkszereda környékén – bő másfél évtizede tapasztaltakat tekintik. Nevezetesen, hogy azokban a falvakban, városokban, ahol megjelent a magyar falusi turizmus, és ahol a magyarországi vendégek rendszeresen jelen vannak, mekkora fejlődés indult meg, s mennyien tudnak ezeken a területeken boldogulni. Székelyföld valamikor Erdély viszonylag elmaradott területe volt, ma már viszont a turizmusnak köszönhetően inkább a jobban prosperáló régiók közé tartozik. Valami hasonlót szeretnének elérni a Vajdaságban is, ugyanis nagyon sok példa szerint azok a magyarországi fiatalok, akik a cserediákprogramon belül jutottak el Doroszlóra, Szabadka környékére, Óbecsére, a Bánság délebbi részére, Székelykevére, Torontálra, Hertelendyfalvára, s ott töltöttek egy hetet egy magyar családnál, visszakívánkoznak. Gyakran előfordul, hogy a nyári szünetben a családjukkal mennek vissza vakációzni. Ők nyilván magyar szálláshelyet keresnek, magyar nevezetességekre, az ottani jellegzetes magyar ételekre kíváncsiak, magyar éttermekbe mennek, olyan boltokba, ahol van magyar kiszolgálás, és magyar idegenvezetést kérnek. Ezek a kezdeményezések erősíthetik az ottani magyar jelenlétet, s ha a Vajdaságban vagy akár a Drávaszögben sikerül kialakítani a székelyföldihez hasonló tendenciákat, akkor az gazdaságilag is megerősítheti az ottani magyar közösséget.
Barkóczi Csaba azt mondja, a tevékenységük egyre kevesebb nehézségbe ütközik – főként Szerbiában. „Mindenképpen azt kell mondanunk, hogy minőségi változás az, amit évek óta tapasztalhatunk. Én több mint hatvan határon kívüli utazáson vagyok túl, kétszáz településen jártam, és ezt most úgy mondom, hogy a kétszáz az tényleg annyi, s nem csak átutazóban voltam ott. Magyarokkal találkoztam, velük beszélgettem, és az utóbbi években a Vajdaságban érnek a legkellemesebb élmények. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy most jók a kormány- és államközi kapcsolatok, ezek a lakossági együttélésre szintén rányomják a bélyegüket. Viszonylag szabadabb légkörben élünk, de emlékezzünk vissza: nem volt ez mindig így, hiszen a Milošević-rezsim, a délszláv háború volt a legnagyobb tragédia a Szerbiában és a Horvátországban élő magyarok számára. A Vajdaság ma az egyik legjobb helyzetben lévő elcsatolt országrész. A horvátországi iskolákat tankönyvekkel, tananyagokkal kell segíteni, pécsi egyetemi hallgatókat viszünk oda órát tartani. Bemutatókat tartanak a drávaszögi magyar gyermekeknek, s minden karácsonykor van egy beiratkozási programunk, amelynek a keretében arra próbáljuk biztatni a szülőket, hogy magyar oktatási intézményt válasszanak. Rengeteg tankönyvet viszünk a Vajdaságba is. Az egyetemen jótékonysági sporteseményeket, egyéb rendezvényeket szervezünk, igyekszünk szponzorokat találni, bár ez szinte reménytelen. Tehát inkább az összegyűjtött pénzből – tízezer forint értékben – átvállaljuk a szülőktől a beiskolázás költségeit, támogatjuk őket abban, hogy magyar iskolát válasszanak a gyermeküknek. Ezen kívül is segítünk, amiben tudunk. Például ha Magyarországra jönnek a fiatalok, akkor szállást intézünk. Nagy a szervezetünk, s nem csak Pécsett van jelen. Itt található a központunk, de harminc különböző településen van alapszervezetünk. Háromszáz önkéntessel dolgozunk – Újvidéken például egy nagyon erős „kosztolányis” közösség van –, úgyhogy ha bármilyen adminisztratív vagy technikai segítség kell, abban igyekszünk rendelkezésre állni.”
A Polgári Magyarországért Alapítvány által létrehozott díjra közéleti szereplők jelölhetnek szervezeteket. Ebben az évben harminc különféle jelölés érkezett.
Borítófotó: pécsi kalandozások. Drávaszögi diákok a kálvária-dombi Havas templomnál
