ELVESZETT PARADICSOM
Farkas Attila Márton kultúr-antro-pológus válasza a Figyelőnek arra a kérdésére, hogy a civilizációs potenciálunk végelgyengülését jelzi-e ez a végletekig cinikus törvény, a következő volt: „Az, hogy a kultúránkban politikai bátorítást kap a rémmesékből ismert Kindermörder típus, az valami különleges válságot jelez. Ezen a ponton már csak részben beszélhetünk a civilizációs elkényelmesedésről, amelyet a papok meg az őskonzervatívok annyit kárhoztatnak, miszerint a modern nyugati nő előbbre tartja a gyereknél a karriert meg a szórakozást. A születés előtti abortusz megjelenése ennél jóval mélyebb és sötétebb valami. Azok a képviselők, akik ilyen törvényjavaslatokkal rukkolnak elő, és azok az aktivisták, akik ilyesmiket támogatnak, szerintem diabolikus figurák, sőt démoni lények emberi testben. Mint a sorozatgyilkosok és társaik. De minden a szexualitás elaljasításával kezdődött.”
Amire Farkas Attila Márton az utolsó mondattal utal, az az, hogy a szexualitást fokozatosan megfosztották eredeti szerepétől, eltűnt belőle az alkotás, az utódnemzés, az öröklés lehetősége, ránk szabott feladata, a nemi érintkezés következmény nélkül maradt, az emberi test misztikus minősége élvezeti eszközzé romlott le, ami kontrollálatlanul kiárusítható, az emberi jog nem bünteti, nem büntetheti a saját testünk feletti véres diadalt. A templom leromboltatott. A test a vágyak elsődleges tárgyává züllött, ezért erre a feladatra, vagy ahogyan ma direktben tárgyiasít, idegenít el a nyelv minden élőtől: funkcióra kezdték optimalizálni, és a minél nagyobb élvezeti együtthatók érdekében maximalizálták a test szabadon bejárható szexuális spektrumát, magyarul azt, amit egy testtel meg lehet tenni. A testből elveszett minden benne rejlő rejtély és misztikum, matéria, nyersanyag lett. A felhasználhatóságon kívül minden más, minden eredeti cél kiszorult, és arra a mesterséges tervezést sejtető szóra egyszerűsödött le, hogy reprodukció. A szülői lét szubkultúrává változott. Ezt a megállapítást Farkas Attila Márton azzal egészítette ki, hogy bizonyos társadalmi csoportokban egyre inkább olyasminek tűnik számára a gyerekvállalás (maga a szó is elborzasztó), mint kutyát vagy macskát tartani. „De semmiképp sem idealizálnám és romantizálnám a régi szép idők vagy éppen a harmadik világ gyermeknemzési kedvét. Viszont az a szabályszerűség, hogy a népszaporulat és a szegénység egyenes arányban áll egymással, jól mutatja, mekkora demagóg, süket duma, hogy a gyermekvállaláshoz ilyen meg olyan anyagi feltételek kellenek.” Nem vár ránk túl sok jó. Most a női jogokra hivatkozva ezek a feminizmuson is túllépő übermen-schek a falhoz fogják csapkodni az újszülötteket. A saját gyerekeiket. De hogy ne legyen ennyire közeli és feldolgozhatatlan a bűnélmény (mert a saját kezükkel, a saját akaratukkal elkövetett gyilkosságra viszonylag kevesen tették képessé magukat eddig), a gyermekeket még születésük előtt szakorvosok segítségével megmérgezik, kivágják és betepsizik, aztán irány a krematórium. Az anyagiasabbak, akik inkább és joggal gondolnak a felélhető egzisztenciájukra, anyagáron eladhatják az arra jelentkező, az új piaci résből bármilyen körülmények ellenére profitot maximalizáló megacégeknek a halott gyermek testrészeit. Mindezt persze erkölcsileg kényelmes, a döntést megerősítő környezetben, mert fő a korlátlan hitelkártyával rendelkező önfelszabadító fogyasztó komfortérzete, az ügyfél folyamatosan szkennelt elégedettségi indexe, mert ugye a gördülékenység és a precizitás megkönnyíti a legnehezebb dolgokat is. Így gondolták az auschwitzi láger tervezői, azok a folyamatmérnökök, akik csak a szakmájukat végezték, az ő kezük tiszta maradt. Mert tudjuk, hogy az újszülött, a magzat a női jogok, a női jogérvényesülés, egyáltalán az egyenjogúság legnagyobb ellensége. Így lett a születendő gyermekekből népellenség, akik megérdemlik a halált.
